háztartási energia címkéhez tartozó bejegyzések

Politikai helyzetkép (3). A rezsimek jellegzetességei

Zavaros vízben könnyű halászni!
(Közmondás)
Zavaros vízbe sose ugorj bele!
(Közmondás)

Magyarországon nem történt meg a rendszerváltás, ami – mint az előző részekben is láthattuk – nem feltételezés, hanem bizonyosság.  Az előző rendszer helyett újabb rendszer NEM jött létre. Új rendszer helyett “speciális igényekre”  épülő rezsimekről beszélhetünk. De ez persze nem jelenti, hogy  ne találkozhatnánk időnként bizonyos rendszerelemekkel. Annak ellenére, hogy a  zavarosság és az ehhez nem illeszkedő oktondiság tekintendő általánosnak. (Ld. a fenti mottókat!)

Elvétve lehetnek rendszerelemek. De milyenek!?

Nálunk azonban ami hiányzik, az maga a rendszer. Ezen nem sokat változtat, ha itt-ott találkozhatunk ilyen-olyan rendszerelemekkel. Ezek azonban ritkán terjednek ki a gazdaság vagy a társadalom egészére (pedig ez lenne a lényeg), inkább azon belül, egy-egy – többnyire kisebb – részterületen lehetnek és/vagy inkább utólag, belemagyarázás, megideologizálás útján „jönnek létre”. Ráadásul a mindennapi gyakorlat szempontjából nagyrészt kontraproduktívak.

Lentner Csaba: “Az újjászevezett Magyar Állam közpénzügyi gyakorlatát tudományos rendszertanba foglaltam”. Utólag.

Bővebben…

A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások (3. folytatás)

Szabad szemmel is látható: nincs túlfogyasztás! Mégis ezt veszik célba!

A cikksorozat előző részét ott fejeztem be, hogy egy rossz és kiáltóan valótlan axiómából (az eladósodásról a nyilvánvalóan nem létező  “túlfogyasztás” tehet) szükségképpen félrevezető következtetést vonnak le. A megoldás ezek szerint a fogyasztás korlátozása lenne. De hát nincs túlfogyasztás! A ’80-as évek közepének szintjén vagyunk! Ráadásul a belső piac korlátozásával és az ad hoc gazdasági intézkedésekkel, ötleteléssel jóval kisebb a gazdasági növekedés, mint lehetne: 2000 és 2009 között például 80 000 milliárd (!) forinttal több GDP jöhetett volna létre!

Sajnálatos módon a “megítélésben” sem nagyon különbözik a politika két oldala. Az eladósodás visszavezetését a lakossági jövedelmekre és fogyasztásra axiómaként mondták ki mindkét oldalról, holott ez egy tipikusan olyan kérdés, aminél a feltételezésnél tovább lehet és kell lépni.  A “diagnózis” bizonyításával vagy legalább alátámasztásával nem foglalkoztak.

Bár a Kényszerpályák, tévutak c. könyvemben erre is felhívtam a figyelmet, a – túlfogyasztásról szóló „diagnózist” – valamiféle axiómaként tovább használják és harsogják. Arra is felhívtam a figyelmet, hogy e „diagnózisnak” nemcsak eszmei jelentősége van, hanem gyakorlati is, nemcsak a múltra vannak következményei, hanem a jövőre is. De ahogy mondani szokták: „oda sem bagóztak” erre.

Orbán Viktor

Orbán Viktor a rádióban. 2010 óta mondja: Közép-Európa és benne Magyarország lesz az európai gazdaság motorja…

Bővebben…

Választások. Ki a legszerencsésebb és ki kapott esélyt? (3. folytatás)

Rezsicsökkentés helyett az alapvető élelmiszerek áfakulcsának mérséklése. Brüsszelből és Brüsszellel

(Szanyi Tibor „ütős” választási „ígérete”)

Mielőtt folytatom az előző részben megkezdett gondolatot és rátérek a mottóra, magyarázattal tartozom, miért most kerül  sor a folytatásra, miért vártam ezzel az EP-választások lezajlásáig. Erről röviden annyit, hogy nem akartam olyan színben feltűnni, mintha az objektivitásommal baj lenne. Jóval az EP-választások előtt felismertem, hogy az országgyűlési választásokhoz képest az eredményeket tekintve egy pártnál van nagyobb lehetőség az erőviszonyok megváltoztatására, a szocialistáknál. Előbb azt gondoltam, hogy pozitív irányban. Ráadásul úgy, hogy ehhez tartalmilag nem kellett volna nagyon megújulni. Kicsit azonban igen: legalább fel kellett volna ismerni a lehetőségeket és a párt érdekeit.  Az EP-választások sajátosságai miatt most elég lett volna a párt stabil szimpatizánsainak az eredményes mozgósítása. Egy jó kampánnyal, vonzó és reális ígéretekkel és egy jó listavezetővel. Az EP-választáson ugyanis jóval alacsonyabb szokott lenni a részvétel. Az, aki tehát jobban mozgósít, az előnyhöz jut. Más kérdés, hogy az országnak ez nem sokat jelent, hiszen a jobb szereplés azt a látszatot kelti, mintha a teljesítménnyel minden rendben lenne. Pedig hát – legyünk őszinték – dehogy!

