rezsicsökkentés címkéhez tartozó bejegyzések

Politikai helyzetkép (7.) A politika és a nyugdíjrendszer

Zavaros vízben könnyű halászni!
(Közmondás)
Zavaros vízbe sose ugorj bele!
(Közmondás)

A nyugdíjasokhoz tehát a társadalom barátságtalanul, sőt ellenségesen viszonyul. Nem magától ilyen persze a társadalom. Ennek alapvetően két oka lehet. Az egyik ok a valótlan tartalmú, intenzív és folyamatos agymosó, nem ritkán gyűlöletkeltő propaganda. (Ld. pl. az előző folytatásban idézett véleménycikket: A nyugdíjasok felélik a jövőnket) A sanda szándékokra és valótlan hivatkozásokra alapozott, a sajtó által folyamatosan szajkózott, valótlanságokkal teli, gátlástalan és rövidlátó anyagiasság. Ez elsősorban a nyugdíjasok pénzének elvételében jelenik meg, amiről hibásan nemcsak azt  gondolják, hogy szükségszerű, hanem azt is, hogy jogszerű cselekedet. (Miután nem sok fogalma van a társadalomnak arról, mi is a nyugdíjbiztosítás és hogy a nyugdíjasokat nem a társadalom tartja el. Stb.)  A nyugdíjrendszer szétverése  – pontosabban az, amit ez alatt értünk, hiszen nem szokták  a nyugdíjrendszer szétverésének nevezni – a társadalom jelentős részének helyeslésével találkozik.  A nyugdíjrendszer kormányzati elfoglalásában és rendszerként való megszüntetésében ráadásul létrejött az annyira áhított politikai egység.

Varga Mihály átadja Kövér Lászlónak a 2018. évi költségvetést. Ebben már szerepel a nyugdíjprémium fedezete (Fotó: Friss hírek)

Bővebben…

Szmog. Az intézkedések az önkormányzati vezetést is minősítik

Szmog. Itt is igaz: (a közgyűlés) eltalálta szarva közt a tőgyét! (Magyar közmondás)

Merjünk kicsik lenni! (Kovács László útbaigazítása a magyaroknak)

A szmog kapcsán most a fővárosi és általában a nagyvárosi közgyűlések alkalmasságáról lesz szó. A szmog kialakulása és a helyzet suta kezelése egyaránt sűrítve mutatja be, mennyire alkalmatlanok (alkalmasak?) a nagyvárosi önkormányzatok arra, hogy a kihívásokra adekvát választ adjanak. Túlélésre és láblógatásra rendezkedtek be. Az alkalmatlanság hosszabb távon és rövidtávon is szembeötlő.  Nem előrelátóan gondolkodnak és gazdálkodnak a nagyvárosok önkormányzatai és  nem képviselik megfelelően lakosaik érdekeit.  Hiányoznak a stratégiák, amelyekre tevékenységüknek épülnie kellene. A stratégiáknak lenne a feladatuk, hogy összekapcsolják a különböző kérdések megoldását. Nem előzik meg a problémát, ott sem, ahol meg lehetne előzni. Sokszor van szerencséjük, így a törvényszerűen bekövetkező súlyos megrázkódtatások eddig ritkábban következtek be. Ha viszont bekövetkezik egy ilyen helyzet, mint a szmog esetében, nem képesek a válságkezelésnél sem  beavatkozni  a gondok fő forrásánál. Lehet persze, hogy csak ott van lehetőség gyors beavatkozásra, ahol ennek kicsi a hozama. De ez a hozam is sokkal kisebb lesz a beavatkozás alkalmatlan módja miatt. Tehát az alkalmatlan területen is alkalmatlanul válságkezelnek.  Minderről alább részletesen lesz szó.

szmog (jokortv.hu)

Szmog Budapesten (Fotó: jokortv.hu)

Bővebben…

A szennyvíztiszító (2). Kinek van mégis “ingyen ebéd”?

Nincs ingyen ebéd!

