szocialisták címkéhez tartozó bejegyzések

Politikai helyzetkép (7.) A politika és a nyugdíjrendszer

Zavaros vízben könnyű halászni!
(Közmondás)
Zavaros vízbe sose ugorj bele!
(Közmondás)

A nyugdíjasokhoz tehát a társadalom barátságtalanul, sőt ellenségesen viszonyul. Nem magától ilyen persze a társadalom. Ennek alapvetően két oka lehet. Az egyik ok a valótlan tartalmú, intenzív és folyamatos agymosó, nem ritkán gyűlöletkeltő propaganda. (Ld. pl. az előző folytatásban idézett véleménycikket: A nyugdíjasok felélik a jövőnket) A sanda szándékokra és valótlan hivatkozásokra alapozott, a sajtó által folyamatosan szajkózott, valótlanságokkal teli, gátlástalan és rövidlátó anyagiasság. Ez elsősorban a nyugdíjasok pénzének elvételében jelenik meg, amiről hibásan nemcsak azt  gondolják, hogy szükségszerű, hanem azt is, hogy jogszerű cselekedet. (Miután nem sok fogalma van a társadalomnak arról, mi is a nyugdíjbiztosítás és hogy a nyugdíjasokat nem a társadalom tartja el. Stb.)  A nyugdíjrendszer szétverése  – pontosabban az, amit ez alatt értünk, hiszen nem szokták  a nyugdíjrendszer szétverésének nevezni – a társadalom jelentős részének helyeslésével találkozik.  A nyugdíjrendszer kormányzati elfoglalásában és rendszerként való megszüntetésében ráadásul létrejött az annyira áhított politikai egység.

Varga Mihály átadja Kövér Lászlónak a 2018. évi költségvetést. Ebben már szerepel a nyugdíjprémium fedezete (Fotó: Friss hírek)

Bővebben…

Politikai helyzetkép (6). Nyugdíjprémium, inflációs nyugdíjkorrekció, Erzsébet utalvány

 Zavaros vízben könnyű halászni!
(Közmondás)
Zavaros vízbe sose ugorj bele!
(Közmondás)

Nem teszek tiszteletköröket: másokkal ellentétben. Nem futok körbe-körbe, nem ismétlem az egyébként soha nem igazolt paneleket. Ennek nincs értelme, sajnos mások ezt megteszik.  Sporthasonlattal: arra vállalkoztam, hogy egy nagyon nehéz, szinte áttekinthetetlen terepet, ami tele van akadállyal, álcázással, kitaposott tévúttal és ebből létrejött kényszerpályával, felderítsek. Arról írok, ami a zavaros, sőt zavarossá tett felszín alatt van. (A zavarosság – mint láttuk az előzőekben – a rezsimek lételeme, ezért is szerepel a mostani folytatás fölött is ez a két mottó.  Ami az érdekre és a veszélyre egyaránt utal.) Amit feltártam és amit most és a továbbiakban közreadok, az nem csak három nyugdíjelemről (nyugdíjprémium, nyugdíjkiegészítés, Erzsébet utalvány), sőt nem is kizárólag a nyugdíj intézményéről szól, bár ez is nagy téma. Mint cseppben a tenger, ugyanúgy benne van a magyar valóság (gazdaság, gazdaságpolitika, kormány, ellenzék, „rendszerváltás” stb.) számtalan általánosítható jellegzetessége. Bár – mint írtam – tiszteletkörök nem lesznek, a bevezető azonban nem hiányozhat.

Kovács László: Merjünk kicsik lenni! Kovács “Lacinak” sikerült! (Fotó: MNO.hu)

Bővebben…

Az illegális migráció és a politika válaszai

Felajánljuk-e Magyarországot?

Előrebocsátom, hogy – mint a címből is kiderül – az ország „felajánlásáról” NEM Torgyán József minapi szimbolikus javaslata jutna az eszembe; ezzel csak annyit kívánok foglalkozni, amennyi most feltétlenül szükséges. Komoly és nem csak szimbolikus dolgokról lesz ugyanis szó. Torgyán József az ATV-nek adott interjújában többek között azt proponálta, hogy ajánljuk fel újra Magyarországot Szűz Máriának. Ismételten, megújítva az aktust. Jobbnál jobb megvalósítókat talált. Előbb, 2014-ben Orbán Viktort kérte fel – aki, mint most is elmondta – korábban „hátba szúrta”. Tőle udvarias választ kapott, miszerint szakértőivel megvizsgáltatja. De az idő telik-múlik és nincs előrehaladás. Ezért a baloldalt kérné fel, ami azért is lenne hasznos, mert így szerinte a baloldal jobb színben tűnhetne fel az ország előtt. A “baloldal” viszont egészen mással, a migrációval, és annak ürügyén az ország külföldnek és külföldieknek való “felajánlásával” van elfoglalva.

