versenyképesség címkéhez tartozó bejegyzések

Választások. Ki a legszerencsésebb és ki kapott esélyt? (2. folytatás)

„Mert nem lehet vezető, amíg nem tudja, hova tart”

(A Lost című filmsorozatból)

Az előző rész után újabbal folytatódik a választásokról szóló cikksorozat. Most mindenekelőtt arról lesz szó: mire használják a pártok az esélyt, amit kaptak? Élnek-e ezzel vagy inkább elvesztegetik? Az országgyűlési választások után hamar kiderült, hiszen nyakunkon az EP-választás. A kampány tartalma és formája, a listavezetők személye és stílusa erre a kérdésre gyorsan választ adott. Az is jól látszik, hogy a pártelnökök a listavezető kiválasztásában a személyes érdeküket követik-e, hiszen másként őket általában nem tennék a lista első helyére, talán a listára sem.

SzanyiTibor listavezető, MSZP.

Szanyi Tibor, az MSZP listavezetője. Kinek az érdeke?

Bővebben…

A forint gyengítésének (tév)útján. Kinek jó ez? (1. folytatás)

Vak vezet világtalant

(Magyar szólásmondás)

Az előző részben láttuk, hogy a forint árfolyama az utóbbi években nemcsak időnként romlik, ahogy a kormány és holdudvara ezt megpróbálja kommunikálni, hanem tendenciaszerűen veszít értékéből. Az euró árfolyamának korábban bemutatott alakulása (1. sz. ábra) ezt jól példázza, a változások trendje lineárisan és elég meredeken emelkedik. A magyar gazdaság, az adósságok és az elszámolások szempontjából az eurón kívül még két különösen fontos valuta van: az amerikai dollár és a svájci frank.  Itt is tendenciaszerű a forint gyengülése, sőt a trend – mint alább az olvasó láthatja – még meredekebben emelkedik.

Ezzel Magyarország azon ritka kivételek közé került, ahol tartósan megfordult a valutaárfolyam viszonylagos erősödésének irányzata.

Árfolyam, 2008-2014, amerikai dollár

2. sz. ábra

Bővebben…

A forint gyengítésének (tév)útján. Kinek jó ez?

A kormány nem tűzött ki semmilyen árfolyamcélt. Az az optimális forintárfolyam, amely mellett a magyar gazdaság stabilan növekszik. (Varga „Misi”)

A második Orbán-kormány egyik gazdaságpolitikai tévútja a forint gyengítése. Ezen még „kitartóbban” halad, mint Kádár János a szocializmus építésének útján. (A hangulatot talán inkább visszaadja, ha felidézzük, a Kádári kiejtést: „ÚT-JÁN”). Felelősséget viszont az Orbán-kormány nem vállal, sőt igyekszik saját szerepét tagadni. Hogy stílszerűen fejezzük ki magunkat: a kormányzati kommunikáció „út-ján” és vazallusai („szakértői”) „út-ján”. Előfordult, hogy vizsgálatot indított a spekulánsok felkutatására; ennek kormányzati eredményét azonban ma sem ismerjük. (A továbbiakban erre is még kitérünk.) A forintgyengítés tendenciáját folyamatosan tagadja, a mélypontokat ideiglenesnek tartja. Intézkedéseivel és nyilatkozataival viszont nem hagyja visszaerősödni a forintot a korábbi szintekre. Vajon miért teszi ezt?  Közérdekből vagy csoportérdekből? Egyáltalán az ismereteik minek az átlátására teszik képessé a döntéshozókat? És vajon hány döntéshozó van például ebben a kérdésben?