Szanyi Tibor és Gurmai Zita

Szanyi Tibor listavezető bejutott, Gurmai Zita nem. Elpuskázott lehetőség a javításra

Bővebben…

Választás, program, képviselőjelöltek

„Normális, Európai Magyarországot követelünk!” (Idézet egy képviselőjelölt bemutatkozó szórólapjából)

A fenti, „frappánsnak” gondolt, „követelésnek” nevezett jókívánság jelent meg legalább egy képviselőjelölti szórólapon. De nemcsak ez az abszurditás benne, hanem az is, hogy nem kezeli önmagát az aktuális hatalommal egyenrangúnak, hiszen nem programjában terjeszti elő, alapozza meg, hanem a jelen kormánytól várja, „követeli”, hogy legyen az ország „normális”. Mindezt zavaros és vitatható következtetések és állítások után teszi. És hogy miért nem normális Magyarország? Ha nem lennének ennek előzményei, el sem hinnénk, hogy többek között azért, mert rezsicsökkentésre került és esetleg még kerül sor.

Fogyasztói árindexek, ábra

Nincs szükség a rezsicsökkentésre? “Kilőtt” az inflációból a háztartási energia!

Bővebben…

Rezsicsökkentés, rezsiharc. Reakciók és választási esélyek (3. folytatás)

Úgy lepereg, mint a falra hányt borsó

(Magyar szólásmondás)

Legutóbb a kéményseprés állítólagos díjcsökkentésénél hagytuk abba a témát, és most is ezzel kezdjük. Csak ezután folytatódik annak tárgyalása, amit korábban már elkezdtünk, nevezetesen, hogy szociálpolitikai kérdés-e a rezsicsökkentés, vagy inkább gazdasági szerepe van. Múltkor ugyanis kényszerűen kis kitérőt kellett tenni, mivel a megismert ellentmondásos fejlemények  szükségessé tették az e téren kialakult, ám kevéssé ismert helyzet mielőbbi bemutatását. Úgy tűnik, ezúttal nem igaz: a díjtétel csökkentése együtt jár a kisebb kiadással…

Szaló Péter helyettes államtitkár. Nála készült az évi kétszeri „kéményseprést”  előíró rendelet?

Szaló Péter helyettes államtitkár. Nála készült az évi kétszeri „kéményseprést” előíró rendelet?

Bővebben…

Rezsicsökkentés, rezsiharc. Reakciók és választási esélyek

2014 a rezsiharc éve lesz!

(Orbán Viktor)

A kormány bejelentette, hogy 2013. november 1-jétől újabb rezsicsökkentést hajt végre. A villamos áram, a földgáz és a távfűtés tarifáját a januári 10 százalékos mérséklés után ezúttal 11,1 százalékkal csökkentik, így decemberben az előző év decemberéhez képest 20 százalékkal lesz kisebb e szolgáltatások ára. Az év közben egy ízben csökkentették a víz-, a csatornaszolgáltatás, a szemétszállítás és a kéményseprés díjtételét is. Ezzel egy évtizedek óta zajló és igen gyors áremelkedési tendencia tört meg a gazdaság e szegmensében, aminek mindenképpen nagy jelentősége van.

Bár a vonatkozó kormányzati elképzeléseknek és intézkedéseknek is számos hibájuk van, mégis az ellenzék ellen dolgoznak.

Bővebben…

Rezsiköltségek: nagy pufogtatások a parlamentben és azon kívül (1. folytatás)

Negyedfordulat és főleg a propagandában.  Mire lesz ez elég?

Az írást onnan folytatom, hogy két ellenzéki párt változtatott sommásan elutasító véleményén.

