belső piac címkéhez tartozó bejegyzések

A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások (3. folytatás)

Szabad szemmel is látható: nincs túlfogyasztás! Mégis ezt veszik célba!

A cikksorozat előző részét ott fejeztem be, hogy egy rossz és kiáltóan valótlan axiómából (az eladósodásról a nyilvánvalóan nem létező  “túlfogyasztás” tehet) szükségképpen félrevezető következtetést vonnak le. A megoldás ezek szerint a fogyasztás korlátozása lenne. De hát nincs túlfogyasztás! A ’80-as évek közepének szintjén vagyunk! Ráadásul a belső piac korlátozásával és az ad hoc gazdasági intézkedésekkel, ötleteléssel jóval kisebb a gazdasági növekedés, mint lehetne: 2000 és 2009 között például 80 000 milliárd (!) forinttal több GDP jöhetett volna létre!

Sajnálatos módon a “megítélésben” sem nagyon különbözik a politika két oldala. Az eladósodás visszavezetését a lakossági jövedelmekre és fogyasztásra axiómaként mondták ki mindkét oldalról, holott ez egy tipikusan olyan kérdés, aminél a feltételezésnél tovább lehet és kell lépni.  A “diagnózis” bizonyításával vagy legalább alátámasztásával nem foglalkoztak.

Bár a Kényszerpályák, tévutak c. könyvemben erre is felhívtam a figyelmet, a – túlfogyasztásról szóló „diagnózist” – valamiféle axiómaként tovább használják és harsogják. Arra is felhívtam a figyelmet, hogy e „diagnózisnak” nemcsak eszmei jelentősége van, hanem gyakorlati is, nemcsak a múltra vannak következményei, hanem a jövőre is. De ahogy mondani szokták: „oda sem bagóztak” erre.

Orbán Viktor

Orbán Viktor a rádióban. 2010 óta mondja: Közép-Európa és benne Magyarország lesz az európai gazdaság motorja…

Bővebben…

Értelmetlen a fogyasztás korlátozása. 1997-es helyzetkép

Nem igaz az „aranytojást tojó tyúk” legendája!

Alábbi írásom az Új Magyarország c. lapban, 1997. november 22-én jelent meg, néhány hónappal az országgyűlési képviselőválasztások előtt. A cikknek a szerkesztőség ezt a címet adta:  “A fogyasztás korlátozása elhibázott lépés”.  Kiderül a cikkből, hogy a fogyasztás korlátozása  nemcsak értelmetlensége, eredménytelensége miatt, hanem súlyos kárai miatt is elhibázott lépés. Az egy újságoldalnyi terjedelmű  írás ezt is bemutatja. Sajnos a megszorítások  nem kerültek le a napirendről, néhány év megszakítással azóta is tulajdonképpen erre korlátozódik a “gazdaságpolitika“, a negatív következmények is hasonlóak.  Az 1997-es helyzetkép tehát alig változott, közben viszont elvesztegettünk újabb 17 évet. De lássuk a komplett elemzést és a részleteket! Tanulságos áttekinteni, mi történt addig és mit tudtunk már akkor.

Fogyasztás, Új Magyarország

A fogyasztás korlátozása gyakran vezetett elnyomorodáshoz. Fotó: Talum Attila

Bővebben…

A forint gyengítésének tévútján. A kibogozatlan hatások (2. folytatás)

2000 és 2009 között akár 80 000 (!)  milliárd forinttal több lehetett volna a megtermelt forrás!  (Nem csak elméletileg…)

Az előző rész folytatása itt következik! A cikk végén – ahogy egy ideje teszem – a mostani résszel kiegészítve közlöm a teljes, meglehetősen hosszú cikksorozat sémáját és az egyes folytatások elérhetőségeit. Ott hagytuk abba, hogy bemutattam: 1989 és 2011 között Magyarország produkálta a leggyengébb teljesítményt a V-4 országok között.(3. ábra).

Tovább vezetve az adatokat, a kedvezőtlen tendencia tulajdonképpen folytatódik az utóbbi években. A visegrádi országok (V-4) között az egyetlen változás Csehország viszonylatában következett be: itt a 2009-es adathoz, általában a mélyponthoz képest hasonlóan csekély volt a növekedés, mint Magyarországon. A tendencia azonban nem változott, nem közeledtünk a csehekhez sem. Érdekes módon Lengyelország volt az egyetlen V-4 ország, ahol 2009-ben nem következett be visszaesés, 1,6 százalékos növekedés történt. A legnagyobb mértékben Magyarországon esett vissza a nemzetgazdasági teljesítmény, itt 6,8 százalékkal csökkent, míg Csehországban és Szlovákiában 4,4, illetve 4,9 százalékkal.

A gazdasági növekedés a V-4 országokban, 2010–2013

Növekedés a V-4 országokban, tábla

Bővebben…

A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások (1. folytatás)

Mi is az a nem konvencionális (unortodox) gazdaságpolitika?

