ATV címkéhez tartozó bejegyzések

Miről szól az őszödi beszéd?

Olyan világot akarnak, amelyben nincs se őszödi beszéd, se felcsúti vezér              (Bajnai Gordon)

Az őszödi beszéd fő problémájáról és irritációjáról nem szoktak beszélni, talán nem is vették észre

Most két mottót is adok, egyet Bajnai Gordontól, egyet saját magamtól. Így együtt fejezik ki, ami alább következik.

Az őszödi beszéd ma is a figyelemelterelés és a manipuláció egyik eszköze. Pedig elemezni kellene végre lényegét és hatását. Bajnai Gordon is él ezzel a lehetőséggel, nem egészen érthető párhuzamot vonva Felcsút és Őszöd között és ellenpontozva saját, nem nagyon különböző nézeteit. Szerintem nagyrészt ugyanarról van szó, árnyalatnyi és hangulati eltérésekkel, nevezetesen arról, amiről már rég le kellett volna szokni: a durva megszorítások folytathatatlan gyakorlatáról. Ami mindhárom politikai tényező egyetlen megoldása, ami nyilván nem megoldás. Arról, hogy egyik irányból sem látszik hatékony megoldás, még kormányképesség sem, de a kormányrudat és a hatalmat mindegyik nagyon akarja. Annak árán is, hogy addig folytatódik a megszorítások sehova nem vezető pazarló és értelmetlen gyakorlata, a felesleges áldozatvállalás, amíg erre az emberek egyáltalán képesek. Közben a világ és annak fejletlen részei is elhúznak mellettünk.

Gyurcsány Ferenc büszke az őszödi beszédre

Gyurcsány Ferenc büszke az őszödi beszédre

Bővebben…

Kell-e csökkenteni az áram és a földgáz árát?

A szabadság a törvényszerűségek ismerete
Immanuel Kant (1724-1804)

Ezzel a mottóval nem először utalok valamely írás  lényegére. Ezt használtam például az Egyetlen lépést sem hatásvizsgálatok nélkül c. nyílt levél előtt is, amit az országgyűlési képviselőkhöz intéztem. Nem véletlenül használom fel ismét e mottót, hiszen a lényeget tekintve most is hasonlóról van szó. Akkor rendezhetjük a problémákat, akkor válhatunk szabaddá a gondoktól, ha ismerjük a helyzetet, felismerjük a törvényszerűségeket, és cselekedeteinket erre építjük.

Voluntarizmussal viszont és ebből szükségképpen adódó félrekezeléssel veszítünk mozgásterünkből, szabadságunkból, miközben a problémát sem oldjuk meg. Ezúttal sem.

Orbán Viktor és Lázár János. Gratuláció a döntéshozónak

Orbán Viktor és Lázár János. Gratuláció a döntéshozónak

Bővebben…

Ál-alternatívák fogságában. A „sámánok” a szakadék felé tolnak

Ez a kérdés, válasszatok!
(Petőfi Sándor)

Nem véletlenül választottam mottóul Petőfi Sándor nyomatékos kérdését. Mielőbb valós, működőképes alternatívák között kellene választani, különben tönkremegy az ország. Nem maradt idő a további késlekedésre. A második Orbán-kormány nem használta ki az utóbbi másfél évet arra, hogy fordítson az ország helyzetén, ellenkezőleg, rontott azon. Elődje rossz kormányzása miatt felkészületlenül kerülhetett hatalomra, sőt kétharmadhoz jutott, ami a legrosszabb párosítást hozta.

Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc

Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc

Bővebben…

Bencsik János. Keressük a legkorruptabb magyar ügyet?

Tényfeltárás – ahol a tények nem igazán számítanak.  (Udvarias következtetés)

Ezzel a címmel, igaz, kérdőjel nélkül jelent meg az Indexben néhány napja egy virtuális (valótlan) elemekre épülő, szakszerűtlen és főként lejárató írás. Egy ilyen (nem játékos) lista akkor is aggályos lenne, ha a valóságra támaszkodna, hát még így.