Számomra még mindig meglepő ez a tévút, hiszen emlékezetem szerint ritka, bár nem teljesen példátlan, hogy egy kormány konzekvensen és ráadásul az ország szempontjából látnivalóan értelmetlenül gyengítse saját nemzeti valutáját. Ráadásul anélkül, hogy tudná, vagy legalább érdekelné: alá- vagy túl van-e értékelve a forint? És vajon mennyire? A kevés szokatlan példa egyike erre a „politikára” ugyan Magyarország, de hosszú ideje – a Bokros-csomag és az első Orbán-kormány óta – ilyen kormányzati „politika” szerencsére nem realizálódott. Medgyessy Péter persze szerette volna folytatni a nemzeti valuta rontását, de Járai Zsigmond jegybank elnök ennek az „irányzatnak” a kormányváltás után már útját állta. (Szemléletváltás helyett régi nézetek. Megint előhúzták a forintleértékelést)  Az idézett cikkből az is kiderül, hogy 2010-ben ismét elővették a régi nézeteket. Szemléletváltás ugyanis a Fordulat és reform óta e téren sem következett be, a közgazdasági felfogás hiába cáfolta meg sorban a leértékelésnek tulajdonított előnyös feltételezéseket, a magyar politikában és azt kiszolgáló szakmában e feltételezések továbbra is „ősigazságokként” funkcionálnak.

1. sz. ábra

1. sz. ábra

Bővebben…

Az egyszemélyes stratégiai döntések (Gripenek, Paks stb.)

Tiéd az ország, magadnak építed! (A Rákosi-korszak jelmondata)

A Gripenek, a Nemzeti Színház, a Művészetek Palotája, az autópályák, az MTV új székháza,  a négyes metró, a kormányzati negyed, a stadionok (két ciklusban is), a Kossuth tér, a MOL-részvények, a Malév, a földgáz-elosztó cégek, a Főgáz, egy szénbánya és Paks. És még sorolhatnám. A kisebbekről sem feledkezzünk meg: például az értelmetlen, csúnya, de azért jó drága Időkerékről.

A több részesre tervezett írásban egyszemélyes (egy személy által hozott) beruházási és államosítási (állami kivásárlási) döntésekről, körülményeikről és következményeikről lesz szó. Az első és a második Orbán-kormány időszakaira összpontosítva, amit a folyamatos aktualitás mellett a már eleinte is látványos (Gripenek) és azóta fokozódó vonzalom (Paks) indokol. Ugyanakkor a múlt példái és rövid értékelései sem hiányoznak, ahogy ez a fenti előzetes felsorolásból kitűnik. Annál is kevésbé hiányozhatnak, mert nem személyekkel, hanem az általuk képviselt bizonyos jelenségekkel, magatartással, kormányzással van bajom. Hibának tartom tehát, ha úgy lehetne tenni, ahogy most Paks kapcsán is tesznek általában, mintha ma kezdődne valami és mintha az egyik oldal tenne ilyeneket. Sajnos a kifogásolt gyakorlatnak igen hosszú múltja van, bár a negatív jelenségek kétségtelenül sűrűsödni látszanak.

Orbán Viktor és Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin (Forrás: Híradó)

Orbán Viktor és Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin (Forrás: Híradó)

Bővebben…

Devizahitelesek. Mire megy, mire mehet ki a „játék”?

„Egyszerűen elképesztő az a következetesség, amellyel az Ilja-félék mindig a rossz politikai döntéseket hozzák meg.”

(Ken Follett)

Először is, azoknak, akik Ken Follettől az  Évszázad trilógia második kötetét, az A megfagyott világot nem olvasták: kik is azok az „Ilja-félék”? Ők azok a hatalmat jelentő, vagy azt kiszolgáló személyek, akik mindig megtalálják „szarva közt a tőgyét”, a különösen rossz „megoldást”. Mert felelőtlenek, elfogultak és hozzá nem értőek, és ezért alkalmatlanok a közérdek felfogására és képviseletére. Sem a tények, sem a magyarázatok, a felvilágosítás stb. nem hat rájuk. Ezért következetesen mindig a rossz politikai és – tegyük hozzá – szakmai döntéseket hozzák meg. Egy agyonpolitizált országban ugyanis a politika sajnálatosan maga a szakma is. (Ld. pl. “nem konvencionális”, értsd össze nem függő gazdaságpolitika.)

