Kényszerpályák címkéhez tartozó bejegyzések

Politikai helyzetkép (13). Választás után. Hogyan (NE) tovább?

Zavaros vízben könnyű halászni!
(Közmondás)
Zavaros vízbe sose ugorj bele!
(Közmondás)

A Leleplező c. országkrónika és könyvújság 2018./3. számában   az írás ezzel a tartalomra még inkább utaló címmel jelent meg: “Kritikusan a győzelem után: ígéretes a növekedés, mégis hogyan [NE] tovább!”

Természetesen nemcsak arról lesz szó, hogyan NE tovább, hanem arról is, hogyan tovább! De ezúttal és a további gazdaságpolitikai témájú folytatásokban is elsősorban a szükséges változások elkerülhetetlenségének alátámasztására, tehát a hogyan NE továbbra  összpontosítok. A blog – ahogy eddig is – abban sem azonos a nyomtatott sajtóban megjelent változattal, hogy itt értelemszerűen több a szemléltetési lehetőség. Nincsenek annyira szigorú terjedelmi korlátok és olyan szemléltetési forma is megjelenthet  (és nem csak utalásként), mint a videók. Ezzel a lehetőséggel most is élek. Ezúttal viszont nem bontom kétfelé a cikket, most egyelőre kísérletképpen a cikket a blogon is egy részben adom közre.

Kattintson a képre a nagyításhoz!

Bővebben…

Politikai helyzetkép (11.) Ellenzéki pártok: külső irányítók

Zavaros vízben könnyű halászni!
(Közmondás)
Zavaros vízbe sose ugorj bele!
(Közmondás)

Az előző részben tértem át a “választás 2018” eredményeinek értelmezésére. Láttuk, hogy a kormánypártok a vártnál nehezebben, de meggyőző, kétharmados győzelmet arattak.  Ebben fő szerepe volt a kulcstéma megválasztásának, ami a kormánypártok szavazótáborát jóval meghaladó szavazatmennyiséghez juttatta e pártokat. A kulcstémának nemzetegyesítő szerepe volt. Az elemzés ugyanakkor azt is feltárta, hogy a 2016. évi népszavazáshoz képest legalább 500 ezer potenciális szavazatot veszítettek. Az előző részben megkezdődött az eltérés okainak számbavétele, amit most  folytatok. A későbbiekben térek majd vissza fontosabb részletekre és a levonandó következtetésekre. Fontos változás, hogy a civil szervezetek benyomultak a politikába, és az ellenzéki pártok irányításuk alá kerültek.

Első körben. Botka és Molnár

Bővebben…

Politikai helyzetkép (10). Választás 2018

Zavaros vízben könnyű halászni!
(Közmondás)
Zavaros vízbe sose ugorj bele!
(Közmondás)

Egy évvel ezelőtt indítottam el blogomban, illetve a Leleplezőben azt a cikksorozatot, amiben a „választás 2018” kimenetelére összpontosítva a politikai helyzet összetevőit igyekeztem feltárni. (A Leleplezőben nem minden folytatás jelent meg, ezért egyes számozások e két helyen eltérnek egymástól.) Nem könnyű a feladat, hiszen a zavarosság és a zavarossá tétel a politikai helyzetnek különösen az egyik jellegzetessége. És ma még inkább, mint korábban. (A mottók utalnak arra, hogy a politika legitim és illegitim részvevői miért szerethetik a zavaros viszonyokat, de arra is, miért veszélyes ez a vonzalom rájuk nézve is, hát még az országra.) Most is megpróbáltam a dolgok és összefüggések mélyére hatolni, korábbi megállapításaimat továbbvinni, miközben ezúttal is eleve fenntartással kezeltem az állandóan hangoztatott közhelyeket. (Pl. a rendszerváltás megtörténtéről.) Igyekeztem kivonni magam az agymosó propaganda torzító hatásai alól. Csak a tényeknek, a tapasztalatoknak, a logikának, a józan észnek hittem. A cikksorozat és a mögötte álló kutatás célja nemcsak a helyzet és a folyamatok bemutatása, hanem a „választás 2018” kimenetelének előrejelzése is volt, illetve bizonyos kockázatok tisztázása.

A parlament (Wikipédia, fotó: Ivanhoe)

Bővebben…

Politikai helyzetkép (3). A rezsimek jellegzetességei

Zavaros vízben könnyű halászni!
(Közmondás)
Zavaros vízbe sose ugorj bele!
(Közmondás)

Magyarországon nem történt meg a rendszerváltás, ami – mint az előző részekben is láthattuk – nem feltételezés, hanem bizonyosság.  Az előző rendszer helyett újabb rendszer NEM jött létre. Új rendszer helyett “speciális igényekre”  épülő rezsimekről beszélhetünk. De ez persze nem jelenti, hogy  ne találkozhatnánk időnként bizonyos rendszerelemekkel. Annak ellenére, hogy a  zavarosság és az ehhez nem illeszkedő oktondiság tekintendő általánosnak. (Ld. a fenti mottókat!)

