belső kontroll címkéhez tartozó bejegyzések

Boltok vasárnapi zárva tartása

Általános tanácstalanság: vajon miért akarja a kormány?!

És ráadásul ennyire?!

A kormány annyira akarja a boltok vasárnapi zárva tartását, hogy előkészítetlenül is keresztül erőszakolta a törvényt. A végrehajtási rendeletet viszont  nem volt képes megalkotni, ennek szövege a az „indulás” után még mindig számos ponton bizonytalan. Ennek ellenére a kormány 2015. március 15-ével hatályba léptette a törvényt, aminek megsértésétől egy újabb és rendkívül súlyos szankcióval is el akarják rettenteni a kereskedőket. (A „szokásos” jogkövetkezményeken, pénzbüntetéseken túl, amit egyidejűleg alkalmaznak.) A törvényben, illetőleg a kormányrendeletben foglaltak megsértése esetén a fogyasztóvédelmi hatóságnak nincs mérlegelési joga, mindenképpen köteles a vétkes üzletet különböző időtartamokra „ideiglenesen” bezárni.

Spar (Forrás, pestisracok.hu)

“Pihennek” a bevásárlókocsik. Spar (forrás: pestisracok.hu)

Bővebben…

A kormányzásról és az értelmiség felelősségéről. Részlet egy levélből (2013. július 30.)

A kormány több intézkedésének ötlete (hogy egyáltalán felmerülhet), az intézkedések előkészítetlensége, a helyzet és a következmények nem ismerete a döntéshozás súlyos zavaraira utal. Hogy csak a legutóbbiról beszéljünk, itt van az internetadó, de mondhatjuk a szappanadót, a 27 százalékos áfát, majd utána a 35 százalékos áfával való próbálkozást, a devizahitelesek helyzetének rossz megközelítését. Ezek a tévedések az utóbbi éveket figyelve is végtelenített sort alkotnak. Változtatni kellene, a kormányzati munkában is.

Tanulságosnak tartom (és nemcsak a kormányoldalra, hanem ugyanúgy az ellenzéki oldalra nézve is), ha most közreadok néhány részletet abból a hatoldalas levélből, amit Orbán Viktor miniszterelnök úrnak küldtem és ami nagyrészt az értelmiségi felelősségről és a kormányzás hatékonyságáról, pontosabban ennek hiányáról szól.

Hegedűs Zsuzsa és Orbán Viktor2

Orbán Viktor (háttal) tanácsadóival

Bővebben…

Ki védi meg a kormányt?

A kezemet figyeld, mert csalok!

(Rodolfo)

A kormány egyes minisztériumok vidékre költöztetésével belefogott újabb nagyon értelmetlen, felesleges, kerülendő, és igen költséges ötletének rapid keresztülvitelébe. Bármennyire is értelmetlen az ország szempontjából a biztosan roppant költséges ötlet, akármennyi pénz egyszeri, illetve tartós elpocsékolásáról legyen is szó, bármennyire is rontja a költöztetés a szóban forgó minisztériumok és a kormány működésének amúgy sem magas hatékonyságát (tartósan is), a kormány és az uralkodó elit egyes reprezentánsai számára nyilván „nem elhanyagolható” előnyökkel jár. Ezzel viszont ismét szembekerül az ország és a kormány érdeke, ami elfogadhatatlan. Nem működik a kormányon belül a szakmai kontroll, ami miatt sokkal rosszabbul teljesít a kormány és az ország, mint lehetne. Erre levélben már egy éve felhívtam a miniszterelnök figyelmét.

fvm2

Az agrártárca épülete 140 éve. Megszerzése a költöztetés egyik oka? (Fotó: Wikipédia)

Bővebben…