Bogár László címkéhez tartozó bejegyzések

A kormány nem tűzött ki semmilyen árfolyamcélt. Az az optimális forintárfolyam, amely mellett a magyar gazdaság stabilan növekszik. (Varga „Misi”)

A második Orbán-kormány egyik gazdaságpolitikai tévútja a forint gyengítése. Ezen még „kitartóbban” halad, mint Kádár János a szocializmus építésének útján. (A hangulatot talán inkább visszaadja, ha felidézzük, a Kádári kiejtést: „ÚT-JÁN”). Felelősséget viszont az Orbán-kormány nem vállal, sőt igyekszik saját szerepét tagadni. Hogy stílszerűen fejezzük ki magunkat: a kormányzati kommunikáció „út-ján” és vazallusai („szakértői”) „út-ján”. Előfordult, hogy vizsgálatot indított a spekulánsok felkutatására; ennek kormányzati eredményét azonban ma sem ismerjük. (A továbbiakban erre is még kitérünk.) A forintgyengítés tendenciáját folyamatosan tagadja, a mélypontokat ideiglenesnek tartja. Intézkedéseivel és nyilatkozataival viszont nem hagyja visszaerősödni a forintot a korábbi szintekre. Vajon miért teszi ezt?  Közérdekből vagy csoportérdekből? Egyáltalán az ismereteik minek az átlátására teszik képessé a döntéshozókat? És vajon hány döntéshozó van például ebben a kérdésben?

Számomra még mindig meglepő ez a tévút, hiszen emlékezetem szerint ritka, bár nem teljesen példátlan, hogy egy kormány konzekvensen és ráadásul az ország szempontjából látnivalóan értelmetlenül gyengítse saját nemzeti valutáját. Ráadásul anélkül, hogy tudná, vagy legalább érdekelné: alá- vagy túl van-e értékelve a forint? És vajon mennyire? A kevés szokatlan példa egyike erre a „politikára” ugyan Magyarország, de hosszú ideje – a Bokros-csomag és az első Orbán-kormány óta – ilyen kormányzati „politika” szerencsére nem realizálódott. Medgyessy Péter persze szerette volna folytatni a nemzeti valuta rontását, de Járai Zsigmond jegybank elnök ennek az „irányzatnak” a kormányváltás után már útját állta. (Szemléletváltás helyett régi nézetek. Megint előhúzták a forintleértékelést)  Az idézett cikkből az is kiderül, hogy 2010-ben ismét elővették a régi nézeteket. Szemléletváltás ugyanis a Fordulat és reform óta e téren sem következett be, a közgazdasági felfogás hiába cáfolta meg sorban a leértékelésnek tulajdonított előnyös feltételezéseket, a magyar politikában és azt kiszolgáló szakmában e feltételezések továbbra is „ősigazságokként” funkcionálnak.

1. sz. ábra

Bővebben… →