lejáratás címkéhez tartozó bejegyzések

Berija (8. folytatás). A hihetetlen nőügyek ma is élő mítosza

A szexuális vonatkozások (a nőügyek) iránti érdeklődés Berija „ügyei” közül minden mást megelőz (Elena Prudnyikova)

Folytatjuk Berija “antiszemitizmusának” elemzését, amit az előző részben kezdtünk el, majd előkerül a nőügyek mítosza.  Mindkét témában élünk az összehasonlítás módszerével.  A nőügyek tekintetében is, ahol Lenin házasságon kívül megnyilvánuló szexuális éhségéről és szexuális közeledéseiről is szó esik, amin kiborulva felesége, a féltékeny Krupszkaja Lenin ellen párthatározatot akart hozatni. Lenin szexuális viselkedése ugyanis szerinte árt a szovjet kormány tekintélyének. Sztálin elszórakozott Krupszkaja indulatain; ez lehetett a fő oka annak, hogy Lenin felesége, majd özvegye Sztálinra ellenségesen tekintett.

Berija villája3

Berija villája (1938-1953). Itt folytak volna – ráadásul családja közelében – nőügyei?

Bővebben…

Választások. Ki a legszerencsésebb és ki kapott esélyt? (2. folytatás)

„Mert nem lehet vezető, amíg nem tudja, hova tart”

(A Lost című filmsorozatból)

Az előző rész után újabbal folytatódik a választásokról szóló cikksorozat. Most mindenekelőtt arról lesz szó: mire használják a pártok az esélyt, amit kaptak? Élnek-e ezzel vagy inkább elvesztegetik? Az országgyűlési választások után hamar kiderült, hiszen nyakunkon az EP-választás. A kampány tartalma és formája, a listavezetők személye és stílusa erre a kérdésre gyorsan választ adott. Az is jól látszik, hogy a pártelnökök a listavezető kiválasztásában a személyes érdeküket követik-e, hiszen másként őket általában nem tennék a lista első helyére, talán a listára sem.

SzanyiTibor listavezető, MSZP.

Szanyi Tibor, az MSZP listavezetője. Kinek az érdeke?

Bővebben…

Nem csökkennek a történelmi fehér foltok (2. folytatás)

Kockázatos és szuverén lépés vagy jóváhagyott kényszerpálya?

Innen folytatjuk a témát további összefüggésekkel.

Hol tart a hazai történelemtudomány?

A hazai történettudomány e kérdésekkel szinte semmit nem kezd. Azt sem használja fel, ami más forrásokból rendelkezésre áll. Tizenvalahány éve jelent meg egy másik kiváló könyv (az előzőekben Vas Zoltán kötetéről már volt szó), ezúttal külföldön. Vaszilij Mitrohin nyugalmazott KGB alezredes írta egy angol történész, Cristopher Andrew közreműködésével: „A Mitrohin-archívum. A KGB otthon és nyugaton”. Magyarországon a Talentum kiadónál jelent meg, 2000-ben.

A Mitrohin-archívum borítója. A történészek számára is páratlan információk

A Mitrohin-archívum borítója. A történészek számára is páratlan információk

Bővebben…

Hírgyártás. Most az MNB-ről

A károkat az ország és az MNB viseli

2013 márciusában letelik a jelenlegi MNB-elnök, Simor András megbízatása. Hogy ki lesz az új elnök, nem tudjuk. De ismét vannak olyan sajtóorgánumok, amelyek nem tájékoztatnak, hanem kitalált híreiket hírként terjesztik. Most például azt, hogy Matolcsy György Huba lehet az MNB új elnöke. Az egyik internetes lap cikksorozatban tartja ébren a kérdést, most jelent meg ennek legújabb darabja. Lehet, hogy nem törődnek az ebből származó károkkal, amelyek  az országot, a lakosságot, a forintot érik.  Következésképpen  a megélhetés  költségeit, terheit növelik. Már jóval előbb, a konkrét jelöléstől függetlenül.  De még az is lehet, hogy ezekkel a kigondolt hírekkel éppen a negatív hatásokat kívánják erősíteni: tehát például a forintot gyengíteni, a megszorításokat erőltetni.  Úgy vannak ugyanis a “hírek” tálalva.