Viszont továbbra sem “terhelnék” a szolgáltatókat

A szolgáltatási tarifák csökkentését – úgy tűnik – továbbra is elvetik és nem az egyébként joggal kifogásolható módszerrel van bajuk, hanem az iránnyal, tehát hogy ennek “terheit” – nyereségük rovására – a szolgáltatók állják. Az MSZP és az LMP ezt inkább úgy képviseli, hogy más irányról, irányokról beszél. A szolgáltatók az MSZP-nél eleve kimaradnak a csökkentés alanyainak sorából. Arról, hogy mi lenne a 10 százalékos csökkentéssel, arról a szocialisták hallgatnak. Az LMP viszont nem hallgat a szolgáltatókról, hanem a 10 százalékos csökkentést is egyenesen fenntarthatatlannak nyilvánítja. A csökkentést az energiahatékonyság javításától várja. (Ezzel bővebben később, az MSZP felvetéséhez kapcsolódva foglalkozom.)

MSZP: változó változatlanság. Mire lesz elég?

MSZP: változó változatlanság. Mire lesz elég?

Bővebben…

Megkésett felvezető egy már elindult cikksorozat elé

Kötelező feladatok, amelyekkel a kormány nem akar foglalkozni

Ebben a cikksorozatban, aminek első része már megjelent,  néhány olyan problémára kívánom felhívni a figyelmet, aminek megoldása – bár a kormányok kötelező feladata lenne – még mindig várat magára. Sőt többnyire a kiinduló helyzet tisztázásáig sem jutott el a mai kormány, ahogy elődei sem, pedig e problémák megoldása nélkül kilábalásra és fenntartható növekedésre nem lehet számítani.

A beindításnak feltételei vannak

A beindításnak feltételei vannak

Bővebben…

Tematizálás. Rezsiköltségek helyett természetes monopóliumok

Si tacuisses, philosophus mansisses! /Ha hallgattál volna, bölcs maradták volna!/ (Latin mondás)

Ott hagytuk abba a “Mennyivel kell csökkenteni az áram és a  földgáz árát” c. cikkben, hogy a 10 százalék lehet, hogy csak 8,4 százalék. Felmerül a kérdés: miért vélik így a Fideszben, amikor a szolgáltatók számára világos, hogy 10 százalékkal kell csökkenteniük az árat.

A magyarázat az lehet, hogy a Fidesz képviselői talán komolyan veszik pl. Szanyi Tibor képviselő (MSZP) aggodalmait, aki szerint egyszer ezt a különbözetet a lakosságnak ki kell fizetnie. Mert – gondolja Szanyi Tibor a kétségkívül bonyolult összefüggéseket leegyszerűsítve – a beszerzési árak növekednek, a tarifák viszont most csökkennek, tehát nő a feszültség. (Persze a beszerzési árak csökkennének, ha nem nyomnák állandóan le a forintot, ha jobb feltételekkel vennénk a gázt Oroszországtól, hiszen az EU szerint 30 százalékkal ár felett vásárolunk stb.) Szanyi viszont úgy látja, hogy ha nem fizeti meg a lakosság, akkor pedig kivonulhatnak a kisebb (?!) energiaszolgáltatók. És nem lesz fejlesztés és felújítás (ami egyébként a szerződéses kötelezettségek ellenére eddig sem folyt megfelelően előre). Mintha bizony nem lenne más megoldás, mintha erről nem tudhatna.

Szanyi Tibor. Si tacuisses...

Szanyi Tibor. Si tacuisses…

Bővebben…

Mennyivel kell csökkenteni az áram és a földgáz árát?

A magyarok építhettek arra a dologra (?!), amiben nagy rutinjuk van (Bajnai Gordon miniszterelnök 2010-ben)

Folytassuk tehát a témát; a “kell-e csökkenteni kérdése után” tekintsük át azt is, hogy mennyivel kell. Ott hagytuk abba az előző cikkben, hogy a magyar gazdaság egyik sajnálatos sajátossága a már három évtizede rendkívül magasnak számító árszintemelkedés.

Az inflációban is, ma is Európa egyik legrosszabb mutatóját produkáljuk. Ennek egyik oka, hogy a kormányok gazdaságpolitikai elgondolás híján részben az inflációval működtetik a gazdaságot, teszik elviselhető mértékűvé a költségvetési hiányt, vesznek vissza jövedelmeket. Ez különben az egyik legkevésbé hatékony, nagy károkat és veszteséget okozó gazdaságpolitikai eszköz. Ez is egyike azon “dolgoknak”, amire Bajnai Gordon lelkesítően utalt. Jobb persze, mint a „fejre állás”, de sokkal rosszabb, mint az érdemi gazdaságpolitika.

Fogyasztói árindexek, ábra

Bővebben…