Szemjon Ignatyev címkéhez tartozó bejegyzések

Berija (12. folytatás). Moszkalenko, a puccs kulcsfigurája

Kirill Moszkalenko (1902 – 1985) kulcsszerepet játszott a Berija elleni puccs és a leszámolások katonai biztosításában és legalizálásában. Moszkalenko ugyanis Rudenko ügyésszel részt vett a nyomozásban, sőt a rendkívüli bírósági tanácsban is ott ült. A Berija elleni puccsban vitt szerepéről  már volt szó,  és alább lesz szó. Kirill Moszkalenko ukrán származású volt, de ez nem (ez sem) jelentett neki sokat, sőt egyenesen  idegesítették az ukránok és az ukrán nemzeti hagyományok. Moszkalenko részt vett a polgárháborúban és a második világháborúban. Élete – Hruscsov bukásáig – többször is összefonódott Hruscsovéval, például Sztálingrádban, ahol Moszkalenko egy hadsereg katonai parancsnokaként, Hruscsov pedig a haditanács tagjaként és a legfőbb komisszárként, gyakorlatilag Sztálin megbízottjaként volt jelen. Így Hruscsovon sok múlott. És nemcsak a hozzá igazodó parancsnokok katonai pályájának egyengetésében, hanem – ahogy egy orosz szerző, Jurij Muhin a Sztálin és Berija meggyilkolása c. könyvében ezt körüljárta – a szokásosnak tekinthető kegyetlenkedések elkendőzésében és elsimításában is. Moszkalenko esetében sokszor kerülhetett sor ilyen kimentésre, ahogy ez abból a jellemzésből egyenesen következik, amit Hruscsov írt memoárjában, a Visszaemlékezésekben.

Moszkalenko, Kirill

Kirill Moszkalenko – még vezérezredesként. A Berija elleni katonai puccs 10 év után újra emelkedő pályára állította

Bővebben…

Berija (10. folytatás). Likvidálásával puccsok sora kezdődött

1953-1964 között, 11 éven át sikeres és sikertelen puccsok formájában újult ki az éles hatalmi harc

Sztálin halála után a puccsok követték egymást.  A puccsok sorában a legnagyobb és az igazán véres az első volt: leszámolás Berijával, támogatóival és vélt támogatóival.

1956-majusa-kaganovics-pervuhin-bulganyin-hruscsov-zsukov-kiricsenko-malenkov-molotov

1956 májusa: túl a Nagy Puccson és kisebb puccsokon. Egy év múlva az eddigi puccsgyőztes ellen jön egy puccskísérlet, majd nyolc év múlva már egy sikeres puccs

Bővebben…

Berija (6. folytatás) Sztálin halála

(Sztálin halála) a “desztalinizációtól” elferdítve, illetve a valóságban

A nemrég feltett 5. folytatás után következzék a 6. folytatás. Ezúttal külön bevezetés nélkül: e két rész ugyanis – ahogy már írtam – eleve szorosan kapcsolódik. Együtt is jelent meg a nyomtatott sajtóban.  Végül is Sztálin halála vezetett rövid idő alatt Berija halálához. És Berija családja tönkretételéhez.

*

Megrendezték a fiú, Szergo Berija (imitált) kivégzését. (Pontosan úgy, ahogy állambiztonsági börtönökben több tényleges kivégzés is indult.) Egyik nap felfegyverkezett őrök az udvaron hirtelen körbevették és a falhoz láncolták. Majd felolvasták a halálos ítéletet, ami úgy rendelkezett: azonnal végrehajtandó. De ezúttal előkerült a tisztek közül valaki, aki tévedésre hivatkozva leállította a kivégzést.

Szergo Berija2

Szergo Berija anno. Eljátszották a kivégzését: egy nap alatt beleőszült

Bővebben…

Berija (4. folyt.). Hruscsov igazi szerepe

Hruscsov “desztalinizációtól” elferdítve, illetve a valóságban

Hruscsov szerepét is újra kell értelmezni, ahogy erről az első résztől kezdve folyamatosan szó esik. A megtorlásokban, tisztogatásokban, a törvénytelenségekben, a gyilkosságokban, a perekben. A külpolitikában és a belpolitikában, a gazdaságpolitikai hibákban. A nemzetiségi politikában, a vallás üldözésében. Sztálin halálának meggyorsításában. Az 1953-as puccsban, ami nem kísérlet volt, amit ő állítólag meghiúsított, hanem maga a valóság, a hatalom általa végrehajtott megragadása. A történészek  meglepően puhán bánnak még mindig Hruscsovval és életművével. Szerintük desztalanizációja nem volt következetes, amire példaként ’56 leverését szokták említeni. De még mindig hangsúlyozzák, nem lehet kétségbe vonni, hogy visszafordíthatatlanná tette a desztalinizációt. Pedig ez, mármint a desztalinizáció csak ürügy volt Sztálin és főleg Berija lejáratására és bemocskolására, Hruscsov pozíciójának megerősítésére és riválisai kiiktatására. Valójában  pedig Hruscsov igazi vérbeli, sőt túlzó sztálinista volt, akinek fellépései nem ritkán tanítójánál is durvábbak és “sztálinistábbak” voltak.

Bulganyin, Kaganovics, Pervuhin, Hruscsov, Szuszlov

Az uralkodás kezdetén: önfeledt tekintetek és fogsorok. Bulganyin, Kaganovics, Pervuhin és a főideológus, Szuszlov.

Bővebben…

Lavrentyij Berija élete, szerepe, pere és kivégzése (2. folyt.)

A „desztalinizációtól” elferdítve, illetve a valóságban

Az előző részt ott hagytuk abba, hogy Berija a szovjet állam legfelső szintjén, a hatalmas ország egyik csúcsvezetőjeként eltöltött 15 év alatt annak kb. a felében, 1938-tól 1946-ig, majd 1953-ban három és fél hónapig volt belügyi népbiztos, illetve belügyminiszter. És a 15 év egyharmadában népbiztosságához, belügyminiszterségéhez tartozott az állambiztonság. Egyébként többnyire ekkor sem csak ezeket a területeket vezette, hiszen más fontos gazdasági és védelmi feladatokkal is foglalkoznia kellett. Ahogy ma értékelik egyes történészek: megoldhatatlan feladatokat kellett és sikerült megoldania. A véreskezű mészáros, vagy a szovjet Himmler stb. képe azért sem illik rá, mert kétszer is a terror megszüntetője volt. Először akkor, amikor a Nagy Terrort népbiztossága elején megszüntette. Másodszor akkor, amikor 1953-ban ismét olyan belügyi vezető, belügyminiszter lett, akihez az állambiztonság is tartozott. A terror ellen kiterjedten fellépő 1953-as intézkedéseiről az előző részben olvashattunk.

Berija, Merkulov (hátul)

Berija mellett (állva) Merkulov, későbbi belügyi helyettese

Bővebben…