eszköz címkéhez tartozó bejegyzések

Politikai helyzetkép (5.). Egy második Trianon lehetősége

Zavaros vízben könnyű halászni!
(Közmondás)
Zavaros vízbe sose ugorj bele!
(Közmondás)

Most térjünk vissza az alapkérdéshez: mibe kerülne nekünk a kerítés lebontása és a kvóta elfogadása? A két politikai oldal azonban nem merül bele ebbe a kérdésbe. Pedig nagyon is kellene, mivel egy második Trianon lehet belőle. A DK azt is tagadja, hogy fontos kérdésről lenne szó. Az MSZP nem, bár mégis úgy kezeli. Ugyanakkor, ha nem tartanák fontosnak ők is, nem lenne ez – ha nem is vallják be – politizálásuk alapja. Egyébként is látni kellene, hogy most – ahogy Medgyessy Péter „artikulálta” – „ÚT-E-LÁ-GA-ZÓ-DÁS-HOZ” (értsd: útelágazáshoz) érkeztünk (persze nem önszántunkból). A támogatások elvételével zsarolnak. És ha elhisszük, hogy ha beadjuk a derekunkat, az élet ugyanúgy mehet majd tovább, akkor végzetesen tévedünk. Ha elfogadjuk a diktátumot, azzal nem vagyunk túl a dolgon, csak egyetlen „békát” – bár jó nagyot – nyelünk le. Sok „béka” jön még. Tehát nem egyetlen következménnyel, hanem következmények, ráadásul tartós, talán végleges következmények sorozatával kellene számolnunk. Ebből a sorozatból lesz aztán a végső nagy következmény: az ország periféria szerepének állandósulása, gyarmati helyzete, kultúrájának, nyelvének, hagyományainak elvesztése, sőt – akár formálisan is – megszűnése.

Szijjártó kitünteti Medgyessyt

Bővebben…

A forint gyengítésének (tév)útján. Forintgyengítés és külkereskedelem

A valaha volt legnagyobb gazdaságfejlesztési program indítását ígérte január elsejétől Orbán Viktor

(InfoRádió, 2014. október 5.)

Két hónapos szünet után folytatom a hivatalosan ugyan nem létező, de a kormány eszköztárában mégis kiemelkedő szerepet játszó „valutaárfolyam politika” boncolgatását. Mint láttuk ez sem konvencionális. És nem csak azért, mert nyilatkozataik szerint a kormánynak nincs és új keletű „stratégiai” partnerének, az MNB-nek sincs ilyen politikája (nincs is, meg sajnos nagyon is van). Azért is „unortodox” (nem szakszerű?), mert fél lábon áll. A gyenge és még mindig tovább gyengített forinton. Nagyobb teret nyilván nem igényel e politika vizsgálata, annál inkább a valós hatások bemutatása és a mérleg megvonása. A szakmai és a laikus közvélemény ugyanis nem akar szembesülni a fenyegető valós következményekkel. Még nagyobb baj, hogy az országot vezető kormány sem, még a rendelkezésre álló információkról sem akar tudomást venni. A jelek és hivatalos bejelentések szerint a „gázra lép”, holott már rég elő kellett volna vennie a „térképet”. Ha nem akar máshova jutni, mint ahova állítólag készül.

Az egyik legnagyobb hiedelemhez érkeztünk: a gyenge árfolyamnak a külkereskedelemre – és ezen keresztül a gazdaságra, a foglalkoztatottságra, a fejlődésre, a növekedésre gyakorolt – állítólag „áldásos hatásaihoz”. Ez a feltételezés elméletileg és általánosságban, a közgazdaságtudományban már régen megdőlt. Ugyanakkor mégsem zárható ki, hogy esetleg lehetnek olyan konkrét helyzetek, amikor ennek talán lehet értelme. Nálunk viszont nincs ilyen helyzet, a kormány egyébként sem épít konkrét vizsgálatokra.

Szijjártó Péter, Orbán Viktor2

Szijjártó Péter feladata: a legmagasabb exportarány elérése Európában. Mibe kerül ez nekünk? Hány ezer milliárdba?

Bővebben…