Zavaros vízben könnyű halászni!
(Közmondás)
Zavaros vízbe sose ugorj bele!
(Közmondás)
Egy rezsim maga a zavarosság!
A címben – az alábbiak is bizonyára igazolják – a közhittel ellentétben NEM költői kérdést tettem fel: “Rendszer vagy rezsim?” Két okból sem. Egyfelől a zavaros és ellentmondásos viszonyok alapján aligha lenne szabad erre a kérdésre alapos megfontolás és hosszas elgondolkodás, a tapasztalatok megvizsgálása nélkül válaszolni. Másfelől a szokásos válasz használhatatlansága is óvatosságra int. Láthatóan semmit nem érünk azzal, ha a rendszerváltás megtörténte mellett kardoskodunk, hiszen továbbra is érthetetlen marad számunkra sok minden. Nem tudunk válaszolni például arra, miért ennyire átláthatatlanok a dolgok. Arra sem, miért működik így (ilyen kontraproduktívan) nálunk a gazdaság, a társadalom, a politika, a sajtó, az egészségügy, az állam, az igazságszolgáltatás, mondhatni akármi. Míg, ha megbarátkozunk a gondolattal, ami tapasztalatainkkal is egybevághat, tehát, hogy nem történt meg a rendszerváltás, hanem valami más lépett az előző rendszer helyébe, sok mindent meg fogunk érteni. Ami aztán magától értetődően segíthet az évtizedek óta elmaradt kibontakozásban.
A rendszerváltás forgatókönyve. Ötödik kötet. De hol a rendszerváltás és hol a forgatókönyv?
Zavaros vízben könnyű halászni!
(Közmondás)
Zavaros vízbe sose ugorj bele!
(Közmondás)
Egy évvel a választások előtt különösen érdekes lehet, milyenek az erőviszonyok a politikában és mit hozhat a jövő. Ebben is viszonylag nehéz eligazodni, hiszen a politikai pártokat és a hivatásos politizálást is egyaránt jellemzi a nagy mértékű változatlanság és az egyidejűleg tapasztalható sokféle valóságos és látszólagos átalakulás. És a zavaros helyzetek, meg az azokba való beleugrások.
Írásaimat szokás szerint mottó vezeti be. Ritkán fordul elő az, most viszont igen, amikor egyszerre két mottót használok. Ezúttal ráadásul a két mottó szó szerint ugyanannak a fogalomnak, a zavaros víznek az eltérő megközelítései. Azt mondják el, tulajdonképpen abba kezdenek bele, amit én igyekeztem továbbvinni, mit lehet és mit nem szabad tenni – persze átvitt értelemben – a „zavaros vízzel”, tehát a zavaros helyzettel. Szerepük – mint látni fogjuk – most ennél is lényegesebb: a két mottó által leírt helyzetekkel és „gyakorlatokkal” a cikksorozatban, ahogy az életben is, lépten-nyomon találkozni fogunk. Nem is gondoltuk volna, mennyire gyakoriak, sőt meghatározóak. Nem véletlen tehát az sem, hogy a korábbiaktól eltérően most minden folytatás előtt ugyanezeket a mottókat fogják olvasni.
