korrupció címkéhez tartozó bejegyzések

Az egyik fordulópont: a ceglédi nagygyűlés

Kerek tíz éve annak, hogy példátlanul durva eljárás indult ellenem. Ma már tudható, hogy ennek egy ideig hatalmas füstje volt, de nem volt igazán lángja. Sőt az is előfordulhatott volna, hogy nem is lesz. Nem feltétlenül gondolkodtak „ott fenn” megsemmisítésemben, feltehetőleg az eseményekkel és az intrika hatására sodródtak ebbe az irányba. (Ezt a meggyőződésemet erősíti egy, a koalíciós párt belső magjából nemrég kapott e-mail, miszerint tekintsem a véletlenek játékának, hogy így alakult az életem.)

Két hónapig nem indult el a gőzhenger, noha többen nagyon rajta voltak. Bár Boros Imre ideiglenes miniszter példátlan gyorsasággal névre szóló feljelentést tett ellenem, tényállást (?) adott és megrendelte (még az eljárás kezdete előtt!) elítélésemet, napról napra lejárató és hazug cikkek jelentek meg rólam, hetekig semmi érdemi nem történt, nem mozdultak meg azok a bizonyos fogaskerekek. (Annak ellenére, hogy – mint fentebb már írtam – voltak, akik ezen rajta voltak.) Torgyán Józsefet felszólították, hogy mondjon le pártelnöki tisztéről vagy vigye pártelnökségét a nagyválasztmány elé. Boros feljelentése március 7-én történt, de két hónapig, május elejéig állt az eljárás. A névre szóló feljelentést átminősítették ismeretlen tettes ellenire és vártak. Feltehetőleg arra gondoltak, hogy Torgyánt eltávolítva „alkalmas” személyt találnak a Kisgazdapárt vezetésére.

Torgyán József bekerítve?

Torgyán József bekerítve?

Bővebben…

Bencsik János. Keressük a legkorruptabb magyar ügyet?

Tényfeltárás – ahol a tények nem igazán számítanak.  (Udvarias következtetés)

Ezzel a címmel, igaz, kérdőjel nélkül jelent meg az Indexben néhány napja egy virtuális (valótlan) elemekre épülő, szakszerűtlen és főként lejárató írás. Egy ilyen (nem játékos) lista akkor is aggályos lenne, ha a valóságra támaszkodna, hát még így.

A korrupció a nyolcéves eljárás rengeteg abszurd gyanúja között sem „merült fel”

A tartalom, sőt a pongyola cím ellenére is a gazdasági rovatban, tehát szakmai cikként jelentették meg. Név nélkül, ez a lap álláspontja. Az anyag és csúsztatásai nem ismeretlenek a számomra, már megjelentek egy liberális volt főszerkesztő blogújságjában. Abban a fogalmazványban én lettem volna a második legkorruptabb magyar politikus, pedig papírom van ennek ellenkezőjéről. Bíróság mondta ki egy rágalmazási perben: korrupcióért nem ítélhettek el, mert ilyennel nem is vádoltak. (MTI-közleményben is olvasható volt.) Most „csak” összemosnak a jelenséggel, nyilván azért is, hogy mások kétségtelen evidenciáiról ne beszéljenek.

Még polgármesterként játszott rá egy korábbi cikkre

Még polgármesterként játszott rá egy korábbi cikkre

Bővebben…

Pusztába kiáltott szavak. Bolgár György közreműködik (videók)

Csak az igazságot meg ne tudják?

