Vonza András címkéhez tartozó bejegyzések

Meg nem oldott feladatok (1). A mezőgazdasági termelés sűrű kilengései

 A feladatokat megkerülik

Mostanában a kormány oldaláról a növekedés „beindítását” hirdetik meg, Orbán Viktor kormányfő ráolvasásszerűen készül a növekedés „beindítására”.  (Erre még visszatérek.) Az ellenzék elképzeléseiben a mérsékelt növekedés is a távoli jövőbe van kitolva. (Annak ellenére, hogy a Nemzetközi Valutaalap a növekedés szükségességére nyomatékkal fel szokta hívni a figyelmet, tehát – ahogy alább látni fogjuk – a régi receptekkel nem érdemes manőverezni.) Az ellenzék vezetőjének jelentkező Bajnai Gordon volt miniszterelnök is nyilvánvalóvá tette, hogyan viszonyul e kérdéshez. Elmondta: előbb stabilizálnak, aztán nagyon lassan, nagyon keservesen és apránként elindulunk felfelé. Hogy hogyan érnék el a mai vagy a holnaputáni növekedést, milyen feltételeket biztosítanak ehhez, azt – mindkét oldalon és elgondolások hiányában – jótékony homály fedi. Ahogy a reális feltételeket is. A növekedésről tehát a valóságtól elszakadva, virtuálisan, fecsegésként esik szó. A növekedés jelenleg nem több mint leegyszerűsített kommunikációs kérdés, a propaganda része.

Orbán Viktor miniszterelnök manapság sokszor kimondja: a mezőgazdaság a magyar gazdaság egyik kitörési pontja. Ezek szerint ma (nem úgy, mint első kormányzása idején vagy az elmúlt években) a növekedést innen is várná, a mezőgazdaságot a növekedés motorjaként képzelné el.  (Korábbi nemleges álláspontját Martonyi János akkori-mai külügyminiszter is harsányan képviselte, ő a kormány megalakulása előtt, a kormányprogram megbeszélésekor tiltakozott az ellen, hogy a mezőgazdasági termelést a koalíciós partner mennyiségi értelemben is fejleszteni szeretné. Később ő állapodott meg  “sikeresen” a külföldiek termőföldvásárlásáról. )  Orbán Viktor bizonyára nem egy-egy évben gondol a mezőgazdaság motor szerepére, hanem hosszú évek folyamatában.

A cél logikus, nincs benne egyébként semmi új, azzal egyet kell érteni. A húzóágazati szerep viszont valójában teljesen elképzelhetetlen, amíg a termelés új keletű, sajátos, erőteljes ingadozása nem szűnik meg. Ez ugyanis sűrítve jelzi, mekkora bajok vannak e területen.

Mezőgazdasági növekedési ütemek, grafikon

Bővebben…

Belvíz: retusált történelem és tehetetlenség

Belvízkárok megelőzése és elhárítása a rendszerváltás után

A belvíz, az árvíz, az özönvízszerű esők ismét hatalmas károkat okoznak. A belvízveszélyre is számítani kellett, de az illetékesek a jelek szerint nem számítottak. A szakértők ugyanis megfigyelték, az időjárásban nagyjából tíz évenként váltják egymást a (hosszabb) száraz és a (rövidebb) nedves időszakok. Az újdonság az, hogy az éghajlatváltozással összefüggésben az arányok el fognak tolódni a nedves periódusok javára, a környezet „csapadékterhelése” is növekszik.

Orbán Viktor a parlamentben, balra Szabadi Béla

Orbán Viktor a parlamentben, balra Szabadi Béla

Bővebben…

Sikerember vagy a nagykoalíció embere? Levél Gráf József miniszterhez (2008. december 2.)

Az egyik nagy magyar paradoxon, amin tapasztalataink alapján naponta megdöbbenhetünk: egyfelől a mezőgazdasági termelés és fogyasztás szomorú állapota, a tárca vezetésének ezzel összhangban levő színvonala és elképzelései, a minden próbálkozás ellenére kipattanó botrányok, az elmaradt és/vagy elhalt vizsgálatok (pl. Mahr András helyettes államtitkár: Mahr-ügy), másfelől a hivatalos „kritikák” közötti kiáltó ellentmondás. E „kritikák” az elnézéstől az áradozásig terjednek.

A miniszterelnök az utóbbit jeleníti meg: az ágazatot nemrég ismét sikerágazatnak, a minisztert pedig a legjobb miniszternek nyilvánította. Az ellenzéki sajtó ezen az értékelésen nem akadt fenn, holott ezek a jelzők élesen szemben állnak mindennapi tapasztalatainkkal, a nem kivételezett termelők, fogyasztók, lakosság sommásan lesújtó véleményével.

Gráf József

Gráf József

Bővebben…