árfolyampolitika címkéhez tartozó bejegyzések

Nyugdíjasok (1). Sanda szándékok és egy képtelen politika célkeresztjében

A nyugdíjasok felélik a jövőnket

(A 888. hu véleménycikkének címe)

Mellébeszélés, hangulatkeltés, nyomásgyakorlás, a helyzethez, a szükségletekhez, de a lehetőségekhez viszonyítva is képtelen nyugdíjkorrekciós szabály – ezek mind igen barátságtalan megnyilvánulások a kormány és holdudvara részéről a nyugdíjasok irányában.  A nyugdíjasok sarcolásának újabb szakasza már elindult, és nem ideiglenes jelleggel, hanem a tartós kormányzati nyerészkedésre való berendezkedés szándékával. És ki tudhatja: hol a vége az intézkedéseknek? A hangulatkeltés (a mottó forrását jelentő cikkről részletes információk itt   és itt), illetve a kormány tudakozódása a Nézőpont Intézetnél, meddig menjen el a nyugdíjak korlátozásában, a nyugdíjasok ellehetetlenítésében, a kormányzati nyerészkedés folytatódását sejteti. Pedig az, ami már érzékelhető, az is képtelenség. Nem a nyugdíjasok iránti szimpátiáról vagy ellenszenvről van itt szó, bár a nyugdíjasok elleni durva hangulatkeltést is felhasználják a hatások felmérése helyett és a cél érdekében, hanem a mohóságról és a kormány forrásainak bármi áron való növeléséről.

Matolcsy György15

Matolcsy: újabb ugrás a sötétbe a “bónuszért”. 2011-ben hatásvizsgálatok nélkül és a nyugdíjasok ellenében megváltoztatta a nyugdíjkorrekciós szabályozást

Bővebben…

Kulcskérdések (1). Belső vagy külső piac? (1. folytatás)

Folytatódik a magyar gazdaság egyik kulcskérdésének körbejárása. (A témaindító rész itt olvasható el.)  Tehát a folytatás:

————

Agrárium

A mezőgazdaság lehetőségei, termelési potenciája nincs kihasználva. Az ágazat – a szolgáltatások mellett és más területekkel ellentétben – mindig exporttöbbletet termelt, ami ésszerűen tovább lenne növelhető és még a hazai közönség is jobban el lenne látva, ha ennek feltételeit átgondolnák és rendszerbe foglalnák, az intézkedéseket ehhez igazítanák. Most nem vállalkozok ennek részletes bemutatására, tehát, hogy hogyan kellene kinéznie ennek a komplex programnak, néhány problémát viszont, aminek megoldását különösen fontosnak tartok, megemlítenék.

gyulai kolbász

Eto nye to! – mondaná az orosz. Ez nem az! Hullámzó minőségből nagy károk!

Bővebben…

Kulcskérdések (1). Belső vagy külső piac?

Nem a tabukat, hanem az annak kikiáltott, valótlan és káros  közhelyeket kellene ledönteni!

Olyanokat, amelyekre “ingünk, gatyánk”, a jelenünk és a jövőnk is rámegy!

Ezek közül mindjárt az első a nem is exportorientált, hanem egyenesen exportvezérelt (!)  gazdaságpolitikának nevezett “irány” és annak magyarországi túlhajtott, a hatékonysággal és a gazdaság arányaival, arányosságával nem törődő mániája és gyakorlata. Pedig lenne mivel foglalkozni! Az exportvezérelt gazdaságpolitikai kurzus árvesztesége ugyanis elképzelhetetlenül hatalmas összeg: 1990 és 2013 között 42 ezer milliárd forintra rúgott! A kormány erről sem akar tudomást venni, sőt gyorsítani igyekszik azt, aminek eddig sem volt értelme, csak irdatlan kára az ország számára. Ez a még nagyobb elszántság és főleg oktondi erőszakosság az export forszírozásában nyilván azt is jelenti, hogy a veszteségek még nagyobb ütemben halmozódnak, ami már a második Orbán-kormány óta eddig is megfigyelhető volt. Ekkor vált az éves külkereskedelmi árveszteség ezermilliárdos, majd néhány ezermilliárdos tétellé.

Kazahsztán

A Nagy Keleti Nyitás, ezúttal Kazahsztánba osztrák óriásgépen. A gépen kívül mi emelkedik? (Fotó: Wikipédia)

Bővebben…

A forint gyengítésének (tév)útján. Még mindig a következményekről

A magyar gazdaság az árfolyamon keresztül kapcsolódik a világgazdasághoz. Mégis és gond nélkül hirdethetik: sem a kormánynak, sem az MNB-nek nincs árfolyampolitikája és nincs (bevallható) árfolyamcélja

Érthetetlen és elfogadhatatlan az a közömbösség és tulajdonképpeni visszhangtalanság, illetve a lényegi kérdéseket elfedő, a figyelmet azokról elterelő sajátos tematizálás, egymásra mutogatás, ami a forint árfolyamának romlását (valójában rontását) kíséri. Hogy ez az ún. rendszerváltás után nem keltett élénk figyelmet, az talán nem meglepő, de arra azért fel kellett volna figyelni, hogy meglehetősen rendhagyó módon évtizedek óta – ha kisebb megszakításokkal is, de – ezzel kísérleteznek és közben Magyarország Európa perifériájára szorul. És még sem vizsgálják felül az elméletileg is túlélt, eredménytelen gyakorlatokat. Nem elemzik múltbeli szerepüket sem.