A Torgyánnal készült riportról „sziporkázó vélemények” hangzottak el. Volt olyan vélemény, hogy okafogyott lenne a felajánlás, hiszen Szent István ezt már megtette. (Torgyán egyébként megismétlésről beszélt.)  Volt, aki harsányan elszórakozott a riportnak ezen a felvetésén is, hosszan előidőzve Magyarország felajánlásán. És bár a kritikus „felülről”, valamiféle szellemi magaslatról tekintett le a javaslatra, nem eszmélt rá arra, hogy nem szimbolikus, hanem valóságos „ország felajánlások” szinte folyamatosan történnek a rendszerváltás kezdete óta: hús-vér embereknek és világi hatalmaknak, országoknak, kormányoknak, cégeknek, intézményeknek „ajánlják fel” (árusítják ki) az országot. Ahogy ez most – a migránsok befogadásának kierőszakolása kapcsán – történik egyes “baloldali” pártok és pártocskák, törpepártok és  politikailag elfogult “civil” szervezetek részéről.  Nem vállalható kockázatokkal és várakozásokkal, számításokkal.

Bővebben…

Választások. Ki a legszerencsésebb és ki kapott esélyt? (4. folytatás)

 Alamuszi macska nagyot ugrik!

(Magyar közmondás)

Ott hagytuk abba, hogy milyen is ez a „baloldali” „szociálpolitika”.  Azzal folytatom: ki volt az ihletője, úttörője  ennek az abszurditásnak és a piaci viszonyok összezavarásának.

Gazdasági kérdések szegénypolitikai megközelítése

Közgazdászként számomra mindig egyértelmű volt és ma is az, hogy  ha pl. a rezsinél nem a reális költségekkel arányos a díj, a túlszámlázott összeg minden fogyasztónak visszajár. Gazdagabbnak, szegényebbnek, szegénynek egyaránt. Ehelyett egy idő óta az önmagát baloldalinak nevező politika a túlszámlázott díjat nem adná vissza, annak egy részéből a szegényekkel „jótékonykodna”. Még visszásabb volt, amivel ez kezdődött: az érvényes szabályok szerint is megkárosított (magyarán becsapott) ügyfeleknek visszajáró pénzt, bár az Elmű a kárt elismerte és kész volt visszafizetni, az akkori kormány egyszerűen eltulajdonította. A Krízis Alapba „helyezte”. A Bajnai-kormányról van egyébként szó. Aztán a jogtalanul elvett milliárdos nagyságrendű pénzből – „belátása szerint” – támogatásokat adott. Törvénysértően járt el, de a politika szereplői, no meg a sajtó ezt nem kifogásolták. A kormány még dicsekedett is ezzel a “megoldással” és ebben sem állították meg.

Bajnai Gordon2

Bajnai Gordon, a szociálpolitikai úttörő

Bővebben…

Az egyszemélyes stratégiai döntések (1. folytatás)

Zavaros vízbe sose ugorj bele! (Orosz bölcsesség)

És mást se lökjél bele! (Magyar kiegészítés)

Hogy miért ne ugorj zavaros vízbe? Mert nem tudni, mi van benne és alatta! Lehet, hogy sekély a víz és kitöröd a nyakad. Lehet, hogy rozsdás és éles vasak vannak az alján. Lehet, hogy ragadozók várnak rád. Lehet, hogy szennyezett. Súlyos következményei lehetnek annak is, ha valaki zavaros szituációba ugrik bele. Ha gordiuszi csomóként fogja fel az összefüggéseket és átvágja azokat, valójában nem törődik velük. Ha valaki mégis ilyenbe ugrik, azt szokták mondani: magára vessen. Még akkor is, ha később változnak a körülmények. (Ld. devizahitelesek.)

