egyensúly címkéhez tartozó bejegyzések

Politikai helyzetkép (6). Nyugdíjprémium, inflációs nyugdíjkorrekció, Erzsébet utalvány

 Zavaros vízben könnyű halászni!
(Közmondás)
Zavaros vízbe sose ugorj bele!
(Közmondás)

Nem teszek tiszteletköröket: másokkal ellentétben. Nem futok körbe-körbe, nem ismétlem az egyébként soha nem igazolt paneleket. Ennek nincs értelme, sajnos mások ezt megteszik.  Sporthasonlattal: arra vállalkoztam, hogy egy nagyon nehéz, szinte áttekinthetetlen terepet, ami tele van akadállyal, álcázással, kitaposott tévúttal és ebből létrejött kényszerpályával, felderítsek. Arról írok, ami a zavaros, sőt zavarossá tett felszín alatt van. (A zavarosság – mint láttuk az előzőekben – a rezsimek lételeme, ezért is szerepel a mostani folytatás fölött is ez a két mottó.  Ami az érdekre és a veszélyre egyaránt utal.) Amit feltártam és amit most és a továbbiakban közreadok, az nem csak három nyugdíjelemről (nyugdíjprémium, nyugdíjkiegészítés, Erzsébet utalvány), sőt nem is kizárólag a nyugdíj intézményéről szól, bár ez is nagy téma. Mint cseppben a tenger, ugyanúgy benne van a magyar valóság (gazdaság, gazdaságpolitika, kormány, ellenzék, „rendszerváltás” stb.) számtalan általánosítható jellegzetessége. Bár – mint írtam – tiszteletkörök nem lesznek, a bevezető azonban nem hiányozhat.

Kovács László: Merjünk kicsik lenni! Kovács “Lacinak” sikerült! (Fotó: MNO.hu)

Bővebben…

Támadás a forint ellen. Keresd az államot?!

Ötletből bumeráng

Nem kétséges, hogy van támadás. Az sem, kik állnak a hátterében: aktív és passzív szereplőként. Ezek többségéről viszont a hatalom ma sem akar hallani, miközben állítólag keresi a tetteseket. Önmaga ellen is vizsgálódik vagy így akarja elterelni a figyelmet?

Bővebben…

Kérdések a gazdasági növekedésről

Semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek
(Talleyrand  a Bourbonokról)

A gazdaság egyik legfontosabb mutatója a gazdasági növekedés. Főleg ez teremti meg a forrásokat a beruházásokra és a ki nem elégített fontos szükségletek részbeni kielégítésére, a strukturális változások végrehajtására, a tömeges szegénység felszámolására, hiányzó munkahelyek létrehozására.

Orbán Viktor: hol a növekedés?

Orbán Viktor: hol a növekedés?

Bővebben…

Sámánok és cenzorok, sőt sámán-cenzorok

Ma sem az számít, mit mond, hanem, hogy ki mondja

A rossz, eredménytelen, sehova nem vezető gazdaságpolitikai gyakorlatok csak úgy tudtak fennmaradni és még inkább kizárólagossá válni, hogy a gazdaságirányításban, a kutatásban, a (pénzügyi) „elemzők” között, a nagyvállalkozói körben és a médiában olyan meghatározó véleményformálók, valóságos „sámánok” vannak, akik nem a valóságban mozognak, hanem feltételezésekkel, be nem igazolódott klisékkel vagy akár szólamokkal operálnak. Képviselik és minden eszközzel konzerválják a – többszörösen eredménytelennek bizonyult, de mégis mindeddig lényegében mozdíthatatlan – „főirányt”. E feltételezések, tévhitek heves védelmét ők maguk a köz érdekeivel szokták magyarázni, valójában azonban éppen azzal ellentétesen lépnek fel, csoportérdekeket szolgálnak ki. A hangadók nem ritkán cenzori szerepet is betöltenek, ennek ellenére közülük kerültek ki azok, akik a médiatörvény ellen, a véleményszabadság és a sajtószabadság „megtartásáért” a leghangosabban ágáltak és ágálnak.

Matolcsy György:  ilyenek mindenütt vannak

Matolcsy György: ilyenek mindenütt vannak

Bővebben…

Mellékletek

Járai Zsigmond pénzügyminiszter „megakadályozott adóreformja”

Az Echo Televízió egyik, nemrég ismételt adósából két meglepő hírről értesültem. Mindkettőt azért találtam különösen meglepőnek, mert az eseményeket annak idején közelről figyelhettem meg, sőt azoknak szemtanúja, sőt részvevője voltam. Nyugodtan állíthatom, hogy ezúttal – ha nem is a kisgazdákon, ahogy Járai panaszkodott, hanem – rajtam múlt, mi történik.

A kormány ülésein Torgyán József miniszter távollétében gyakran én vettem részt. Amire Járai Zsigmond utal, azon is én vettem részt és sikerrel próbáltam elérni, hogy a programunkkal ellentétes adóváltozásokra ne kerüljön sor. Akár reformnak nevezik, főleg persze utólag, akár nem.

Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter, az MNB volt elnöke

Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter, az MNB volt elnöke

Bővebben…

Az Alternatív gazdaságpolitika (1995. november)

„… nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba” – állította Epheszoszi Hérakleitosz (Kr. e. 535-475)

Nyilván Hérakleitosz sem gondolt kizárólag a folyókra, amelyek soha nem azonosak önmagukkal, hanem általános érvényű megállapítást tett.  Ha nem így lenne, nem idéznék évszázadok óta.Mi mégis újra és újra  lényegében ugyanabba a “folyóba”, a valóságban ugyanabba a gazdasági konstellációba, a válságba  lépünk. És ez már  – néhány év megszakítással – évek óta tart. Annak ellenére, hogy van tapasztalat arra is, hogy valóban lehet másként és eredményesen csinálni. Ennek alapját az Alternatív gazdaságpolitika adta, aminek a bemutatására a blogban most sor kerül.

 

Alternatív Gazdasági Politika

  Bővebben…