Kádár az elképzelt plakáton, de Orbánnal akarnák összemosni (A kép forrása: 24.hu)
Zsukov “legendája”: Zsukov lett volna (a valójában már halott) Berija egyik “letartóztatója”. Sőt szerinte ő volt a tábornoki csoport parancsnoka
December közepe táján megjelent a Leleplező c. könyvújság 2016/4. száma, és benne a soron következő Berija-cikk. Most itt, a blogon is – ahogy szoktuk, a hosszú irást kétfelé bontva – folytatódik Berija valóságos története. Ez – mint eddig is láthattuk – teljesen más, mint amit róla kitaláltak és elterjesztettek. Hogy a Leleplező megjelenéseit követő, negyedévente folytatódó sorozat az olvasó számára könnyebben követhető legyen, új kategória indult a blog bal oldalán, az “Archívum” alatt, “Berija” néven. Ez összegyűjtve tartalmazza az eddig folytatásokat. Ezúttal Zsukovmarsall személyiségéről és emberi gyengeségéről esik szó bővebben, pontosabban ezt kezdjük el, de e témára még a követező részben is kitérünk. Zsukov igen jó, kvázi baráti kapcsolatban volt Berijával, de karrierje érdekében mégis vállalta egy olyan – ráadásul törvénytelen, puccsista – akcióban való részvételét, sőt dicsekedett is azzal, ez lett volna Berija letartóztatása, ami meg sem történt. Emiatt aztán – saját kezdeményezésére – magyarázkodott Berija fiának, Szergo Berijának. Ez a magyarázkodás azonban nem akadályozta abban, hogy Berija letartóztatásával Zsukov tovább már ne dicsekedjen. Zsukov más gyengeségeiről sem feledkezek meg. De ezekkel inkább majd később és részletesebben foglalkozom, ebben és a következő folytatásban.
Zsukov marsall a négy aranycsillaggal. A negyediket a “magyarországi fasiszta lázadás” leveréséért kapta 60. születésnapján
A Nézőpont Intézet egy pillanatra kilépett a szürkeségből
Az a legnagyobb baj, hogy az elvtársak elhiszik a saját propagandájukat!
(Rákosi Mátyás)
Az egyik internetes portál„birtokába került”(?!) a Nézőpont Intézet nem publikus közvéleménykutatásáról szóló VIP-jelentés. A megrendelői kör számára készült ún. VIP-jelentéseket a megrendelői körnek szokták megküldeni, azt legfeljebb részben teszik nyilvánossá. Ez szerintem könnyen megérthető, hiszen ezeket a kutatásokat a megrendelőktől kapott pénzekből finanszírozzák és ezek a munkák adják többnyire a nyereséget is. A Nézőpont Intézet végül is nagy figyelmet keltett februári jelentését a kormányzat rendelte meg, a vizsgálat irányait nyilván a kormányzat határozta meg. (Más aligha lett volna képes – ez most nem dicséret! – ilyen „csokrot” összeállítani.) A kész anyaggal ezúttal is a megrendelő rendelkezett. Eddig tehát semmi rendkívüli nincs abban, ami februárban történt, ez még nem hír. Hír, sőt állítólagos szenzáció úgy lett belőle, hogy a történetet titokzatosnak tüntették fel, és telerakták szubjektív, bizonyíthatatlan és a gyakorlattól eltérő részletekkel, spekulációkkal. A „kikerülés” pedig látnivalóan nem volt ellenére a kormánynak, olyannyira nem, hogy kiszivárogtatásra gondolhatunk. Egy másiknyertes a Nézőpont Intézet rengeteget szereplő robotosa, a cég vezérigazgatója, Mráz Ágoston Sámuel, akit eddig szürkeség és unalom lengett körül. Maga is meglepődhetett, hogy – ha másoknak köszönhetően is, de – szakmaiizgalmat volt képes kelteni.
Mráz Ágoston Sámuel vezérigazgató: végre szakmai izgalmat keltett
Ok a visszaszorulásra vagy ürügy a visszaszorításra?
Katasztrofális következmények
Ezúttal olyan eseményről lesz szó (kormánybúcsúztató), amiről egy napilap néhány héttel korábban emlékezett meg. (Kávássy János Előd: Az öngóllá lett kormánybúcsúztató) E cikk átnézését is javaslom olvasóimnak. Azért is, mert jó szándékú írás, legalább igyekszik középen maradni, mintha ez egyenlő lenne az objektivitással. Pedig nem feltétlenül az. Egy jellemző példa: ha már Torgyánnak igazat ad, akkor azt gondolhatja, hogy a vele szemben álló Szájernek is igazat kell adnia. Csakhogy Szájer valótlant állított felszólalásában… Na és milyen elképesztő stílusban… (Ld. később.) Aztán több fontos összefüggés is kimaradt: talán azért, mert kicsit jobban utána kellett volna menni a dolgoknak. Így mindenekelőtt az: vajon miért is mondta el Torgyán kormánybúcsúztató beszédét? Aztán, kik voltak e pikánsabb elemek megfogalmazásában a tanácsadói? Aztán, a károk oka a kormánybúcsúztató beszéd volt vagy a beszéd ürügy volt a neki és a pártjának, párttársainak való károkozásra? Még folytatni lehet és folytatom is a felmerülő kérdéseket.