2000-ben is volt hasonló hírgyártás, ami akkor más gazdasági és személyes károkat okozott. Rombolta a közéletet, mert egy kitalált és megcáfolt “hírt” használtak fel lejáratásra, kigúnyolásra és gyűlöletkeltésre. 2000 decemberében vagyunk, dolgoznak Pálffy István (akkor TV2) októberi hírének megvalósításán (januárig távozik posztjáról Szabadi Béla).

Bővebben…

Keller László és a lejáratás

2000 őszén iszonyatos erejű lejárató kampány indult ellenünk. Hogy mit is jelentett ez, arra már felhoztam eseteket (Bauer Tamás és a Ferencváros, Szalay Gábor és az utazások) és még felhozok újabbakat. Ennek a harcmodornak az egyik központi figurája Keller László. Róla könyveimben nem egy helyen írtam. Mindegyikhez tartozik névmutató, a HÁLÓ-nál ez a honlapról tölthető le. Most az A HÁLÓ – Két leszámolás c. könyv alapján idézek fel néhány momentumot Keller szerepéből: a lejáratástól a legfőbb ügyész bevonásáig, feljelentésírásokig. (Az általa előadott valótlanságok is muníciót adtak a leszámolásokhoz.) Attakjait és azok alamuszi megnyilvánulásait csaknem tíz éven át kellett elviselnem. Ügyvédem levelet írt Szili Katalin házelnöknek ennek leállítása céljából és főleg azért, hogy Keller nem avatkozzon bele a „független igazságszolgáltatásba”. Szili viszont rábízta Kellerre, csináljon továbbra is, amit akar. (Ld. alább.)

Keller László

Keller László

Bővebben…

Bauer Tamás: Miből finanszírozzák a Ferencvárost? (videó)

Bauer: fogást keresett, nem talált. Ezért kitalált… Kódolt zsidózás?

Az alábbi videón egy interpelláció látható, aminek a Házszabály szerint el sem lett volna szabad hangzania. De Áder János, a parlament elnöke (Fidesz) nem hazudtolta meg önmagát: koalíciós partnere ellenére döntött. “Jóindulata” a mostani interpelláció elhangzásakor is megnyilvánult: a közbeordításokat a kisgazda tárca ellen fordította.

Bauer Tamás kijátszotta az antiszemitizmus kártyáját

Bővebben…

Volt-e, lesz-e sajtószabadság?

Meglepetések és elpuskázott lehetőségek.

Több, önmagát „nagy teoretikusnak” tartó tényezőtől eltérően nem voltam és nem vagyok meglepve attól, mit hozott a kormányváltás, attól sem, hogy a Fidesz teljesen felkészületlenül jutott kétharmados többség birtokába.

A legrosszabb kombináció: tudatlanság és „bátorság”

Ezzel a múlt rossz folyamatai felerősödtek, mert az ismerethiány és alkalmatlanság azzal a rendkívüli „bátorsággal” találkozhatott, amit a kétharmad adott e pártnak. A tudatlanság eleve merésszé tehet, hiszen – ha érdekelnék is a következmények – nem fogja fel azokat. Ha ez önkorlátozás nélküli túlhatalommal párosul, ez a legrosszabb kombináció. Nem lehet megállítani a mégoly buta ötletek kivitelezését sem. A munka világa helyett a mesék világát viszont ismerhetik, mert úgy irányítják az országot, ahogy a mesében, igaz ott a király eleve mindenhez ért és nincsenek bonyolult ügyek és szerteágazó következmények.

Orbán Viktor: számára nincsenek bonyolult ügyek

Orbán Viktor: számára nincsenek bonyolult ügyek

Bővebben…

Az Index.hu bátorsága: jaj a legyőzötteknek!

Úgy érzem, kevés olyan sajtótermék van, amelyik rágalmazásaival, hangulat- és gyűlöletkeltésével annyi kárt okozott volna nekem és a családomnak, vagy ami nem kevésbé fontos: a tisztességes eljárás ügyének, mint az Index.hu.

