recesszió címkéhez tartozó bejegyzések

Az álarc váltogatása Matolcsynál. Kasszák és károk (2)

De mi is van a változékony álarc (jelmez) mögött?!

Nem merülnék most bele abba, hogy történt-e rendszerváltás (rendszerváltozás, rendszerváltoztatás) Magyarországon. E kérdést magam is igen lényegesnek tartom, régóta foglalkoztat: könyvekben, cikkekben, videókban alaposan körbejárva és átgondolva a kérdést, jutottam el korábbi válaszom felülvizsgálatához. A mostani téma szempontjából is fontos a kérdés eldöntése, hiszen ebből sok minden következik. Én magam is azok közé tartozom, akik ma úgy látják, hogy nem történt meg a rendszerváltás. (Hacsak a rendszer hiányát, illetve a különböző rendszerekbe illeszthető elemek kulisszáit és torzóit nem tekintjük annak.) Arra jutottam (Ld. pl. Küzdelmek, esélyek, balsikerek és sikerek (2.), 2014. 12. 27.), hogy a „régi” rendszerből nem jött létre nem hogy új rendszer, de rendszer sem, ami van, azt inkább rezsimnek hívhatjuk.

Orbán, Matolcsy, index

Orbán és Matolcsy a jegybankelnök Növekedés és egyensúly c. könyvének bemutatóján. Írói álarc (Fotó: index.hu)

Bővebben…

Az illegális migráció és a politika válaszai (folytatás)

Folytatódik a néhány napja publikált cikk. Az előző rész az ellenzék tényleges és lehetséges szerepének felvetésével fejeződött be. A jobb teljesítményt biztosan nem mozdítja elő, hogy az ellenzék vizsgált csoportja kifejezetten visszautasítja a bírálatot, az elemzést is, hiszen azt kritikának veszi. Önmagát tulajdonképpen bírálhatatlannak tartja. (Az ellenzék  – az állandó körülírás elkerülése végett  –  továbbra is az ellenzék egy csoportját, a “balliberálisként“, “baloldaliként” vagy “liberálisként” megnevezett, illetve önmagukat így megnevező pártokat, személyeket, szervezeteket, orgánumokat jelöli.)

Debrecen, zavargás2

Debreceni zavargás. Itt a menekülttáboron belül

Bővebben…

A forint gyengítésének (tév)útján. Még mindig a következményekről

A magyar gazdaság az árfolyamon keresztül kapcsolódik a világgazdasághoz. Mégis és gond nélkül hirdethetik: sem a kormánynak, sem az MNB-nek nincs árfolyampolitikája és nincs (bevallható) árfolyamcélja

Érthetetlen és elfogadhatatlan az a közömbösség és tulajdonképpeni visszhangtalanság, illetve a lényegi kérdéseket elfedő, a figyelmet azokról elterelő sajátos tematizálás, egymásra mutogatás, ami a forint árfolyamának romlását (valójában rontását) kíséri. Hogy ez az ún. rendszerváltás után nem keltett élénk figyelmet, az talán nem meglepő, de arra azért fel kellett volna figyelni, hogy meglehetősen rendhagyó módon évtizedek óta – ha kisebb megszakításokkal is, de – ezzel kísérleteznek és közben Magyarország Európa perifériájára szorul. És még sem vizsgálják felül az elméletileg is túlélt, eredménytelen gyakorlatokat. Nem elemzik múltbeli szerepüket sem.

A lehetséges következmények és fennálló igen akut veszélyek érdeklődést sem keltenek. A mai ellenzék és holdudvara, „gazdaságkutatói” pl. inkább azzal foglalkoznak, hogy visszavágjanak a 2009-es forintgyengülés Fideszes nyilatkozataiért. Tehát hogy most azt teszi a Fidesz-kormány, amiért annak idején politikusaik és szakértőik a szociálliberális kormányt támadták. Ha akkor le kellett volna mondania a kormánynak, mert az euró árfolyama túllépte a 300 forintot, akkor most miért nem kérik ezt számon saját kormányukon azok, akik ezt írták és mondták? – teszik fel a kérdést. Holott az igazi probléma nem ez, hanem hogy maga a “megoldás” nem megfelelő.