A folyamatokra és következményeikre, a később várható helyzetre 2010-ben (is) felhívtam a figyelmet. Az Orbán-kormány valamikori tagjaként, egyben más kormányok ügyeivel is tisztában levő gazdaságkutatóként igyekeztem megosztani meglehetősen egyedülálló tapasztalataimat és ismereteimet. Azzal a szándékkal, hogy további gazdaságpolitikai tévelygésekkel ne veszítsen az ország még több értékes időt és anyagiakat. Sok mindent meg lehetett volna tehát takarítani, sokak sorsa alakulhatott volna egészen másként, kerülhették volna el az elszegényedést, egzisztenciájuk megroppanását, de bizonyos csoportérdekek miatt mégsem lehetett. Számomra úgy tűnik, hogy e csoport számára saját érdekeik sokkal fontosabbak voltak és ma is azok, mint pártjaik, pláne az ország érdekei. Ezt bizonyítja az is, hogy minden eszközzel igyekeznek visszatartani, adagolni, oda nem tartozó feltételezéssel vegyíteni és ezzel eltorzítani az igazságot és a tényeket. Következésképpen a lehetőségeket is. Nem véletlen, hogy igyekezetük nem a folytathatatlan dolgok lezárására és az alternatíva megtalálására, hanem annak eleve történő tagadására irányul. Oda jutottunk, hogy arra akarják felkészíteni a társadalmat, hogy 10–15 éven belül nem is lehet érdemi gazdasági növekedés, fejlődés Magyarországon. Még országmentő ambícióik sincsenek.

Bolgár György

Bolgár György

Bővebben…

Demszky Gábor a Hálóban és a Bilincs és pórázban

Demszky Gábor következő könyvem (Kényszerpályák, tévutak – Az új nomenklatúra) egyik főszereplője

Demszky Gábor húsz éve van (majdnem azt írtam, hogy áll) a főváros élén, egyedülálló helyismerettel és „kapcsolati tőkével” kell rendelkeznie. Ez különben nem feltétlenül előny a társadalom, a közösség, a budapestiek számára. Az összefonódások és a túlzott „megmelegedés” elkerülése vagy legalább gyengítése érdekében szokták több magas funkciónál kizárni a hosszú regnálás lehetőségét. A főpolgármesteri funkció még nem ilyen, pedig Budapest jelentősége, ha költségvetésével mérjük, nagyobb egy nagy minisztériuménál. (Már 2009-ben meghaladta a főváros költségvetésének kiadási főösszege az ötszázmilliárd forintot.) El kellene végre gondolkodni a lehetséges időtartam korlátozásán, mondjuk két ciklusra való limitálásán. Akkor is, ha a főpolgármesternek jó lenne teljesítménye.

Demszky: egyedülálló beágyazottság

Demszky: egyedülálló beágyazottság

Bővebben…

A Magyar Hírlap és a miniszterelnöki bojkott

Áthallások és kriminalizálás

Éveken át hiába próbáltam felhívni a figyelmet a Szabadi-ügy esetleges távlatos következményeire. Máris itt van egy: a miniszterelnöki bojkott kimondása (teljesen mindegy, hogy kérése, elrendelése), ami a Szabadi-ügyben hozott ítélet alapján durva minősítést kaphat, annak alapján hivatali visszaélés bűncselekményének gyanúját veti fel. (Ahogy más vezetők bizonyos korábbi megnyilvánulásai is.) Ugyanis nagyon hasonló, lényegében azonos a tényállás azzal, amit a Szabadi-ügyben, például a reklámszerződések vádpontjában a bíróságok felállítottak. E tényállás alapján a Legfelsőbb Bíróság Szabadi Bélát hivatali visszaélésért jogerősen elítélte.

Széles Gábor, a Magyar Hírlap tulajdonosa

Széles Gábor, a Magyar Hírlap tulajdonosa

Bővebben…

A Gripen-beszerzés és a miniszterelnöki túlhatalom

Kibogozhatatlan szálak? Vagy ki nem bogozandó szálak?

(Költői kérdés)

2007 júniusában szenzációsnak gondolt hír röppent fel: a Gripenek beszerzésében olyan jelekre bukkantak, amelyek a beszerzés befolyásolására utalhatnak. Svéd televíziók adatai szerint a korrupciós szálak egy osztrák üzletemberen keresztül Csehországba és Magyarországra vezetnek. Ez a szenzáció persze valójában nem is volt igazi szenzáció, hiszen Magyarországon a Gripenek beszerzése már 2001-ben óriási meglepetést keltett. Még a kormányban is.

Gripenek gyakorló repülése

Gripenek gyakorló repülése

Bővebben…