határőrség címkéhez tartozó bejegyzések

Politikai helyzetkép (19). EP-választás 2019

Zavaros vízben könnyű halászni!
(Közmondás)
Zavaros vízbe sose ugorj bele!
(Közmondás)

A két mottó most sem változik, hiszen a bennük megfogalmazott intelmeket ezúttal sem vették figyelembe. Zavaros a víz, ami csábít a “halászásra”, sőt a zavaros vízbe való bele-beleugrálásra. Ráadásul nem is  az irányítók teszik ezt, hanem a holdudvar túl ambiciózus és a helyzetet gyakran át nem látó emberei. (Főleg az ún. kormányközeli televíziókban: M1, Hír TV.) És ugye – ahogy egy harmadik közmondás rámutat – “vak tyúk is talál szemet!” Most is találnak, de nem azt, amit kellene! Ez a jelenség nem mai keletű, emlékezhetünk, hogy a 2018. évi országgyűlési választáson kezdődött a holdudvar nyomulása, de akkor sikerült leállítani és az ügyet elsimítani. Akkor az ellen léptek fel, hogy a migráció legyen a kulcstéma. A kulcstéma  nem változott, maradt (helyesen) a migráció, de akkori akciójuk nyilván nagyon sok elvesztett szavazatba került. (Politikai helyzetkép (10). Választás 2018)

Európai választások. (Forrás: europarl. europa.eu)

Bővebben…

Politikai helyzetkép (5.). Egy második Trianon lehetősége

Zavaros vízben könnyű halászni!
(Közmondás)
Zavaros vízbe sose ugorj bele!
(Közmondás)

Most térjünk vissza az alapkérdéshez: mibe kerülne nekünk a kerítés lebontása és a kvóta elfogadása? A két politikai oldal azonban nem merül bele ebbe a kérdésbe. Pedig nagyon is kellene, mivel egy második Trianon lehet belőle. A DK azt is tagadja, hogy fontos kérdésről lenne szó. Az MSZP nem, bár mégis úgy kezeli. Ugyanakkor, ha nem tartanák fontosnak ők is, nem lenne ez – ha nem is vallják be – politizálásuk alapja. Egyébként is látni kellene, hogy most – ahogy Medgyessy Péter „artikulálta” – „ÚT-E-LÁ-GA-ZÓ-DÁS-HOZ” (értsd: útelágazáshoz) érkeztünk (persze nem önszántunkból). A támogatások elvételével zsarolnak. És ha elhisszük, hogy ha beadjuk a derekunkat, az élet ugyanúgy mehet majd tovább, akkor végzetesen tévedünk. Ha elfogadjuk a diktátumot, azzal nem vagyunk túl a dolgon, csak egyetlen „békát” – bár jó nagyot – nyelünk le. Sok „béka” jön még. Tehát nem egyetlen következménnyel, hanem következmények, ráadásul tartós, talán végleges következmények sorozatával kellene számolnunk. Ebből a sorozatból lesz aztán a végső nagy következmény: az ország periféria szerepének állandósulása, gyarmati helyzete, kultúrájának, nyelvének, hagyományainak elvesztése, sőt – akár formálisan is – az ország megszűnése.

Szijjártó kitünteti Medgyessyt

Bővebben…