első világháború címkéhez tartozó bejegyzések

Berija (32.) A Romanov-rokonság „eltávolítása” a (köz)életből. Likvidálási terv készült

Ahogy erről már szó volt, a cári család meggyilkolása mellett – sőt még azelőtt ­ – megkezdődött a többi Romanov likvidálása is. Na de ki tekinthető Romanovnak? Ebben az elfogadott terminológia és a bolsevik felfogás esetenként különbözik egymástól. Az elfogadott hivatalos terminológia szerint a Romanovok közé nem minden rokont sorolnak. Ha a feleségben uralkodói vér csörgedezik, akkor ő is és a tőle való leszármazottak is természetesen Romanovok. Ha viszont morganatikus házasságról van szó, tehát „rangon aluli” a házasfél, akkor sem ő, sem a leszármazott nem tekinthető Romanovnak. Ezen az sem változtatott, ha az ilyen (morganatikus) házassághoz az uralkodó a házasságkötés előtt hozzájárult, vagy azt utólag elismerte. Hiába kapott ilyenkor grófi vagy hercegi címet és hozzá birtokot a feleség. Az engedélykérés viszont kötelező volt, ha erre nem került sor, a férjet általában száműzték. Ez történt Mihail Alekszandrovics nagyherceggel is 1912-ben. Az első világháború kitörésekor engedte meg II. Miklós öccse kérésére, hogy hazamenjen Oroszországba és ismét a hadseregben szolgáljon. A cár később megenyhült és grófnői címet adományozott a nagyherceg feleségének. Az élet aztán úgy hozta, hogy II. Miklós Mihail Alekszandrovics javára mondott le. És a nagyherceg lett az első a kivégzett Romanovok sorában. Rajta és ismerősein próbálták ki a likvidálási terv elgondolt technikáit.

Makszim Gorkij kiállt Leninnél egy általa becsült Romanov életéért (iz.ru)

Bővebben…

Berija (30.) A bukás és a tragédia, amin II. Miklós olyan kitartóan dolgozott

II. Miklós mindent feltett a háborúra, és mindent elvesztett

Most egy hosszabb összefüggő anyagrészbe kezdek bele, ami több folytatáson is áthúzódik. Ennek első eleme március 12-én jelent meg a Leleplező c könyvújság 2019./1. számában. Más sorszámmal (15.), mivel a hosszú részeket a blogon eddig gyakran többfelé osztottam. Most viszont a teljes folytatást egyszerre közlöm.

Az alábbiakban és a továbbiakban szó lesz a végkifejletről: a cári család likvidálásáról. De nem állok meg itt, igyekszem feltárni, mi történt a Romanov-rokonsággal és kik tekinthetők itt is és ott is a fő felelősöknek, illetve fő végrehajtóknak. A cári család lemészárlásáról folyamatosan megemlékeznek a történészek és a médiumok, a Romanov-rokonság szisztematikus kiirtásáról viszont alig esik szó. Holott az általános terror egymással összefüggő eseményeiről beszélünk, ezeket mindenekelőtt együtt érdemes vizsgálni.  Az együttesen szemlélt események sora arra utal, hogy Lenin és helyettese, egyúttal riválisa, Jakov Szverdlov (1885 – 1919) a kivégzésekről előre tudtak. Mi több, bizonyára ők adták ki a parancso(ka)t. A később elkövetkezőkben igyekszem pótolni a Romanov-rokonok likvidálásáról és azok változatos végrehajtási módjairól szóló hiányzó tényeket, és bemutatni, hogyan bántak el azokkal a Romanovokkal, akik nem, vagy csak későn akartak kimenekülni az országból. Természetesen szó esik majd a cári család kivégzéséről is, de főképpen annak olyan momentumairól, amelyek újdonságot jelenthetnek, vagy amelyek az ügyek és a személyek megítélését eldöntő fontos kiegészítésekkel, pontosításokkal szolgálnak.

A cár és családja 1913-ban. (Wikipédia.) Egyikük sem menekült meg a kivégzéskor?