(Ikvai-Szabó Imre egykori főpolgármester-helyettes)

Mielőtt folytatnák a szennyvíztisztító beruházásának bemutatását és értékelését, kanyarodjunk vissza a két hónappal ezelőtt publikált cikkhez. (Provokáció Horváth Csaba (MSZP) javaslata a vitanapról? Háttérpolitizálás, naivitás, paktumsértés, provokáció.) Onnan indultam ki, hogy a fővárosban sem történt meg az elszámolás, de még érdemi átadás-átvételre sem került sor. Pedig Orbán Viktor elszámoltatást ígért és biztosra vette, hogy ezt  “látványos” fellépések fogják követni. Mindez elmaradt. Csak arra lehet gondolni, hogy megegyezés történt a felek között. (Paktumot kötöttek?) A roppant módon aggódó Demszky és társai szabad elvonulást kaptak, fellélegezhettek. A főpolgármester pedig fátylat borított a múlt olyan ügyeire, amelyekben tisztán kellene látniuk a fővárosiaknak. A hatalmas terheket ugyanis ők viselik. (Ld. pl. csatornadíj.)

demszky-gabor-pesti-sracok

Demszky Gábor (Fotó: Pesti Srácok). Kinek van mégis ingyen ebéd?

Bővebben…

A szennyvíztisztító. Az egyik fővárosi “állatorvosi ló”

A szennyvíztisztító ürügyén (is) 1989 és 2012 között a fővárosban a csatornadíjakat 530-szorosukra (!) emelték

A szennyvíztisztító olyan felelőtlenül előkészített, több szempontból nem értelmes, rosszul megvalósított fővárosi beruházás, amit jelentős részben EU-s pénzből finanszíroztak. Ezt a pénzt ingyen pénznek nevezték, holott – a fővárosi vezetés később közölt álláspontja szerint – nincs ingyen ebéd, tehát potya pénz. Ők viszont nem bántak gondos gazdaként ezzel a pénzzel, amit az EU pénzmegvonással és bírsággal honorált. Ennek pótlására „vonták be” ISMÉT a lakosság pénzét, mert hiszen  velük ellentétben a lakosságnak nincs ingyen ebéd… Mondták ezt akkor, amikor  hosszú évekkel ezelőtt, (gondolatban) készülve a szennyvíztisztító majdani megépítésére, hozzáláttak a csatornahasználati díj (brutális) emelésének.

a-viz-es-a-csatornadij-alakulasa-budapesten Bővebben…

A Nézőpont Intézet nem publikus (VIP) jelentése. Mit bizonyít?

A Nézőpont Intézet egy pillanatra kilépett a szürkeségből

Az a legnagyobb baj, hogy az elvtársak elhiszik a saját propagandájukat!
(Rákosi Mátyás)

Az egyik internetes portál „birtokába került”(?!) a Nézőpont Intézet nem publikus közvéleménykutatásáról szóló VIP-jelentés. A megrendelői kör számára készült ún. VIP-jelentéseket a megrendelői körnek szokták megküldeni, azt legfeljebb részben teszik nyilvánossá. Ez szerintem könnyen megérthető, hiszen ezeket a kutatásokat a megrendelőktől kapott pénzekből finanszírozzák és ezek a munkák adják többnyire a nyereséget is. A Nézőpont Intézet végül is nagy figyelmet keltett februári jelentését a kormányzat rendelte meg, a vizsgálat irányait nyilván a kormányzat határozta meg. (Más aligha lett volna képes – ez most nem dicséret! – ilyen „csokrot” összeállítani.) A kész anyaggal ezúttal is a megrendelő rendelkezett. Eddig tehát semmi rendkívüli nincs abban, ami februárban történt, ez még nem hír. Hír, sőt állítólagos szenzáció úgy lett belőle, hogy a történetet titokzatosnak tüntették fel, és telerakták szubjektív, bizonyíthatatlan és a gyakorlattól eltérő részletekkel, spekulációkkal. A „kikerülés” pedig látnivalóan nem volt ellenére a kormánynak, olyannyira nem, hogy kiszivárogtatásra gondolhatunkEgy másik nyertes a Nézőpont Intézet rengeteget szereplő robotosa, a cég vezérigazgatója, Mráz Ágoston Sámuel, akit eddig szürkeség és unalom lengett körül. Maga is meglepődhetett, hogy – ha másoknak köszönhetően is, de – szakmai izgalmat volt képes kelteni.

