baloldal címkéhez tartozó bejegyzések

Politikai helyzetkép (5.). Egy második Trianon lehetősége

Zavaros vízben könnyű halászni!
(Közmondás)
Zavaros vízbe sose ugorj bele!
(Közmondás)

Most térjünk vissza az alapkérdéshez: mibe kerülne nekünk a kerítés lebontása és a kvóta elfogadása? A két politikai oldal azonban nem merül bele ebbe a kérdésbe. Pedig nagyon is kellene, mivel egy második Trianon lehet belőle. A DK azt is tagadja, hogy fontos kérdésről lenne szó. Az MSZP nem, bár mégis úgy kezeli. Ugyanakkor, ha nem tartanák fontosnak ők is, nem lenne ez – ha nem is vallják be – politizálásuk alapja. Egyébként is látni kellene, hogy most – ahogy Medgyessy Péter „artikulálta” – „ÚT-E-LÁ-GA-ZÓ-DÁS-HOZ” (értsd: útelágazáshoz) érkeztünk (persze nem önszántunkból). A támogatások elvételével zsarolnak. És ha elhisszük, hogy ha beadjuk a derekunkat, az élet ugyanúgy mehet majd tovább, akkor végzetesen tévedünk. Ha elfogadjuk a diktátumot, azzal nem vagyunk túl a dolgon, csak egyetlen „békát” – bár jó nagyot – nyelünk le. Sok „béka” jön még. Tehát nem egyetlen következménnyel, hanem következmények, ráadásul tartós, talán végleges következmények sorozatával kellene számolnunk. Ebből a sorozatból lesz aztán a végső nagy következmény: az ország periféria szerepének állandósulása, gyarmati helyzete, kultúrájának, nyelvének, hagyományainak elvesztése, sőt – akár formálisan is – megszűnése.

Szijjártó kitünteti Medgyessyt

Bővebben…

Az illegális migráció és a politika válaszai

Felajánljuk-e Magyarországot?

Előrebocsátom, hogy – mint a címből is kiderül – az ország „felajánlásáról” NEM Torgyán József minapi szimbolikus javaslata jutna az eszembe; ezzel csak annyit kívánok foglalkozni, amennyi most feltétlenül szükséges. Komoly és nem csak szimbolikus dolgokról lesz ugyanis szó. Torgyán József az ATV-nek adott interjújában többek között azt proponálta, hogy ajánljuk fel újra Magyarországot Szűz Máriának. Ismételten, megújítva az aktust. Jobbnál jobb megvalósítókat talált. Előbb, 2014-ben Orbán Viktort kérte fel – aki, mint most is elmondta – korábban „hátba szúrta”. Tőle udvarias választ kapott, miszerint szakértőivel megvizsgáltatja. De az idő telik-múlik és nincs előrehaladás. Ezért a baloldalt kérné fel, ami azért is lenne hasznos, mert így szerinte a baloldal jobb színben tűnhetne fel az ország előtt. A “baloldal” viszont egészen mással, a migrációval, és annak ürügyén az ország külföldnek és külföldieknek való “felajánlásával” van elfoglalva.

A Torgyánnal készült riportról „sziporkázó vélemények” hangzottak el. Volt olyan vélemény, hogy okafogyott lenne a felajánlás, hiszen Szent István ezt már megtette. (Torgyán egyébként megismétlésről beszélt.)  Volt, aki harsányan elszórakozott a riportnak ezen a felvetésén is, hosszan előidőzve Magyarország felajánlásán. És bár a kritikus „felülről”, valamiféle szellemi magaslatról tekintett le a javaslatra, nem eszmélt rá arra, hogy nem szimbolikus, hanem valóságos „ország felajánlások” szinte folyamatosan történnek a rendszerváltás kezdete óta: hús-vér embereknek és világi hatalmaknak, országoknak, kormányoknak, cégeknek, intézményeknek „ajánlják fel” (árusítják ki) az országot. Ahogy ez most – a migránsok befogadásának kierőszakolása kapcsán – történik egyes “baloldali” pártok és pártocskák, törpepártok és  politikailag elfogult “civil” szervezetek részéről.  Nem vállalható kockázatokkal és várakozásokkal, számításokkal.

Bővebben…

Választások. Ki a legszerencsésebb és ki kapott esélyt? (4. folytatás)

 Alamuszi macska nagyot ugrik!

