szlovákok címkéhez tartozó bejegyzések

Berija (30.) A bukás és a tragédia, amin II. Miklós olyan kitartóan dolgozott

II. Miklós mindent feltett a háborúra, és mindent elvesztett

Most egy hosszabb összefüggő anyagrészbe kezdek bele, ami több folytatáson is áthúzódik. Ennek első eleme március 12-én jelent meg a Leleplező c könyvújság 2019./1. számában. Más sorszámmal (15.), mivel a hosszú részeket a blogon eddig gyakran többfelé osztottam. Most viszont a teljes folytatást egyszerre közlöm.

Az alábbiakban és a továbbiakban szó lesz a végkifejletről: a cári család likvidálásáról. De nem állok meg itt, igyekszem feltárni, mi történt a Romanov-rokonsággal és kik tekinthetők itt is és ott is a fő felelősöknek, illetve fő végrehajtóknak. A cári család lemészárlásáról folyamatosan megemlékeznek a történészek és a médiumok, a Romanov-rokonság szisztematikus kiirtásáról viszont alig esik szó. Holott az általános terror egymással összefüggő eseményeiről beszélünk, ezeket mindenekelőtt együtt érdemes vizsgálni.  Az együttesen szemlélt események sora arra utal, hogy Lenin és helyettese, egyúttal riválisa, Jakov Szverdlov (1885 – 1919) a kivégzésekről előre tudtak. Mi több, bizonyára ők adták ki a parancso(ka)t. A később elkövetkezőkben igyekszem pótolni a Romanov-rokonok likvidálásáról és azok változatos végrehajtási módjairól szóló hiányzó tényeket, és bemutatni, hogyan bántak el azokkal a Romanovokkal, akik nem, vagy csak későn akartak kimenekülni az országból. Természetesen szó esik majd a cári család kivégzéséről is, de főképpen annak olyan momentumairól, amelyek újdonságot jelenthetnek, vagy amelyek az ügyek és a személyek megítélését eldöntő fontos kiegészítésekkel, pontosításokkal szolgálnak.

A cár és családja 1913-ban. (Wikipédia.) Egyikük sem menekült meg a kivégzéskor?

Bővebben…

Az Alternatív gazdaságpolitika (1995. november)

„… nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba” – állította Epheszoszi Hérakleitosz (Kr. e. 535-475)

Nyilván Hérakleitosz sem gondolt kizárólag a folyókra, amelyek soha nem azonosak önmagukkal, hanem általános érvényű megállapítást tett.  Ha nem így lenne, nem idéznék évszázadok óta.Mi mégis újra és újra  lényegében ugyanabba a “folyóba”, a valóságban ugyanabba a gazdasági konstellációba, a válságba  lépünk. És ez már  – néhány év megszakítással – évek óta tart. Annak ellenére, hogy van tapasztalat arra is, hogy valóban lehet másként és eredményesen csinálni. Ennek alapját az Alternatív gazdaságpolitika adta, aminek a bemutatására a blogban most sor kerül.

 

Alternatív Gazdasági Politika

  Bővebben…