magyar vonatkozás címkéhez tartozó bejegyzések

Berija (25). Elvesztegetett lehetőségek (első világháború)

Max Hoffmann (1869 – 1927) vezérőrnagy könyvével fejeztem be a cikksorozat előző részét, és most azzal folytatom. Az elvesztegetett lehetőségek c. kötet sok fontos eseményt tárgyal, ezek közül eddig a breszt-litovszki tárgyalások bemutatásánál támaszkodtam – többek között, sokszor más forrásokkal együtt, azokkal kiegészítve – a könyvre. Megállapításai most sem kizárólagos forrásként szerepelnek, nem egyszer csak egyfajta ürügyként valaminek a kifejtésére.  Az elvesztegetett lehetőségek egyébként nagyrészt arról szól, hogyan lehetett volna mégis megnyerni az első világháborút, vagy legalább elérni a tisztességes békét, amihez persze komoly, erős ellenfélnek kellett volna maradni. És ezzel elkerülni e háború lezárásának máig ható tragikus, deformáló, mérhetetlen szenvedést hozó következményeit. Hadd tegyem hozzá, hogy ha az ésszerűség és nem az elvakult bosszú és az elvakult jutalmazás vezérli a győztes antantot, akkor is javultak volna az esélyei annak, hogy valódi béke helyett ne egy 20 évre szóló fegyverszünet – ahogy Fosch tábornok minősítette (ld. alább!) –  szülessen.

1918: a németek aláírják a fegyverszünetet Fosch marshall előtt. (Képeslap, Wikivand)

Bővebben…

Berija (14. folytatás). Zsukov emlékei?

Újabb abszurditás. Zsukov állítólag beszámolt a “letartóztatásról”. Csakhogy akkor Zsukov már halott volt…

Vissza Moszkalenkohoz

Moszkalenko élete – Hruscsov bukásáig – többször is összefonódott Hruscsovéval, például Sztálingrádban, ahol Moszkalenko egy hadsereg katonai parancsnokaként, Hruscsov pedig a haditanács tagjaként és a legfőbb komisszárként, gyakorlatilag Sztálin megbízottjaként volt jelen. Így Hruscsovon Moszkalenko esetében is sok múlott. És nemcsak katonai pályájának egyengetésében, hanem – a szokásosnak tekinthető kegyetlenkedések elkendőzésében és elsimításában is. Moszkalenko esetében sokszor kerülhetett sor ilyen kimentésre, ahogy ez abból a jellemzésből egyenesen következik, amit Hruscsov írt memoárjában, a Visszaemlékezésekben. Előbb azonban jöjjön Moszkalenko pályafutásának egy magyar vonatkozása, amiből következtethetünk arra, minek is lehettek kitéve azok a magyarok, akik ráadásul hivatalosan is ellenségként kerültek szembe a tábornokkal. Bár már sokat tudunk Moszkalenko brutalitásáról, ezt hasznosan fogja kiegészíteni az, amit Hruscsov írt róla. (Ld. nemsokára.)

Brezsnyev, vadászat

Brezsnyev itt már a konszolidálódott hatalomban, vadászaton. Oldalán Nixon ajándékával, egy Colttal

Bővebben…

Berija (12. folytatás). Moszkalenko, a puccs kulcsfigurája

Kirill Moszkalenko (1902 – 1985) kulcsszerepet játszott a Berija elleni puccs és a leszámolások katonai biztosításában és legalizálásában. Moszkalenko ugyanis Rudenko ügyésszel részt vett a nyomozásban, sőt a rendkívüli bírósági tanácsban is ott ült. A Berija elleni puccsban vitt szerepéről  már volt szó,  és alább lesz szó. Kirill Moszkalenko ukrán származású volt, de ez nem (ez sem) jelentett neki sokat, sőt egyenesen  idegesítették az ukránok és az ukrán nemzeti hagyományok. Moszkalenko részt vett a polgárháborúban és a második világháborúban. Élete – Hruscsov bukásáig – többször is összefonódott Hruscsovéval, például Sztálingrádban, ahol Moszkalenko egy hadsereg katonai parancsnokaként, Hruscsov pedig a haditanács tagjaként és a legfőbb komisszárként, gyakorlatilag Sztálin megbízottjaként volt jelen. Így Hruscsovon sok múlott. És nemcsak a hozzá igazodó parancsnokok katonai pályájának egyengetésében, hanem – ahogy egy orosz szerző, Jurij Muhin a Sztálin és Berija meggyilkolása c. könyvében ezt körüljárta – a szokásosnak tekinthető kegyetlenkedések elkendőzésében és elsimításában is. Moszkalenko esetében sokszor kerülhetett sor ilyen kimentésre, ahogy ez abból a jellemzésből egyenesen következik, amit Hruscsov írt memoárjában, a Visszaemlékezésekben.

Moszkalenko, Kirill

Kirill Moszkalenko – még vezérezredesként. A Berija elleni katonai puccs 10 év után újra emelkedő pályára állította

Bővebben…