(Magyar közmondás)

Ott hagytuk abba, hogy milyen is ez a „baloldali” „szociálpolitika”.  Azzal folytatom: ki volt az ihletője, úttörője  ennek az abszurditásnak és a piaci viszonyok összezavarásának.

Gazdasági kérdések szegénypolitikai megközelítése

Közgazdászként számomra mindig egyértelmű volt és ma is az, hogy  ha pl. a rezsinél nem a reális költségekkel arányos a díj, a túlszámlázott összeg minden fogyasztónak visszajár. Gazdagabbnak, szegényebbnek, szegénynek egyaránt. Ehelyett egy idő óta az önmagát baloldalinak nevező politika a túlszámlázott díjat nem adná vissza, annak egy részéből a szegényekkel „jótékonykodna”. Még visszásabb volt, amivel ez kezdődött: az érvényes szabályok szerint is megkárosított (magyarán becsapott) ügyfeleknek visszajáró pénzt, bár az Elmű a kárt elismerte és kész volt visszafizetni, az akkori kormány egyszerűen eltulajdonította. A Krízis Alapba „helyezte”. A Bajnai-kormányról van egyébként szó. Aztán a jogtalanul elvett milliárdos nagyságrendű pénzből – „belátása szerint” – támogatásokat adott. Törvénysértően járt el, de a politika szereplői, no meg a sajtó ezt nem kifogásolták. A kormány még dicsekedett is ezzel a “megoldással” és ebben sem állították meg.

Bajnai Gordon2

Bajnai Gordon, a szociálpolitikai úttörő

Bővebben…

Választások. Ki a legszerencsésebb és ki kapott esélyt? (3. folytatás)

Rezsicsökkentés helyett az alapvető élelmiszerek áfakulcsának mérséklése. Brüsszelből és Brüsszellel

(Szanyi Tibor „ütős” választási „ígérete”)

Mielőtt folytatom az előző részben megkezdett gondolatot és rátérek a mottóra, magyarázattal tartozom, miért most kerül  sor a folytatásra, miért vártam ezzel az EP-választások lezajlásáig. Erről röviden annyit, hogy nem akartam olyan színben feltűnni, mintha az objektivitásommal baj lenne. Jóval az EP-választások előtt felismertem, hogy az országgyűlési választásokhoz képest az eredményeket tekintve egy pártnál van nagyobb lehetőség az erőviszonyok megváltoztatására, a szocialistáknál. Előbb azt gondoltam, hogy pozitív irányban. Ráadásul úgy, hogy ehhez tartalmilag nem kellett volna nagyon megújulni. Kicsit azonban igen: legalább fel kellett volna ismerni a lehetőségeket és a párt érdekeit.  Az EP-választások sajátosságai miatt most elég lett volna a párt stabil szimpatizánsainak az eredményes mozgósítása. Egy jó kampánnyal, vonzó és reális ígéretekkel és egy jó listavezetővel. Az EP-választáson ugyanis jóval alacsonyabb szokott lenni a részvétel. Az, aki tehát jobban mozgósít, az előnyhöz jut. Más kérdés, hogy az országnak ez nem sokat jelent, hiszen a jobb szereplés azt a látszatot kelti, mintha a teljesítménnyel minden rendben lenne. Pedig hát – legyünk őszinték – dehogy!

Szanyi Tibor és Gurmai Zita

Szanyi Tibor listavezető bejutott, Gurmai Zita nem. Elpuskázott lehetőség a javításra

Bővebben…

Választások. Ki a legszerencsésebb és ki kapott esélyt? (2. folytatás)

„Mert nem lehet vezető, amíg nem tudja, hova tart”

(A Lost című filmsorozatból)

Az előző rész után újabbal folytatódik a választásokról szóló cikksorozat. Most mindenekelőtt arról lesz szó: mire használják a pártok az esélyt, amit kaptak? Élnek-e ezzel vagy inkább elvesztegetik? Az országgyűlési választások után hamar kiderült, hiszen nyakunkon az EP-választás. A kampány tartalma és formája, a listavezetők személye és stílusa erre a kérdésre gyorsan választ adott. Az is jól látszik, hogy a pártelnökök a listavezető kiválasztásában a személyes érdeküket követik-e, hiszen másként őket általában nem tennék a lista első helyére, talán a listára sem.