A lehetséges következmények és fennálló igen akut veszélyek érdeklődést sem keltenek. A mai ellenzék és holdudvara, „gazdaságkutatói” pl. inkább azzal foglalkoznak, hogy visszavágjanak a 2009-es forintgyengülés Fideszes nyilatkozataiért. Tehát hogy most azt teszi a Fidesz-kormány, amiért annak idején politikusaik és szakértőik a szociálliberális kormányt támadták. Ha akkor le kellett volna mondania a kormánynak, mert az euró árfolyama túllépte a 300 forintot, akkor most miért nem kérik ezt számon saját kormányukon azok, akik ezt írták és mondták? – teszik fel a kérdést. Holott az igazi probléma nem ez, hanem hogy maga a “megoldás” nem megfelelő.

Varga Mihály7

Vargának (is) túl bonyolult a makrogazdaság?

Bővebben…

A forint gyengítésének (tév)útján. Kinek jó ez?

A kormány nem tűzött ki semmilyen árfolyamcélt. Az az optimális forintárfolyam, amely mellett a magyar gazdaság stabilan növekszik. (Varga „Misi”)

A második Orbán-kormány egyik gazdaságpolitikai tévútja a forint gyengítése. Ezen még „kitartóbban” halad, mint Kádár János a szocializmus építésének útján. (A hangulatot talán inkább visszaadja, ha felidézzük, a Kádári kiejtést: „ÚT-JÁN”). Felelősséget viszont az Orbán-kormány nem vállal, sőt igyekszik saját szerepét tagadni. Hogy stílszerűen fejezzük ki magunkat: a kormányzati kommunikáció „út-ján” és vazallusai („szakértői”) „út-ján”. Előfordult, hogy vizsgálatot indított a spekulánsok felkutatására; ennek kormányzati eredményét azonban ma sem ismerjük. (A továbbiakban erre is még kitérünk.) A forintgyengítés tendenciáját folyamatosan tagadja, a mélypontokat ideiglenesnek tartja. Intézkedéseivel és nyilatkozataival viszont nem hagyja visszaerősödni a forintot a korábbi szintekre. Vajon miért teszi ezt?  Közérdekből vagy csoportérdekből? Egyáltalán az ismereteik minek az átlátására teszik képessé a döntéshozókat? És vajon hány döntéshozó van például ebben a kérdésben?

Számomra még mindig meglepő ez a tévút, hiszen emlékezetem szerint ritka, bár nem teljesen példátlan, hogy egy kormány konzekvensen és ráadásul az ország szempontjából látnivalóan értelmetlenül gyengítse saját nemzeti valutáját. Ráadásul anélkül, hogy tudná, vagy legalább érdekelné: alá- vagy túl van-e értékelve a forint? És vajon mennyire? A kevés szokatlan példa egyike erre a „politikára” ugyan Magyarország, de hosszú ideje – a Bokros-csomag és az első Orbán-kormány óta – ilyen kormányzati „politika” szerencsére nem realizálódott. Medgyessy Péter persze szerette volna folytatni a nemzeti valuta rontását, de Járai Zsigmond jegybank elnök ennek az „irányzatnak” a kormányváltás után már útját állta. (Szemléletváltás helyett régi nézetek. Megint előhúzták a forintleértékelést)  Az idézett cikkből az is kiderül, hogy 2010-ben ismét elővették a régi nézeteket. Szemléletváltás ugyanis a Fordulat és reform óta e téren sem következett be, a közgazdasági felfogás hiába cáfolta meg sorban a leértékelésnek tulajdonított előnyös feltételezéseket, a magyar politikában és azt kiszolgáló szakmában e feltételezések továbbra is „ősigazságokként” funkcionálnak.

1. sz. ábra

1. sz. ábra

Bővebben…

Devizahitelesek. A rendezés valódi akadálya a bankadó? (1. folytatás)

Quo usque tandem abutere Catilina patientia nostra?

(Meddig élsz még vissza, Catilina, béketűrésünkkel?)