Varga Mihály7

Vargának (is) túl bonyolult a makrogazdaság?

Bővebben…

A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások (1. folytatás)

Mi is az a nem konvencionális (unortodox) gazdaságpolitika?

Folytatom a forintleértékelés hatásainak kibogozását. Egyúttal továbbra is olyan kérdésekre keresek választ: jó-e a gyenge forint és a folytatódó leértékelő politika az országnak, a magyar gazdaságnak, a magyar lakosságnak? És valóban jó-e a politikai hatalomnak? Különösen akkor, amikor a magyar valuta a meghatározó fizetőeszközökhöz képest már most is igen jelentősen alá van értékelve. (Már a cikksorozat elején bemutattam, hogy jelenleg 43 százalékkal.)  Elég természetesnek kellene lennie, sajnos ez sem az, hogy a kormány a helyzet és a valódi hatások ismeretében alakítsa ki a forint árfolyamára vonatkozó elképzelését és nem hiedelmek alapján. A kormány mégis e nélkül folytatja közreműködését a forint gyengítésében. Sőt minden bizonnyal el van szánva a leértékelés gyorsítására, erre lehet következtetni nyilatkozataiból és különböző intézkedéseiből, terveiből. Ez egyébként nyilván különböző érdekcsoportoknak is szándéka. A kormányhoz hasonlóan persze nyíltan ők sem vállalják, viszont ők is tesznek érte.

Varga, Orbán

Varga Mihály és főnöke, Orbán Viktor. Szimbolikus gazdasági miniszter?

Bővebben…

Az uniós támogatásokról (2014-2020)

“A tények makacs dolgok; legyenek bármik is a kívánságaink, szándékaink, vagy kívánjanak bármit indulataink, nem változtatják meg a tények és bizonyítékok állását.” (John Adams amerikai elnök: 1735-1826)

Amit John Adams és nyomán Joszif Sztálin és mások mondtak, bölcs megállapítás. Hiába magyarázzuk félre a valóságot, attól még létezik ez a valóság. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne a tények helyett virtuális tényekről beszélni, mást állítani a valóságról, mint ami. De azt sem jelenti, hogy a tényeket egyáltalán tekintetbe veszik, vagy hogy megismerik a tények közötti összefüggéseket. A valóságra ma egyébként is kevesen “vevők”, vagy akár csak kíváncsiak.

A napokban az EU-s csúcson elfogadták az EU új középtávú (hétéves) költségvetésének kerettervét.  Nagy küzdelem folyt a pénzekért, két értelemben is. Egyfelől, hogy kevesebbet kelljen befizetniük az országoknak, tehát, hogy kisebb legyen az új ciklus EU-s költségvetése, másfelől, hogy minél több támogatáshoz jussanak a tagországok. A két cél egyidejűleg meglehetősen nehezen volt teljesíthető, mondhatni, teljesíthetetlen volt. Vannak persze kormányfők, akiknek ez – szerintük – mégis csak sikerült.

Orbán Viktor miniszterelnök. Fantasztikus sikertörténetnek tartja

Orbán Viktor miniszterelnök. Fantasztikus sikertörténetnek tartja

Bővebben…

Mennyivel kell csökkenteni az áram és a földgáz árát?

A magyarok építhettek arra a dologra (?!), amiben nagy rutinjuk van (Bajnai Gordon miniszterelnök 2010-ben)

Folytassuk tehát a témát; a “kell-e csökkenteni kérdése után” tekintsük át azt is, hogy mennyivel kell. Ott hagytuk abba az előző cikkben, hogy a magyar gazdaság egyik sajnálatos sajátossága a már három évtizede rendkívül magasnak számító árszintemelkedés.