Előrebocsátom, hogy – mint a címből is kiderül – az ország „felajánlásáról” NEMTorgyán József minapi szimbolikus javaslata jutna az eszembe; ezzel csak annyit kívánok foglalkozni, amennyi most feltétlenül szükséges. Komoly és nem csak szimbolikus dolgokról lesz ugyanis szó. Torgyán József az ATV-nek adott interjújában többek között azt proponálta, hogy ajánljuk fel újra Magyarországot Szűz Máriának. Ismételten, megújítva az aktust. Jobbnál jobb megvalósítókat talált. Előbb, 2014-ben Orbán Viktort kérte fel – aki, mint most is elmondta – korábban „hátba szúrta”. Tőle udvarias választ kapott, miszerint szakértőivel megvizsgáltatja. De az idő telik-múlik és nincs előrehaladás. Ezért a baloldalt kérné fel, ami azért is lenne hasznos, mert így szerinte a baloldal jobb színben tűnhetne fel az ország előtt. A “baloldal” viszont egészen mással, a migrációval, és annak ürügyén az ország külföldnek és külföldieknek való “felajánlásával” van elfoglalva.
A Torgyánnal készült riportról „sziporkázó vélemények” hangzottak el. Volt olyan vélemény, hogy okafogyott lenne a felajánlás, hiszen Szent István ezt már megtette. (Torgyán egyébként megismétlésről beszélt.) Volt, aki harsányan elszórakozott a riportnak ezen a felvetésén is, hosszan előidőzve Magyarország felajánlásán. És bár a kritikus „felülről”, valamiféle szellemi magaslatról tekintett le a javaslatra, nem eszmélt rá arra, hogy nem szimbolikus, hanem valóságos „ország felajánlások” szinte folyamatosan történnek a rendszerváltás kezdete óta:hús-vér embereknek és világi hatalmaknak, országoknak, kormányoknak, cégeknek, intézményeknek „ajánlják fel” (árusítják ki) az országot. Ahogy ez most – a migránsok befogadásának kierőszakolása kapcsán – történik egyes “baloldali” pártok és pártocskák, törpepártok és politikailag elfogult “civil” szervezetek részéről. Nem vállalható kockázatokkal és várakozásokkal, számításokkal.
A kormány több intézkedésének ötlete (hogy egyáltalán felmerülhet), az intézkedések előkészítetlensége, a helyzet és a következmények nem ismerete a döntéshozás súlyos zavaraira utal. Hogy csak a legutóbbiról beszéljünk, itt van az internetadó, de mondhatjuk a szappanadót, a 27 százalékos áfát, majd utána a 35 százalékos áfával való próbálkozást, a devizahitelesek helyzetének rossz megközelítését. Ezek a tévedések az utóbbi éveket figyelve is végtelenített sort alkotnak. Változtatni kellene, a kormányzati munkában is.
Tanulságosnak tartom (és nemcsak a kormányoldalra, hanem ugyanúgy az ellenzéki oldalra nézve is), ha most közreadok néhány részletet abból a hatoldalas levélből, amit Orbán Viktor miniszterelnök úrnak küldtem és ami nagyrészt az értelmiségi felelősségről és a kormányzás hatékonyságáról, pontosabban ennek hiányáról szól.
Szabad szemmel is látható: nincs túlfogyasztás! Mégis ezt veszik célba!