A korrupció a nyolcéves eljárás rengeteg abszurd gyanúja között sem „merült fel”

A tartalom, sőt a pongyola cím ellenére is a gazdasági rovatban, tehát szakmai cikként jelentették meg. Név nélkül, ez a lap álláspontja. Az anyag és csúsztatásai nem ismeretlenek a számomra, már megjelentek egy liberális volt főszerkesztő blogújságjában. Abban a fogalmazványban én lettem volna a második legkorruptabb magyar politikus, pedig papírom van ennek ellenkezőjéről. Bíróság mondta ki egy rágalmazási perben: korrupcióért nem ítélhettek el, mert ilyennel nem is vádoltak. (MTI-közleményben is olvasható volt.) Most „csak” összemosnak a jelenséggel, nyilván azért is, hogy mások kétségtelen evidenciáiról ne beszéljenek.

Még polgármesterként játszott rá egy korábbi cikkre

Még polgármesterként játszott rá egy korábbi cikkre

Bővebben…

Talpra állítjuk a gazdaságot…

 Zavaros vízbe sose ugorj!    (Népi bölcsesség)

A kérdés, ha átlátható (transzparens), szakszerűbb és kevésbé elfogult világban élnénk, költői lenne. De nem abban élünk, az eredendő zavarosságot tovább fokozza a lényeg szándékos elfedése, a „habverés”, amitől még a felszín sem jól látszik. Az értékelést egyébként is deformálják azok a szélsőséges elfogultságok, amelyek a nagyon megosztott társadalmat általában jellemzik. És a reálgazdasági ismeretek „ehhez illeszkedő” sajnálatos leértékelődése, valamint az „olcsó” panelek kényelme. Pedig helyzetfeltárásra, a problémákkal való szembenézésre és új szemléletre van szükség, hogy kikerüljünk több évtizedes gondjaink szorításából. Minderről az utóbbi hónapokban nem egyszer írtam honlapomon, könyvem jelent meg, cikkek az országos sajtóban. Most tehát nem a részletekre, hanem néhány fontos összefüggésre összpontosítanék.

Orbán Viktor és Lázár János: Talpra állítjuk az országot!

Orbán Viktor és Lázár János: Talpra állítjuk az országot!

Bővebben…

Az elszámolás (leszámolás, számadás) és a jogrend (2. rész)

A személyes tapasztalatoktól folytatjuk a cikket.

Honlapomon számtalan anyag van, ami a tisztességes eljáráshoz való jog durva megsértéseiről szól. Most tehát nem ismétlem meg ezeket még felsorolásszerűen sem. Mindössze emlékeztetnék a kiszivárogtatásokra, reagálásaim korlátozására, megszólalásom korlátozására. Bizonyítási indítványaim indokolás nélküli elutasítására, emberi jogaim sorozatos megsértésére, üvöltöző tárgyalásvezetésre, bántalmazásra hivatalos eljárásban, a nem a konstrukcióval egyező tanúvallomások indokolás nélküli kirekesztésére, sorozatos iratellenességre. A mentelmi jog megsértéseire, egy tanú pszichikai kényszervallatására, ügyészségi zsidózásra, hamis tanúzásokra és az ezt nem helyesen tükröző (elfedő) jegyzőkönyvekre, hamis vádakra,  tanú „felkészítésére” a nyomozó hatóság által. A vonatkozó törvények nem alkalmazására, vagy “átértelmezésére”, bírósági és személyre szabott, egyedi “törvényalkotásra”.

Bővebben…

Az író-olvasó találkozóról (2009. június 11.) És egy olvasói vélemény

Ahogy meghirdettük, 2009. június 11-én 15.30-tól, a Budai Sport Hotelben író-olvasó találkozóra került sor; témája és apropója könyveim (A HÁLÓ – Két leszámolás, Bilincs és póráz – A Gyorskocsi utca) voltak. E kötetek az ún. Szabadi-ügy előkészítését és elindítását, a per szempontjából meghatározó előzetes letartóztatás hónapjait, viszonyait, a módszereket tárgyalják. Részben a személyes „élmények” alapján, természetesen le nem mondva a lehetséges dokumentálásról. Ezek a kötetek kordokumentumok.

Dr. Szabadi Béla és Dr. Martinkó Károly a találkozón

Dr. Szabadi Béla és Dr. Martinkó Károly a találkozón

Bővebben…