Az inflációban is, ma is Európa egyik legrosszabb mutatóját produkáljuk. Ennek egyik oka, hogy a kormányok gazdaságpolitikai elgondolás híján részben az inflációval működtetik a gazdaságot, teszik elviselhető mértékűvé a költségvetési hiányt, vesznek vissza jövedelmeket. Ez különben az egyik legkevésbé hatékony, nagy károkat és veszteséget okozó gazdaságpolitikai eszköz. Ez is egyike azon “dolgoknak”, amire Bajnai Gordon lelkesítően utalt. Jobb persze, mint a „fejre állás”, de sokkal rosszabb, mint az érdemi gazdaságpolitika.

Fogyasztói árindexek, ábra

Bővebben…

Helyzetfeltárás és kiút helyett propaganda. Parlamenti vitanap az adósságról

Az a baj, hogy az elvtársak elhiszik a saját propagandájukat!
(Rákosi Mátyás)

Rogán Antal frakcióvezető, gazdasági bizottsági elnök és kerületi polgármester (Fidesz) javaslatára, 2012. november 6-án parlamenti vitanapot tartottak. A Magyar Országgyűlésben, miközben a vitanap címét nem sikerült a magyar nyelv szabályai szerint és érthetően megfogalmazni: „Kit terhel a felelősség – az államadósságról és annak okairól”. Az persze kihámozható, hogy a felszólalásoknak a felelősségről, az okokról és az államadósságról kellett szólniuk.

Sok újat vagy újszerűt nem hallhattunk, sőt az okokról egyáltalán nem volt szó. Nagyrészt a szokásos egyoldalú propaganda folyt az előadókból. Szinte hihetetlen, hogy saját elfogult és a felszínen mozgó propagandájukat el is hiszik. Ahogy Rákosi Mátyás idején.

Matolcsy György: vajon kire figyel?

Matolcsy György: vajon kire figyel?

Bővebben…

Akar-e a kormány IMF-megállapodást? Félrehallások és figyelemelterelések (1. folytatás)

Egyetlenegy probléma sem oldható meg azon a tudatossági szinten, amelyen az keletkezett

(Albert Einstein)

Elébe mentek: duplán vágnak

Valósággal elébe mentek az IMF javaslatainak, de teljesen értelmetlenül, hiszen a páratlan megszorítások és sarcok ellenére sem képzelhető el, hogy valamilyen újabb megszorítások nélkül is megállapodna az IMF és az EU a hitelről. Ha e téren – és ha lehet ilyet mondani – „mások előtt járunk” (valójában mögöttük), az a mi bajunk és ostobaságunk. Természetesen csak akkor ostobaság, ha az ország érdekeiből indulunk ki. Szűkebb érdekek szempontjából akár racionális is lehet, de az ilyen megközelítés egy normális országban szóba sem jöhetne.

Nemzetközi Valutaalap: elnök és szóvivő. Mintha ikrek lennének

Nemzetközi Valutaalap: elnök és szóvivő. Mintha ikrek lennének

Bővebben…

Hol a kormányzás? Az áfaemelési tervek

Miért nem játszik a verkli dallamot? Miért csak a tekerés zaja hallatszik?

Magyarország újabb megszorítások elé néz. Hogy ennek van-e akár formális alapja, azt sem tudhatjuk. A kormányzati és önkormányzati költekezés látszólag minden korlát nélkül folytatódik: felesleges, sőt irritáló propagandával és minden mással. Még a hobbikra is jut pénz, miközben az ország nagy részének súlyos megélhetési problémákkal, anyagi ellehetetlenülésével kell szembenézni. Mégis – és állítólag egyenesen a nép kívánságára! – 7 milliárd forintot szánnak a budapesti olimpia előkészítésére, tervezésére, és a népszerűsítésére hivatkozó utazgatásokra. (Ürügytársadalom. Avagy egy újabb nagykoalíció közkívánatra)

Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány Ferenc

Áfaemelés:  a károk nem érdekesek?

