árulás címkéhez tartozó bejegyzések

Berija (31.) A cári család lemészárlása. Lenin és Szverdlov álcázott szerepe

Az előző rész bevezetőjében jeleztem, hogy most több egymást követő folytatásban a Romanovok tragikus sorsának hosszabb története következik. Több szempontból és több folytatásban. Sorra fogjuk venni II. Miklós személyiségét és uralkodói teljesítményét, rossz lépéseit saját sorsa és Oroszország szempontjából. Ennek feltárására az előző részben már sor került. Most a cári család lemészárlásáról és a mögötte álló erőkről, manőverekről lesz szó. Ahogy ezt már jeleztem: ezúttal is igyekszem elkerülni, amennyire lehetséges, közismertnek elfogadott ismeretek megismétlését: elsősorban új összefüggések, új információk bemutatására törekszem. Valamint valóban súlyos, még nem igazán feltárt kérdések bemutatására és lehetőség szerinti megválaszolására összpontosítok.

A történet egyik mellékágaként alaposan körbejártam azt az állítást is, miszerint Nagy Imre annak idején részt vett volna a cári család kivégzésében. Honnan ered ez a rágalom, ami nem véletlenül éppen 1956-ban, a forradalom kitörése után jelent meg először? Sorra vettem mindent, ami ezt cáfolja. Sőt olyan tényre sikerült találnom, ami ennek a fizikai lehetőségét is kizárja. A rágalom abszurditását mutatja, hogy Nagy Imre élete során soha nem járt a gyilkosság helyszínén, vagy közelében, sőt az Urálban sem.

A Golgotára vivő út elején. A lemondott II. Miklós (még) a cári vonaton (deduhova.ru)

Bővebben…

Berija (29.). Nyugati lehetőségek is

Sok lehetőséget hagytak kihasználatlanul a központi hatalmak hadvezetései. A többes szám indokolt, hiszen 1916-ig ott, ahol különböző országok hadseregei együtt ténykedtek, ott külön-külön működtek parancsnokságaik, vezérkari főnökségeik. Így volt ez főleg Galíciában, ahol ebből az irányítási önállóságból különböző nehézségek származtak. Például több katona és nagyobb tartalék kellett ugyanolyan feladat ellátásához, míg Max Hoffmann szerint az antant kezdettől élt a szoros koordinációból adódó előnyökkel.

A “marne-i csoda”

Max Hoffmann mindenekelőtt a Kelet Fronton felfedezett lehetőségekről ír, a Nyugati Front kudarcait – kevés kivételtől eltekintve – nem vizsgálja. A marne-i vereséget sem, ami már a háború elején bekövetkezett és ami után a vezérkari főnök, a Schliffen-tervet átdolgozó, aktualizáló (ifjabb) Helmuth von Moltke (1948 – 1916) vezérezredes kénytelen volt megválni pozíciójától. II. Vilmos császár (1859 – 1941) leváltotta és helyére Erich von Falkenhaynt (1861 – 1922) nevezte ki. Moltke komoly hibákat követett el már  a nyugati támadás előkészítésében. Engedve II. Vilmos császár nyomásának és eltérve a Schliffen-tervtől, meggyengítette a jobb szárnyat és további csapatokat rendelt a másodlagos balszárny erősítésére. Hogy ezzel megvédje Dél-Németországot egy esetleges francia betöréstől. Aztán menet közben keletre küldött – noha ott nem kérték – két hadtestet, hogy úrrá legyenek az orosz támadáson. (Enélkül is úrrá lettek volna.) Ez tovább gyengítette a jobb szárnyat. A meggyengítéshez képest Moltke túl gyorsan haladt előre, szeptember elején már látótávolságra jutott Párizshoz. Egy dombról látni lehetett az Eiffel-tornyot. Moltke vezérezredes Párizs és a győzelem kapujában állt. A német sajtó lelkendezett. A katonák azonban a gyors előrehaladásban kimerültek, a csapatok közötti távolság megnőtt, ami helyenként lehetetlenné tette közöttük a kommunikációt.