Folytatom a forintleértékelés hatásainak kibogozását. Egyúttal továbbra is olyan kérdésekre keresek választ: jó-e a gyenge forint és a folytatódó leértékelő politika az országnak, a magyar gazdaságnak, a magyar lakosságnak? És valóban jó-e a politikai hatalomnak? Különösen akkor, amikor a magyar valuta a meghatározó fizetőeszközökhöz képest már most is igen jelentősen alá van értékelve. (Már a cikksorozat elején bemutattam, hogy jelenleg 43 százalékkal.)  Elég természetesnek kellene lennie, sajnos ez sem az, hogy a kormány a helyzet és a valódi hatások ismeretében alakítsa ki a forint árfolyamára vonatkozó elképzelését és nem hiedelmek alapján. A kormány mégis e nélkül folytatja közreműködését a forint gyengítésében. Sőt minden bizonnyal el van szánva a leértékelés gyorsítására, erre lehet következtetni nyilatkozataiból és különböző intézkedéseiből, terveiből. Ez egyébként nyilván különböző érdekcsoportoknak is szándéka. A kormányhoz hasonlóan persze nyíltan ők sem vállalják, viszont ők is tesznek érte.

Varga, Orbán

Varga Mihály és főnöke, Orbán Viktor. Szimbolikus gazdasági miniszter?

Bővebben…

A forint gyengítésének (tév)útján. A gyökerek

Zavaros vízben jó halászni?

(Magyar közmondás, ezúttal kérdőjellel)

A mondanivaló jobb taglalása kedvéért más alcímmel folyatódik a forint gyengítéséről szóló cikksorozat. A gyökereket kettős értelemben használom, kiindulópontként és a végrehajtó személyek megjelöléseként: úgy is, mint előzményeket (gyökerek), úgy is, mint az előzmények folytatóit, „továbbfejlesztőit” („gyökerek”). Természetesen továbbra sem tévesztem szem elől a korábbi alcímet: Kinek jó ez? Mármint a forint gyengítése.

Matolcsy György Huba. Gyökerek és "gyökerek"

Matolcsy György Huba. Gyökerek és “gyökerek”

Bővebben…

Választások. Ki a legszerencsésebb és ki kapott esélyt? (4. folytatás)

 Alamuszi macska nagyot ugrik!

(Magyar közmondás)

Ott hagytuk abba, hogy milyen is ez a „baloldali” „szociálpolitika”.  Azzal folytatom: ki volt az ihletője, úttörője  ennek az abszurditásnak és a piaci viszonyok összezavarásának.

Gazdasági kérdések szegénypolitikai megközelítése

Közgazdászként számomra mindig egyértelmű volt és ma is az, hogy  ha pl. a rezsinél nem a reális költségekkel arányos a díj, a túlszámlázott összeg minden fogyasztónak visszajár. Gazdagabbnak, szegényebbnek, szegénynek egyaránt. Ehelyett egy idő óta az önmagát baloldalinak nevező politika a túlszámlázott díjat nem adná vissza, annak egy részéből a szegényekkel „jótékonykodna”. Még visszásabb volt, amivel ez kezdődött: az érvényes szabályok szerint is megkárosított (magyarán becsapott) ügyfeleknek visszajáró pénzt, bár az Elmű a kárt elismerte és kész volt visszafizetni, az akkori kormány egyszerűen eltulajdonította. A Krízis Alapba „helyezte”. A Bajnai-kormányról van egyébként szó. Aztán a jogtalanul elvett milliárdos nagyságrendű pénzből – „belátása szerint” – támogatásokat adott. Törvénysértően járt el, de a politika szereplői, no meg a sajtó ezt nem kifogásolták. A kormány még dicsekedett is ezzel a “megoldással” és ebben sem állították meg.

Bajnai Gordon2

Bajnai Gordon, a szociálpolitikai úttörő

Bővebben…

Meg nem oldott feladatok (2). A devizahitelesek helyzetének rendezése (3. folytatás). A megoldás

Orbán Viktornak „az a … feladat jutott, hogy a valós nemzeti alternatívát nyújtó népvezér (a királyfi) helyett annak ’alteregója’ legyen; vagyis hogy … ’a hiteteles alternatívát, a nemzeti hőst’ alakíthassa, holott az igazi szerepe ’levezető szelep’, amelyből a remény, az igazi alternatíva utolsó esélye fáradt nemzeti gőz formájában távozik el, és nem marad utána más, csak az űr.”

(Czike László: Rendszerváltó szabadkőművesek. 2010.)

