veszteségek címkéhez tartozó bejegyzések

Berija (16. folytatás). Feltétel nélküli megadás, Morgenthau-terv, értelmetlen erőszak

Eltérő megközelítések. Berija reflexiói mások tervére (Morgenthau-terv) és gyakorlatára

Az a politikus, aki nem megtorolni akart, hanem ésszerűen megoldani, a helyzetből profitálni, el lehetett hűlve attól a sok képtelenségtől, amit teljesen vagy részben magukévá tettek a szövetségesek. Kár, hogy kevés ilyen politikus volt. Mindenképpen közéjük tartozott viszont Lavrentyij Berija, aki elsősorban praktikus okok miatt ellenezte és – ha tehette – fellépett ezek ellen a képtelenségek ellen. A feltétel nélküli megadás megkövetelése biztosan meghosszabbította a háborút és a szenvedéseket, növelte az áldozatok számát és a veszteségeket. A Morgenthau-terv végsőkig való harcra kényszerítette a németeket. Az öldöklés, a rablás, a szexuális visszaélések hatalmas pusztítást okozott a testekben és a lelkekben, és a háború utáni kibontakozást is még nehezebbé tette.   Antony Beevor (1946 -)  brit történész szerint a szovjet csapatok kelet-poroszországi fellépése a polgári lakosság ellen legfeljebb az Európába az 1200-as években betörő mongol hordák kegyetlenkedéseihez volt hasonlítható.  A nyugati szövetségesek is szabadjára engedték az indulatokat, az általuk megszállt területeken is történtek szörnyű atrocitások., ha nem is az előbbi méretekben.

Henry Morgenthau

Bővebben…

Politikai helyzetkép (1). Felvezető. A “zavaros víz”

Zavaros vízben könnyű halászni!
(Közmondás)
Zavaros vízbe sose ugorj bele!
(Közmondás)

Egy évvel a választások előtt különösen érdekes lehet, milyenek az erőviszonyok a politikában és mit hozhat a jövő. Ebben is viszonylag nehéz eligazodni, hiszen a politikai pártokat és a hivatásos politizálást is egyaránt jellemzi a nagy mértékű változatlanság és az egyidejűleg tapasztalható sokféle valóságos és látszólagos átalakulás. És a zavaros helyzetek, meg az azokba  való beleugrások.

Írásaimat szokás szerint mottó vezeti be. Ritkán fordul elő az, most viszont igen, amikor egyszerre két mottót használok. Ezúttal ráadásul a két mottó szó szerint ugyanannak a fogalomnak, a zavaros víznek az eltérő megközelítései. Azt mondják el, tulajdonképpen abba kezdenek bele, amit én igyekeztem továbbvinni, mit lehet és mit nem szabad tenni – persze átvitt értelemben – a „zavaros vízzel”, tehát a zavaros helyzettel. Szerepük – mint látni fogjuk – most ennél is lényegesebb: a két mottó által leírt helyzetekkel és „gyakorlatokkal” a cikksorozatban, ahogy az életben is, lépten-nyomon találkozni fogunk. Nem is gondoltuk volna, mennyire gyakoriak, sőt meghatározóak. Nem véletlen tehát az sem, hogy a korábbiaktól eltérően most minden folytatás előtt ugyanezeket  a mottókat fogják olvasni.

Kádár az elképzelt plakáton, de Orbánnal akarnák összemosni (A kép forrása: 24.hu)

Kádár az elképzelt plakáton, de Orbánnal akarnák összemosni (A kép forrása: 24.hu)

Bővebben…

A Nézőpont Intézet nem publikus (VIP) jelentése. Mit bizonyít?

A Nézőpont Intézet egy pillanatra kilépett a szürkeségből

Az a legnagyobb baj, hogy az elvtársak elhiszik a saját propagandájukat!
(Rákosi Mátyás)