Helmuth Johannes Ludwig von Moltke (1848 – 1916) megnyerhette volna a háborút, de elszalasztotta a lehetőséget (Die Zeit)

Bővebben…

Berija (25). Elvesztegetett lehetőségek (első világháború)

Max Hoffmann (1869 – 1927) vezérőrnagy könyvével fejeztem be a cikksorozat előző részét, és most azzal folytatom. Az elvesztegetett lehetőségek c. kötet sok fontos eseményt tárgyal, ezek közül eddig a breszt-litovszki tárgyalások bemutatásánál támaszkodtam – többek között, sokszor más forrásokkal együtt, azokkal kiegészítve – a könyvre. Megállapításai most sem kizárólagos forrásként szerepelnek, nem egyszer csak egyfajta ürügyként valaminek a kifejtésére.  Az elvesztegetett lehetőségek egyébként nagyrészt arról szól, hogyan lehetett volna mégis megnyerni az első világháborút, vagy legalább elérni a tisztességes békét, amihez persze komoly, erős ellenfélnek kellett volna maradni. És ezzel elkerülni e háború lezárásának máig ható tragikus, deformáló, mérhetetlen szenvedést hozó következményeit. Hadd tegyem hozzá, hogy ha az ésszerűség és nem az elvakult bosszú és az elvakult jutalmazás vezérli a győztes antantot, akkor is javultak volna az esélyei annak, hogy valódi béke helyett ne egy 20 évre szóló fegyverszünet – ahogy Foch tábornok minősítette (ld. alább!) –  szülessen.

1918: a németek aláírják a fegyverszünetet Foch marshall előtt. (Képeslap, Wikivand)

Bővebben…

Politikai helyzetkép (9). Az előzetes választási esélyek

Zavaros vízben könnyű halászni!
(Közmondás)
Zavaros vízbe sose ugorj bele!
(Közmondás)

 A következő folytatásban térek rá a már mögöttünk álló országgyűlési választás értékelésére.  A választással és annak kimenetelével kapcsolatban is sok kérdést vetnek fel, illetve vetődik fel. Olyan is, ami nem lehetne kérdés. Ezért is foglalkozom most még – bár már túl vagyunk a választáson – az előzetes esélyekkel, hiszen innen kiindulva könnyebben eligazodhatunk a zavaros helyzetben. Tapasztalhattuk például, milyen sokakat meglepett, sőt állítólag sokkolt a Fidesz-KDNP győzelme, hát még az ismét kétharmados eredmény.

Juncker, az EB elnöke és Soros nagyvállalkozó rendszeresen egyeztetnek (Fotó: 24.hu)

Bővebben…

Berija (10. folytatás). Likvidálásával puccsok sora kezdődött

1953-1964 között, 11 éven át sikeres és sikertelen puccsok formájában újult ki az éles hatalmi harc

Sztálin halála után a puccsok követték egymást.  A puccsok sorában a legnagyobb és az igazán véres az első volt: leszámolás Berijával, támogatóival és vélt támogatóival.

1956-majusa-kaganovics-pervuhin-bulganyin-hruscsov-zsukov-kiricsenko-malenkov-molotov

1956 májusa: túl a Nagy Puccson és kisebb puccsokon. Egy év múlva az eddigi puccsgyőztes ellen jön egy puccskísérlet, majd nyolc év múlva már egy sikeres puccs

Bővebben…

Sulykolt téveszmékből hibás gondolkodási panelek

Tisztelt Igazi Hatalom!
(Medgyessy Péter 2003. január 15-i leveléből)

Nem a Jóistent szólította meg így Medgyessy Péter, hanem egy sajtóorgánumot. Miniszterelnökként ezzel az émelygős megszólítással kezdte a sajtónak írott  válaszát. A 168 óra nyílt levélben „vonta felelősségre” őt, mint „a hatalmat”, főleg azért, mert támogatja a Terror Háza Múzeumot. Medgyessy tegezős válaszát ezzel kezdte: „Kedves Igazi Hatalom! Úgy hiszem, a megszólítást nem kell megmagyaráznom, hiszen Te is tudod, hogy a valódi Hatalom a közvélemény.”

Itt rögtön van egyéb zavar is, ugyanis a közvélemény nem azonos a sajtóval, vagy a 168 óra című lappal. A közvélemény különben nem szokott levelet írni… De sem a sajtó, sem a közvélemény nem olyan hatalom, ami felülmúlná a miniszterelnökét. A közhelyes felfogásnak megfelelően Medgyessy a sajtót negyedik hatalmi ágnak, sőt a legfontosabb hatalmi ágnak tekinti. Pedig a hatalom, a politika eszközéről van csak szó, jelen esetben az SZDSZ véleményének közvetítéséről. Válasza tehát – ha csak félig komolyan gondolta is – nagyfokú naivitásáról tanúskodik.

Medgyessy Péter: Vajon ki a Kedves Igazi Hatalom?

Medgyessy Péter: Vajon ki a Kedves Igazi Hatalom?

Bővebben…