fizetési mérleg címkéhez tartozó bejegyzések

A forint gyengítésének (tév)útján. Forintgyengítés és külkereskedelem

A valaha volt legnagyobb gazdaságfejlesztési program indítását ígérte január elsejétől Orbán Viktor

(InfoRádió, 2014. október 5.)

Két hónapos szünet után folytatom a hivatalosan ugyan nem létező, de a kormány eszköztárában mégis kiemelkedő szerepet játszó „valutaárfolyam politika” boncolgatását. Mint láttuk ez sem konvencionális. És nem csak azért, mert nyilatkozataik szerint a kormánynak nincs és új keletű „stratégiai” partnerének, az MNB-nek sincs ilyen politikája (nincs is, meg sajnos nagyon is van). Azért is „unortodox” (nem szakszerű?), mert fél lábon áll. A gyenge és még mindig tovább gyengített forinton. Nagyobb teret nyilván nem igényel e politika vizsgálata, annál inkább a valós hatások bemutatása és a mérleg megvonása. A szakmai és a laikus közvélemény ugyanis nem akar szembesülni a fenyegető valós következményekkel. Még nagyobb baj, hogy az országot vezető kormány sem, még a rendelkezésre álló információkról sem akar tudomást venni. A jelek és hivatalos bejelentések szerint a „gázra lép”, holott már rég elő kellett volna vennie a „térképet”. Ha nem akar máshova jutni, mint ahova állítólag készül.

Az egyik legnagyobb hiedelemhez érkeztünk: a gyenge árfolyamnak a külkereskedelemre – és ezen keresztül a gazdaságra, a foglalkoztatottságra, a fejlődésre, a növekedésre gyakorolt – állítólag „áldásos hatásaihoz”. Ez a feltételezés elméletileg és általánosságban, a közgazdaságtudományban már régen megdőlt. Ugyanakkor mégsem zárható ki, hogy esetleg lehetnek olyan konkrét helyzetek, amikor ennek talán lehet értelme. Nálunk viszont nincs ilyen helyzet, a kormány egyébként sem épít konkrét vizsgálatokra.

Szijjártó Péter, Orbán Viktor2

Szijjártó Péter feladata: a legmagasabb exportarány elérése Európában. Mibe kerül ez nekünk? Hány ezer milliárdba?

Bővebben…

Az egyszemélyes stratégiai döntések (Gripenek, Paks stb.)

Tiéd az ország, magadnak építed! (A Rákosi-korszak jelmondata)

A Gripenek, a Nemzeti Színház, a Művészetek Palotája, az autópályák, az MTV új székháza,  a négyes metró, a kormányzati negyed, a stadionok (két ciklusban is), a Kossuth tér, a MOL-részvények, a Malév, a földgáz-elosztó cégek, a Főgáz, egy szénbánya és Paks. És még sorolhatnám. A kisebbekről sem feledkezzünk meg: például az értelmetlen, csúnya, de azért jó drága Időkerékről.

A több részesre tervezett írásban egyszemélyes (egy személy által hozott) beruházási és államosítási (állami kivásárlási) döntésekről, körülményeikről és következményeikről lesz szó. Az első és a második Orbán-kormány időszakaira összpontosítva, amit a folyamatos aktualitás mellett a már eleinte is látványos (Gripenek) és azóta fokozódó vonzalom (Paks) indokol. Ugyanakkor a múlt példái és rövid értékelései sem hiányoznak, ahogy ez a fenti előzetes felsorolásból kitűnik. Annál is kevésbé hiányozhatnak, mert nem személyekkel, hanem az általuk képviselt bizonyos jelenségekkel, magatartással, kormányzással van bajom. Hibának tartom tehát, ha úgy lehetne tenni, ahogy most Paks kapcsán is tesznek általában, mintha ma kezdődne valami és mintha az egyik oldal tenne ilyeneket. Sajnos a kifogásolt gyakorlatnak igen hosszú múltja van, bár a negatív jelenségek kétségtelenül sűrűsödni látszanak.

Orbán Viktor és Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin (Forrás: Híradó)

Orbán Viktor és Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin (Forrás: Híradó)

Bővebben…

Talpra állítjuk a gazdaságot…

 Zavaros vízbe sose ugorj!    (Népi bölcsesség)

A kérdés, ha átlátható (transzparens), szakszerűbb és kevésbé elfogult világban élnénk, költői lenne. De nem abban élünk, az eredendő zavarosságot tovább fokozza a lényeg szándékos elfedése, a „habverés”, amitől még a felszín sem jól látszik. Az értékelést egyébként is deformálják azok a szélsőséges elfogultságok, amelyek a nagyon megosztott társadalmat általában jellemzik. És a reálgazdasági ismeretek „ehhez illeszkedő” sajnálatos leértékelődése, valamint az „olcsó” panelek kényelme. Pedig helyzetfeltárásra, a problémákkal való szembenézésre és új szemléletre van szükség, hogy kikerüljünk több évtizedes gondjaink szorításából. Minderről az utóbbi hónapokban nem egyszer írtam honlapomon, könyvem jelent meg, cikkek az országos sajtóban. Most tehát nem a részletekre, hanem néhány fontos összefüggésre összpontosítanék.

Orbán Viktor és Lázár János: Talpra állítjuk az országot!

Orbán Viktor és Lázár János: Talpra állítjuk az országot!

Bővebben…

Az Alternatív gazdaságpolitika (1995. november)

„… nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba” – állította Epheszoszi Hérakleitosz (Kr. e. 535-475)

Nyilván Hérakleitosz sem gondolt kizárólag a folyókra, amelyek soha nem azonosak önmagukkal, hanem általános érvényű megállapítást tett.  Ha nem így lenne, nem idéznék évszázadok óta.Mi mégis újra és újra  lényegében ugyanabba a “folyóba”, a valóságban ugyanabba a gazdasági konstellációba, a válságba  lépünk. És ez már  – néhány év megszakítással – évek óta tart. Annak ellenére, hogy van tapasztalat arra is, hogy valóban lehet másként és eredményesen csinálni. Ennek alapját az Alternatív gazdaságpolitika adta, aminek a bemutatására a blogban most sor kerül.

 

Alternatív Gazdasági Politika

  Bővebben…