Zavaros vízben könnyű halászni!
(Közmondás)
Zavaros vízbe sose ugorj bele!
(Közmondás)
Egy rezsim maga a zavarosság!
A címben – az alábbiak is bizonyára igazolják – a közhittel ellentétben NEM költői kérdést tettem fel: “Rendszer vagy rezsim?” Két okból sem. Egyfelől a zavaros és ellentmondásos viszonyok alapján aligha lenne szabad erre a kérdésre alapos megfontolás és hosszas elgondolkodás, a tapasztalatok megvizsgálása nélkül válaszolni. Másfelől a szokásos válasz használhatatlansága is óvatosságra int. Láthatóan semmit nem érünk azzal, ha a rendszerváltás megtörténte mellett kardoskodunk, hiszen továbbra is érthetetlen marad számunkra sok minden. Nem tudunk válaszolni például arra, miért ennyire átláthatatlanok a dolgok. Arra sem, miért működik így (ilyen kontraproduktívan) nálunk a gazdaság, a társadalom, a politika, a sajtó, az egészségügy, az állam, az igazságszolgáltatás, mondhatni akármi. Míg, ha megbarátkozunk a gondolattal, ami tapasztalatainkkal is egybevághat, tehát, hogy nem történt meg a rendszerváltás, hanem valami más lépett az előző rendszer helyébe, sok mindent meg fogunk érteni. Ami aztán magától értetődően segíthet az évtizedek óta elmaradt kibontakozásban.
A rendszerváltás forgatókönyve. Ötödik kötet. De hol a rendszerváltás és hol a forgatókönyv?
(Ikvai-Szabó Imre egykori főpolgármester-helyettes)
Mielőtt folytatnák a szennyvíztisztító beruházásának bemutatását és értékelését, kanyarodjunk vissza a két hónappal ezelőtt publikált cikkhez. (Provokáció Horváth Csaba (MSZP) javaslata a vitanapról?Háttérpolitizálás, naivitás, paktumsértés, provokáció.) Onnan indultam ki, hogy a fővárosban sem történt meg az elszámolás, de még érdemi átadás-átvételre sem került sor. Pedig Orbán Viktorelszámoltatást ígért és biztosra vette, hogy ezt “látványos” fellépések fogják követni. Mindez elmaradt. Csak arra lehet gondolni, hogy megegyezés történt a felek között. (Paktumot kötöttek?) A roppant módon aggódó Demszky és társaiszabad elvonulást kaptak, fellélegezhettek. A főpolgármester pedig fátylat borított a múlt olyan ügyeire, amelyekben tisztán kellene látniuk a fővárosiaknak. A hatalmas terheket ugyanis ők viselik. (Ld. pl. csatornadíj.)
Demszky Gábor (Fotó: Pesti Srácok). Kinek van mégis ingyen ebéd?
Nyugdíjak: ezek értékét is még tovább csökkenti a forint csaknem 50 százalékos alulértékeltsége
Azzal kezdeném, jelen esetben is miért kell kidolgozni és használni olyan elemzéseket, amelyeket itt és most is olvashatnak. Ennek az az oka, hogy nagyrészt hiányoznak, illetve hiányosak a nyugdíjrendszer sorsának objektív eldöntéséhez szükséges – elérhető tényekre és információkra, összehasonlításokra épülő – értékelések és elemzések. Ami viszont van és gondolkodásra késztethetne, az nem gondolatokat ébreszt, hanem „díszletül” szolgál. Ez vonatkozik arra a számításra is, amit alább tárgyalok. Sok más mellett ez is alátámasztja, hogy értelmetlen és biztosan fenntarthatatlan (mint egyébként minden megszorítás, ha folyamatosan akarják alkalmazni) a nyugdíjak reálértékének befagyasztása.
De mi is van a változékony álarc (jelmez) mögött?!
