Szolovjov ügyész címkéhez tartozó bejegyzések

Berija (32.) A Romanov-rokonság „eltávolítása” a (köz)életből. Likvidálási terv készült

Ahogy erről már szó volt, a cári család meggyilkolása mellett – sőt még azelőtt ­ – megkezdődött a többi Romanov likvidálása is. Na de ki tekinthető Romanovnak? Ebben az elfogadott terminológia és a bolsevik felfogás esetenként különbözik egymástól. Az elfogadott hivatalos terminológia szerint a Romanovok közé nem minden rokont sorolnak. Ha a feleségben uralkodói vér csörgedezik, akkor ő is és a tőle való leszármazottak is természetesen Romanovok. Ha viszont morganatikus házasságról van szó, tehát „rangon aluli” a házasfél, akkor sem ő, sem a leszármazott nem tekinthető Romanovnak. Ezen az sem változtatott, ha az ilyen (morganatikus) házassághoz az uralkodó a házasságkötés előtt hozzájárult, vagy azt utólag elismerte. Hiába kapott ilyenkor grófi vagy hercegi címet és hozzá birtokot a feleség. Az engedélykérés viszont kötelező volt, ha erre nem került sor, a férjet általában száműzték. Ez történt Mihail Alekszandrovics nagyherceggel is 1912-ben. Az első világháború kitörésekor engedte meg II. Miklós öccse kérésére, hogy hazamenjen Oroszországba és ismét a hadseregben szolgáljon. A cár később megenyhült és grófnői címet adományozott a nagyherceg feleségének. Az élet aztán úgy hozta, hogy II. Miklós Mihail Alekszandrovics javára mondott le. És a nagyherceg lett az első a kivégzett Romanovok sorában. Rajta és ismerősein próbálták ki a likvidálási terv elgondolt technikáit.

Makszim Gorkij kiállt Leninnél egy általa becsült Romanov életéért (iz.ru)

Bővebben…