taktikai atomfegyver címkéhez tartozó bejegyzések

Matolcsy „nyeresége”. Kasszák és károk (1)

Tiéd az ország, magadnak építed!”
(Rákosi Mátyás)

Hatalmas késéssel került a közbeszédbe az a tény, hogy Matolcsy György Huba volt gazdasági miniszter, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalban levő elnöke vezetésével az MNB 136 milliárd forint „nyereségre” tett szert a devizahitelek forintosításakor. (Hogy volt-e egyáltalán mit forintosítani, azt hivatalosan ma sem tudhatjuk, mivel a kormány illetékes szervei nem vizsgálták: volt-e egyáltalán akármennyi deviza is a devizahitelek mögött. És sok mást sem tudunk „hivatalosan”, vagyis sok más körülmény sem volt figyelembe vehető a fennálló tartozások meghatározásánál. De ezt most hagyjuk, összpontosítsunk erre a 136 milliárd forint „nyereségre”.) Saját, 2015. január 20-i  közleményük szerint a bank 136 milliárd forintot “keresett” a bajba jutott, valójában állami segédlettel bajba juttatott, becsapott és kiszipolyozott devizahiteleseken. Tehát az állam (az aktuális kormány), ami eddig is haszonélvezője volt a devizahitelezésnek, következésképpen polgárai megrövidítésének, az MNB révén még egy nagyon nagyot akart keresni rajtuk.

Matolcsy György (nol.hu)

Matolcsy, a Fordulat és reform c. neoliberális munka szerzője az MNB-ben. A “reformok” NEKI működnek…

Bővebben…

A dugódíj (1)

SARC-politika, SACC-politika, gittegylet

Sajnos – mondja a főpolgármestersemmit nem lehet tenni a dugódíj bevezetése ellen. – Csak meg kell nézni azt a szerződést, amit Demszky kötött az EU-val. (Ezt az indítványát aztán, ugyanabban az interjúban megismétli. Szívesen megnézném, de vajon hol lehet és mikor? Miért nem hozzák nyilvánosságra, ha egyszer hivatkoznak rá?) Az EU ragaszkodott ahhoz – folytatja Tarlós István főpolgármester –, hogy legyen dugódíj.  Ha mégsem vezetnénk be, akkor az EU nyilván visszakéri a támogatást, amit a 4-es metróra (M4) adott. A főpolgármesteri kommunikációval van azonban egy kis probléma: ha lesz dugódíj, az EU akkor is alkalmazhat ún. korrekciót, mivel a szerződésnek van még legalább egy olyan pontja és az építésnek több olyan gondja, amiről nem beszél a főpolgármester, de ami alapot ad az EU-nak, hogy korrekciót alkalmazzon.

Tarlós és Orbán (Fotó: origo.hu)

Tarlós és Orbán. Megbeszélik a dugódíjat és az utazási kedvezmények felülvizsgálatát? (Fotó: origo.hu)

Bővebben…

A forint „zuhanása” és a kormány „tökéletes időzítése”

Matolcsyék is kerestek a devizahiteleseken 136 milliárdot…

(Forrás: MNB közlemény. 2015. január 20.)