Megint napirendre vették az általános forgalmi adó növelését, anélkül, hogy tudnák, vagy érdekelné a kormányt: mekkora károk származnának ebből. Magam is korábban, folyamatosan és több írásban hívtam fel a figyelmet arra: az áfa nem egyszerűen egy adónem, annak közgazdasági funkciója van. (E cikkek a honlapon található „kereső” segítségével könnyen megtalálhatóak.) Akkor pedig, amikor az Orbán-kormány tagja voltam, megakadályoztam, hogy az élelmiszerek és az energia áfáját a kormány felemelje. Ennek történetét elevenítettem fel honlapomon: a Járai Zsigmond megakadályozott adóreformja c. cikkben.

Bár a káros hatásokkal a politikai pártoknak is tisztában kellene lenniük, ezekről egy mondat nem hangzik el a pártok sajtótájékoztatóin. A Fidesz és az SZDSZ ellenez minden adóemelést, amiben ugyan igaza van, de ez aligha lesz érv az áfaemeléssel szemben. Az MDF hallgat, bizonyára attól teszi függővé álláspontját, mit tud elintézni cserében. Az MSZP frakciója népszerűtlen, de kényszerű lépésnek érezheti. A vállalkozók pártja azért is ellenzi, mert nem lenne elegáns év közben emelni. A valódi aggályokról viszont nincs szó.

Egyszerre kettőt?  Régen és ma

Az áfa emeléséről az a politikusi lelemény juthat az eszünkbe, hogy két jó dolog nem zárja ki egymást, közöttük nincs alternatíva. Az idők változtak és ma senki nem gondolhatja, hogy az „egyszerre kettőt” választása jó választás lenne. Akkor az hangzott el kérdésként: „vízlépcsőt vagy demokráciát?” A válasz: „vízlépcsőt és demokráciát”. Egyébként egyik sem lett. Ma nincs kérdés, de van hamis alternatíva: áfaemelést vagy nyomort?  Erre viszont az előzőkkel ellentétben biztosan számítani kell: ha lesz áfaemelés, még nagyobb lesz a nyomor, a munkanélküliség, a csődök száma, a nyomorgók száma. És még nagyobb lesz a társadalmi feszültség.

A gond a túl magas fogyasztás lenne és nem a gazdaságirányítás csődje?

Kezdjük egy bolsevik félreértéssel, a fogyasztás lebecsülésével. Ebből nőtt ki a fordulat és reform liberálisnak minősített gondolata, ami a túl magas fogyasztásban látja a problémák gyökerét és nem a gazdaságirányítás csődjében. (Ahogy a józan ész mondatná.)

Nem véletlen tehát, hogy az áfa mértéke más országokhoz képest Magyarországon jelenleg is igen magas. Másutt nem véletlenül alacsonyabb.

Minden értelmes vezetés látja, hogy az áfa színvonala a versenyképesség egyik lényeges összetevője. Már most is komoly a hátrányunk. Olyan gazdasági környezetben, ami most van, egyetlen vezetés nem vállalkozott (el sem gondolkodott) áfaemelésre (áfaemelésen).

Ráadásul ezt már egyszer megtette a jelenlegi kormány, amikor az élelmiszerek és az energia áfáját akkor emelte, amikor már megszorításokat alkalmazott, és amikor különböző okok miatt ugrásszerű lett e termékek és szolgáltatások áremelkedése. Több mint sajnálatos, hogy a kormány ebből nem a következményekre figyelt fel, nem mindannyiunk kára volt az érdekes, hanem a költségvetés bevétele. Tetemes volt ugyanis e bevétel-növekedés társadalmi ára, mindenesetre össze kellett volna vetni a két oldalra vonatkozó adatokat. Ez elmaradt, ráadásul a drágán szerzett bevételeket igen „könnyedén” költötték el.

Az elképesztő ötleteket a sajátos koreográfia részeként célszerű értékelni. Az ország kiszolgáltatottságát sajnos fel lehet használni a felelősségtől való szabadulásra, de arra is, hogy a saját javaslatot mások javaslataiként lehessen lenyeletni. Most például a valutaalapra lehet hivatkozni: nehogy már ingyen adja a kölcsönt!

