A startupok pénzt keresnek, Ki és hogyan keres pénzt a startupokkal?


Befektetés startup cégekbe: hogyan, és kinek éri meg?

A magyar fiatalok szerint sorrendben ez a három dolog szükségeltetik egy sikeres vállalkozás elindításához Magyarországon. Kreatív ötletekből nincs hiány, ám a bátorság a legtöbb magyar fiatalból hiányzik és sokan bizonytalanok abban is, honnan szerezzék meg az induláshoz szükséges tőkét - derül ki a Hiventures megbízásából a Pulzus által, a éves korosztály körében készített reprezentatív felmérésből.

a startupok pénzt keresnek

A magyar fiatalok, bár nagyon szeretnének saját cégükben dolgozni, mégsem szívesen vállalkoznak — erősítette meg a Hiventures megbízásából a Pulzus év közötti korosztályban ahol megtanul kereskedni reprezentatív kutatása.

A magyar fiatalok 66 százaléka számára az lenne a legideálisabb, ha saját vagy családjuk vállalkozásában tevékenykedhetnének. Alkalmazottként mindössze 24 százalék képzeli el az életét. Jó hír, hogy ötletekből nincs hiány, hiszen a felmérésben részt vevők csaknem kétharmadának volt már egy vagy több olyan ötlete, amelyre jövedelmező vállalkozást lehetne alapítani.

a startupok pénzt keresnek

Ennek megfelelően 54 százalékuk családja vagy barátai körében néha beszélget is ilyen témákról. Csakhogy a vágyaik, ötleteik megvalósításába egyelőre csak kevesebben vágnak bele. A megkérdezettek 47 százaléka ugyanis azt vallotta, hogy a következő évtizedben valószínűleg nem indít saját vállalkozást. Mindössze 37 százalék tervez ilyesmit, 16 százalék pedig bizonytalan, azaz nem tudja vállalkozna-e vagy sem.

Befektetés startup cégekbe: hogyan, és kinek éri meg? Az elmúlt években elképesztően divatos lett startupokat alapítani, és ezzel együtt ezekbe a cégekbe befektetni is. Azonban attól, hogy valami divatos, még nem biztos, hogy jó befektetés.

Nem merjük vállalni a kockázatot A felmérés arra is választ ad, vajon miért riasztja a vállalkozói lét a magyar fiatalokat. Szembetűnő, milyen komoly gond van a kockázatvállalási hajlandósággal, hiszen a magyar fiataloknak mindössze 6 százaléka vallja magát kockázatvállalónak, miközben 15 százalékuk abszolút biztonsági játékos.

Tudni szeretnéd, hogy mennyit kereshetsz egy startup cégnél? Itt a lista!

Az induló vállalkozásra leselkedő legnagyobb kockázatnak egyébként a tőkehiányt 40 százalékilletve a bizonytalan politikai-gazdasági környezetet 28 százalék tartják. Magas, 29 százalékos azoknak az aránya, akik nem tudják, honnan szereznének pénzt vállalkozásuk beindításához. Ugyanekkora arányban próbálnának pénzt szerezni valamilyen uniós vagy más nemzetközi pályázaton. A tőkén kívül saját ötletük megvalósításához elsősorban partnerekre 56 százalékszakértőkre 38 százalékilletve ismeretek átadására 31 százalék lenne leginkább szükségük.

Prezi, a Ustream és a LogMeIn a legismertebb magyar startupok Érdekes, hogy a mostanság sokat emlegetett vállalkozási forma, a startup a fiatalok körében jól ismert fogalomnak számít. Magyar startupokról a megkérdezettek több mint fele egyáltalán nem hallott.

a startupok pénzt keresnek

A startupok megítélése kedvező, hiszen csak a megkérdezettek 15 százaléka mondta, hogy ő bizony nem alapítana startupot. Akik viszont igen, azokat leginkább a magas jövedelmezőség 30 százalék és a függetlenség 13 százalék vonzza.

Pénzcentrum

Egy ilyen vállalkozás beindításához a legtöbb megkérdezett szerint a leginkább kreativitásra 39 százalékpénzre 37 százalék és kockázatvállalási hajlandóságra 33 százalék van szükség. Startup indításakor a legtöbben mindenképpen bevonnának egy partnert is.

A legtöbben 34 százalék egy olyan ismerőst keresnének, akinek már van vállalkozói tapasztalata, vagy egy barátjukkal 26 százalék fognának bele a munkába.

a startupok pénzt keresnek

A legtöbben,17 százalékban, valamilyen technológia vagy mérnöki területen indítanának startupot 13 százalék pedig a kereskedelmet célozná meg. A startup elindításához a fiatalok szerint a legideálisabb a éves életkor.

a startupok pénzt keresnek

Dolgoznának startupnál a fiatalok A kutatás szerint munkahelyként is népszerű a fiatalok körében a startup. A fiatalok fele jelezte, hogy szívesen dolgozna ilyen helyen, 6 százalék a startupok pénzt keresnek korábban, vagy most is startupnál tevékenykedik.

a startupok pénzt keresnek

A a startupok pénzt keresnek előnye ennek a legtöbb válaszadó 56 százalék szerint a fejlődési lehetőség. Vonzónak tartják még a változatos szakmai feladatokat 31 százalék illetve a jó közösséget is 27 százalék.

ENNYI PÉNZT KERESNEK A CLASH ROYALOS YouTube-erek... 😨

A hátrányok közül ugyanakkor a bizonytalan jövőt 43 százaléka túlterheltséget 34 százalék és a kaotikus működést 14 százalék említették.