GDP címkéhez tartozó bejegyzések

Politikai helyzetkép (3). A rezsimek jellegzetességei

Zavaros vízben könnyű halászni!
(Közmondás)
Zavaros vízbe sose ugorj bele!
(Közmondás)

Magyarországon nem történt meg a rendszerváltás, ami – mint az előző részekben is láthattuk – nem feltételezés, hanem bizonyosság.  Az előző rendszer helyett újabb rendszer NEM jött létre. Új rendszer helyett “speciális igényekre”  épülő rezsimekről beszélhetünk. De ez persze nem jelenti, hogy  ne találkozhatnánk időnként bizonyos rendszerelemekkel. Annak ellenére, hogy a  zavarosság és az ehhez nem illeszkedő oktondiság tekintendő általánosnak. (Ld. a fenti mottókat!)

Elvétve lehetnek rendszerelemek. De milyenek!?

Nálunk azonban ami hiányzik, az maga a rendszer. Ezen nem sokat változtat, ha itt-ott találkozhatunk ilyen-olyan rendszerelemekkel. Ezek azonban ritkán terjednek ki a gazdaság vagy a társadalom egészére (pedig ez lenne a lényeg), inkább azon belül, egy-egy – többnyire kisebb – részterületen lehetnek és/vagy inkább utólag, belemagyarázás, megideologizálás útján „jönnek létre”. Ráadásul a mindennapi gyakorlat szempontjából nagyrészt kontraproduktívak.

Lentner Csaba: “Az újjászevezett Magyar Állam közpénzügyi gyakorlatát tudományos rendszertanba foglaltam”. Utólag.

Bővebben…

Áfacsökkentés. Indokolt „óvatosság” vagy „alibi akció”?

Senki nem tudja, mi lesz a bevételekkel…

(Orbán Viktor miniszterelnök)

A kormány – úgy tűnik – eldöntötte, hogy hozzányúl a világ legmagasabb áfájához. Orbán Viktor miniszterelnök interjújából is tudjuk, hogy a kormány óvatosan, kétségekkel küszködve, csak a saját bevételeire gondolva, ezúttal mindössze a sertés tőkehús áfáját csökkenti. Mintha azok az ismeretek, amelyek az áfakulcs következményeiről fellelhetők nem jutottak volna el hozzájuk, legalábbis a tudatukig. Talán erre utalhat már az is, hogy 27 százalékos  áfát vezettek be, amit tovább akartak volna emelni. A baromfisok tiltakoznak, úgy vélik, a baromfi áfáját is be kellene vonni a csökkentésbe. A miniszterelnök viszont úgy gondolja, egyszerre két dolgot nem szabad csinálni. Holott éppen hogy sokat kellene egyszerre. De tényleg így kell ezt a nagy horderejű feladatot megoldani?  Az összefüggő, összetartozó kérdéseket nem együtt rendezni, hanem egyenként kell vizsgálgatni? Mi jöhet ki végül ebből? Valóban a kormány bevételének megőrzése  a rendezés egyetlen tétje? Vagy ennél sokkal nagyobb ügyek is kockán forognak, amit a kormány nem érzékel? Mi ennek az alternatívája?  Erről lesz szó az alábbiakban. Az alábbi videóra egyébként a cikk végén még visszatérek.

Bővebben…

Küzdelmek, esélyek, balsikerek és sikerek (1.)

Az alternatíva hatalmi kérdés

Ezúttal utánközlésről van szó. A hosszabb írás a Leleplező c. vaskos (kb. 200 oldalas) országkrónika könyvújság ez évi IV. számában, 2014. december 12-én jelent meg nyomtatott formában. A fenti címmel és a következő alcímmel: “Dr. Szabadi Béla az igazság feltárásának egyre népszerűbb magányos harcosa vall önmagáról.” Persze most sem csak önmagáról, hanem önmagáról is, hiszen a közérdekű vonatkozások továbbra  is meghatározóak. A cikket  most blogomban is közreadom,  itt – praktikus okokból – két részletben. (A fotók és a tördelés ugyan eltér, de a tartalom változatlan.) Az írást fontosnak tartom, célszerű tehát, hogy blogom anyagai között is hozzá lehessen férni. Annál is inkább, mert a jövőben minden bizonnyal gyakran fogok rá hivatkozni. Eddig egyébként kapcsolatom a Leleplezővel fordítva működött, blogom újabb anyagaiból ők vettek át. De térjünk rá a cikkre!

