Balogh Gyula címkéhez tartozó bejegyzések

Az egyik fordulópont: a ceglédi nagygyűlés

Kerek tíz éve annak, hogy példátlanul durva eljárás indult ellenem. Ma már tudható, hogy ennek egy ideig hatalmas füstje volt, de nem volt igazán lángja. Sőt az is előfordulhatott volna, hogy nem is lesz. Nem feltétlenül gondolkodtak „ott fenn” megsemmisítésemben, feltehetőleg az eseményekkel és az intrika hatására sodródtak ebbe az irányba. (Ezt a meggyőződésemet erősíti egy, a koalíciós párt belső magjából nemrég kapott e-mail, miszerint tekintsem a véletlenek játékának, hogy így alakult az életem.)

Két hónapig nem indult el a gőzhenger, noha többen nagyon rajta voltak. Bár Boros Imre ideiglenes miniszter példátlan gyorsasággal névre szóló feljelentést tett ellenem, tényállást (?) adott és megrendelte (még az eljárás kezdete előtt!) elítélésemet, napról napra lejárató és hazug cikkek jelentek meg rólam, hetekig semmi érdemi nem történt, nem mozdultak meg azok a bizonyos fogaskerekek. (Annak ellenére, hogy – mint fentebb már írtam – voltak, akik ezen rajta voltak.) Torgyán Józsefet felszólították, hogy mondjon le pártelnöki tisztéről vagy vigye pártelnökségét a nagyválasztmány elé. Boros feljelentése március 7-én történt, de két hónapig, május elejéig állt az eljárás. A névre szóló feljelentést átminősítették ismeretlen tettes ellenire és vártak. Feltehetőleg arra gondoltak, hogy Torgyánt eltávolítva „alkalmas” személyt találnak a Kisgazdapárt vezetésére.

Torgyán József bekerítve?

Torgyán József bekerítve?

Bővebben…

Események, ami miatt itt tartunk

Tíz éve történt az első politikai leszámolás (A rendszerváltás történetéhez)

Tíz éve, 2001. február 8-án olyan esemény történt, ami – a főleg az ahhoz kapcsolódóan elindított durva történésekkel együtt – nagy hatással volt pártok, pártvezetők, egyének, csoportok és az ország sorsára. Mégsem emlékezett meg róla senki. Eltűnt az ország nagy történelmi pártja, a Független Kisgazdapárt, százezrek maradtak érdekképviselet nélkül. Azóta hol van már az MDF és az SZDSZ? Mi lett a nagy pártból, az MSZP-ből? Ez ugyancsak összefügg azzal, ami 2001. február 8-án egy forgatókönyv szerint elindult.  Az eseménysor miatt bukott el a Fidesz és Orbán Viktor akkori miniszterelnök két országgyűlési képviselőválasztást, holott könnyen megnyerhette volna: a 2002. évit biztosan.  Folytatódhatott volna az eredményes gazdasági kurzus, nem következett volna be a tragikus eladósodás. Vagy nem szenvedne az ország ismét a hatalmas belvízkároktól, nem kormányoznák program és elgondolás, koalíciós kontroll (és fék) nélkül.

Torgyán József és Orbán Viktor. Mi van a fejekben?

Torgyán József és Orbán Viktor. Mi van a fejekben?

Bővebben…

A koalíciós leszámolás napja: a bejelentés

Egy újabb videó, egyben kordokumentum.  Ez a koalíciós leszámolás napja

2001. február 8-a van. Torgyánt lemondásra kényszerítik, a hírnek sokan örülnek, de kevesen lehetnek, akik ennek távlatos következményeit felfogják. Mindenki bízott abban, hogy kézben tudja tartani a folyamatokat. (Bővebben pl. Események, ami miatt itt tartunk.)

A koalíciós leszámolás feltárása a mai napig nem foglalkoztatja a történészeket, politológusokat – a súlyos következmények és az esemény hordereje ellenére. A legteljesebb képet Szabadi Béla sokoldalúan dokumentált publikációi adják: könyvei, médiaszereplései  és folyamatosan megújuló honlapja.

A videón látható: Torgyán József, az FVM minisztere; Szabadi Béla, az FVM államtitkára; Orbán Viktor miniszterelnök; Borókai Gábor kormányszóvivő; Pálffy István és Szellő István műsorvezetők; Stahl Judit műsorvezető; Harrach Péter családügyi miniszter;  Szentiványi István frakcióvezető (SZDSZ); Kovács László (MSZP); Csurka István frakcióvezető (MIÉP); Dávid Ibolya (MDF); Áder János házelnök (Fidesz); Vastagh Pál képviselő (MSZP); Nagy Sándor frakcióvezető (MSZP); Molnár Róbert képviselő (független); Csúcs László képviselő (MIÉP); Lányi Zsolt képviselő (független); Pápai Mihály képviselő (független), Kiszelly Katalin (független); Luigits Tamás riporter; Balogh Gyula képviselő  stb.

Amiről szó van: Torgyán lemondása; Béla király út; Orbán-Torgyán randevú; rezidencia; Miniszterelnök Hivatal; sajtótájékoztató; TV2; RTL Klub; koalíció; koalíciós partner; Fidesz-frakció; kormánykoalíció; kormányprogram; Kisgazdapárt; Fidesz; MDF; MSZP; FKGP; kormánytöbbség; Bánk Attila; Szabadi Béla; kalandor politizálás; agrártárca; Gyimóthy Géza, koalíciós leszámolás stb.

Keller László: a maffia, Orbán Viktor, Torgyán József és külföldi barátja (videó)

A kép minőségéért kárpótol, amit Keller megmutat magából, felkészültségéből és tehetségéből, valamint a valósághoz való rugalmas viszonyából. Mi forrt a fazékban a „nagy manőver” előtt? Azt is láthatjuk, mi érdekli és mi nem a parlamentet.

Bővebben…