A rossz viszonyt soha nem akartam folytatni, esélyt adtam a javítására. Aztán, mintha mi sem történt volna, újabb övön aluli ütések értek. Ezek közül is kiemelkednek azok a kitalációk, amelyek még ma is folytatódnak, pedig még az erősen elfogult eljárásban sem merültek fel. 2009 novemberében például olyan újabb keletű eseményekkel hoztak kapcsolatba, amelyek szereplőit is legfeljebb látásból ismerem, az esetekről tudomásom nem volt, a helyszíneken nem jártam.

Valamit nyilván tenni kell ilyen esetekben, mert sokan a cikkeket tényként használják fel, ahogy ezt Dió Erzsébet bírónő is tette. Mint később kiderült Bencsik András is magáévá tette a rágalmazó írást, feltette honlapjára és onnan nem ereszti. Levelet írtam a főszerkesztőnek, Uj Péternek, helyreigazítást kérve. Részletesen elmagyaráztam, melyek a durva hibák.

Uj Péter most nem óvatos

Uj Péter most nem óvatos

Bővebben…

Bencsik János. Keressük a legkorruptabb magyar ügyet?

Tényfeltárás – ahol a tények nem igazán számítanak.  (Udvarias következtetés)

Ezzel a címmel, igaz, kérdőjel nélkül jelent meg az Indexben néhány napja egy virtuális (valótlan) elemekre épülő, szakszerűtlen és főként lejárató írás. Egy ilyen (nem játékos) lista akkor is aggályos lenne, ha a valóságra támaszkodna, hát még így.

A korrupció a nyolcéves eljárás rengeteg abszurd gyanúja között sem „merült fel”

A tartalom, sőt a pongyola cím ellenére is a gazdasági rovatban, tehát szakmai cikként jelentették meg. Név nélkül, ez a lap álláspontja. Az anyag és csúsztatásai nem ismeretlenek a számomra, már megjelentek egy liberális volt főszerkesztő blogújságjában. Abban a fogalmazványban én lettem volna a második legkorruptabb magyar politikus, pedig papírom van ennek ellenkezőjéről. Bíróság mondta ki egy rágalmazási perben: korrupcióért nem ítélhettek el, mert ilyennel nem is vádoltak. (MTI-közleményben is olvasható volt.) Most „csak” összemosnak a jelenséggel, nyilván azért is, hogy mások kétségtelen evidenciáiról ne beszéljenek.

Még polgármesterként játszott rá egy korábbi cikkre

Még polgármesterként játszott rá egy korábbi cikkre

Bővebben…

Pusztába kiáltott szavak. Bolgár György közreműködik (videók)

Csak az igazságot meg ne tudják?

A folyamatokra és következményeikre, a később várható helyzetre 2010-ben (is) felhívtam a figyelmet. Az Orbán-kormány valamikori tagjaként, egyben más kormányok ügyeivel is tisztában levő gazdaságkutatóként igyekeztem megosztani meglehetősen egyedülálló tapasztalataimat és ismereteimet. Azzal a szándékkal, hogy további gazdaságpolitikai tévelygésekkel ne veszítsen az ország még több értékes időt és anyagiakat. Sok mindent meg lehetett volna tehát takarítani, sokak sorsa alakulhatott volna egészen másként, kerülhették volna el az elszegényedést, egzisztenciájuk megroppanását, de bizonyos csoportérdekek miatt mégsem lehetett. Számomra úgy tűnik, hogy e csoport számára saját érdekeik sokkal fontosabbak voltak és ma is azok, mint pártjaik, pláne az ország érdekei. Ezt bizonyítja az is, hogy minden eszközzel igyekeznek visszatartani, adagolni, oda nem tartozó feltételezéssel vegyíteni és ezzel eltorzítani az igazságot és a tényeket. Következésképpen a lehetőségeket is. Nem véletlen, hogy igyekezetük nem a folytathatatlan dolgok lezárására és az alternatíva megtalálására, hanem annak eleve történő tagadására irányul. Oda jutottunk, hogy arra akarják felkészíteni a társadalmat, hogy 10–15 éven belül nem is lehet érdemi gazdasági növekedés, fejlődés Magyarországon. Még országmentő ambícióik sincsenek.

Bolgár György

Bolgár György

Bővebben…