Őszöd címkéhez tartozó bejegyzések

Akié (virtuálisan) a múlt, azé a jövő?

 Hát, ez egy ee-g-éé-sz-ee-n kivételes vállalkozás, hogy a ciklus közepére egy párt  lényegében kormányprogram mélységű javaslatsorral (…), programmal áll elő (…), ilyennek nincs előzménye.

(Gyurcsány Ferenc értékelése a saját „programjáról”. ATV, 2016. február 1.)

2015–2016-ban több olyan évforduló is van, aminél jelentőségük miatt el kellene időznünk. 2015-ben lett 20 éves a Bokros csomag, aminek szükségességéről és valós következményeiről még mindig sok a félreértés. 2015-ben volt 20 éve annak is, hogy meghirdette a Kisgazdapárt az alternatív gazdaságpolitikát, ami már kidolgozása és elemeinek bemutatása alatt a párt látványos előretörésének motorjává vált. 1995-ben a Kisgazdapárt lett az ország legnépszerűbb pártja. Éppen 20 éve, 1996 elején az előretörés tendenciája még folytatódott.  2016-ban több kevésbé pozitív eseménynek is kerek évfordulója lesz; közülük a jelen témához kapcsolódó őszödi beszédet hozom most szóba.

Gyurcsány és Bajnai

Gyurcsány és Bajnai. Túlfogyasztott a lakosság… Tényleg?!

Bővebben…

Miről szól az őszödi beszéd?

Olyan világot akarnak, amelyben nincs se őszödi beszéd, se felcsúti vezér              (Bajnai Gordon)

Az őszödi beszéd fő problémájáról és irritációjáról nem szoktak beszélni, talán nem is vették észre

Most két mottót is adok, egyet Bajnai Gordontól, egyet saját magamtól. Így együtt fejezik ki, ami alább következik.

Az őszödi beszéd ma is a figyelemelterelés és a manipuláció egyik eszköze. Pedig elemezni kellene végre lényegét és hatását. Bajnai Gordon is él ezzel a lehetőséggel, nem egészen érthető párhuzamot vonva Felcsút és Őszöd között és ellenpontozva saját, nem nagyon különböző nézeteit. Szerintem nagyrészt ugyanarról van szó, árnyalatnyi és hangulati eltérésekkel, nevezetesen arról, amiről már rég le kellett volna szokni: a durva megszorítások folytathatatlan gyakorlatáról. Ami mindhárom politikai tényező egyetlen megoldása, ami nyilván nem megoldás. Arról, hogy egyik irányból sem látszik hatékony megoldás, még kormányképesség sem, de a kormányrudat és a hatalmat mindegyik nagyon akarja. Annak árán is, hogy addig folytatódik a megszorítások sehova nem vezető pazarló és értelmetlen gyakorlata, a felesleges áldozatvállalás, amíg erre az emberek egyáltalán képesek. Közben a világ és annak fejletlen részei is elhúznak mellettünk.

Gyurcsány Ferenc büszke az őszödi beszédre

Gyurcsány Ferenc büszke az őszödi beszédre

Bővebben…

Zárószavazás előtt a földtörvény (földforgalmi törvény)

Meg nem értett, majd kisajátított szerepek, hézagok a történetben

Az első Orbán-kormány, helyesebben annak külügyminisztere  2001-ben megegyezett az EU-val a külföldiek földtulajdonszerzésének feltételeiről Magyarországon. Ma sem fogadható el a szabályozás, sőt sokak véleménye szerint az sem, amit ennek megkerülésére a kormány előterjesztett és meg akar szavaztatni. Több párt áll szemben a legújabb változattal. Ötven közéleti szereplő (Ángyán József, Mellár Tamás, Lányi András, Bencsik András  stb.) nyílt levélben hívta fel a figyelmet az előterjesztés alkalmatlanságára. Vajon hol voltak e szervezetek és személyek akkor, amikor a legnagyobb esélye lett volna a megállapodás felülvizsgálatának és utána még éveken át? (Többen közülük mással, éppen a földvédelemért kiállók ellehetetlenítésével voltak elfoglalva, vagy jó esetben hallgatottak.) Ki támogatta azokat, akiket feltételezhetően nagyrészt a megállapodás keresztülvitele érdekében távolítottak el posztjaikról? Ki segítette a nyomás alá helyezett Kisgazdapárt földvédő akcióit? És hogyan történhetett, hogy néhány éve egyes pártok és személyek önmagukat tüntették fel a termőföld első védelmezőinek? Ennél is lényegesebb: hogyan lehet megoldani a kérdést úgy, hogy a történetből kiragadunk egyes elemeket, másokat pedig elhallgatunk vagy “átírunk”? Jól nyilván nem!

Termőföld: hosszú és fárasztó történet

Termőföld: hosszú és fárasztó történet

Bővebben…

Keller László és a lejáratás

2000 őszén iszonyatos erejű lejárató kampány indult ellenünk. Hogy mit is jelentett ez, arra már felhoztam eseteket (Bauer Tamás és a Ferencváros, Szalay Gábor és az utazások) és még felhozok újabbakat. Ennek a harcmodornak az egyik központi figurája Keller László. Róla könyveimben nem egy helyen írtam. Mindegyikhez tartozik névmutató, a HÁLÓ-nál ez a honlapról tölthető le. Most az A HÁLÓ – Két leszámolás c. könyv alapján idézek fel néhány momentumot Keller szerepéből: a lejáratástól a legfőbb ügyész bevonásáig, feljelentésírásokig. (Az általa előadott valótlanságok is muníciót adtak a leszámolásokhoz.) Attakjait és azok alamuszi megnyilvánulásait csaknem tíz éven át kellett elviselnem. Ügyvédem levelet írt Szili Katalin házelnöknek ennek leállítása céljából és főleg azért, hogy Keller nem avatkozzon bele a „független igazságszolgáltatásba”. Szili viszont rábízta Kellerre, csináljon továbbra is, amit akar. (Ld. alább.)

Keller László

Keller László

Bővebben…