Az egyik internetes portál „birtokába került”(?!) a Nézőpont Intézet nem publikus közvéleménykutatásáról szóló VIP-jelentés. A megrendelői kör számára készült ún. VIP-jelentéseket a megrendelői körnek szokták megküldeni, azt legfeljebb részben teszik nyilvánossá. Ez szerintem könnyen megérthető, hiszen ezeket a kutatásokat a megrendelőktől kapott pénzekből finanszírozzák és ezek a munkák adják többnyire a nyereséget is. A Nézőpont Intézet végül is nagy figyelmet keltett februári jelentését a kormányzat rendelte meg, a vizsgálat irányait nyilván a kormányzat határozta meg. (Más aligha lett volna képes – ez most nem dicséret! – ilyen „csokrot” összeállítani.) A kész anyaggal ezúttal is a megrendelő rendelkezett. Eddig tehát semmi rendkívüli nincs abban, ami februárban történt, ez még nem hír. Hír, sőt állítólagos szenzáció úgy lett belőle, hogy a történetet titokzatosnak tüntették fel, és telerakták szubjektív, bizonyíthatatlan és a gyakorlattól eltérő részletekkel, spekulációkkal. A „kikerülés” pedig látnivalóan nem volt ellenére a kormánynak, olyannyira nem, hogy kiszivárogtatásra gondolhatunkEgy másik nyertes a Nézőpont Intézet rengeteget szereplő robotosa, a cég vezérigazgatója, Mráz Ágoston Sámuel, akit eddig szürkeség és unalom lengett körül. Maga is meglepődhetett, hogy – ha másoknak köszönhetően is, de – szakmai izgalmat volt képes kelteni.

Mráz Ágoston Sámuel

Mráz Ágoston Sámuel vezérigazgató: végre szakmai izgalmat keltett

Bővebben…

A kormánybúcsúztató, ami „féregirtó beszédként” híresült el

Ok a visszaszorulásra vagy ürügy a visszaszorításra?

Katasztrofális következmények

Ezúttal olyan eseményről lesz szó (kormánybúcsúztató), amiről egy napilap néhány héttel korábban emlékezett meg. (Kávássy János Előd: Az öngóllá lett kormánybúcsúztató) E cikk átnézését is javaslom olvasóimnak. Azért is, mert jó szándékú írás, legalább igyekszik középen maradni, mintha ez egyenlő lenne az objektivitással. Pedig nem feltétlenül az. Egy jellemző példa: ha már Torgyánnak igazat ad, akkor azt gondolhatja, hogy a vele szemben álló Szájernek is igazat kell adnia. Csakhogy Szájer valótlant állított felszólalásában…  Na és milyen elképesztő stílusban… (Ld. később.) Aztán több fontos összefüggés is kimaradt: talán azért, mert kicsit jobban utána kellett volna menni a dolgoknak. Így mindenekelőtt az: vajon miért is mondta el Torgyán kormánybúcsúztató beszédét? Aztán, kik voltak e pikánsabb elemek megfogalmazásában a tanácsadói? Aztán, a károk oka a kormánybúcsúztató beszéd volt vagy a beszéd ürügy volt a neki és a pártjának, párttársainak való károkozásra? Még folytatni lehet és folytatom is a felmerülő kérdéseket.

TITLE01[(027759)19-48-49]

A kormánybúcsúztató színpada

Bővebben…

Az illegális migráció és a politika válaszai

Felajánljuk-e Magyarországot?

Előrebocsátom, hogy – mint a címből is kiderül – az ország „felajánlásáról” NEM Torgyán József minapi szimbolikus javaslata jutna az eszembe; ezzel csak annyit kívánok foglalkozni, amennyi most feltétlenül szükséges. Komoly és nem csak szimbolikus dolgokról lesz ugyanis szó. Torgyán József az ATV-nek adott interjújában többek között azt proponálta, hogy ajánljuk fel újra Magyarországot Szűz Máriának. Ismételten, megújítva az aktust. Jobbnál jobb megvalósítókat talált. Előbb, 2014-ben Orbán Viktort kérte fel – aki, mint most is elmondta – korábban „hátba szúrta”. Tőle udvarias választ kapott, miszerint szakértőivel megvizsgáltatja. De az idő telik-múlik és nincs előrehaladás. Ezért a baloldalt kérné fel, ami azért is lenne hasznos, mert így szerinte a baloldal jobb színben tűnhetne fel az ország előtt. A “baloldal” viszont egészen mással, a migrációval, és annak ürügyén az ország külföldnek és külföldieknek való “felajánlásával” van elfoglalva.