SzanyiTibor listavezető, MSZP.

Szanyi Tibor, az MSZP listavezetője. Kinek az érdeke?

Bővebben…

Választások. Ki a legszerencsésebb és ki kapott esélyt? (1. folytatás)

Lenne mivel szembenézni…

Az előző rész óta eltelt egy kis idő, a pártok készülnek az Európai Parlament megválasztására, az országgyűlési képviselőválasztások hullámai már elültek. Kivártam, hogy lássam, vajon megtörténik-e a szembenézés az eredménnyel és az okokkal, és hogy feldolgozzák-e rendesen a választás adatait. Az előbbire nem került sor (inkább félremagyarázásokkal és kifejezetten helytelen következtetésekkel találkozunk), az utóbbira is csak hellyel-közzel. Így tehát van értelme annak, hogy korábbi szándékomnak megfelelően folytassam a témát. Mindenképpen rögzíteni kell a dolgokat, hogy néhány év múlva a valós értékelésnek is legyen esélye.

Ott hagytuk abba, hogy 2014.ben 532 202-vel kevesebben szavaztak a Fideszre, mint 2010-ben. Ez azt is jelenti, hogy a második Orbán-kormány működése több mint félmillió Fidesz szimpatizánsban kelthetett csalódást, talán kiábrándulást. Van egy másik tényező is, erről már volt és még lesz szó, ez pedig az ellenzék szereplése, ami – akármilyen hihetetlen – alulmúlta a kormányát. Nemhogy a megújulás nem következett be, hanem a ziccerhelyzeteket sem tudták kihasználni, a „magas labdákat” sem tudták leütni.

Így a választók kiábrándulása a politikából tovább folytatódott. A jogosultaknak mindössze 61,24 százaléka szavazott. De nemcsak azzal fejezték ki a választók, hogy nem találtak olyan választékot, amiből választani tudnának, hogy csaknem 39 százalékuk eleve távol maradt a szavazástól, hanem azzal is, hogy 64 ezren elmentek és érvénytelen szavazatot adtak le.

Bővebben…

Megkésett felvezető egy már elindult cikksorozat elé

Kötelező feladatok, amelyekkel a kormány nem akar foglalkozni

Ebben a cikksorozatban, aminek első része már megjelent,  néhány olyan problémára kívánom felhívni a figyelmet, aminek megoldása – bár a kormányok kötelező feladata lenne – még mindig várat magára. Sőt többnyire a kiinduló helyzet tisztázásáig sem jutott el a mai kormány, ahogy elődei sem, pedig e problémák megoldása nélkül kilábalásra és fenntartható növekedésre nem lehet számítani.

A beindításnak feltételei vannak

A beindításnak feltételei vannak

Bővebben…

Gazdasági szabadságharc vagy rossz kormányzás?

A király meztelen! Mégis arról beszélnek: viselheti-e ezt a gyönyörű vagy ronda ruhát?

Emlékeznek a mesére, ami arról szól, hogy a királynak a „fondorlatos” takács káprázatos szövetet szőtt a ruhájához? Amit csak az okosok láthattak? Mivel senki nem akart butának tűnni, mindenki, aki „látta”, el volt ragadtatva. A takácsot kitüntették, főtakácsnak nevezték ki és megbízták, hogy a szabó helyett varrja meg ő a király ruháját a körmenetre. Egész éjjel ollókat csattogtatott és cérnát fűzött be a varrótűkbe, hogy lássák, nagyon dolgozik Amikor (szerinte) elkészült, a királyt levetkőztették és a főtakács feladta rá a „ruhát”. A király elragadtatottan sétálgatott a „próbán”: neki van a legszebb ruhája! A nép felhördült, amikor megjelent előtte : de gyönyörű az uralkodó új ruhája, milyen gazdag az uszálya! Amíg aztán valaki ki nem mondta, el nem kiáltotta: a király meztelen! Roppant kínos helyzetbe került az uralkodó: meztelenül kellett befejeznie a körmenetet, úgy folytatni a menetelést, hogy már mindenki azt kiabálta: meztelen a király! A mamelukoknak is kellemetlen volt: foghatták a nem látható palástot, nehogy lelógjon a földre.

Matolcsy György: egy anyaggal

Matolcsy György: egy anyaggal

Bővebben…