Európai Központi Bank címkéhez tartozó bejegyzések

A PSZÁF megszüntetése, beolvasztása az MNB-be

Pusztába kiáltott szavak

A kormány megint átejtette Brüsszelt – summázza a történteket a maga nézőpontjából az egyik internetes portál.

Ezúttal a PSZÁF megszüntetésekor, beolvasztásakor a Magyar Nemzeti Bankba. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ugyan egyeztetési szándékot mutatott, de nem úgy járt el, ahogy elő van írva. Bár megkérdezte az Európai Központi Bankot (EKB) a jogszabályról, de meg sem várva a választ, módosító indítványt nyújtott be az országgyűléshez. Majd később mégis elküldte az EKB-nak a módosított törvényszöveget, de a vele való egyeztetésre most sem kerülhetett sor, mert a brüsszeli reakció bevárása nélkül megszavaztatták a törvényt. Pedig annak számtalan, az EKB szerint súlyos koncepcionális és formai problémája van, amit így elfogadásáig nem lehetett kijavítani. Nagyon siettek tehát, nem is hagytak elég időt az átszervezés lebonyolítására és a partnerek alkalmazkodására, amit ugyancsak nehezményezett az Európai Központi Bank.

A volt PSZÁF-épület

A volt PSZÁF-épület

Bővebben…

Devizahitelesek. Mire megy, mire mehet ki a „játék”?

„Egyszerűen elképesztő az a következetesség, amellyel az Ilja-félék mindig a rossz politikai döntéseket hozzák meg.”

(Ken Follett)

Először is, azoknak, akik Ken Follettől az  Évszázad trilógia második kötetét, az A megfagyott világot nem olvasták: kik is azok az „Ilja-félék”? Ők azok a hatalmat jelentő, vagy azt kiszolgáló személyek, akik mindig megtalálják „szarva közt a tőgyét”, a különösen rossz „megoldást”. Mert felelőtlenek, elfogultak és hozzá nem értőek, és ezért alkalmatlanok a közérdek felfogására és képviseletére. Sem a tények, sem a magyarázatok, a felvilágosítás stb. nem hat rájuk. Ezért következetesen mindig a rossz politikai és – tegyük hozzá – szakmai döntéseket hozzák meg. Egy agyonpolitizált országban ugyanis a politika sajnálatosan maga a szakma is. (Ld. pl. “nem konvencionális”, értsd össze nem függő gazdaságpolitika.)

Az "új" nomenklatúráról

Az “új” nomenklatúráról

Bővebben…

Meg nem oldott feladatok (2). A „devizahitelesek” helyzetének rendezése (1. folytatás)

Cherchez l’ État! Keresd az államot!

Cherchez la femme! – mondja a francia. Keresd a nőt! Hiszen az asszony áll minden mögött. Ma viszont és különösen nálunk azt kell mondani: Cherchez l’État! Keresd az államot! A gazdaság különböző bajai mögött nagyrészt a mohó, gyakran mutyizó, hozzá nem értő, a gazdaságirányításban különösen amatőr  állam áll. Erre már korábban felhívtam a figyelmet (pl. 2010-ben, a Népszabadságban), a kérdést azóta is igyekszem napirenden tartani. Ha ugyanis ezt nem ismerjük és nem értjük,  keveset tehetünk életünk jó értelmű változásáért.

A devizahiteles témában az előző részben addig jutottunk, hogy a helyzet okai kijelölik a felelősséget és a megoldást is. De melyek is ezek az okok?

A "puha" PSZÁF. A kormányok nevében zöld utat adott

A “puha” PSZÁF. A kormányok nevében zöld utat adott

Bővebben…