Írásaimban összetett, nehéz és fajsúlyos, megoldatlan és valóban időszerű kérdésekkel igyekszem foglalkozni. (Nem mondvacsinált, a súlyos problémákról a figyelmet elterelni kívánó, a közvéleményt erre tematizáló témákkal.) Nem véletlenül, hiszen éppen e fajsúlyos problémák és összetett helyzetek (egyébként igen munkaigényes) feltárásán keresztül lehet sok mindent megmutatni. Azt, hogy ezekben a súlyos és bonyolult kérdésekben, amelyekben annyi a rögzült hiedelem és a képzelgés, is kell és lehet más megközelítést alkalmazni. Amivel kitörhetünk a levitézlett gondolkodási panelek, az alaptalan rögtönzések, az alacsony hatékonyság, a felkészületlen kormányzás, az értelmetlen megszorítások, a dogmatikus fogyasztáskorlátozás és a „szárnyaló” kormányzati pazarlás, a gazdasági pangás, az ország méltatlan periferizálódásának és a lakosság megalázó elszegényedésének világából. És így a hatalom által nem favorizált gondolatok kirekesztése, a favorizált, ám virtuális panelekkel való agymosás, a sulykoló és imalomszerűen ismételgetett propaganda helyett, ami leértékeli a gondolkodást, mindannyiunk hasznára a közös gondolkodást, a véleményszabadságot, a véleménycserét, a társadalmi részvételt és az érdemi kommunikációt élvezhetjük. Ezekkel az elemzésekkel azt is bizonyítani kívánom, hogy a kormány szűken vett gazdasági érdekei, bevételei intelligens gazdasági kormányzás mellett kedvezőbbek lennének, mint a megszorításokkal, miközben a gazdaság és a fogyasztás fejlődése végre érzékelhető és tartós lehetne.

Bloomberg

A Bloomberg. Valójában minek szólhat mostani elragadtatása?

Bővebben…

Meg nem oldott feladatok (2.) A “devizahitelesek” helyzetének rendezése (2. folytatás)

Az előző folytatás végén ismét a felelősség kérdését vetettük fel.  Meg kellett állapítanunk, hogy az államé a meghatározó szerep és felelősség. Innen folytatjuk.

A legkevésbé jelentős a hitelfelvevők szerepe és felelőssége, viszont a következmények főleg őket (és a gazdaságot) sújtják és őket szokták a közvélemény előtt elmarasztalni. Ez tipikus victim blaming, az áldozat megvádolása, hibáztatása.

Devizatartalékból kiadási, kamatfizetési tétel

A Magyar Nemzeti Bankban (MNB) 37 milliárd euró már a tartalék, amit zömében semmire nem használnak, nem tudnak vele mit kezdeni, viszont kamatot, ráadásul igen magas kamatot fizetnek utána. (A közelmúltig semmire nem használták, ma pedig a kis- és középvállalkozói devizahitelek részbeni forintosítása kicsit, de a lényeget tekintve nem változtat a képen. Nem véletlenül igyekezett a Magyarországra áramló spekulációs pénzek beáramlását Surányi György jegybankelnökként megakadályozni, hiszen e pénzek még tartaléknak sem jók. Ha megrendülne a gazdaság helyzete, azonnal kivonulnának. Ahogy ez történt pl. a Németh-kormány alatt az arab pénzekkel.)

Matolcsy György nem "konvencionális". Tündérmesék és taktikai "atomfegyverek"

Matolcsy György nem “konvencionális”. Tündérmesék és taktikai “atomfegyverek”

Bővebben…

A tranzakciós illeték mint a XXI. század „taktikai atomfegyvere”

„A pénzügyi tranzakciós illetéknek minden részeleme változhat még, az adófilozófiánk viszont nem. Eltökélt szándékunk, hogy a költségvetés bevételi oldalán forgalmi-fogyasztási adók segítségével megteremtsük a forrásokat az élőmunkát terhelő járulékok jelentős csökkentéséhez”
(Matolcsy György Huba miniszter május 25-i nyilatkozatából, Heti Válasz)

A mottó is, a címben szereplő meghökkentő kijelentés is  a nemzetgazdasági miniszterhez fűződik. „Annyira jó meglátások”, hogy elsőre úgy tűnik, mindenekelőtt egy  más szakma képviselőjére tartoznak. Ha ezek és az ezekhez hasonló kinyilatkoztatások magánügynek lehetnének tekintendők.  De sajnos mindez közügy, mint ahogy azok az ötletszerű intézkedések is, amelyek tolják be a zsákutcába az ország gazdaságát. Nemcsak a fogalmazással van tehát baj, az sem kis probléma, hanem az üzenetekkel is.

Matolcsy György megcsinálta! Taktikai atomfegyvere van!

Matolcsy György megcsinálta! Taktikai atomfegyvere van!

Bővebben…