————

Magyarországra találóan mondják: KOMP-ORSZÁG. Folyamatosan úton van, végtelenül elhúzódik az utazás, miközben mások már rég megérkeztek. Egy ilyen, mindeddig befejezetlen, egyesek szerint el sem kezdett utazás a rendszerváltás. A komp-ország vezetése először is azért nem akar normatív viszonyokat, mert az nem érdeke. Legalábbis így érzi. Ehhez képest kevésbé jelentős, hogy nem is tudja, hova is kellene az országnak elérnie. A „komp” ma is körbejár a „folyón”, valahol a két part között. Tabukat döntöget, ahelyett, hogy átérne végre a másik partra. Az egyik part – természetesen képletesen – a kádári viszonyok, a másik a piacgazdaság, a komp-ország kormánya számára homályos tartalmú kapitalizmus. A komp-országban évtizedek óta, mióta a nagy utazás elkezdődött, egy értelemben biztosan nem sok változott. Kádár János alatt, amikor a „komp” ki volt kötve, sokáig nem volt, nem lehetett elismert alternatíva. A „komp” anélkül indult el, hogy az alternatívát legalább végiggondolták volna. Ezzel elkezdődött komp-ország céltalan bolyongása. A körbejárást a feladat bonyolultságával magyarázgatták: még senki nem ment át szerintük erről a partról vissza a másikra. Közben más országok egy történelmi pillanat alatt révbe értek. Persze nem virtuálisan, hanem valóságosan.

Idõjárás - Befagyott a Balaton

A komp-ország a sajátos magyar úton. Nem köt ki, évtizedek óta bolyong a két part között

Bővebben…

A forint gyengítésének (tév)útján. Forintgyengítés és külkereskedelem

A valaha volt legnagyobb gazdaságfejlesztési program indítását ígérte január elsejétől Orbán Viktor

(InfoRádió, 2014. október 5.)

Két hónapos szünet után folytatom a hivatalosan ugyan nem létező, de a kormány eszköztárában mégis kiemelkedő szerepet játszó „valutaárfolyam politika” boncolgatását. Mint láttuk ez sem konvencionális. És nem csak azért, mert nyilatkozataik szerint a kormánynak nincs és új keletű „stratégiai” partnerének, az MNB-nek sincs ilyen politikája (nincs is, meg sajnos nagyon is van). Azért is „unortodox” (nem szakszerű?), mert fél lábon áll. A gyenge és még mindig tovább gyengített forinton. Nagyobb teret nyilván nem igényel e politika vizsgálata, annál inkább a valós hatások bemutatása és a mérleg megvonása. A szakmai és a laikus közvélemény ugyanis nem akar szembesülni a fenyegető valós következményekkel. Még nagyobb baj, hogy az országot vezető kormány sem, még a rendelkezésre álló információkról sem akar tudomást venni. A jelek és hivatalos bejelentések szerint a „gázra lép”, holott már rég elő kellett volna vennie a „térképet”. Ha nem akar máshova jutni, mint ahova állítólag készül.

Az egyik legnagyobb hiedelemhez érkeztünk: a gyenge árfolyamnak a külkereskedelemre – és ezen keresztül a gazdaságra, a foglalkoztatottságra, a fejlődésre, a növekedésre gyakorolt – állítólag „áldásos hatásaihoz”. Ez a feltételezés elméletileg és általánosságban, a közgazdaságtudományban már régen megdőlt. Ugyanakkor mégsem zárható ki, hogy esetleg lehetnek olyan konkrét helyzetek, amikor ennek talán lehet értelme. Nálunk viszont nincs ilyen helyzet, a kormány egyébként sem épít konkrét vizsgálatokra.