A cikksorozat előző részét ott fejeztem be, hogy egy rossz és kiáltóan valótlan axiómából (az eladósodásról a nyilvánvalóan nem létező “túlfogyasztás” tehet) szükségképpen félrevezető következtetést vonnak le. A megoldás ezek szerint a fogyasztás korlátozása lenne. De hát nincs túlfogyasztás! A ’80-as évek közepének szintjén vagyunk! Ráadásul a belső piac korlátozásával és az ad hoc gazdasági intézkedésekkel, ötleteléssel jóval kisebb a gazdasági növekedés, mint lehetne: 2000 és 2009 között például 80 000 milliárd (!) forinttal több GDP jöhetett volna létre!
Sajnálatos módon a “megítélésben” sem nagyon különbözik a politika két oldala. Az eladósodás visszavezetését a lakossági jövedelmekre és fogyasztásra axiómaként mondták ki mindkét oldalról, holott ez egy tipikusan olyan kérdés, aminél a feltételezésnél tovább lehet és kell lépni. A “diagnózis” bizonyításával vagy legalább alátámasztásával nem foglalkoztak.
Bár a Kényszerpályák, tévutak c. könyvemben erre is felhívtam a figyelmet, a – túlfogyasztásról szóló „diagnózist” – valamiféle axiómaként tovább használják és harsogják. Arra is felhívtam a figyelmet, hogy e „diagnózisnak”nemcsak eszmei jelentősége van, hanem gyakorlati is, nemcsak a múltra vannak következményei, hanem a jövőre is. De ahogy mondani szokták: „oda sem bagóztak” erre.
Orbán Viktor a rádióban. 2010 óta mondja: Közép-Európa és benne Magyarország lesz az európai gazdaság motorja…
A mondanivaló jobb taglalása kedvéért más alcímmel folyatódik a forint gyengítéséről szóló cikksorozat. A gyökereketkettős értelemben használom, kiindulópontként és a végrehajtó személyek megjelöléseként: úgy is, mint előzményeket (gyökerek), úgy is, mint az előzmények folytatóit, „továbbfejlesztőit” („gyökerek”). Természetesen továbbra sem tévesztem szem elől a korábbi alcímet: Kinek jó ez? Mármint a forint gyengítése.
Az előző rész óta eltelt egy kis idő, a pártok készülnek az Európai Parlament megválasztására, az országgyűlési képviselőválasztások hullámai már elültek. Kivártam, hogy lássam, vajon megtörténik-e a szembenézés az eredménnyel és az okokkal, és hogy feldolgozzák-e rendesen a választás adatait. Az előbbire nem került sor (inkább félremagyarázásokkal és kifejezetten helytelen következtetésekkel találkozunk), az utóbbira is csak hellyel-közzel. Így tehát van értelme annak, hogy korábbi szándékomnak megfelelően folytassam a témát. Mindenképpen rögzíteni kell a dolgokat, hogy néhány év múlva a valós értékelésnek is legyen esélye.
Ott hagytuk abba, hogy 2014.ben 532 202-vel kevesebben szavaztak a Fideszre, mint 2010-ben. Ez azt is jelenti, hogy a második Orbán-kormány működése több mint félmillió Fidesz szimpatizánsban kelthetett csalódást, talán kiábrándulást. Van egy másik tényező is, erről már volt és még lesz szó, ez pedig az ellenzék szereplése, ami – akármilyen hihetetlen – alulmúlta a kormányát. Nemhogy a megújulás nem következett be, hanem a ziccerhelyzeteket sem tudták kihasználni, a „magas labdákat” sem tudták leütni.
Így a választók kiábrándulása a politikából tovább folytatódott. A jogosultaknak mindössze 61,24 százaléka szavazott. De nemcsak azzal fejezték ki a választók, hogy nem találtak olyan választékot, amiből választani tudnának, hogy csaknem 39 százalékuk eleve távol maradt a szavazástól, hanem azzal is, hogy 64 ezren elmentek és érvénytelen szavazatot adtak le.
![TITLE01[(027759)19-48-49]](http://szabadibela.hu/wp-content/uploads/2016/03/TITLE0102775919-48-49.jpg)
