tematizálás címkéhez tartozó bejegyzések

A forint „zuhanása” és a kormány „tökéletes időzítése”

Matolcsyék is kerestek a devizahiteleseken 136 milliárdot…

(Forrás: MNB közlemény. 2015. január 20.)

Írásaimban összetett, nehéz és fajsúlyos, megoldatlan és valóban időszerű kérdésekkel igyekszem foglalkozni. (Nem mondvacsinált, a súlyos problémákról a figyelmet elterelni kívánó, a közvéleményt erre tematizáló témákkal.) Nem véletlenül, hiszen éppen e fajsúlyos problémák és összetett helyzetek (egyébként igen munkaigényes) feltárásán keresztül lehet sok mindent megmutatni. Azt, hogy ezekben a súlyos és bonyolult kérdésekben, amelyekben annyi a rögzült hiedelem és a képzelgés, is kell és lehet más megközelítést alkalmazni. Amivel kitörhetünk a levitézlett gondolkodási panelek, az alaptalan rögtönzések, az alacsony hatékonyság, a felkészületlen kormányzás, az értelmetlen megszorítások, a dogmatikus fogyasztáskorlátozás és a „szárnyaló” kormányzati pazarlás, a gazdasági pangás, az ország méltatlan periferizálódásának és a lakosság megalázó elszegényedésének világából. És így a hatalom által nem favorizált gondolatok kirekesztése, a favorizált, ám virtuális panelekkel való agymosás, a sulykoló és imalomszerűen ismételgetett propaganda helyett, ami leértékeli a gondolkodást, mindannyiunk hasznára a közös gondolkodást, a véleményszabadságot, a véleménycserét, a társadalmi részvételt és az érdemi kommunikációt élvezhetjük. Ezekkel az elemzésekkel azt is bizonyítani kívánom, hogy a kormány szűken vett gazdasági érdekei, bevételei intelligens gazdasági kormányzás mellett kedvezőbbek lennének, mint a megszorításokkal, miközben a gazdaság és a fogyasztás fejlődése végre érzékelhető és tartós lehetne.

Bloomberg

A Bloomberg. Valójában minek szólhat mostani elragadtatása?

Bővebben…

A forint gyengítésének (tév)útján. Még mindig a következményekről

A magyar gazdaság az árfolyamon keresztül kapcsolódik a világgazdasághoz. Mégis és gond nélkül hirdethetik: sem a kormánynak, sem az MNB-nek nincs árfolyampolitikája és nincs (bevallható) árfolyamcélja

Érthetetlen és elfogadhatatlan az a közömbösség és tulajdonképpeni visszhangtalanság, illetve a lényegi kérdéseket elfedő, a figyelmet azokról elterelő sajátos tematizálás, egymásra mutogatás, ami a forint árfolyamának romlását (valójában rontását) kíséri. Hogy ez az ún. rendszerváltás után nem keltett élénk figyelmet, az talán nem meglepő, de arra azért fel kellett volna figyelni, hogy meglehetősen rendhagyó módon évtizedek óta – ha kisebb megszakításokkal is, de – ezzel kísérleteznek és közben Magyarország Európa perifériájára szorul. És még sem vizsgálják felül az elméletileg is túlélt, eredménytelen gyakorlatokat. Nem elemzik múltbeli szerepüket sem.

A lehetséges következmények és fennálló igen akut veszélyek érdeklődést sem keltenek. A mai ellenzék és holdudvara, „gazdaságkutatói” pl. inkább azzal foglalkoznak, hogy visszavágjanak a 2009-es forintgyengülés Fideszes nyilatkozataiért. Tehát hogy most azt teszi a Fidesz-kormány, amiért annak idején politikusaik és szakértőik a szociálliberális kormányt támadták. Ha akkor le kellett volna mondania a kormánynak, mert az euró árfolyama túllépte a 300 forintot, akkor most miért nem kérik ezt számon saját kormányukon azok, akik ezt írták és mondták? – teszik fel a kérdést. Holott az igazi probléma nem ez, hanem hogy maga a “megoldás” nem megfelelő.

Varga Mihály7

Vargának (is) túl bonyolult a makrogazdaság?

Bővebben…

Rezsicsökkentés. Mi kell hozzá?