Szijjártó Péter, Orbán Viktor2

Szijjártó Péter feladata: a legmagasabb exportarány elérése Európában. Mibe kerül ez nekünk? Hány ezer milliárdba?

Bővebben…

A forint gyengítésének (tév)útján. Még mindig a következményekről

A magyar gazdaság az árfolyamon keresztül kapcsolódik a világgazdasághoz. Mégis és gond nélkül hirdethetik: sem a kormánynak, sem az MNB-nek nincs árfolyampolitikája és nincs (bevallható) árfolyamcélja

Érthetetlen és elfogadhatatlan az a közömbösség és tulajdonképpeni visszhangtalanság, illetve a lényegi kérdéseket elfedő, a figyelmet azokról elterelő sajátos tematizálás, egymásra mutogatás, ami a forint árfolyamának romlását (valójában rontását) kíséri. Hogy ez az ún. rendszerváltás után nem keltett élénk figyelmet, az talán nem meglepő, de arra azért fel kellett volna figyelni, hogy meglehetősen rendhagyó módon évtizedek óta – ha kisebb megszakításokkal is, de – ezzel kísérleteznek és közben Magyarország Európa perifériájára szorul. És még sem vizsgálják felül az elméletileg is túlélt, eredménytelen gyakorlatokat. Nem elemzik múltbeli szerepüket sem.

A lehetséges következmények és fennálló igen akut veszélyek érdeklődést sem keltenek. A mai ellenzék és holdudvara, „gazdaságkutatói” pl. inkább azzal foglalkoznak, hogy visszavágjanak a 2009-es forintgyengülés Fideszes nyilatkozataiért. Tehát hogy most azt teszi a Fidesz-kormány, amiért annak idején politikusaik és szakértőik a szociálliberális kormányt támadták. Ha akkor le kellett volna mondania a kormánynak, mert az euró árfolyama túllépte a 300 forintot, akkor most miért nem kérik ezt számon saját kormányukon azok, akik ezt írták és mondták? – teszik fel a kérdést. Holott az igazi probléma nem ez, hanem hogy maga a “megoldás” nem megfelelő.

Varga Mihály7

Vargának (is) túl bonyolult a makrogazdaság?

Bővebben…

A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások (3. folytatás)

Szabad szemmel is látható: nincs túlfogyasztás! Mégis ezt veszik célba!

A cikksorozat előző részét ott fejeztem be, hogy egy rossz és kiáltóan valótlan axiómából (az eladósodásról a nyilvánvalóan nem létező  “túlfogyasztás” tehet) szükségképpen félrevezető következtetést vonnak le. A megoldás ezek szerint a fogyasztás korlátozása lenne. De hát nincs túlfogyasztás! A ’80-as évek közepének szintjén vagyunk! Ráadásul a belső piac korlátozásával és az ad hoc gazdasági intézkedésekkel, ötleteléssel jóval kisebb a gazdasági növekedés, mint lehetne: 2000 és 2009 között például 80 000 milliárd (!) forinttal több GDP jöhetett volna létre!

Sajnálatos módon a “megítélésben” sem nagyon különbözik a politika két oldala. Az eladósodás visszavezetését a lakossági jövedelmekre és fogyasztásra axiómaként mondták ki mindkét oldalról, holott ez egy tipikusan olyan kérdés, aminél a feltételezésnél tovább lehet és kell lépni.  A “diagnózis” bizonyításával vagy legalább alátámasztásával nem foglalkoztak.

Bár a Kényszerpályák, tévutak c. könyvemben erre is felhívtam a figyelmet, a – túlfogyasztásról szóló „diagnózist” – valamiféle axiómaként tovább használják és harsogják. Arra is felhívtam a figyelmet, hogy e „diagnózisnak” nemcsak eszmei jelentősége van, hanem gyakorlati is, nemcsak a múltra vannak következményei, hanem a jövőre is. De ahogy mondani szokták: „oda sem bagóztak” erre.