De mi van akkor, ha mondjuk a  “Kedves Vezető” nem maga ugrik, hanem – akarva, akaratlanul – az embereket, az állampolgárokat löki bele a “zavaros vízbe”? Ha a döntés ötlete az övé, de nem az övé a következmény, a felelősség, a most és majdan fizetendő  teljes ára ennek. Ahogy ez nálunk korszakokon keresztül lenni szokott: jönnek a sarcok és a megszorítások és más következmények. Akkor is igaz ez a bölcsesség?

Putyin és Orbán. Merre invitálják?

Putyin és Orbán. Merre invitálják?

Bővebben…

Rezsicsökkentés, rezsiharc. Reakciók és választási esélyek (4. folytatás)

Amit a réven  nyer, elveszíti a vámon

(Magyar szólásmondás)

Értelmetlen, túlhajszolt és káros fogyasztáskorlátozás?

Ott hagytuk abba , hogy a földgáztározók megvásárlásának állítólag azért lenne értelme, mert így a jövőben az államnak lehetősége lenne a földgázimport folyamatainak befolyásolására. Legalábbis ezt mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter. Hasonlóan nyilatkozott korábban Orbán Viktor miniszterelnök, amit így idézett fel egy internetes portál: „Azt mondta, minden megállapodás létrejött az ügyben, csak technikai részletkérdések, szövegezési munkálatok maradtak hátra, a szerződés aláírása bármelyik pillanatban megtörténhet, hiszen csütörtökön az MVM közgyűlése meghozta a döntést. A kormányfő tájékoztatása szerint összesen négy földgáztározóról van szó és arról a szerződésről, amely az oroszországi gáz importálását szabályozza, vagyis a jövőben – az E.ON helyett – Magyarország fog tárgyalni az oroszokkal arról, mennyi gázt hoz be, milyen ütemezésben és mennyiért.  Ezt a kérdést azonban célszerű kicsit részletesebben megvizsgálni. Meglepő, ami kiderül: felesleges volt a túlhajszolt és kényszerű lakossági energiatakarékosság. Az ország úgy járt, nyilván hibás döntések következtében, ahogy a mottó fogalmaz: „Amit a réven nyert, azt elveszíti a vámon.” Sőt szinte csak a veszteség látszik.

A centrumban Németh Lászlóné miniszter. Az NFM dinamikus vezetése a parlamentben

A centrumban Németh Lászlóné miniszter. Az NFM dinamikus vezetése a parlamentben

Bővebben…

Rezsiköltségek: nagy pufogtatások a parlamentben és azon kívül (2. folytatás)

 Kibújt a szög a zsákból!

A szocialista áfácsökkentésnél hagytuk abba,  innen folytatjuk az előző részt.

Bár most elsősorban a rezsiről kell szólni, az élelmiszerek áfáját is röviden érinteném, mivel ezt is szeretné újabban a szocialista frakció is. Azért írom, hogy „is”, mert utoljára jutott az ő eszükbe. Jobb persze későn, mint soha, de legalább ne ilyen formában történne. Ez ugyanis elárulja, hogy az áfának osztogatási fontosságot tulajdonítanak, nem értik a gazdasági szabályozó szerepét. (Tegyük hozzá, ők sem, hiszen a kormányoldal erős emberei sem értik. Legfölül biztosan nem.) Az alapvető élelmiszerek áfáját csökkentenék, hogy a “szociálpolitika” kifejeződésre jusson.

Matolcsy után Varga. Ki ragaszkodik az értelmetlenül magas és káros áfához?

Matolcsy után Varga. Ki ragaszkodik az értelmetlenül magas és káros áfához?

Bővebben…

Rezsiköltségek: nagy pufogtatások a parlamentben és azon kívül (1. folytatás)

Negyedfordulat és főleg a propagandában.  Mire lesz ez elég?

Az írást onnan folytatom, hogy két ellenzéki párt változtatott sommásan elutasító véleményén.