Mert hiszen, ha formálisan most a valutaalap javasolná is, azért van kormánya az országnak, hogy elmagyarázza: ez nem jó megoldás. Ehelyett más úton jár: az általa előidézett gazdasági gyengeséget fordítja a maga javára, hivatkozik a kényszerre. Antall József mondását kicsit átalakítva: tetszettek volna nem eladósodni!

További súlyos hátrányok

Az áfaemelés a hátrányokat tovább növeli. Ezek között a legdöntőbb, hogy a vállalkozások érdekeire való hivatkozással olyan intézkedést hoznak, ami még kilátástalanabbá teszi a recesszió elkerülését. Az élőmunka terheinek csökkentése is értelmetlen azon az áron, hogy nehezítik, akár ellehetetlenítik a termékek eladását. Az áfa növelésén keresztül úgy korlátozzák a belső keresletet, hogy a kisebb vagy kevésbé emelkedő árbevételnek a kisebb részét kapják a vállalkozók.

Csökken a jövedelmezőség, szűkül a piaci kereslet, romlik a termékek és szolgáltatások versenyképessége. Az élőmunka költségeinek csökkentése szép gondolat, de ennek fedezetét ilyen módon megteremteni nem szabad.

Mivel a gazdaságban folyamatok vannak, az áfa emeléséből származó bevételek mindenképpen elmaradnak az emelés mértékétől. Az áruforgalom elmarad az elképzelttől: aki teheti és még inkább, mint eddig, külföldön költ. Nem is szólva az áfa egyéb elkerüléséről.

Az áfaemelés következtében tovább deformálódik a fogyasztási szerkezet. Még kevesebb marad élelmiszerre, holott a magyar lakosságban nő azok aránya, akiknek a táplálkozása hiányos, nemcsak minőségileg, hanem mennyiségileg is elégtelen. Az áfa emelése további hátrányokat jelent a turizmus, az építőipar, az ipar stb. számára. További munkahelyek szűnnek meg.

Az inflációs hatás

De beszéljünk az infláció felpörgéséről! A teljes koncepciótlanságot mutatja, hogy a kormányok nem tudnak infláció és még inkább a tervezettet meghaladó infláció nélkül működni. Ez ugyanis számukra további előnyös jövedelemelosztást, átcsoportosítást jelent. Az infláció ugyanakkor szétveri a gazdasági folyamatokat, szemben áll az ésszerűséggel, növeli a kamatokat, ami egy ennyire eladósodott országnál, mint amilyen Magyarország, a költségvetés számára is súlyos probléma. Ha az áfaemelésekkel az infláció felpörgetésének útjára lépnek, ezzel ismét az infláció újabb korszakát alapozhatják meg.

Veszélyes útra lépnek

A konvergencia-kritériumok között nincs hierarchia. Az államháztartási hiány kordában tartása ugyanolyan feltétele az euró bevezethetőségének, mint a fogyasztói áremelkedés alacsony mértéke.

A magyar gazdaság rossz állapota, ennek oka és a ránk szabadult válság

A válság rossz állapotban és már bevezetett megszorítások között érte a magyar gazdaságot. Ennek oka az a „gazdaságpolitika”, pontosabban életszerűtlen és alkalmatlan szemlélet, ami a csapongó intézkedések, lázas víziók, ötletelések, száz lépések stb. függönye mögött meghúzódik. Ez a koncepciótlanság és a költekezés, aminek árát időnként a lakosságon és a kis- és középvállalkozókon, nyugdíjasokon és a gazdákon szedik be.

Úgy tűnik, semmi nem fontos, csak a fontosnak ítélet költekezés fenntartása. Az intézkedések következményeivel nem törődnek, vagy azért, mert a fenti más szempontok miatt lényegteleneknek tartják és/vagy azért, mert nem képesek felmérni azokat.  Ehelyett könyvelői igazságokat osztogatnak: ha többet akarok költeni, több bevétel kell, ha valamire többet akarok költeni, át kell csoportosítani.