Orbán Viktor

Orbán Viktor a rádióban. 2010 óta mondja: Közép-Európa és benne Magyarország lesz az európai gazdaság motorja…

Bővebben…

A forint gyengítésének tévútján. A kibogozatlan hatások (2. folytatás)

2000 és 2009 között akár 80 000 (!)  milliárd forinttal több lehetett volna a megtermelt forrás!  (Nem csak elméletileg…)

Az előző rész folytatása itt következik! A cikk végén – ahogy egy ideje teszem – a mostani résszel kiegészítve közlöm a teljes, meglehetősen hosszú cikksorozat sémáját és az egyes folytatások elérhetőségeit. Ott hagytuk abba, hogy bemutattam: 1989 és 2011 között Magyarország produkálta a leggyengébb teljesítményt a V-4 országok között.(3. ábra).

Tovább vezetve az adatokat, a kedvezőtlen tendencia tulajdonképpen folytatódik az utóbbi években. A visegrádi országok (V-4) között az egyetlen változás Csehország viszonylatában következett be: itt a 2009-es adathoz, általában a mélyponthoz képest hasonlóan csekély volt a növekedés, mint Magyarországon. A tendencia azonban nem változott, nem közeledtünk a csehekhez sem. Érdekes módon Lengyelország volt az egyetlen V-4 ország, ahol 2009-ben nem következett be visszaesés, 1,6 százalékos növekedés történt. A legnagyobb mértékben Magyarországon esett vissza a nemzetgazdasági teljesítmény, itt 6,8 százalékkal csökkent, míg Csehországban és Szlovákiában 4,4, illetve 4,9 százalékkal.

A gazdasági növekedés a V-4 országokban, 2010–2013

Növekedés a V-4 országokban, tábla

Bővebben…

A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások (1. folytatás)

Mi is az a nem konvencionális (unortodox) gazdaságpolitika?

Folytatom a forintleértékelés hatásainak kibogozását. Egyúttal továbbra is olyan kérdésekre keresek választ: jó-e a gyenge forint és a folytatódó leértékelő politika az országnak, a magyar gazdaságnak, a magyar lakosságnak? És valóban jó-e a politikai hatalomnak? Különösen akkor, amikor a magyar valuta a meghatározó fizetőeszközökhöz képest már most is igen jelentősen alá van értékelve. (Már a cikksorozat elején bemutattam, hogy jelenleg 43 százalékkal.)  Elég természetesnek kellene lennie, sajnos ez sem az, hogy a kormány a helyzet és a valódi hatások ismeretében alakítsa ki a forint árfolyamára vonatkozó elképzelését és nem hiedelmek alapján. A kormány mégis e nélkül folytatja közreműködését a forint gyengítésében. Sőt minden bizonnyal el van szánva a leértékelés gyorsítására, erre lehet következtetni nyilatkozataiból és különböző intézkedéseiből, terveiből. Ez egyébként nyilván különböző érdekcsoportoknak is szándéka. A kormányhoz hasonlóan persze nyíltan ők sem vállalják, viszont ők is tesznek érte.

Varga, Orbán

Varga Mihály és főnöke, Orbán Viktor. Szimbolikus gazdasági miniszter?

Bővebben…

EU-s támogatások. Ingyen vannak?

Nincs ingyen ebéd!

(Ikvai-Szabó Imre egykori főpolgármester-helyettes)

Kinek hogy – mondhatjuk a kedves  Ikvai úrnak. Neki ugyanis volt ingyen ebéd. Neki is.  A többieknek nincs, ők fizetnek mások hibáiért is, a rossz hatékonyságért is, amire befolyásuk sincs.