Nem merülnék most bele abba, hogy történt-e rendszerváltás (rendszerváltozás, rendszerváltoztatás) Magyarországon. E kérdést magam is igen lényegesnek tartom, régóta foglalkoztat: könyvekben, cikkekben, videókban alaposan körbejárva és átgondolva a kérdést, jutottam el korábbi válaszom felülvizsgálatához. A mostani téma szempontjából is fontos a kérdés eldöntése, hiszen ebből sok minden következik. Én magam is azok közé tartozom, akik ma úgy látják, hogy nem történt meg a rendszerváltás. (Hacsak a rendszer hiányát, illetve a különböző rendszerekbe illeszthető elemek kulisszáit és torzóit nem tekintjük annak.) Arra jutottam (Ld. pl. Küzdelmek, esélyek, balsikerek és sikerek (2.), 2014. 12. 27.), hogy a „régi” rendszerből nem jött létre nem hogy új rendszer, de rendszer sem, ami van, azt inkább rezsimnek hívhatjuk.
Orbán és Matolcsy a jegybankelnök Növekedés és egyensúly c. könyvének bemutatóján. Írói álarc (Fotó: index.hu)
Hát, ez egy ee-g-éé-sz-ee-n kivételes vállalkozás, hogy a ciklus közepére egy párt lényegében kormányprogram mélységű javaslatsorral (…), programmal áll elő (…), ilyennek nincs előzménye.
(Gyurcsány Ferenc értékelése a saját „programjáról”. ATV, 2016. február 1.)
2015–2016-ban több olyan évforduló is van, aminél jelentőségük miatt el kellene időznünk. 2015-ben lett 20 éves a Bokros csomag, aminek szükségességéről és valós következményeiről még mindig sok a félreértés. 2015-ben volt 20 éve annak is, hogy meghirdette a Kisgazdapárt az alternatív gazdaságpolitikát, ami már kidolgozása és elemeinek bemutatása alatt a párt látványos előretörésének motorjává vált. 1995-ben a Kisgazdapárt lett az ország legnépszerűbb pártja. Éppen 20 éve, 1996 elején az előretörés tendenciája még folytatódott. 2016-ban több kevésbé pozitív eseménynek is kerek évfordulója lesz; közülük a jelen témához kapcsolódó őszödi beszédet hozom most szóba.
Gyurcsány és Bajnai. Túlfogyasztott a lakosság… Tényleg?!
“Dugjuk” vagy kiszolgáljuk a fővárosiakat? Fenyegetjük vagy képviseljük választóinkat?
Triviálisan, de stílszerűen (hiszen a dugódíjról is szó van) fogalmazok.”Dugjuk” vagy kiszolgáljuk a fővárosiakat? Fenyegetjük, kioktatjuk választóinkat, megsarcoljuk a fővárosi lakosokat, az utazási kedvezményre jogosultakat, az autósokat, a budapesti agglomerációban élőket, szolgáltatásokat szűkítünk, járatokat ritkítunk, megszüntetünk? Vagy inkább gondolkodunk és ellátjuk azt, amire bizonyára vállalkoztunk? Ha nem lenne egyértelmű, ez nem más, minta főváros és a fővárosi lakosok érdekeinek folyamatos és következetes képviselete, és a főváros elvárható színvonalú működtetése, többek között a fővárosi közlekedés rendszereinek elvárható színvonalú működtetése. Ehhez alapvetően két – egymással is összefüggő – feltétel tartozik: források és megfelelő irányítás (eltökéltség, felkészültség, stratégia). Ma sajnos mindkettőben nagy a hiány: az utóbbiban talán még nagyobb. Olyannyira, hogy a vezetés mintha a saját feladatait sem ismerné és/vagy nem igazán “erőltetné”.
Orbán Viktor és Tarlós István. Mi lesz a fővárosiak érdekképviseletével?