A Torgyánnal készült riportról „sziporkázó vélemények” hangzottak el. Volt olyan vélemény, hogy okafogyott lenne a felajánlás, hiszen Szent István ezt már megtette. (Torgyán egyébként megismétlésről beszélt.)  Volt, aki harsányan elszórakozott a riportnak ezen a felvetésén is, hosszan előidőzve Magyarország felajánlásán. És bár a kritikus „felülről”, valamiféle szellemi magaslatról tekintett le a javaslatra, nem eszmélt rá arra, hogy nem szimbolikus, hanem valóságos „ország felajánlások” szinte folyamatosan történnek a rendszerváltás kezdete óta: hús-vér embereknek és világi hatalmaknak, országoknak, kormányoknak, cégeknek, intézményeknek „ajánlják fel” (árusítják ki) az országot. Ahogy ez most – a migránsok befogadásának kierőszakolása kapcsán – történik egyes “baloldali” pártok és pártocskák, törpepártok és  politikailag elfogult “civil” szervezetek részéről.  Nem vállalható kockázatokkal és várakozásokkal, számításokkal.

Bővebben…

Áfacsökkentés. Indokolt „óvatosság” vagy „alibi akció”?

Senki nem tudja, mi lesz a bevételekkel…

(Orbán Viktor miniszterelnök)

A kormány – úgy tűnik – eldöntötte, hogy hozzányúl a világ legmagasabb áfájához. Orbán Viktor miniszterelnök interjújából is tudjuk, hogy a kormány óvatosan, kétségekkel küszködve, csak a saját bevételeire gondolva, ezúttal mindössze a sertés tőkehús áfáját csökkenti. Mintha azok az ismeretek, amelyek az áfakulcs következményeiről fellelhetők nem jutottak volna el hozzájuk, legalábbis a tudatukig. Talán erre utalhat már az is, hogy 27 százalékos  áfát vezettek be, amit tovább akartak volna emelni. A baromfisok tiltakoznak, úgy vélik, a baromfi áfáját is be kellene vonni a csökkentésbe. A miniszterelnök viszont úgy gondolja, egyszerre két dolgot nem szabad csinálni. Holott éppen hogy sokat kellene egyszerre. De tényleg így kell ezt a nagy horderejű feladatot megoldani?  Az összefüggő, összetartozó kérdéseket nem együtt rendezni, hanem egyenként kell vizsgálgatni? Mi jöhet ki végül ebből? Valóban a kormány bevételének megőrzése  a rendezés egyetlen tétje? Vagy ennél sokkal nagyobb ügyek is kockán forognak, amit a kormány nem érzékel? Mi ennek az alternatívája?  Erről lesz szó az alábbiakban. Az alábbi videóra egyébként a cikk végén még visszatérek.

Bővebben…

Kulcskérdések (1). Belső vagy külső piac? (2. folytatás)

“A magyar gazdaság makroszámai egy sikertörténet lenyomatai!” (Orbán Viktor miniszterelnök)

“Magyarország 2010-2014 között az Európai Unió legsikeresebb gazdasági és pénzügyi konszolidációját és stabilizációját hajtotta végre, és egyben növekedési fordulatot valósított meg!” (Matolcsy György Huba, volt nemzetgazdasági miniszter, jelenleg az MNB elnöke)

Nem feltétlenül szükséges, ahogy ezt  az előző részben is mellőztük, hogy egy több részes cikk minden eleméhez külön mottót tegyünk, ha már egyébként szívesen alkalmazzuk a mottókat. Most mégis két mottót mellékelek, mert választani közöttük nem tudtam és mert így (együtt) különösen jól felhasználhatóak. (A mottók forrása itt és itt található.) Még annak ellenére is jól hasznosíthatóak, hogy a fenti önértékelések egy része sajnálatosan értelmezhetetlen (ld. legsikeresebb stabilizáció és pénzügyi konszolidáció). Az viszont, ami a dicsérő kijelentésekből értelmezhető,  kiáltó ellentétben van az alább bemutatott valósággal, tényekkel, számokkal. Ezek egyúttal a választott ötletek eredménytelenségét és alkalmazásuk folytathatatlanságát is alátámasztják. Most mindenekelőtt a külkereskedelmi kényszert illetően, ami a belső piacot sújtó megszorítások és a külkereskedelmi kényszerből adódó veszteségek miatt gazdasági pangásba vitte a magyar gazdaságot.