Az előző három részben elég alaposan körbejártuk a devizahitelesek helyzetének összetevőit és eljutottunk a lehetséges, egyben szükségképpen alternatív megoldáshoz. A valós megoldás  nem bonyolult, de vannak – egyelőre még mindig teljesületlen – előfeltételei. A PSZÁF-nek pontos és részletes helyzetképet (ld. alább) kell adnia. Ezt meghiúsíthatja, ha az MNB-hez kerülne a PSZÁF, ami mellett Matolcsy György Huba MNB-elnök elkezdett kampányolni. (Ha az ötlet megvalósulna, a PSZÁF-et nem lehetne e tényfeltárásra rászorítani, de még meglevő adatainak publikálására sem. Bizonyára ez a szempont Matolcsynak eszébe sem jut, sokkal inkább az, hogy a kereskedelmi bankok e lépéssel még inkább, adminisztratíve is függnének tőle.) Érdekes fejlemény, hogy Szász Károly, a PSZÁF elnöke a kormány kompetenciájából a Magyar Nemzeti Bank és Matolcsy elnök kompetenciájába szeretne kerülni.

Matolcsy György országjáráson. Mögötte, a kivetítőn az MNB.  A PSZÁF-et is akarja

Matolcsy György országjáráson. Mögötte, a kivetítőn az MNB. A PSZÁF-et is akarja

Bővebben…

Az uniós támogatásokról (2014-2020)

“A tények makacs dolgok; legyenek bármik is a kívánságaink, szándékaink, vagy kívánjanak bármit indulataink, nem változtatják meg a tények és bizonyítékok állását.” (John Adams amerikai elnök: 1735-1826)

Amit John Adams és nyomán Joszif Sztálin és mások mondtak, bölcs megállapítás. Hiába magyarázzuk félre a valóságot, attól még létezik ez a valóság. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne a tények helyett virtuális tényekről beszélni, mást állítani a valóságról, mint ami. De azt sem jelenti, hogy a tényeket egyáltalán tekintetbe veszik, vagy hogy megismerik a tények közötti összefüggéseket. A valóságra ma egyébként is kevesen “vevők”, vagy akár csak kíváncsiak.

A napokban az EU-s csúcson elfogadták az EU új középtávú (hétéves) költségvetésének kerettervét.  Nagy küzdelem folyt a pénzekért, két értelemben is. Egyfelől, hogy kevesebbet kelljen befizetniük az országoknak, tehát, hogy kisebb legyen az új ciklus EU-s költségvetése, másfelől, hogy minél több támogatáshoz jussanak a tagországok. A két cél egyidejűleg meglehetősen nehezen volt teljesíthető, mondhatni, teljesíthetetlen volt. Vannak persze kormányfők, akiknek ez – szerintük – mégis csak sikerült.

Orbán Viktor miniszterelnök. Fantasztikus sikertörténetnek tartja

Orbán Viktor miniszterelnök. Fantasztikus sikertörténetnek tartja

Bővebben…

Rezsicsökkentés. Mi kell hozzá?

Van erőnk a rezsicsökkentéshez

(Orbán Viktor miniszterelnök)

És még mink van? – szívesen megkérdezném. Erő biztos van és már lassan három éve,  hiszen a kormány kétharmadot tud maga mögött. A rezsicsökkentés azonban – ha célszerű a módja – nem igényel különösebb erőt, hacsak… Hacsak ahhoz nem, amihez másutt éppen hogy nem kell: a kormány kötelező feladatainak jobb, sőt netán jó ellátásához. A természetes monopóliumok szabályozása, a fogyasztói érdekvédelem és a minőség biztosítása egy kormány legfontosabb feladatai közé tartozik, de nálunk évtizedek óta e kötelezettségek el vannak hanyagolva. A fogyasztói érdekek védelmére létrehozott intézmények tulajdonképpen kulisszaként léteznek. Aligha gondolhatjuk, hogy a kormány akaratával szemben tehetnék ezt. De ha mégis, akkor ott van (ott lenne) az erő, mégsem változik „működésük” jellege.

Orbán Viktor a rádióban. Van erőnk a rezsicsökkentéshez

Orbán Viktor a rádióban. Van erőnk a rezsicsökkentéshez

Bővebben…

Mennyivel kell csökkenteni az áram és a földgáz árát?

A magyarok építhettek arra a dologra (?!), amiben nagy rutinjuk van (Bajnai Gordon miniszterelnök 2010-ben)

Folytassuk tehát a témát; a “kell-e csökkenteni kérdése után” tekintsük át azt is, hogy mennyivel kell. Ott hagytuk abba az előző cikkben, hogy a magyar gazdaság egyik sajnálatos sajátossága a már három évtizede rendkívül magasnak számító árszintemelkedés.

Az inflációban is, ma is Európa egyik legrosszabb mutatóját produkáljuk. Ennek egyik oka, hogy a kormányok gazdaságpolitikai elgondolás híján részben az inflációval működtetik a gazdaságot, teszik elviselhető mértékűvé a költségvetési hiányt, vesznek vissza jövedelmeket. Ez különben az egyik legkevésbé hatékony, nagy károkat és veszteséget okozó gazdaságpolitikai eszköz. Ez is egyike azon “dolgoknak”, amire Bajnai Gordon lelkesítően utalt. Jobb persze, mint a „fejre állás”, de sokkal rosszabb, mint az érdemi gazdaságpolitika.

Fogyasztói árindexek, ábra

Bővebben…