Bővebben…

Berija (28.). Alfred Redl a valóságban. A szuperkém

Redl: a megbízója buktatta le?

 Most pedig folytassuk a nagyjából 100 éve történtekkel, amelyek annyiban is érdekesek számunkra, hogy ezek is a cikksorozat címében megjelölt téma időbeli és „oksági” előzményei. Különösen ez utóbbiak szempontjából fontos az a kérdés, amiről Max Hoffmann (1869 – 1927) vezérőrnagy, az I. világháború egyik legnagyobb stratégája és a Keleti Front vezérkari főnöke könyvet írt Elvesztegetett lehetőségek címen. Ha kihasználták volna a központi hatalmak ezeket a lehetőségeket, akkor akár győzhettek is volna, de legalábbis tisztességes békével ért volna véget a Nagy Háború. Ezek között van olyan, amit Hoffmann nem említ. Ez Redl gyors leleplezése lett volna.

Redl még hadnagyként. (Fotó: alchetron.com)

Bővebben…

Berija (25). Elvesztegetett lehetőségek (első világháború)

Max Hoffmann (1869 – 1927) vezérőrnagy könyvével fejeztem be a cikksorozat előző részét, és most azzal folytatom. Az elvesztegetett lehetőségek c. kötet sok fontos eseményt tárgyal, ezek közül eddig a breszt-litovszki tárgyalások bemutatásánál támaszkodtam – többek között, sokszor más forrásokkal együtt, azokkal kiegészítve – a könyvre. Megállapításai most sem kizárólagos forrásként szerepelnek, nem egyszer csak egyfajta ürügyként valaminek a kifejtésére.  Az elvesztegetett lehetőségek egyébként nagyrészt arról szól, hogyan lehetett volna mégis megnyerni az első világháborút, vagy legalább elérni a tisztességes békét, amihez persze komoly, erős ellenfélnek kellett volna maradni. És ezzel elkerülni e háború lezárásának máig ható tragikus, deformáló, mérhetetlen szenvedést hozó következményeit. Hadd tegyem hozzá, hogy ha az ésszerűség és nem az elvakult bosszú és az elvakult jutalmazás vezérli a győztes antantot, akkor is javultak volna az esélyei annak, hogy valódi béke helyett ne egy 20 évre szóló fegyverszünet – ahogy Foch tábornok minősítette (ld. alább!) –  szülessen.

1918: a németek aláírják a fegyverszünetet Foch marshall előtt. (Képeslap, Wikivand)

Bővebben…

Berija (23. rész). Egy film: Sztálin halála (2017)

Június közepe táján jelent meg a Leleplező c. könyvújság 2018./2. száma, benne két írásommal, köztük a Berija-cikksorozat következő részével.  Ezúttal nagyobb terjedelmet kapott a folytatás, ezért az utóközlések is hosszabbak lesznek. A folytatás a hagyománynak megfelelően felkerült blogomra; itt ezúttal is két részre bontva publikálom. A 23. rész még inkább kapcsolódik a jelen aktualitásaihoz. Úgy éreztem, nem tehetem meg, hogy ne foglalkozzak a közelmúltban bemutatott filmmel (Sztálin halála), mivel annak főszereplője nem a címszereplő Sztálin, hanem valójában Lavrentyij Berija. És sajnos kiderült, hogy sokan még mindig – nyugaton is – ragaszkodnak a Hruscsov által kitalált, terjesztett és a köztudatba belevésett, évtizedeken át folyamatosan ismételt, a történelem meghamisításán alapuló Berija-kép felidézéséhez és ébrentartásához. Sőt – bármilyen meglepő – még újabb valótlanságokat is kitaláltak. A Sztálin halála c. filmet egyébként alkalomnak tekintettem arra, hogy Berijáról tett több megállapításomat összefoglaljam, illetve erről az oldalról is alátámasszam. A téma aminél most tartunk, az Berija hagyatéka és annak sorsa, ami szintén kapcsolódik a filmhez, illetve Hruscsov személyéhez.

Berlin 1945-ben. Meddig tarthat a béke? (Fotó: Wikipédia)

Bővebben…