Marcus Tullius Cicero (Kr. e 106-43)

Évek óta folyik a „devizahitelek” ügyében a hókusz-pókusz, a lényegi kérdések kerülgetése, a tisztázás és a rendezés látszatintézkedésekkel és nyilatkozatokkal való helyettesítése. Magyarán a tehetetlenkedés és/vagy az időhúzás. A bankadó kivetése és összegének folyamatos emelése, most már 600 milliárd forint feletti magasságokba – mint az előző részben (Devizahitelesek.  A rendezés valódi akadálya a bankadó?)  bemutattam – meglehetősen ellehetetleníti a devizahitelesek helyzetének rendezését. Az állam, bár ez kötelessége lenne, ellenérdekeltté válik a rendezésben, ma ugyanis óriási összegek hullanak az ölébe, amelyekről nem akar lemondani. Holott az nem az államot, hanem a nehéz helyzetbe került (juttatott) devizahiteleseket illeti. Valóságos pénzszivattyú működik, de nem egy, hanem egyidejűleg kettő. Az első az ügyfelek rovására ér el jogosulatlan extraprofitot, a másik pedig a bankoktól von el ebből a pénzből a szintén jogosulatlan állam javára. Emiatt több mint kétséges, amit az egy helyben topogás is igazol, hogy az állam, a kormány átfogó rendezést akarna. A lakossági devizahiteleseknél, mert az önkormányzatoknál, a sportegyesületeknél, bizonyos cégkörben stb. ezt már megvalósította. És úgy, hogy mélyen belenyúlt a költségvetésbe.

Varga Mihály. Megóvták az ugrástól?

Varga Mihály. Megóvták az ugrástól?

Bővebben…

Meg nem oldott feladatok (2). A „devizahitelesek” helyzetének rendezése

Hogyan mentsük meg a devizahiteleseket?

Meg kell-e őket menteni vagy másra van szükség?

Folytatjuk a meg nem oldott, el nem látott kormányzati feladatok sorát. Ahogy ezt már kifejtettem, e feladatok megoldása nélkül nincs miért kibontakozásra, fenntartható növekedésre számítani. (Ld. Megkésett felvezető egy már elindult cikksorozat elé.) Egy hosszabbra tervezett cikksorozat keretében először a mezőgazdasági termelés újabb keletű és sűrű kilengéseiről írtam (Meg nem oldott feladatok (1). A mezőgazdasági termelés sűrű kilengései). Ezek „megszelídítése”, vagyis a hiányzó infrastruktúra biztosítása nélkül nem lesz képes a mezőgazdaság a növekedés húzóágazatává válni. Bár már régen az lehetne. Egy újabb halaszthatatlan és megkerülhetetlen feladat a „devizahitelesek” helyzetének átfogó és valóságos rendezése.. Erről lesz most szó.

A bénító probléma megoldatlan. A bankok és a kormány egymással beszélgettek

A bénító probléma megoldatlan. A bankok és a kormány egymással beszélgettek

Bővebben…

Rezsiköltségek: nagy pufogtatások a parlamentben és azon kívül (2. folytatás)

 Kibújt a szög a zsákból!

A szocialista áfácsökkentésnél hagytuk abba,  innen folytatjuk az előző részt.

Bár most elsősorban a rezsiről kell szólni, az élelmiszerek áfáját is röviden érinteném, mivel ezt is szeretné újabban a szocialista frakció is. Azért írom, hogy „is”, mert utoljára jutott az ő eszükbe. Jobb persze későn, mint soha, de legalább ne ilyen formában történne. Ez ugyanis elárulja, hogy az áfának osztogatási fontosságot tulajdonítanak, nem értik a gazdasági szabályozó szerepét. (Tegyük hozzá, ők sem, hiszen a kormányoldal erős emberei sem értik. Legfölül biztosan nem.) Az alapvető élelmiszerek áfáját csökkentenék, hogy a “szociálpolitika” kifejeződésre jusson.

Matolcsy után Varga. Ki ragaszkodik az értelmetlenül magas és káros áfához?

Matolcsy után Varga. Ki ragaszkodik az értelmetlenül magas és káros áfához?

Bővebben…

Rezsicsökkentés. Mi kell hozzá?

Van erőnk a rezsicsökkentéshez

(Orbán Viktor miniszterelnök)

És még mink van? – szívesen megkérdezném. Erő biztos van és már lassan három éve,  hiszen a kormány kétharmadot tud maga mögött. A rezsicsökkentés azonban – ha célszerű a módja – nem igényel különösebb erőt, hacsak… Hacsak ahhoz nem, amihez másutt éppen hogy nem kell: a kormány kötelező feladatainak jobb, sőt netán jó ellátásához. A természetes monopóliumok szabályozása, a fogyasztói érdekvédelem és a minőség biztosítása egy kormány legfontosabb feladatai közé tartozik, de nálunk évtizedek óta e kötelezettségek el vannak hanyagolva. A fogyasztói érdekek védelmére létrehozott intézmények tulajdonképpen kulisszaként léteznek. Aligha gondolhatjuk, hogy a kormány akaratával szemben tehetnék ezt. De ha mégis, akkor ott van (ott lenne) az erő, mégsem változik „működésük” jellege.

Orbán Viktor a rádióban. Van erőnk a rezsicsökkentéshez

Orbán Viktor a rádióban. Van erőnk a rezsicsökkentéshez

Bővebben…