Az "új" nomenklatúráról

Az “új” nomenklatúráról

Bővebben…

Meg nem oldott feladatok (1). A mezőgazdasági termelés sűrű kilengései

 A feladatokat megkerülik

Mostanában a kormány oldaláról a növekedés „beindítását” hirdetik meg, Orbán Viktor kormányfő ráolvasásszerűen készül a növekedés „beindítására”.  (Erre még visszatérek.) Az ellenzék elképzeléseiben a mérsékelt növekedés is a távoli jövőbe van kitolva. (Annak ellenére, hogy a Nemzetközi Valutaalap a növekedés szükségességére nyomatékkal fel szokta hívni a figyelmet, tehát – ahogy alább látni fogjuk – a régi receptekkel nem érdemes manőverezni.) Az ellenzék vezetőjének jelentkező Bajnai Gordon volt miniszterelnök is nyilvánvalóvá tette, hogyan viszonyul e kérdéshez. Elmondta: előbb stabilizálnak, aztán nagyon lassan, nagyon keservesen és apránként elindulunk felfelé. Hogy hogyan érnék el a mai vagy a holnaputáni növekedést, milyen feltételeket biztosítanak ehhez, azt – mindkét oldalon és elgondolások hiányában – jótékony homály fedi. Ahogy a reális feltételeket is. A növekedésről tehát a valóságtól elszakadva, virtuálisan, fecsegésként esik szó. A növekedés jelenleg nem több mint leegyszerűsített kommunikációs kérdés, a propaganda része.

Orbán Viktor miniszterelnök manapság sokszor kimondja: a mezőgazdaság a magyar gazdaság egyik kitörési pontja. Ezek szerint ma (nem úgy, mint első kormányzása idején vagy az elmúlt években) a növekedést innen is várná, a mezőgazdaságot a növekedés motorjaként képzelné el.  (Korábbi nemleges álláspontját Martonyi János akkori-mai külügyminiszter is harsányan képviselte, ő a kormány megalakulása előtt, a kormányprogram megbeszélésekor tiltakozott az ellen, hogy a mezőgazdasági termelést a koalíciós partner mennyiségi értelemben is fejleszteni szeretné. Később ő állapodott meg  “sikeresen” a külföldiek termőföldvásárlásáról. )  Orbán Viktor bizonyára nem egy-egy évben gondol a mezőgazdaság motor szerepére, hanem hosszú évek folyamatában.

A cél logikus, nincs benne egyébként semmi új, azzal egyet kell érteni. A húzóágazati szerep viszont valójában teljesen elképzelhetetlen, amíg a termelés új keletű, sajátos, erőteljes ingadozása nem szűnik meg. Ez ugyanis sűrítve jelzi, mekkora bajok vannak e területen.

Mezőgazdasági növekedési ütemek, grafikon

Bővebben…

Az uniós támogatásokról (2014-2020)

“A tények makacs dolgok; legyenek bármik is a kívánságaink, szándékaink, vagy kívánjanak bármit indulataink, nem változtatják meg a tények és bizonyítékok állását.” (John Adams amerikai elnök: 1735-1826)

Amit John Adams és nyomán Joszif Sztálin és mások mondtak, bölcs megállapítás. Hiába magyarázzuk félre a valóságot, attól még létezik ez a valóság. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne a tények helyett virtuális tényekről beszélni, mást állítani a valóságról, mint ami. De azt sem jelenti, hogy a tényeket egyáltalán tekintetbe veszik, vagy hogy megismerik a tények közötti összefüggéseket. A valóságra ma egyébként is kevesen “vevők”, vagy akár csak kíváncsiak.