Van erőnk a rezsicsökkentéshez

(Orbán Viktor miniszterelnök)

És még mink van? – szívesen megkérdezném. Erő biztos van és már lassan három éve,  hiszen a kormány kétharmadot tud maga mögött. A rezsicsökkentés azonban – ha célszerű a módja – nem igényel különösebb erőt, hacsak… Hacsak ahhoz nem, amihez másutt éppen hogy nem kell: a kormány kötelező feladatainak jobb, sőt netán jó ellátásához. A természetes monopóliumok szabályozása, a fogyasztói érdekvédelem és a minőség biztosítása egy kormány legfontosabb feladatai közé tartozik, de nálunk évtizedek óta e kötelezettségek el vannak hanyagolva. A fogyasztói érdekek védelmére létrehozott intézmények tulajdonképpen kulisszaként léteznek. Aligha gondolhatjuk, hogy a kormány akaratával szemben tehetnék ezt. De ha mégis, akkor ott van (ott lenne) az erő, mégsem változik „működésük” jellege.

Orbán Viktor a rádióban. Van erőnk a rezsicsökkentéshez

Orbán Viktor a rádióban. Van erőnk a rezsicsökkentéshez

Bővebben…

Tematizálás. Rezsiköltségek helyett természetes monopóliumok

Si tacuisses, philosophus mansisses! /Ha hallgattál volna, bölcs maradták volna!/ (Latin mondás)

Ott hagytuk abba a “Mennyivel kell csökkenteni az áram és a  földgáz árát” c. cikkben, hogy a 10 százalék lehet, hogy csak 8,4 százalék. Felmerül a kérdés: miért vélik így a Fideszben, amikor a szolgáltatók számára világos, hogy 10 százalékkal kell csökkenteniük az árat.

A magyarázat az lehet, hogy a Fidesz képviselői talán komolyan veszik pl. Szanyi Tibor képviselő (MSZP) aggodalmait, aki szerint egyszer ezt a különbözetet a lakosságnak ki kell fizetnie. Mert – gondolja Szanyi Tibor a kétségkívül bonyolult összefüggéseket leegyszerűsítve – a beszerzési árak növekednek, a tarifák viszont most csökkennek, tehát nő a feszültség. (Persze a beszerzési árak csökkennének, ha nem nyomnák állandóan le a forintot, ha jobb feltételekkel vennénk a gázt Oroszországtól, hiszen az EU szerint 30 százalékkal ár felett vásárolunk stb.) Szanyi viszont úgy látja, hogy ha nem fizeti meg a lakosság, akkor pedig kivonulhatnak a kisebb (?!) energiaszolgáltatók. És nem lesz fejlesztés és felújítás (ami egyébként a szerződéses kötelezettségek ellenére eddig sem folyt megfelelően előre). Mintha bizony nem lenne más megoldás, mintha erről nem tudhatna.

Szanyi Tibor. Si tacuisses...

Szanyi Tibor. Si tacuisses…

Bővebben…

Akar-e a kormány IMF-megállapodást? Félrehallások és figyelemelterelések (1. folytatás)

Egyetlenegy probléma sem oldható meg azon a tudatossági szinten, amelyen az keletkezett

(Albert Einstein)

Elébe mentek: duplán vágnak

Valósággal elébe mentek az IMF javaslatainak, de teljesen értelmetlenül, hiszen a páratlan megszorítások és sarcok ellenére sem képzelhető el, hogy valamilyen újabb megszorítások nélkül is megállapodna az IMF és az EU a hitelről. Ha e téren – és ha lehet ilyet mondani – „mások előtt járunk” (valójában mögöttük), az a mi bajunk és ostobaságunk. Természetesen csak akkor ostobaság, ha az ország érdekeiből indulunk ki. Szűkebb érdekek szempontjából akár racionális is lehet, de az ilyen megközelítés egy normális országban szóba sem jöhetne.

Nemzetközi Valutaalap: elnök és szóvivő. Mintha ikrek lennének

Nemzetközi Valutaalap: elnök és szóvivő. Mintha ikrek lennének

Bővebben…

Válságadók: de mi helyett?

 Megyünk tovább, befelé a sűrű erdőbe

A válságadókkal a kormány akarva-akaratlanul megtéveszti a közvéleményt: az intézkedések lényegét és a következményeket tekintve is. A könyvelői válságkezelés folytatódik: „ha innen ennyit elveszek, ott annyival több lesz” okoskodással. De a valóságban ez soha nincs így, hiszen a gazdaságban folyamatok és kölcsönhatások vannak. A kötelező hatásvizsgálatok elmaradnak, még a kiinduló helyzet körbejárása is, sok minden és főleg a lényeg rejtve marad, ami valóságos táptalaja a félreértéseknek és félremagyarázásoknak, félrevivő tematizálásnak. Mindkét oldalon.

Matolcsy-György meglátása: a távközlésben gyilkos verseny van

Matolcsy-György meglátása: a távközlésben gyilkos verseny van

Bővebben…