Izraeli bináris opciók
Bináris Opció Vélemények - Könnyebb vagy kockázatosabb a kereskedés?
Dezső András Ő és fivérei a friss hírek szerint a vagyonukat abból szerezték, hogy különböző cégeket alapítottak és befektetőket károsítottak meg, ami miatt Kanadában piacfelügyeleti eljárás indult ellenük.
Bár a kanadai felügyelet izraeli háttércéget talált, a Cartu-birodalom csápjai egy budapesti call centerig érnek, ahol szintén üzemszerűen folyt a balek befektetők beszervezése.

Összesen millió kanadai dollárt kasszírozhattak egy olyan módszerrel, amit Izraelben három éve betiltottak, míg a Magyar Nemzeti Bank idén áprilisban szorította korlátok közé.
Napközben egyszercsak a helyi kisfőnök, Csaba azt mondta, hogy oké, most mindenki fejezze be a hívást, mert bejelentenivaló van. Aztán amikor elcsendesült a terem, akkor behívta Jonathan Cartut, aki húdejókvagytok kezdet után röviden közölte angolul: el kell, hogy engedjünk titeket, Csaba majd elmondja a részleteket, mindenesetre boldog karácsonyt!

A Cartu-birodalom három kanadai-izraeli testvér, Jonathan, Joshua és David Cartu vállalkozása, közölük a magyaroknak a Budapesten élő Josh Cartu neve lehet ismerős. Fényűző életmódjával, luxusautóival, k özösségi médiás jelenlétével többször is bekerült a magyar sajtóba.