A hatékonyságot – ott ahol befolyásolni tudnák –  továbbra is érdektelenség veszi körül. Folyamatosság van a pazarlásokban (költségtúllépések, kitolódó határidők, halasztások, leállítások, alacsonyabb minőségű kivitelezés stb.), holott ezer helye lenne a fejlesztési pénzeknek. Az élőmunka termelékenységéről formálisan még megemlékeznek, de ott is – egyébként hamis – hivatkozási alapként. Ürügyként a megszorításokra, a visszaszorított fogyasztásra, az alacsony jövedelmekre. A beruházások hatékonysága még formálisan sem jut szerephez a politikai és közgazdasági gondolkodásban, pedig az előző rendszer megroppanását és az a szocialista/szabaddemokrata nyolc év tragikus eladósodását is éppen ennek alacsony színvonala magyarázza.  És nem a „túlfogyasztás”. (Ld.pl. itt és itt és itt).  De mit is jelent ez a gyakorlatban?

Solymár, tábla

Solymár, vasútállomás. 13 nappal a megvalósítási határidő előtt. Sitthalom, konténerek és tábla

Bővebben…

A forint gyengítésének (tév)útján. Kinek jó ez?

A kormány nem tűzött ki semmilyen árfolyamcélt. Az az optimális forintárfolyam, amely mellett a magyar gazdaság stabilan növekszik. (Varga „Misi”)

A második Orbán-kormány egyik gazdaságpolitikai tévútja a forint gyengítése. Ezen még „kitartóbban” halad, mint Kádár János a szocializmus építésének útján. (A hangulatot talán inkább visszaadja, ha felidézzük, a Kádári kiejtést: „ÚT-JÁN”). Felelősséget viszont az Orbán-kormány nem vállal, sőt igyekszik saját szerepét tagadni. Hogy stílszerűen fejezzük ki magunkat: a kormányzati kommunikáció „út-ján” és vazallusai („szakértői”) „út-ján”. Előfordult, hogy vizsgálatot indított a spekulánsok felkutatására; ennek kormányzati eredményét azonban ma sem ismerjük. (A továbbiakban erre is még kitérünk.) A forintgyengítés tendenciáját folyamatosan tagadja, a mélypontokat ideiglenesnek tartja. Intézkedéseivel és nyilatkozataival viszont nem hagyja visszaerősödni a forintot a korábbi szintekre. Vajon miért teszi ezt?  Közérdekből vagy csoportérdekből? Egyáltalán az ismereteik minek az átlátására teszik képessé a döntéshozókat? És vajon hány döntéshozó van például ebben a kérdésben?

Számomra még mindig meglepő ez a tévút, hiszen emlékezetem szerint ritka, bár nem teljesen példátlan, hogy egy kormány konzekvensen és ráadásul az ország szempontjából látnivalóan értelmetlenül gyengítse saját nemzeti valutáját. Ráadásul anélkül, hogy tudná, vagy legalább érdekelné: alá- vagy túl van-e értékelve a forint? És vajon mennyire? A kevés szokatlan példa egyike erre a „politikára” ugyan Magyarország, de hosszú ideje – a Bokros-csomag és az első Orbán-kormány óta – ilyen kormányzati „politika” szerencsére nem realizálódott. Medgyessy Péter persze szerette volna folytatni a nemzeti valuta rontását, de Járai Zsigmond jegybank elnök ennek az „irányzatnak” a kormányváltás után már útját állta. (Szemléletváltás helyett régi nézetek. Megint előhúzták a forintleértékelést)  Az idézett cikkből az is kiderül, hogy 2010-ben ismét elővették a régi nézeteket. Szemléletváltás ugyanis a Fordulat és reform óta e téren sem következett be, a közgazdasági felfogás hiába cáfolta meg sorban a leértékelésnek tulajdonított előnyös feltételezéseket, a magyar politikában és azt kiszolgáló szakmában e feltételezések továbbra is „ősigazságokként” funkcionálnak.

1. sz. ábra

1. sz. ábra

Bővebben…