Elvétve lehetnek rendszerelemek. De milyenek!?

Nálunk azonban ami hiányzik, az maga a rendszer. Ezen nem sokat változtat, ha itt-ott találkozhatunk ilyen-olyan rendszerelemekkel. Ezek azonban ritkán terjednek ki a gazdaság vagy a társadalom egészére (pedig ez lenne a lényeg), inkább azon belül, egy-egy – többnyire kisebb – részterületen lehetnek és/vagy inkább utólag, belemagyarázás, megideologizálás útján „jönnek létre”. Ráadásul a mindennapi gyakorlat szempontjából nagyrészt kontraproduktívak.

Lentner Csaba: “Az újjászevezett Magyar Állam közpénzügyi gyakorlatát tudományos rendszertanba foglaltam”. Utólag.

Bővebben…

Politikai helyzetkép (2). Rendszer vagy rezsim?

Zavaros vízben könnyű halászni!
(Közmondás)
Zavaros vízbe sose ugorj bele!
(Közmondás)

Egy rezsim maga a zavarosság!

A címben – az alábbiak is bizonyára igazolják – a közhittel ellentétben NEM költői kérdést tettem fel: “Rendszer vagy rezsim?” Két okból sem. Egyfelől a zavaros és ellentmondásos viszonyok alapján aligha lenne szabad erre a kérdésre alapos megfontolás és hosszas elgondolkodás, a tapasztalatok megvizsgálása nélkül válaszolni. Másfelől a szokásos válasz használhatatlansága is óvatosságra int. Láthatóan semmit nem érünk azzal, ha a rendszerváltás megtörténte mellett kardoskodunk, hiszen továbbra is érthetetlen marad számunkra sok minden. Nem tudunk válaszolni például arra, miért ennyire átláthatatlanok a dolgok. Arra sem, miért működik így (ilyen kontraproduktívan) nálunk a gazdaság, a társadalom, a politika, a sajtó, az egészségügy, az állam, az igazságszolgáltatás, mondhatni akármi. Míg, ha megbarátkozunk a gondolattal, ami tapasztalatainkkal is egybevághat, tehát, hogy nem történt meg a rendszerváltás, hanem valami más lépett az előző rendszer helyébe, sok mindent meg fogunk érteni. Ami aztán magától értetődően segíthet az évtizedek óta elmaradt kibontakozásban.

A rendszerváltás forgatókönyve. Ötödik kötet. De hol a rendszerváltás és hol a forgatókönyv?

Bővebben…

A szennyvíztisztító. Az egyik fővárosi “állatorvosi ló”

A szennyvíztisztító ürügyén (is) 1989 és 2012 között a fővárosban a csatornadíjakat 530-szorosukra (!) emelték

A szennyvíztisztító olyan felelőtlenül előkészített, több szempontból nem értelmes, rosszul megvalósított fővárosi beruházás, amit jelentős részben EU-s pénzből finanszíroztak. Ezt a pénzt ingyen pénznek nevezték, holott – a fővárosi vezetés később közölt álláspontja szerint – nincs ingyen ebéd, tehát potya pénz. Ők viszont nem bántak gondos gazdaként ezzel a pénzzel, amit az EU pénzmegvonással és bírsággal honorált. Ennek pótlására „vonták be” ISMÉT a lakosság pénzét, mert hiszen  velük ellentétben a lakosságnak nincs ingyen ebéd… Mondták ezt akkor, amikor  hosszú évekkel ezelőtt, (gondolatban) készülve a szennyvíztisztító majdani megépítésére, hozzáláttak a csatornahasználati díj (brutális) emelésének.

a-viz-es-a-csatornadij-alakulasa-budapesten Bővebben…

Provokáció Horváth Csaba (MSZP) javaslata a vitanapról?

Háttérpolitizálás, naivitás, paktumsértés, provokáció

Tarlós István főpolgármester (Fidesz) legalábbis provokációként fogja fel azt, ami nemrég érte. És ennek megfelelően reagált is. Úgy, mint akit sikeresen provokáltak: rögtön felsorolt néhány durva hibát a megelőző ciklusból, továbbá ezek konkrét kárösszegeit, ami érte a fővárost. És amiről az elmúlt hat évben nem beszélt, és amiről most is a legkevesebb információra igyekezett korlátozni magát. Holott be kellett volna számolnia a közvéleménynek arról, milyen állapotban vette át a fővárost, le kellett volna folytatnia a nagyberuházásoknál az utókalkulációt stb., erre azonban „valamiért” nem került sor.