Az, hogy egy ilyen kocsival valaki furikázott Budapesten, azért számított szenzációnak, mert bár ez messze nem a világ legdrágább autója, de igazi ritkaság, ráadásul az egyik leggyorsabb járgány. A később egy kisebb portrécikket is írt Josh Carturól, akit autóversenyzőként, üzletemberként, techmogulként, életművészként jellemzett.
Bináris opció kereskedés
izraeli bináris opciók Igazi nagymenő, és ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy a világ legmenőbbjei között forgolódik. Ráadásul ez kifejezetten jól áll neki. Tessék végignézni az Instagramját vagy a róla szóló cikkeket és galériákat, fényképezkedett ő már Felipe Massával, Fernando Alonsóval, Bernie Ecclestone-nal, Jeremy Clarksonnal, Jean-Claude Van Damme-mal, Nir Barkattal, Jeruzsálem polgármesterével, Luca di Montezemolóval, a Ferrari nemrég lemondott elnökével; fényképezkedett izraeli bináris opciók Hercules forgatásán, illetve tetszőleges luxusautóval, tetszőleges magánrepülőn, magányachton, tetszőleges nyuszifüles playmate-ekkel — írták a kanadairól, aki egy kb.
Hogy miből szerezte a pénzét, arról a nyilvánosan elérhető adatok alapján akkoriban mindössze annyit lehetett tudni, hogy talán online szerencsejátékos üzletből. Tavaly az RTL Klub is a legjobb 10 legjobb lehetőség vele, amikor Josh Cartu megmutatta a tévé stábjánakmekkora luxusban él Budapesten, de a neten más videomegosztón is fenn van a lakásának bemutatása.
Most azonban úgy tűnik, hogy a cikk elején is említett call centerrel nem volt minden rendben, és ez talán támpontot adhat a vagyonszerzés mikéntjére is.
Mik a bináris opciók?
A Call4all Kft. Az előbbihez nem kell különösebb magyarázat, de az utóbbi magyarázatra szorul. A lehúzások melegágya A bináris kereskedés elég népszerű a netes csalók körében, nem véletlen, hogy a Magyar Nemzeti Bank — éppen a múlt hónapban — szigorú korlátok közé szorítottade vannak olyan államok, ahol gyakorlatilag tiltják is ezt. Már önmagában a bináris kereskedés megnevezés is megtévesztő, mert a bináris digitális opciónak szinte semmi köze nincs a hagyományos opciós piachoz.
Az izraeli rendőrség letartóztatta egy bináris opciókkal csaló vállalkozás vezetőjét Budaörsi Infó május
Csakhogy míg a valódi befektetési termékeknél van esély arra, hogy ezzel pénzt tud keresni az ügyfél, a digitális opciós ügyleteknél ennek az esélye igencsak kicsi. Ezek a rendszerek a kaszinók és a nyerőgépek működési elvéhez hasonlóan úgy lettek kifejlesztve, hogy a szolgáltató mindenképp jól járjon, az ügyfél lehetőleg előbb-utóbb bukjon.
Bináris Opció esettanulmámy
És akkor még arról nem is beszéltünk, ha valaki konkrétan csalni akar. A kereskedési platformokat a szolgáltató gyakran úgy manipulálja, hogy végül mindenképpen bukjon az ügyfél.
Bináris opciók egy pénzügyi termék, amely lehetővé teszi, hogy a pénzügyi eszközök, beleértve a devizák, a készletek, a bitcoin és a áruk széles skáláját is. Minden sírnod kell csinál, pontosan megjósolni az irányát az alapul szolgáló eszköz árának a kijelölt időszakon belül. Kereskedők úgy vélik, hogy az eszköz ára csökkenni fog, ha ők megvásárol egy "tesz"-lehetőség. Ezzel szemben amikor ők megjósolni az árak növekedni fog, kereskedők vásárolni a "hívás" lehetőséget.
Vagy megtörténhet, hogy ha egy befektető nyer is egy üzleten, a szolgáltató nem írja jóvá azt a számláján vagy egyéb módon nehezíti a kifizetést. Megesik, hogy a pénzét így elbukó befektetőt egy másik, de ugyanahhoz az "üzleti" körhöz kötődő csaló cég keresi fel és némi pénz fejében felajánlja a nyereség visszaszerzését, de végül az ügyfél azt az összeget is bukja.
Kismillió módszer van tehát, és ahogy a legtöbb ilyen csalás esetében, a szolgáltatók vagyis a rendszer üzemeltetői sokszor több céget is izraeli bináris opciók más-más néven és hálózzák be így az egyik cégükkel már korábban lehúzott klienst.
Az igazság a bináris opciókkal való bűvészkedésről
A Cartu-fivéreknél is működött ez a séma. Aki az online kaszinóban sok pénzt baszott el, azt felhívták a binarysek is, akik folyton változó weboldalakkal operáltak, havonta cserélték ezeket — mesélte az Indexnek egy volt alkalmazott, aki az online kaszinós ügyfeleket tartotta. Szerte a világba mentek a telefonok, Ausztráliában éppúgy, mint Dél-Afrikába. Ha valaki véletlen nyert, akkor az persze sosem látta a pénzét" — magyarázta az egykori alkalmazott.
Az igazság a bináris opciókkal való bűvészkedésről Origo Európában viszont egyértelműen szorul a hurok, a pénzügyi felügyeleti hatóságok egymás után adják ki a bináris opciós kereskedés kockázatairól szóló állásfoglalásaikat, figyelmeztetéseiket. Az Egyesült Királyságban a bináris opciós kereskedelem például a szerencsejáték-felügyelet alá tartozik. A francia hatóságok fogyasztóvédelmi szempontból léptek, és megtiltották ezen kereskedési forma agresszív reklámozását. Ez utóbbi lépést a holland pénzügyi felügyelet is tervezi, kiterjesztve a tilalmat más olyan kockázatos eszközökre, mint a CFD és forex ügyletek.
Az online kaszinós "üzletág" decemberében szűnt meg, a binarys ág maradt, de tavaszán onnan is mindenkit kirúgtak. Beszéltünk olyan egykori dolgozóval, aki a kaszinós vonalon dolgozott, majd miután onnan mindenkit elbocsátottak, felajánlották neki, hogy átmehet a "binárosokhoz".
Mik a bináris opciók?
Két napig fülemen a telefonnal hallgattam a beszélgetéseket, ez volt az úgynevezett training, majd közöltem, hogy bűncselekményben nem szeretnék részt venni. Fotó: vimeo Álnéven ismerték a kanadai befektetők Hogy valójában miből lett gazdag a férfi, továbbra sem tudni, azt viszont igen, hogy a kanadai hatóságok eljárást indítottak ellene és a testvérei ellen is a bináris kereskedésükkel összefüggésben.
Egy, a kanadai Ontarióban illetékes pénzügyi felügyeleti hatóság oldalán május 4-én közzétett dokumentum szerint a Cartu fivérek cégei júliusa és áprilisa között vettek rá hétszáz kanadai befektetőt bináris kereskedésre, ezekből az üzletekből pedig nagyjából 1,4 izraeli bináris opciók minden bizonnyal kanadai dollárra tettek szert. A dokumentum szerint Cartuék a kereskedéssel foglalkozó cégüket nem jegyezték be az illetékes kanadai hatóságnál.
Bináris opció kereskedés
Ez azt jelenti, hogy az ügyletek illegálisan csinálták. A hatóságok két olyan weboldalt is említenek, amelyek mögött Cartuék álltak, az elérhetőségeikkel kapcsolatban pedig ezeken a weboldalakon eleve félrevezető információkat tüntettek fel. Így azt sem tudták a kanadai befektetők, hogy a pénzügyi műveleteket izraeli call centerekben bonyolítják egy Tracy PAI Management Limited nevű társaságon keresztül. A kanadai hatóság nem tesz említést arról, hogy egy magyar cég is üzemeltetett call legjobb bináris opciókhoz, ami betudható annak, hogy a kanadaiakat nem a magyar call centeresek hívogatták.
A Budapesten működő Call4all kft. Megkerestük a cég egykori ügyvezetőjét, N. A weboldalaik százalékos megtérülést ajánlottak a befektetőiknek.
Bináris Opciók - Kaszinó?
A kanadaiak által beazonosított két, Cartuékhoz köthető weboldalak kártyás fizetései mögött két cég állt. A Greymountain nevű céget Írországban jegyezték be és közepétől kezdve még ben is futottak rajta át a befizetések, de ezekhez a társaságokhoz névleg Cartuéknak nem volt közük. A pénzek az UKTVM-től és a Greymountaintól mentek aztán át olyan cégekbe, amelyek számláihoz közvetlenül Cartuéknak volt hozzáférésük, tehát a rendszer végén ők álltak.
A kanadai iratok szerint az UKTVM-hez és a Greymountainhoz összesen millió dollár folyt be a befektetőkből kizárólag a bináris opciós kereskedésekkel összefüggésben. A Cartu-fivérek elleni felügyeleti eljárásról a Times of Israel című lap is beszámolt.
Az igazság a bináris opciókkal való bűvészkedésről
A cikk szerint a kanadai felügyeleti eljárásnak legfeljebb pénzbírság és eltiltás lehet a vége. Börtönbüntetés viszont csak akkor fenyegetné Cartuékat, ha büntetőeljárás is indulna ellenük. Izraelben egyébként októberében tiltották be a bináris opciós kereskedést, előtte több száz izraeli cég foglalkozott ezzel, milliárdokkal megfosztva a naiv befektetőket világszerte. A módszer mindig ugyanaz: felbukkannak a cégek, bepalizzák a befektetőket, aztán izraeli bináris opciók már elég pénzt zsebeltek be, felszívódnak.