Viszont továbbra sem “terhelnék” a szolgáltatókat

A szolgáltatási tarifák csökkentését – úgy tűnik – továbbra is elvetik és nem az egyébként joggal kifogásolható módszerrel van bajuk, hanem az iránnyal, tehát hogy ennek “terheit” – nyereségük rovására – a szolgáltatók állják. Az MSZP és az LMP ezt inkább úgy képviseli, hogy más irányról, irányokról beszél. A szolgáltatók az MSZP-nél eleve kimaradnak a csökkentés alanyainak sorából. Arról, hogy mi lenne a 10 százalékos csökkentéssel, arról a szocialisták hallgatnak. Az LMP viszont nem hallgat a szolgáltatókról, hanem a 10 százalékos csökkentést is egyenesen fenntarthatatlannak nyilvánítja. A csökkentést az energiahatékonyság javításától várja. (Ezzel bővebben később, az MSZP felvetéséhez kapcsolódva foglalkozom.)

MSZP: változó változatlanság. Mire lesz elég?

MSZP: változó változatlanság. Mire lesz elég?

Bővebben…

Rezsiköltségek: nagy pufogtatások a parlamentben és azon kívül

Ködszurkálás, pufogtatás

Folytatódik a ködszurkálás és a pufogtatás. Ez arra utalhat, hogy a „fővonal” egy része nem szokott olvasni. (Főleg persze olyan szerzőtől, aki eltér a main streamtől.)  A “fővonal”, ahol teheti, ott az olvasásnak az esélyét is felszámolja, a sajtóban ritkán és csak esetenként találni olyat, ami eltér a fővonaltól. Ebből az elit elég sajátságosan azt a következtetést vonja le és ezt hangoztatja is, hogy nincs és nem is lehetséges egy működőképes alternatíva. Ha zavarja ezt a képet valami, mondjuk, mégis bejut az elsődleges médiába valamilyen szokatlan gondolat, különösen ha elképzelések rendszereként, akkor “akad” egy “mágusként” viselkedő műsorvezető, aki ezt megakasztja. Arról beszélget, helyes-e, ha az illető publikál a legnagyobb országos lapban. A közérdek nem számít, bevallottan a téma sem, az sem, ha valaki tapasztalatai és ismeretei alapján olyan dolgokról adhat hírt, amiről a közvéleménynek tudnia kellene, de különben nem tudhatna. 2010. augusztus 5-én történetesen a rezsicsökkentésről jelent meg írásom (Fordulat és reform?) az egyik valóban nagy lapban, a “mágus”-műsorvezető a folytatástól akarta elvenni az újság kedvét .

Másutt – pl. könyvkiadás, könyvterjesztés – másként korlátoz a “fővonal”. Nem véletlenül kapta blogom a Kiszorított véleményem elnevezést. E blogról és anyagairól, amivel segíteni akarok és amire itt van lehetőségem, tud a „fővonal” . Arról a cikksorozatról is, amiben eddig körbejártam a rezsicsökkentés lehetséges összetevőinek és összefüggéseinek nagy részét.

Bolgár György. Több mint vagy kevesebb mint egy műsorvezető?

Bolgár György. Több mint vagy kevesebb mint egy műsorvezető?

Bővebben…

Gazdasági szabadságharc vagy rossz kormányzás?

A király meztelen! Mégis arról beszélnek: viselheti-e ezt a gyönyörű vagy ronda ruhát?

Emlékeznek a mesére, ami arról szól, hogy a királynak a „fondorlatos” takács káprázatos szövetet szőtt a ruhájához? Amit csak az okosok láthattak? Mivel senki nem akart butának tűnni, mindenki, aki „látta”, el volt ragadtatva. A takácsot kitüntették, főtakácsnak nevezték ki és megbízták, hogy a szabó helyett varrja meg ő a király ruháját a körmenetre. Egész éjjel ollókat csattogtatott és cérnát fűzött be a varrótűkbe, hogy lássák, nagyon dolgozik Amikor (szerinte) elkészült, a királyt levetkőztették és a főtakács feladta rá a „ruhát”. A király elragadtatottan sétálgatott a „próbán”: neki van a legszebb ruhája! A nép felhördült, amikor megjelent előtte : de gyönyörű az uralkodó új ruhája, milyen gazdag az uszálya! Amíg aztán valaki ki nem mondta, el nem kiáltotta: a király meztelen! Roppant kínos helyzetbe került az uralkodó: meztelenül kellett befejeznie a körmenetet, úgy folytatni a menetelést, hogy már mindenki azt kiabálta: meztelen a király! A mamelukoknak is kellemetlen volt: foghatták a nem látható palástot, nehogy lelógjon a földre.

Matolcsy György: egy anyaggal

Matolcsy György: egy anyaggal

Bővebben…