Mráz Ágoston Sámuel

Mráz Ágoston Sámuel vezérigazgató: végre szakmai izgalmat keltett

Bővebben…

Az illegális migráció és a politika válaszai

Felajánljuk-e Magyarországot?

Előrebocsátom, hogy – mint a címből is kiderül – az ország „felajánlásáról” NEM Torgyán József minapi szimbolikus javaslata jutna az eszembe; ezzel csak annyit kívánok foglalkozni, amennyi most feltétlenül szükséges. Komoly és nem csak szimbolikus dolgokról lesz ugyanis szó. Torgyán József az ATV-nek adott interjújában többek között azt proponálta, hogy ajánljuk fel újra Magyarországot Szűz Máriának. Ismételten, megújítva az aktust. Jobbnál jobb megvalósítókat talált. Előbb, 2014-ben Orbán Viktort kérte fel – aki, mint most is elmondta – korábban „hátba szúrta”. Tőle udvarias választ kapott, miszerint szakértőivel megvizsgáltatja. De az idő telik-múlik és nincs előrehaladás. Ezért a baloldalt kérné fel, ami azért is lenne hasznos, mert így szerinte a baloldal jobb színben tűnhetne fel az ország előtt. A “baloldal” viszont egészen mással, a migrációval, és annak ürügyén az ország külföldnek és külföldieknek való “felajánlásával” van elfoglalva.

A Torgyánnal készült riportról „sziporkázó vélemények” hangzottak el. Volt olyan vélemény, hogy okafogyott lenne a felajánlás, hiszen Szent István ezt már megtette. (Torgyán egyébként megismétlésről beszélt.)  Volt, aki harsányan elszórakozott a riportnak ezen a felvetésén is, hosszan előidőzve Magyarország felajánlásán. És bár a kritikus „felülről”, valamiféle szellemi magaslatról tekintett le a javaslatra, nem eszmélt rá arra, hogy nem szimbolikus, hanem valóságos „ország felajánlások” szinte folyamatosan történnek a rendszerváltás kezdete óta: hús-vér embereknek és világi hatalmaknak, országoknak, kormányoknak, cégeknek, intézményeknek „ajánlják fel” (árusítják ki) az országot. Ahogy ez most – a migránsok befogadásának kierőszakolása kapcsán – történik egyes “baloldali” pártok és pártocskák, törpepártok és  politikailag elfogult “civil” szervezetek részéről.  Nem vállalható kockázatokkal és várakozásokkal, számításokkal.

Bővebben…

Az egyszemélyes stratégiai döntések (2. folytatás). A gázszerződés

A kormányzati belső kontroll hiánya

Az aktualitásokhoz kapcsolódva eddig kétszer is (itt és itt) foglalkoztam az egyszemélyes stratégiai döntésekkel és ezen belül mindenekelőtt az egyszemélyes stratégiai beruházási döntésekkel. Felidéztem a Gripen-beszerzést és –ügyet, majd elidőztem a Paks bővítésénél. Nem az a baj ezekkel a döntésekkel, hogy Gripeneket vásároltunk, talán az sem, hogy  később még fel is “spéciztük” azokat, hanem, hogy minden bizonnyal megfelelő előkészítés, az összefüggések ismerete és mérlegelés nélkül, általában a helyzetet sem feltárva, annak elemeit sem ismerve, rögtönözve és nyilván nem elsődleges szempontok alapján történt. Paksnál sem önmagában az a gond, hogy bővítjük az atomerőművet, vagy az, hogy az oroszok végzik ezt, hanem hogy egy hosszú évekre, évtizedekre kiható és hatalmas költségű döntés, ami eleve nagyon gondos előkészítést igényelt volna, nem így, hanem egyszemélyes rögtönzéssel történt. Ez azért is nagy probléma, mert az első Orbán-kormánnyal szemben, ahol – legalábbis a ciklus nagyobbik részében  – még igazi koalíciós partnere volt a Fidesznek a kormányban, azóta viszont a kormányon belüli kontroll hiányzik. (Erre egy levélben felhívtam a legilletékesebb figyelmét. Ld.: itt. ) Itt van az internetadó (ld.: itt), hogy csak egy példát említsek a ki nem dolgozott, de bevezetendő ötletek közül. (Ezeknek egyébként szinte végtelen sora van.)  Az ilyen ötlet még a jelen helyzetnek sem felel meg, hiszen nem lehet olyan okot találni, ami a megszorítások továbbfolytatását indokolná. Ellenkezőleg, hiszen az ilyen intézkedések megakaszthatják az éppen csak beindult gazdasági növekedést.