Budapest, 1996. november 19. Demszky Gábor fõpolgármester és a Fõpolgármesteri Hivatal vezetõi november 19-én a III. kerületbe látogattak, ahol elõször az Árpád Gimnáziummal, majd az Elsõ Óbudai Általános Iskolával ismerkedtek meg. A képen: Demszky Gábor és Tarlós István III. kerület polgármestere megtekintik a Kolosy téri építkezési munkákat. MTI Fotó: Bruzák Noémi

20 éve történt. Tarlós és Demszky együtt sétáltak a III. kerületben (fotó: origo)

Bővebben…

Az álarc váltogatása Matolcsynál. Kasszák és károk (2)

De mi is van a változékony álarc (jelmez) mögött?!

Nem merülnék most bele abba, hogy történt-e rendszerváltás (rendszerváltozás, rendszerváltoztatás) Magyarországon. E kérdést magam is igen lényegesnek tartom, régóta foglalkoztat: könyvekben, cikkekben, videókban alaposan körbejárva és átgondolva a kérdést, jutottam el korábbi válaszom felülvizsgálatához. A mostani téma szempontjából is fontos a kérdés eldöntése, hiszen ebből sok minden következik. Én magam is azok közé tartozom, akik ma úgy látják, hogy nem történt meg a rendszerváltás. (Hacsak a rendszer hiányát, illetve a különböző rendszerekbe illeszthető elemek kulisszáit és torzóit nem tekintjük annak.) Arra jutottam (Ld. pl. Küzdelmek, esélyek, balsikerek és sikerek (2.), 2014. 12. 27.), hogy a „régi” rendszerből nem jött létre nem hogy új rendszer, de rendszer sem, ami van, azt inkább rezsimnek hívhatjuk.

Orbán, Matolcsy, index

Orbán és Matolcsy a jegybankelnök Növekedés és egyensúly c. könyvének bemutatóján. Írói álarc (Fotó: index.hu)

Bővebben…

20 éve történt. Az alternatív gazdaságpolitika meghirdetése

Magyarország még mindig komp-ország

2015. november 11-én volt volt 20 éve, hogy a Független Kisgazdapárt tízezres nagygyűlésen, a Budapest Sportcsarnokban meghirdette egy valóságos fordulat ígéretét jelentő gazdaságpolitikáját. Azt az alternatívát, aminek lehetőségét is tagadták és tulajdonképpen azóta is és ma is tagadják: az ún. Alternatív gazdaságpolitikát. Az alternatív jelzőt akkor is és ma is abban az értelemben használom, hogy alternatívát jelent a már régóta uralkodó, de káros, esetleg „csak”eredménytelen vagy legfeljebb csekély hatékonyságú (lényegét tekintve alig változó) gazdaságpolitikával szemben. A váltásnak és a választásnak, de az alternatíva kidolgozásának is nyilván csak akkor van értelme, ha működőképes (fenntartható fejlődés alapozható rá, amire az egyik biztosíték rendszerszerű felépítése) és ha – az ország szempontjából vannak számottevő előnyei. (Nem lehet kétségünk afelől, hogy az „elitnek” a pangás kiválóan megfelel, a lemaradó és elszegényedő országnak viszont nyilván nem.)

Bővebben…

A dugódíj (2)

Eltalálta szarva közt a tőgyét
(Magyar szólásmondás)

A dugódíj bevezetésének eldöntésével és a fővárosi közlekedési kedvezmények „felülvizsgálatának” javaslatával, a Tarlós István vezette fővárosi közgyűlés „közmondásosan” cselekedett. Ahogy egy régi mondás a magabiztosan hozott, de alapjaiban helytelen és abszolút téves lépéseket és következményeiket kifejezően leírja: a fővárosi közgyűlés „eltalálta a szarva közt a tőgyét”. Nem először persze. Bárhova is célzott, AZT  A CÉLT, amit állítólag vagy feltételezhetően akart, nem fogja eltalálni. Nem könnyű ugyan látni, mit is akar valójában megcélozni, hiszen a „hivatalos” indokon túl számtalan kimondott és ki nem mondott, helyesen vagy pontatlanul megfogalmazott, sejtetett cél kavarog a testület tagjainak fejeiben, kijelentéseiben. E „szétspriccelő” célokban közös viszont megvalósításuk „eredményessége”: bizonyára egyiket sem sikerül eltalálni. A közlekedési és az ennek ürügyén kigondolt célok, valamint a „megoldások” „nem igazán akarnak” találkozni, mivel nincsenek összhangban.  Erre később derülhet  csak fény, mivel formálisan és/vagy tartalmilag nincsenek hatásvizsgálatok. Következésképpen így nem lehet megelőzni – egyébként elkerülhető – károkat és veszteségeket az amúgy pénzhiányos fővárosban.  A 4-es metró beruházása ezt hatalmas méretekben illusztrálja, a bevezetésre váró (?!) dugódíj pedig nagy méretekben illusztrálhatja. Ha mindenek ellenére bevezetnék.

Dugódíj (Forrás, dehir.hu)

A dugók fő oka a nem a forgalom, hanem a szervezetlenség és az összehangolatlanság (Fotó: dehir.hu)

 

Bővebben…