Medvegyev címkéhez tartozó bejegyzések

Berija (22. rész). Szovjet tervek Európa elfoglalására

 A tervek szövögetésénél persze messzebb jutottak. A Szovjetunió többször is majdnem elfoglalta Európa további területeit is a második világháború után. Csak kevésen, nem kis részben Beriján múlt, hogy ez 1953-ig, amikor ennek legnagyobb volt az esélye, nem következett be.  

Berija életének, szerepének feltárásakor „lépten-nyomon” meglepő, sőt akár meghökkentő, elképzeléseinket átrendező, megváltoztató tényekre és összefüggésekre bukkanhatunk. Ilyen volt az például, hogy Oppenheimer nemcsak állítólag kapcsolatban állt a szovjetekkel, hanem illegálisan és ténylegesen be is utazott Moszkvába, ahol két hétig Berija villájában lakott. Innen indult titkos tárgyalásaira. Vagy az, hogy Hruscsov az atomtitkot, sőt kész atombombát is átadta fő riválisának, Maónak. És a SZU felépítette azokat a kapacitásokat, amelyek a kínai atombomba gyártásához szükségesek voltak. Szakértők tömegét küldte Kínába, míg közel 10 ezer kínai tudóst és mérnököt, technikust a SZU-ban ki is képeztek. És még hosszan sorolhatnák a már bemutatott gondolkodásra késztető tényeket. Most újabbakkal ismerkedhet meg az olvasó.

Sztálin. (Fotó: hvg.hu)

Bővebben…

Berija (14. folytatás). Zsukov emlékei?

Újabb abszurditás. Zsukov állítólag beszámolt a “letartóztatásról”. Csakhogy akkor Zsukov már halott volt…

Vissza Moszkalenkohoz

Moszkalenko élete – Hruscsov bukásáig – többször is összefonódott Hruscsovéval, például Sztálingrádban, ahol Moszkalenko egy hadsereg katonai parancsnokaként, Hruscsov pedig a haditanács tagjaként és a legfőbb komisszárként, gyakorlatilag Sztálin megbízottjaként volt jelen. Így Hruscsovon Moszkalenko esetében is sok múlott. És nemcsak katonai pályájának egyengetésében, hanem – a szokásosnak tekinthető kegyetlenkedések elkendőzésében és elsimításában is. Moszkalenko esetében sokszor kerülhetett sor ilyen kimentésre, ahogy ez abból a jellemzésből egyenesen következik, amit Hruscsov írt memoárjában, a Visszaemlékezésekben. Előbb azonban jöjjön Moszkalenko pályafutásának egy magyar vonatkozása, amiből következtethetünk arra, minek is lehettek kitéve azok a magyarok, akik ráadásul hivatalosan is ellenségként kerültek szembe a tábornokkal. Bár már sokat tudunk Moszkalenko brutalitásáról, ezt hasznosan fogja kiegészíteni az, amit Hruscsov írt róla. (Ld. nemsokára.)

Brezsnyev, vadászat

Brezsnyev itt már a konszolidálódott hatalomban, vadászaton. Oldalán Nixon ajándékával, egy Colttal

Bővebben…

Berija (12. folytatás). Moszkalenko, a puccs kulcsfigurája

Kirill Moszkalenko (1902 – 1985) kulcsszerepet játszott a Berija elleni puccs és a leszámolások katonai biztosításában és legalizálásában. Moszkalenko ugyanis Rudenko ügyésszel részt vett a nyomozásban, sőt a rendkívüli bírósági tanácsban is ott ült. A Berija elleni puccsban vitt szerepéről  már volt szó,  és alább lesz szó. Kirill Moszkalenko ukrán származású volt, de ez nem (ez sem) jelentett neki sokat, sőt egyenesen  idegesítették az ukránok és az ukrán nemzeti hagyományok. Moszkalenko részt vett a polgárháborúban és a második világháborúban. Élete – Hruscsov bukásáig – többször is összefonódott Hruscsovéval, például Sztálingrádban, ahol Moszkalenko egy hadsereg katonai parancsnokaként, Hruscsov pedig a haditanács tagjaként és a legfőbb komisszárként, gyakorlatilag Sztálin megbízottjaként volt jelen. Így Hruscsovon sok múlott. És nemcsak a hozzá igazodó parancsnokok katonai pályájának egyengetésében, hanem – ahogy egy orosz szerző, Jurij Muhin a Sztálin és Berija meggyilkolása c. könyvében ezt körüljárta – a szokásosnak tekinthető kegyetlenkedések elkendőzésében és elsimításában is. Moszkalenko esetében sokszor kerülhetett sor ilyen kimentésre, ahogy ez abból a jellemzésből egyenesen következik, amit Hruscsov írt memoárjában, a Visszaemlékezésekben.

Moszkalenko, Kirill

Kirill Moszkalenko – még vezérezredesként. A Berija elleni katonai puccs 10 év után újra emelkedő pályára állította

Bővebben…

Berija (10. folytatás). Likvidálásával puccsok sora kezdődött

1953-1964 között, 11 éven át sikeres és sikertelen puccsok formájában újult ki az éles hatalmi harc

Sztálin halála után a puccsok követték egymást.  A puccsok sorában a legnagyobb és az igazán véres az első volt: leszámolás Berijával, támogatóival és vélt támogatóival.

1956-majusa-kaganovics-pervuhin-bulganyin-hruscsov-zsukov-kiricsenko-malenkov-molotov

1956 májusa: túl a Nagy Puccson és kisebb puccsokon. Egy év múlva az eddigi puccsgyőztes ellen jön egy puccskísérlet, majd nyolc év múlva már egy sikeres puccs

Bővebben…