Werner Faymann osztrák kancellár is azon politikusok közé tartozik, akik a megengedhetetlent engedik meg maguknak. Sőt Faymann különösen élen jár nemcsak a magyar kormány és Orbán Viktor, hanem Magyarország és a magyarok gátlástalan és folyamatos gyalázásában is. Vajon miért teszi? Elsősorban a közelgő ausztriai önkormányzati választásokban, vagy sokkal szélesebb összefüggésekben és jóval nyomósabb motivációban kell keresni az okot? Hogy ezt és persze Faymann nemzetközi és magyarországi társainak manővereit megértsük, vissza kell mennünk három hónapot, helyenként még többet az eseményekben. És persze kicsit el kell mélyednünk Faymann fellelhető életrajzaiban.
Werner Faymann osztrák szövetségi kancellár (Fotó: Straussz, AP)
Blogomon és könyveimben többször is foglalkoztam a programoknélkülözhetetlen szerepével. Most ismét elő kell vennem ezt a témát: ezúttal a már népvándorlás méreteit öltő illegális migráció apropójából. Vajon a programhiánynak mi a szerepea lassú reagálásban és a kerítésépítés utáni kiúttalanságban, tanácstalanságban?
Bokros Lajos (MoMa) szerint most nem kell program…
Folytatódik a néhány napja publikált cikk. Az előző rész az ellenzék tényleges és lehetséges szerepének felvetésével fejeződött be. A jobb teljesítményt biztosan nem mozdítja elő, hogy az ellenzék vizsgált csoportja kifejezetten visszautasítja a bírálatot, az elemzést is, hiszen azt kritikának veszi. Önmagát tulajdonképpen bírálhatatlannak tartja. (Az ellenzék – az állandó körülírás elkerülése végett – továbbra is az ellenzék egy csoportját, a “balliberálisként“, “baloldaliként” vagy “liberálisként” megnevezett, illetve önmagukat így megnevező pártokat, személyeket, szervezeteket, orgánumokat jelöli.)
Előrebocsátom, hogy – mint a címből is kiderül – az ország „felajánlásáról” NEMTorgyán József minapi szimbolikus javaslata jutna az eszembe; ezzel csak annyit kívánok foglalkozni, amennyi most feltétlenül szükséges. Komoly és nem csak szimbolikus dolgokról lesz ugyanis szó. Torgyán József az ATV-nek adott interjújában többek között azt proponálta, hogy ajánljuk fel újra Magyarországot Szűz Máriának. Ismételten, megújítva az aktust. Jobbnál jobb megvalósítókat talált. Előbb, 2014-ben Orbán Viktort kérte fel – aki, mint most is elmondta – korábban „hátba szúrta”. Tőle udvarias választ kapott, miszerint szakértőivel megvizsgáltatja. De az idő telik-múlik és nincs előrehaladás. Ezért a baloldalt kérné fel, ami azért is lenne hasznos, mert így szerinte a baloldal jobb színben tűnhetne fel az ország előtt. A “baloldal” viszont egészen mással, a migrációval, és annak ürügyén az ország külföldnek és külföldieknek való “felajánlásával” van elfoglalva.
A Torgyánnal készült riportról „sziporkázó vélemények” hangzottak el. Volt olyan vélemény, hogy okafogyott lenne a felajánlás, hiszen Szent István ezt már megtette. (Torgyán egyébként megismétlésről beszélt.) Volt, aki harsányan elszórakozott a riportnak ezen a felvetésén is, hosszan előidőzve Magyarország felajánlásán. És bár a kritikus „felülről”, valamiféle szellemi magaslatról tekintett le a javaslatra, nem eszmélt rá arra, hogy nem szimbolikus, hanem valóságos „ország felajánlások” szinte folyamatosan történnek a rendszerváltás kezdete óta:hús-vér embereknek és világi hatalmaknak, országoknak, kormányoknak, cégeknek, intézményeknek „ajánlják fel” (árusítják ki) az országot. Ahogy ez most – a migránsok befogadásának kierőszakolása kapcsán – történik egyes “baloldali” pártok és pártocskák, törpepártok és politikailag elfogult “civil” szervezetek részéről. Nem vállalható kockázatokkal és várakozásokkal, számításokkal.
