politikai indíttatás címkéhez tartozó bejegyzések

Ismerhetjük-e Áder Jánost?

Teljesen reprezentatív posztok?

A válasz részben közömbös, nagyrészt nem. Annyiban közömbös, hogy a múlt eleve nem határozza meg a jövőbeni cselekvéseket. A tapasztalataiból mindenki tanulhat és változhat, sőt változik is. Áder egyfajta, sajátos és összkomfortos mellőzöttsége is válthat ki a múlttól eltérő magatartásformákat.

A múltat persze ahhoz is kell ismerni, hogy ennek a változásnak az esélyét valamennyire fel lehessen mérni. A közelmúlt alapján mindenesetre azt kell látni, hogy már hosszú ideje – Szájer Józsefhez és Deutsch Tamáshoz hasonlóan – elindult Áder János visszahozatala a politika előterébe. Ádert pl. bevonták az igazságügyi reformba, ahol igen furcsa és a nemzetközi jogelvekkel ellentétes nyilatkozatot tett az előzetes letartóztatás intézményével kapcsolatban. Szerinte ugyanis az, akit előzetesbe helyeznek, az az elsőfokú bíróság ítéletéig ott is kell, hogy maradjon. Ha tévedtek, hibáztak, ha megszűntek az okok, akkor is. A nemzetközi jog tudása és a méltányosság ismerete nélkül nehezen képzelhető el egy átlagosan gyenge köztársasági elnök is.

Áder János ismeretlen?

Áder János ismeretlen?

  Bővebben…

Az elszámolás (leszámolás, számadás) és a jogrend (1. rész)

Iustitia est regnorum fundamentum. Az igazság az országok talpköve

Tapasztaljuk, hogy olyan állapotok alakultak ki az országban (a gazdaságban, a politikában és másutt), amelyek elfogadhatatlanok, egyre kevésbé elviselhetőek.  Hogy mi e helyzet oka, azzal alig foglalkoznak, pedig régóta ez lenne az igazán érdekes és lényeges kérdés, ezzel ugyanis esély nyílhatott volna a negatív folyamatok megállítására, visszafordítására. Már amennyiben ez a hatalom érdekében állt volna, illetve állna.

Liebmann: Ne feledje, az igazság ideát van!

Liebmann: Ne feledje, az igazság ideát van!

Bővebben…

A Szabadi-ügy. Politikai indíttatás, célok, eszközök és következmények (1.)

A mindenoldalú válságról és annak kiindulópontjáról

A Nap-kelte 2006. október 18-i adásában ügyvédem, Bárándy György fontos megállapítást tett. Eszerint ügyemmel olyan negatív folyamatok kezdődtek, amelyek egyenes következményeként tapasztalhatjuk a politika szétzüllését – és hadd tegyem hozzá – a gazdaság, a gazdaságirányítás, az államháztartás stb. válságát. A Szabadi-ügy volt a kiindulópont. Bárándy György leszögezte: „ez volt az origója a romlásnak.” A műsorvezető csodálkozott és kételkedett, a megállapítást azzal intézte el, hogy eddig erre nem gondolt, de mindenesetre érdekes a felvetés. Szerintem ez a riporteri válasz és tájékozottság önmagában indokolja, hogy kibontsam a megállapítást, és hogy e lényegi kérdéssel a politika és a sajtó foglalkozzon.

Bárándy György: "ez volt az origója a romlásnak!"

Bárándy György: “ez volt az origója a romlásnak!”

Bővebben…