németek címkéhez tartozó bejegyzések

Berija (29.). Nyugati lehetőségek is

Sok lehetőséget hagytak kihasználatlanul a központi hatalmak hadvezetései. A többes szám indokolt, hiszen 1916-ig ott, ahol különböző országok hadseregei együtt ténykedtek, ott külön-külön működtek parancsnokságaik, vezérkari főnökségeik. Így volt ez főleg Galíciában, ahol ebből az irányítási önállóságból különböző nehézségek származtak. Például több katona és nagyobb tartalék kellett ugyanolyan feladat ellátásához, míg Max Hoffmann szerint az antant kezdettől élt a szoros koordinációból adódó előnyökkel.

A “marne-i csoda”

Max Hoffmann mindenekelőtt a Kelet Fronton felfedezett lehetőségekről ír, a Nyugati Front kudarcait – kevés kivételtől eltekintve – nem vizsgálja. A marne-i vereséget sem, ami már a háború elején bekövetkezett és ami után a vezérkari főnök, a Schliffen-tervet átdolgozó, aktualizáló (ifjabb) Helmuth von Moltke (1948 – 1916) vezérezredes kénytelen volt megválni pozíciójától. II. Vilmos császár (1859 – 1941) leváltotta és helyére Erich von Falkenhaynt (1861 – 1922) nevezte ki. Moltke komoly hibákat követett el már  a nyugati támadás előkészítésében. Engedve II. Vilmos császár nyomásának és eltérve a Schliffen-tervtől, meggyengítette a jobb szárnyat és további csapatokat rendelt a másodlagos balszárny erősítésére. Hogy ezzel megvédje Dél-Németországot egy esetleges francia betöréstől. Aztán menet közben keletre küldött – noha ott nem kérték – két hadtestet, hogy úrrá legyenek az orosz támadáson. (Enélkül is úrrá lettek volna.) Ez tovább gyengítette a jobb szárnyat. A meggyengítéshez képest Moltke túl gyorsan haladt előre, szeptember elején már látótávolságra jutott Párizshoz. Egy dombról látni lehetett az Eiffel-tornyot. Moltke vezérezredes Párizs és a győzelem kapujában állt. A német sajtó lelkendezett. A katonák azonban a gyors előrehaladásban kimerültek, a csapatok közötti távolság megnőtt, ami helyenként lehetetlenné tette közöttük a kommunikációt.

Helmuth Johannes Ludwig von Moltke (1848 – 1916) megnyerhette volna a háborút, de elszalasztotta a lehetőséget (Die Zeit)

Bővebben…

Berija (25). Elvesztegetett lehetőségek (első világháború)

Max Hoffmann (1869 – 1927) vezérőrnagy könyvével fejeztem be a cikksorozat előző részét, és most azzal folytatom. Az elvesztegetett lehetőségek c. kötet sok fontos eseményt tárgyal, ezek közül eddig a breszt-litovszki tárgyalások bemutatásánál támaszkodtam – többek között, sokszor más forrásokkal együtt, azokkal kiegészítve – a könyvre. Megállapításai most sem kizárólagos forrásként szerepelnek, nem egyszer csak egyfajta ürügyként valaminek a kifejtésére.  Az elvesztegetett lehetőségek egyébként nagyrészt arról szól, hogyan lehetett volna mégis megnyerni az első világháborút, vagy legalább elérni a tisztességes békét, amihez persze komoly, erős ellenfélnek kellett volna maradni. És ezzel elkerülni e háború lezárásának máig ható tragikus, deformáló, mérhetetlen szenvedést hozó következményeit. Hadd tegyem hozzá, hogy ha az ésszerűség és nem az elvakult bosszú és az elvakult jutalmazás vezérli a győztes antantot, akkor is javultak volna az esélyei annak, hogy valódi béke helyett ne egy 20 évre szóló fegyverszünet – ahogy Fosch tábornok minősítette (ld. alább!) –  szülessen.