A napokban az EU-s csúcson elfogadták az EU új középtávú (hétéves) költségvetésének kerettervét.  Nagy küzdelem folyt a pénzekért, két értelemben is. Egyfelől, hogy kevesebbet kelljen befizetniük az országoknak, tehát, hogy kisebb legyen az új ciklus EU-s költségvetése, másfelől, hogy minél több támogatáshoz jussanak a tagországok. A két cél egyidejűleg meglehetősen nehezen volt teljesíthető, mondhatni, teljesíthetetlen volt. Vannak persze kormányfők, akiknek ez – szerintük – mégis csak sikerült.

Orbán Viktor miniszterelnök. Fantasztikus sikertörténetnek tartja

Orbán Viktor miniszterelnök. Fantasztikus sikertörténetnek tartja

Bővebben…

Árnyékbokszolás a politikában. Csak a hatalomvágy valóságos

(A kormány) „gyáva azért is, mert nem meri őszintén megmondani az embereknek, hogy mit kell tenni azért, hogy az ország végre kijusson a válságból.”
(Mesterházy Attila 2012. március 15-i beszédéből)

Az elmúlt két év kormányzási hibái újabb kényszerpályára juttatták az országot. 2010-ben minden esélye és forrása megvolt arra, hogy megőrizve mozgásterét végre fokozatosan meginduljon a fejlődés. Ezt az esélyt azonban sorozatos kormányzati hibákkal, többek között koncepciótlansággal és rossz döntésekkel elvesztegette az ország. (Erről több anyagot is találnak honlapomon: ) Hogy mi várható, arra 2010-ben a Népszabadságban megjelent két írásomban is felhívtam a figyelmet. (Fordulat és reform? és  Keresd az államot? )

Nem tölt el örömmel, hogy igazam lett. Nyomor, infláció, létbizonytalanság sújtja az országot, de a gazdaságpolitikai eszköztár lényegében a megszorításokra korlátozódik, még ma is. Bár ezeket hivatalosan másként nevezik, természetüket tekintve nyilván azok. A kétharmados többséggel visszaélve előreszaladtak a megszorításokban, így ha meg akarunk állapodni a nemzetközi szervezetekkel, akkor arra szó szerint már a magyar lakosság inge-gatyája rá fog menni.

Orbán Viktor és José Manuel Barroso

Orbán Viktor és José Manuel Barroso

Bővebben…

Rendszerváltó kormányok teljesítménye

Virtuálisan lovagolni tudó lovasok.
A következmények terheit az ország viseli.

A visegrádi négyek (V–4-ek) legutóbbi találkozóján a közgazdászkodásban is önmagát kipróbáló (és minket próbára tevő) magyar miniszterelnök, Orbán Viktor ismét megosztotta virtuális jövőképét. A válság elmúlása után Közép-Európa és benne Magyarország lesz az EU motorja, akkora lesz itt a gazdasági növekedés. Szerinte ugyanis a Balti tengertől az Adriai tengerig terjedő régió országaiban tesznek a legtöbbet a versenyképesség növeléséért.

Bővebben…

Szemléletváltás helyett régi nézetek. Megint előhúzták a forintleértékelést

Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen (Albert Einstein)

Most a görög válság és az euró kapcsán húzták elő, ami állítólag arra hívta fel a figyelmet, hogy az euró kifejezetten előnytelen a kevésbé fejlett országoknak, mert megfosztja őket egy olyan alapvető eszköztől, ami a tankönyvekben is  szerepel. Ez a forintleértékelés lenne, amivel – e módszer mai népszerűsítői szerint – Magyarországnak élnie kellene, de nem teheti, mert ez ellentétes lenne a devizahitelesek érdekeivel. Ezt oldaná fel a devizahitelek forinthitelekké való átállítása, ami szabad folyást adna a leértékelésnek. A devizahitelek átalakítását a nemsokára hivatalba lépő kormány a legsürgetőbb teendők között tartja számon: e ponton – ha más indíttatásból is – a nézetek találkoznak.

Medgyessyt nem hagyták leértékelgetni

Medgyessyt nem hagyták leértékelgetni

Bővebben…