kerítés címkéhez tartozó bejegyzések

Politikai helyzetkép (5.). Egy második Trianon lehetősége

Zavaros vízben könnyű halászni!
(Közmondás)
Zavaros vízbe sose ugorj bele!
(Közmondás)

Most térjünk vissza az alapkérdéshez: mibe kerülne nekünk a kerítés lebontása és a kvóta elfogadása? A két politikai oldal azonban nem merül bele ebbe a kérdésbe. Pedig nagyon is kellene, mivel egy második Trianon lehet belőle. A DK azt is tagadja, hogy fontos kérdésről lenne szó. Az MSZP nem, bár mégis úgy kezeli. Ugyanakkor, ha nem tartanák fontosnak ők is, nem lenne ez – ha nem is vallják be – politizálásuk alapja. Egyébként is látni kellene, hogy most – ahogy Medgyessy Péter „artikulálta” – „ÚT-E-LÁ-GA-ZÓ-DÁS-HOZ” (értsd: útelágazáshoz) érkeztünk (persze nem önszántunkból). A támogatások elvételével zsarolnak. És ha elhisszük, hogy ha beadjuk a derekunkat, az élet ugyanúgy mehet majd tovább, akkor végzetesen tévedünk. Ha elfogadjuk a diktátumot, azzal nem vagyunk túl a dolgon, csak egyetlen „békát” – bár jó nagyot – nyelünk le. Sok „béka” jön még. Tehát nem egyetlen következménnyel, hanem következmények, ráadásul tartós, talán végleges következmények sorozatával kellene számolnunk. Ebből a sorozatból lesz aztán a végső nagy következmény: az ország periféria szerepének állandósulása, gyarmati helyzete, kultúrájának, nyelvének, hagyományainak elvesztése, sőt – akár formálisan is – megszűnése.

Szijjártó kitünteti Medgyessyt

Bővebben…

Politikai helyzetkép (4.). Mivel járna a kerítés lebontása és a kvóta végrehajtása?

Zavaros vízben könnyű halászni!
(Közmondás)
Zavaros vízbe sose ugorj bele!
(Közmondás)

Szerintem fontos kérdés ez, mégsem veszik sorra és mégsem összegzik a lehetséges következményeket. A hatalom kormányzati és ellenzéki oldalán egyaránt.  A motivációkat sem tárják fel megfelelő mélységben. Tegyük meg mi: játsszunk el az ellenzéki ígérettel, mivel járna az, ha megvalósulna, amivel ellenzéki pártok még a kampányidőszak előtt elkezdtek – most már nyíltan – kampányolni? Pontosabban: mivel járna az, amiről végképp nem beszélnek, ha a mostani kormány a külső-belső nyomás előtt esetleg meghátrálna és beadná a derekát? A kerítés eltűnne és a kvótát elfogadná? Előre kell bocsátanom: az országra és mindannyiunkra nézve katasztrofális következményekkel járna! 

A Keleti pályaudvar 2015-ben. 400 ezer migráns érkezett (Fotó: Abcug.hu)

Bővebben…

EU és Törökország, valamint az illegális migráció

A migráció nem a probléma, hanem a megoldás         (Antónió Guterez, az ENSZ leendő főtitkára)

Az Európai Parlament nagy többséggel megszavazta, hogy felfüggeszti Törökország EU-s csatlakozási tárgyalásait. Azt nem tudom, mivel erről nem szólnak a híradások, hogy a magyarországi EP-képviselők hogyan szavaztak, és köztük hogyan a jobboldaliak. Ha ezt megszavazták volna és ráadásul úgy, hogy nem kapcsolták ezt össze Európa déli határai megerősítésének kérdésével, akkor ismét csalódást keltettek. Az EP-nek ez a szavazása ugyanis Törökországot mindenképpen az illegális migránsok tömegeinek átengedésére fogja válaszlépésként sarkallni. Ez pedig nekünk – a Közép-Európáig terjedő periférián élőknek – fog fájni. És nem is kicsit, nagyon! Az EU két nagyobb országának, az egyébként szintén közép-európai Németországnak és a nyugat-európai Franciaországnak viszont ez egyáltalán nem fog fájni, sőt éppen  ezt szeretnék elérni. Nem azért persze, mert annyira szeretik a migrációt, hanem azért, mert végül is ez a migráció hozhatja el nekik azt az Európát, ami teljesen kiszolgálja őket.

merkel-nyomasgyakorlas-kozben

Merkel nyomásgyakorlás közben. Ismét indul

Bővebben…

A Nézőpont Intézet nem publikus (VIP) jelentése. Mit bizonyít?