1918: a németek aláírják a fegyverszünetet Fosch marshall előtt. (Képeslap, Wikivand)

Bővebben…

Nem csökkennek a történelmi fehér foltok (1. folytatás)

Szemérmes koldusnak üres a tarisznyája

(Magyar közmondás)

Folytatjuk a másfél hete kezdett témát. A történelmi fehér foltok fennmaradása és újak keletkezése egyaránt utal deformitásokra, manipulációs szándékra, elmaradt rendszerváltásra, „zavartalanul” érvényesített, az ország szempontjából viszont elfogadhatatlan mögöttes érdekekre és szükségképpen hibás helyzetértékelésekre és következtetésekre. Ezekből pedig bőven származnak komoly erkölcsi, de hatalmas anyagi károk is. Elég nyilvánvaló, ha az ország érdekeit nézzük és nem valamilyen kivételezett csoportét, akkor nem a virtuális, konstruált „történelemből”, ahogy ez ma is jellemző, hanem a valóságosból kellene kiindulni. Ehhez persze nyilván friss szemmel és prekoncepció nélkül fel kellene tárni a fehér foltokat. Sok más mellett a történelmi értékelés súlyos zavarai is  az egyik magyarázat arra, miért nem kerülünk ki gondjaink hálójából, miért maradunk le, miért nem tudunk jól tárgyalni nemzetközi partnereinkkel, miért nem érezzük, hogy ennek vitelére alkalmas személyt kellene kinevezni, miért nem vagyunk olyan hatékonyak sem, mint nemrég még hozzánk képest esélytelen szomszédaink. Miért maradt Magyarország kompország (ahogy Ady írta: komp-ország), ami még mindig nem volt képes átérni a „túlpartra”, áttételesen tehát egy új rendszerbe? A szimbolikus átkelés egy túlhaladott rendszerből kezdődött, ami a hosszú „utazáson” viszont már zűrzavaros viszonyokká, rezsimmé vált. Jellemző, hogy Bajnai Gordon nem működőképes és hatékony rendszert, hanem rezsimváltást (?!) akar. Akkor is sajnálatos, ha – mint sokszor máskor – rosszul fejezte volna ki magát.

Bajnai Gordon: rezsimváltást! Rezsimváltást?!

Bajnai Gordon: rezsimváltást! Rezsimváltást?!

Bővebben…

Nem csökkennek a történelmi fehér foltok

Historia est magistra vitae     (A történelem az élet tanítómestere)

Historia est mater studiorum         (A történelem a tudás anyja)

2012 májusában Súlyos téveszmékből hibás gondolkodási panelek címmel hosszabb cikket írtam. Már akkor jeleztem, hogy a témát folytatom, amire most kerül sor.

A mottóként szereplő két latin közmondás szerint sokat lehet(ne) tanulni a történelemből, sőt a jelenben és a jövőben sem lehet megbízható történelmi tudás nélkül eligazodni. Érzékelni, hogy honnan jövünk és eldönteni, hova és miként szeretnénk haladni. Levonni a múltból következő tanulságokat és ehhez igazítani a stratégiánkat.

Stratégiákra természetesen szükség van, nélküle egyszerűen nem lehet hatékonyan kormányozni; akkor sem, ha a sajtó újból azt ismételgeti, hogy a stratégiákra, programokra az emberek nem kíváncsiak, ilyet nem szeretnek olvasni. Mintha – ha ez így is lenne – felmentené a kormányokat a hatékony kormányzáshoz nélkülözhetetlen stratégiakészítés alól. A zűrzavart a gondolkodásban mutatja, hogy a 2009-ben, a berlini fal lebontásának ünnepségeire érkezett magyar miniszterelnök, Bajnai Gordon – ahogy erről is még lesz szó – a németeket különösen a tervezésben (!) mutatott teljesítményükért dicsérte magyar újságíróknak, Berlinben. (De akkor miért nem tetszik tervezni, stratégiát alkotni?)  És a németek kiengedéséről és egyesüléséről még az jutott eszébe, hogy nem lehet az érdemeinkből megélni, holott az ünnepség erről nyilván nem szólt. Magas poszton különösen el lehet tévedni, ha feltehetőleg nincsenek megbízható alapok, támasztékok, történelmi és egyéb ismeret, sőt személyes tapasztalat.

Rainer M. János, az 56-os intézet vezetője kitüntetése (Széchenyi díj) után

Rainer M. János, az 56-os intézet vezetője kitüntetése (Széchenyi díj) után

Bővebben…