öncenzúra címkéhez tartozó bejegyzések

Sulykolt téveszmékből hibás gondolkodási panelek

Tisztelt Igazi Hatalom!
(Medgyessy Péter 2003. január 15-i leveléből)

Nem a Jóistent szólította meg így Medgyessy Péter, hanem egy sajtóorgánumot. Miniszterelnökként ezzel az émelygős megszólítással kezdte a sajtónak írott  válaszát. A 168 óra nyílt levélben „vonta felelősségre” őt, mint „a hatalmat”, főleg azért, mert támogatja a Terror Háza Múzeumot. Medgyessy tegezős válaszát ezzel kezdte: „Kedves Igazi Hatalom! Úgy hiszem, a megszólítást nem kell megmagyaráznom, hiszen Te is tudod, hogy a valódi Hatalom a közvélemény.”

Itt rögtön van egyéb zavar is, ugyanis a közvélemény nem azonos a sajtóval, vagy a 168 óra című lappal. A közvélemény különben nem szokott levelet írni… De sem a sajtó, sem a közvélemény nem olyan hatalom, ami felülmúlná a miniszterelnökét. A közhelyes felfogásnak megfelelően Medgyessy a sajtót negyedik hatalmi ágnak, sőt a legfontosabb hatalmi ágnak tekinti. Pedig a hatalom, a politika eszközéről van csak szó, jelen esetben az SZDSZ véleményének közvetítéséről. Válasza tehát – ha csak félig komolyan gondolta is – nagyfokú naivitásáról tanúskodik.

Medgyessy Péter: Vajon ki a Kedves Igazi Hatalom?

Medgyessy Péter: Vajon ki a Kedves Igazi Hatalom?

Bővebben…

A Kényszerpályák, tévutak – Az új nomenklatúra bemutatójáról

2010. június 17-én 16 és 18 óra között került sor a Récsei Centerben (ld. meghívó) a Kényszerpályák, tévutak – Az új nomenklatúra c. könyv bemutatójára. A meghívóval együtt a honlapra is felkerült „A könyvbemutatóhoz” című anyag (ld. alább), ami a fülszövegnél bővebb terjedelemben foglalja össze a kötet jellegzetességeit és helyezi el a „Kényszerpályák”-at a gazdasági és politikai kiadványok között. (A kötet két pillére ugyanis a gazdaság és a politika.)

A részvevők: akik eljöttek és akik nem

A könyvbemutatón nagyjából kéttucatnyian vettek részt, fontos csoportokat – nem ritkán egyszerre többet is – reprezentálva (orvosok, vállalkozók, volt állami vezetők, országgyűlési képviselők, parlamenten kívüli párt elnöke és főtitkára, a tudomány, az előadóművészet, az irodalom képviselői, jogászok, mérnökök, közgazdászok, szociológus, civil szervezet vezetője, volt rendőrtisztek, pénzügyi szakemberek, tisztviselők stb.)

Dedikálás és kötetlen beszélgetés. Jobbra Martinkó Károly

Dedikálás és kötetlen beszélgetés. Jobbra Martinkó Károly

Bővebben…

A miniszterelnök (média-főtanácsadója) sem szeretné, hogy megismerjék a Bilincs és póráz c. könyvet?

Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek

Levél Gréczy Zsoltnak: példákkal és kérdésekkel a sajtó függetlenségéről (2008. november 13.)

Hogy miért fordultam Gréczy Zsolthoz, Gyurcsány Ferenc média-főtanácsadójához, egyben régi ismerősömhöz, az a levélből kiderül. A „hallgatás törvénye” ezek szerint őrá is érvényes, hiszen (tőle sem) nem kaptam választ. Ezért a „nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” jegyében nyilvánosságra hozom, annál is inkább, mivel nem személyes ügyről van szó. A tartalmas és érdemi válaszról emiatt sem tudok lemondani, továbbra is várom Gréczy Zsolttól. Erre a levelemre is és további három levelemre is, amit illetékességből, egyúttal a válasz „elősegítése” érdekében elküldtem miniszterelnök úrnak és a szocialista frakció vezetőjének. Első levelemet hozom most nyilvánosságra.

Gréczy Zsolt, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr médiafőtanácsadója

Gréczy Zsolt, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr médiafőtanácsadója

Bővebben…