Szijjártó, Orbán. Alfahír

Szijjártó Péter külügyminiszter, Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányzati belső kontroll hiánya

Bővebben…

A devizahitelek és más problémák jobb megoldása Újabb részlet egy levélből (2013. július 30.)

Egy lépés előre, két lépés hátra

(V. I. Lenin megfogalmazása)

Levelem legfőbb apropója az volt, amit a döntéshozók és a “tanácsadók” a devizahitelesek helyzetének rendezése kapcsán évek óta “előadtak”. Már a kérdés megközelítésében, beállításában, majd az intézkedések lassúságában és pontatlanságában, a felelősség áthárításában stb. Most ez a részlet következik a miniszterelnök úrnak írott hatoldalas levelemből.

A levél elküldése óta két év telt el. Bár a formális válasszal és a válaszadás átpasszolásával nem lehettem elégedett, de a hamarosan megváltozott hivatalos nyilatkozatok azt jelezték, hogy elképzeléseim irányában változott a kormányzati magatartás. Sajnos többségében csak ideiglenesen: az előrelépésekből végül csak néhány maradt. Bekövetkezett, amitől féltem és amire előre felhívtam a figyelmet: az eredmény ezúttal is messze elmaradt a lehetőségektől.

Orbán és Bajnai meccsen, vip páholy

VIP páholy és közönsége

Bővebben…

2015-től már internetadó is? A kormány továbbra sem érti a gazdaságot?

Mibe kerül nekünk AZ ILYEN kormányzás?

Október 22-én Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter mutatta be a sajtónak a kormány törvénytervezetét a 2015. évi adórendszerről, aminek tárgyalását a következő héten, kedden kezdi meg az országgyűlés. A tervezet többnyire (tulajdonképpen kizárólag) a lakosság és/vagy a gazdaság, valamint a közszféra terheinek növelését célozza: adóemelések és egy elképesztő új adó bevezetése (internetadó) formájában. Az utóbbiról, ami a terheket és a kihatásokat tekintve a legdurvább és a legértelmetlenebb, Varga mellékesen és csak kérdésre tett említést. A sajtótájékoztatón nem tudta, mennyi lenne az adó, holott ő az előterjesztő. Az internetadó általa adott indoklása arra utal, hogy az internet jelentőségét minden bizonnyal a nemzetgazdasági miniszter sem értheti. (Mint magyarázta, interneten is telefonálnak, ezzel megkerülik a telefonadót, ezt a „kaput” zárják be.) Ezek a kormány által annyira vágyott bevételek azonban csak aprópénzek ahhoz képest, ami a hibás gazdaságpolitika miatt elfolyik. Az alábbiakban szó lesz egy ilyen hatalmas veszteségről, ami egymaga a rendszerváltás óta több tízezer milliárd forintot tesz ki. Ebben több kormánynak is megvan a szerepe, de a második Orbán-kormány óta e veszteség keletkezése sajnálatosan és látványosan felgyorsult.

Varga Mihály  miniszter és Orbán Viktor miniszterelnök. Ki a fő gazdaságpolitikus?

Varga Mihály miniszter és Orbán Viktor miniszterelnök. Ki a legfőbb “gazdaságpolitikus”?

Bővebben…

A forint gyengítésének (tév)útján. A gyökerek

Zavaros vízben jó halászni?

(Magyar közmondás, ezúttal kérdőjellel)

A mondanivaló jobb taglalása kedvéért más alcímmel folyatódik a forint gyengítéséről szóló cikksorozat. A gyökereket kettős értelemben használom, kiindulópontként és a végrehajtó személyek megjelöléseként: úgy is, mint előzményeket (gyökerek), úgy is, mint az előzmények folytatóit, „továbbfejlesztőit” („gyökerek”). Természetesen továbbra sem tévesztem szem elől a korábbi alcímet: Kinek jó ez? Mármint a forint gyengítése.

Matolcsy György Huba. Gyökerek és "gyökerek"

Matolcsy György Huba. Gyökerek és “gyökerek”

Bővebben…