Matolcsy György (nol.hu)

Matolcsy György Huba “növekedési fordulatot” akar látni és láttatni (Fotó: nol.hu)

Bővebben…

Kulcskérdések (1). Belső vagy külső piac? (1. folytatás)

Folytatódik a magyar gazdaság egyik kulcskérdésének körbejárása. (A témaindító rész itt olvasható el.)  Tehát a folytatás:

————

Agrárium

A mezőgazdaság lehetőségei, termelési potenciája nincs kihasználva. Az ágazat – a szolgáltatások mellett és más területekkel ellentétben – mindig exporttöbbletet termelt, ami ésszerűen tovább lenne növelhető és még a hazai közönség is jobban el lenne látva, ha ennek feltételeit átgondolnák és rendszerbe foglalnák, az intézkedéseket ehhez igazítanák. Most nem vállalkozok ennek részletes bemutatására, tehát, hogy hogyan kellene kinéznie ennek a komplex programnak, néhány problémát viszont, aminek megoldását különösen fontosnak tartok, megemlítenék.

gyulai kolbász

Eto nye to! – mondaná az orosz. Ez nem az! Hullámzó minőségből nagy károk!

Bővebben…

Kulcskérdések (1). Belső vagy külső piac?

Nem a tabukat, hanem az annak kikiáltott, valótlan és káros  közhelyeket kellene ledönteni!

Olyanokat, amelyekre “ingünk, gatyánk”, a jelenünk és a jövőnk is rámegy!

Ezek közül mindjárt az első a nem is exportorientált, hanem egyenesen exportvezérelt (!)  gazdaságpolitikának nevezett “irány” és annak magyarországi túlhajtott, a hatékonysággal és a gazdaság arányaival, arányosságával nem törődő mániája és gyakorlata. Pedig lenne mivel foglalkozni! Az exportvezérelt gazdaságpolitikai kurzus árvesztesége ugyanis elképzelhetetlenül hatalmas összeg: 1990 és 2013 között 42 ezer milliárd forintra rúgott! A kormány erről sem akar tudomást venni, sőt gyorsítani igyekszik azt, aminek eddig sem volt értelme, csak irdatlan kára az ország számára. Ez a még nagyobb elszántság és főleg oktondi erőszakosság az export forszírozásában nyilván azt is jelenti, hogy a veszteségek még nagyobb ütemben halmozódnak, ami már a második Orbán-kormány óta eddig is megfigyelhető volt. Ekkor vált az éves külkereskedelmi árveszteség ezermilliárdos, majd néhány ezermilliárdos tétellé.

Kazahsztán

A Nagy Keleti Nyitás, ezúttal Kazahsztánba osztrák óriásgépen. A gépen kívül mi emelkedik? (Fotó: Wikipédia)

Bővebben…

A forint „zuhanása” és a kormány „tökéletes időzítése”

Matolcsyék is kerestek a devizahiteleseken 136 milliárdot…

(Forrás: MNB közlemény. 2015. január 20.)

Írásaimban összetett, nehéz és fajsúlyos, megoldatlan és valóban időszerű kérdésekkel igyekszem foglalkozni. (Nem mondvacsinált, a súlyos problémákról a figyelmet elterelni kívánó, a közvéleményt erre tematizáló témákkal.) Nem véletlenül, hiszen éppen e fajsúlyos problémák és összetett helyzetek (egyébként igen munkaigényes) feltárásán keresztül lehet sok mindent megmutatni. Azt, hogy ezekben a súlyos és bonyolult kérdésekben, amelyekben annyi a rögzült hiedelem és a képzelgés, is kell és lehet más megközelítést alkalmazni. Amivel kitörhetünk a levitézlett gondolkodási panelek, az alaptalan rögtönzések, az alacsony hatékonyság, a felkészületlen kormányzás, az értelmetlen megszorítások, a dogmatikus fogyasztáskorlátozás és a „szárnyaló” kormányzati pazarlás, a gazdasági pangás, az ország méltatlan periferizálódásának és a lakosság megalázó elszegényedésének világából. És így a hatalom által nem favorizált gondolatok kirekesztése, a favorizált, ám virtuális panelekkel való agymosás, a sulykoló és imalomszerűen ismételgetett propaganda helyett, ami leértékeli a gondolkodást, mindannyiunk hasznára a közös gondolkodást, a véleményszabadságot, a véleménycserét, a társadalmi részvételt és az érdemi kommunikációt élvezhetjük. Ezekkel az elemzésekkel azt is bizonyítani kívánom, hogy a kormány szűken vett gazdasági érdekei, bevételei intelligens gazdasági kormányzás mellett kedvezőbbek lennének, mint a megszorításokkal, miközben a gazdaság és a fogyasztás fejlődése végre érzékelhető és tartós lehetne.

Bloomberg

A Bloomberg. Valójában minek szólhat mostani elragadtatása?

Bővebben…