A Nézőpont Intézet egy pillanatra kilépett a szürkeségből

Az a legnagyobb baj, hogy az elvtársak elhiszik a saját propagandájukat!
(Rákosi Mátyás)

Az egyik internetes portál „birtokába került”(?!) a Nézőpont Intézet nem publikus közvéleménykutatásáról szóló VIP-jelentés. A megrendelői kör számára készült ún. VIP-jelentéseket a megrendelői körnek szokták megküldeni, azt legfeljebb részben teszik nyilvánossá. Ez szerintem könnyen megérthető, hiszen ezeket a kutatásokat a megrendelőktől kapott pénzekből finanszírozzák és ezek a munkák adják többnyire a nyereséget is. A Nézőpont Intézet végül is nagy figyelmet keltett februári jelentését a kormányzat rendelte meg, a vizsgálat irányait nyilván a kormányzat határozta meg. (Más aligha lett volna képes – ez most nem dicséret! – ilyen „csokrot” összeállítani.) A kész anyaggal ezúttal is a megrendelő rendelkezett. Eddig tehát semmi rendkívüli nincs abban, ami februárban történt, ez még nem hír. Hír, sőt állítólagos szenzáció úgy lett belőle, hogy a történetet titokzatosnak tüntették fel, és telerakták szubjektív, bizonyíthatatlan és a gyakorlattól eltérő részletekkel, spekulációkkal. A „kikerülés” pedig látnivalóan nem volt ellenére a kormánynak, olyannyira nem, hogy kiszivárogtatásra gondolhatunkEgy másik nyertes a Nézőpont Intézet rengeteget szereplő robotosa, a cég vezérigazgatója, Mráz Ágoston Sámuel, akit eddig szürkeség és unalom lengett körül. Maga is meglepődhetett, hogy – ha másoknak köszönhetően is, de – szakmai izgalmat volt képes kelteni.

Mráz Ágoston Sámuel

Mráz Ágoston Sámuel vezérigazgató: végre szakmai izgalmat keltett

Bővebben…

Faymann és mások

Dermesztő kapcsolódások

Werner Faymann osztrák kancellár is azon politikusok közé tartozik, akik a megengedhetetlent engedik meg maguknak. Sőt Faymann különösen élen jár nemcsak a magyar kormány és Orbán Viktor, hanem Magyarország és a magyarok gátlástalan és folyamatos gyalázásában is. Vajon miért teszi? Elsősorban a közelgő ausztriai önkormányzati választásokban, vagy sokkal szélesebb összefüggésekben és jóval nyomósabb motivációban kell keresni az okot? Hogy ezt és persze Faymann nemzetközi és magyarországi társainak manővereit megértsük, vissza kell mennünk három hónapot, helyenként még többet az eseményekben. És persze kicsit el kell mélyednünk Faymann fellelhető életrajzaiban.

Bundeskanzler Werner Faymann verfolgt am Dienstag, 3. Nov. 2009 beim Pressefoyer nach dem heutigen Ministerrat im Bundeskanzleramt in Wieneine Journalistenfrage. (AP Photo/Lilli Strauss) --- Austrian Chancellor Werner Faymann listens to a journalist's question during a news conference after a cabinet meeting at the federal chancellery in Vienna, on Tuesday, Nov. 3, 2009. (AP Photo/Lilli Strauss)

Werner Faymann osztrák szövetségi kancellár (Fotó: Straussz, AP)

Bővebben…

Az illegális migráció és a belpolitika/külpolitika. Nemzeti és parciális érdekek

Ugyanabból a szájból fújnak hideget-meleget

Blogomon és könyveimben többször is foglalkoztam a programok nélkülözhetetlen szerepével. Most ismét elő kell vennem ezt a témát: ezúttal a már népvándorlás méreteit öltő illegális migráció apropójából. Vajon a programhiánynak mi a szerepe a lassú reagálásban és a kerítésépítés utáni kiúttalanságban, tanácstalanságban?

Bokros Lajos, a forint csúszó leértékelője nem felejti el a kormánynak a leértékelést...

Bokros Lajos (MoMa) szerint most nem kell program…

Bővebben…

Az illegális migráció és a politika válaszai (folytatás)

Folytatódik a néhány napja publikált cikk. Az előző rész az ellenzék tényleges és lehetséges szerepének felvetésével fejeződött be. A jobb teljesítményt biztosan nem mozdítja elő, hogy az ellenzék vizsgált csoportja kifejezetten visszautasítja a bírálatot, az elemzést is, hiszen azt kritikának veszi. Önmagát tulajdonképpen bírálhatatlannak tartja. (Az ellenzék  – az állandó körülírás elkerülése végett  –  továbbra is az ellenzék egy csoportját, a “balliberálisként“, “baloldaliként” vagy “liberálisként” megnevezett, illetve önmagukat így megnevező pártokat, személyeket, szervezeteket, orgánumokat jelöli.)

Debrecen, zavargás2

Debreceni zavargás. Itt a menekülttáboron belül

Bővebben…