Ezt a könyvelői igazságot kell hirdetnie azoknak a propagandistáknak, akik ezt fújják kistafírozott rádiókban és televíziókban.

Pedig nyilvánvaló, hogy a gazdaság nem így működik, bár lehet róla mérleget készíteni, de az egy adott állapotot fejez ki. A gazdaságban folyamatok vannak és a különböző tényezőknek, amelyeket megváltoztatnak, sokféle funkciója. Ezért kell az elképzelt intézkedések hatásait végig gondolni, és az intézkedéseket úgy megtervezni, hogy azok beleilljenek egy koncepcióba.

De nincs koncepció és ennek szükségét nem ismerik fel. Nyilván azért, mert számukra az a fontos, hogy a verkli tovább működjön, akár döcögjön, de ők tekerjék a maguk „gyönyörűségére”. A kormány alkalmasságát: persze nem a klientúra, hanem a társadalom szempontjából kell megítélni.

Miért nem játszik a verkli dallamot? Miért csak a tekerés zaja hallatszik?

Az, hogy a verkli miért nem játszik dallomot, miért csak tekerik, nem véletlen. Két eset lehetséges.

Az egyik: a kormányfő nem igazodik el a makrogazdaságban, nem fogja fel működésének sajátosságait, nem látja át a folyamatokat, a következményeket és azok összefüggéseit. Az, azt hiszem, teljesen nyilvánvaló, hogy a miniszterelnök nincs otthon a makrogazdaságban. Hiába gondolják néhányan a frissen – főleg az állammal kötött előnyös alkukban – meggazdagodott, vállalkozók közül, hogy e sikerek alapján könnyen elvezethetnék a nemzetgazdaságot. El sem jutnak odáig, hogy lássák a minőségi különbséget a makrogazdaság rendkívüli bonyolultsága és a cégeik között.  Széles Gábor, egy tervezett Orbán-kormány reménybeli gazdasági minisztere  pl. erről el sem akar gondolkodni:  „makrogazdasági hablatyként” utasítja el. Pedig a makrogazdaság az egyik legbonyolultabb képződmény és természetesen nem csak a gazdaságban.

Ahhoz, hogy valaki itt eredményes legyen, nem elég elvégeznie sok év alatt az egyemet, ehhez indíttatás, készségek és képességek kellenek. Speciális képességek, amelyek hiányában akár hatékony is lehetne: másutt.

Nem szerencsés, de talán elviselhető, ha egy miniszterelnöknek nincs érzéke ehhez a területhez. De az már elfogadhatatlan a  károsult és a számlákat fizető társadalom számára, ha az illető nem ismeri fel a korlátait, ha nem képes a lényeges gondolatok kiválasztására és ha nem választja meg megfelelően a szakértőit. Tehát valóban tanácsadásra és olyanokat, akik valódi és kreatív válaszokat tudnak adni. Ronald Reagen elnök nem volt közgazdász, mégis ki tudta választani azokat az irányokat és embereket, akiken keresztül menedzselni volt képes Amerika felemelkedését. És megnyerte a hidegháborút. Más példákat is fel lehet hozni természetesen. A magyar miniszterelnöknek – az ezekhez képest kisebb kihívásoknak – kellene megfelelnie: akár így, akár úgy.

Ehelyett nálunk a szakértők feladata nem ez, hanem a miniszterelnök elképzeléseinek alátámasztása. E célból befogadják azt is, amit a kedvezményezett vállalkozói elit mond. Egy adott körön kívül senkit nem hallgatnak meg, kirekesztenek, elutasítanak, elhallgatnak. És a bolsevista ideológia hagyományain azt állítják: nekik nincs alternatívájuk!

Az áfaemelések megvalósítása újabb lépés lenne a lejtőn lefelé. Váltani kellene! ( A “gyengébbek” kedvéért: a szemléleten.)