alternatív gazdaságpolitika címkéhez tartozó bejegyzések

Politikai helyzetkép (2). Rendszer vagy rezsim?

Zavaros vízben könnyű halászni!
(Közmondás)
Zavaros vízbe sose ugorj bele!
(Közmondás)

Egy rezsim maga a zavarosság!

A címben – az alábbiak is bizonyára igazolják – a közhittel ellentétben NEM költői kérdést tettem fel: “Rendszer vagy rezsim?” Két okból sem. Egyfelől a zavaros és ellentmondásos viszonyok alapján aligha lenne szabad erre a kérdésre alapos megfontolás és hosszas elgondolkodás, a tapasztalatok megvizsgálása nélkül válaszolni. Másfelől a szokásos válasz használhatatlansága is óvatosságra int. Láthatóan semmit nem érünk azzal, ha a rendszerváltás megtörténte mellett kardoskodunk, hiszen továbbra is érthetetlen marad számunkra sok minden. Nem tudunk válaszolni például arra, miért ennyire átláthatatlanok a dolgok. Arra sem, miért működik így (ilyen kontraproduktívan) nálunk a gazdaság, a társadalom, a politika, a sajtó, az egészségügy, az állam, az igazságszolgáltatás, mondhatni akármi. Míg, ha megbarátkozunk a gondolattal, ami tapasztalatainkkal is egybevághat, tehát, hogy nem történt meg a rendszerváltás, hanem valami más lépett az előző rendszer helyébe, sok mindent meg fogunk érteni. Ami aztán magától értetődően segíthet az évtizedek óta elmaradt kibontakozásban.

A rendszerváltás forgatókönyve. Ötödik kötet. De hol a rendszerváltás és hol a forgatókönyv?

Bővebben…

Az álarc váltogatása Matolcsynál. Kasszák és károk (2)

De mi is van a változékony álarc (jelmez) mögött?!

Nem merülnék most bele abba, hogy történt-e rendszerváltás (rendszerváltozás, rendszerváltoztatás) Magyarországon. E kérdést magam is igen lényegesnek tartom, régóta foglalkoztat: könyvekben, cikkekben, videókban alaposan körbejárva és átgondolva a kérdést, jutottam el korábbi válaszom felülvizsgálatához. A mostani téma szempontjából is fontos a kérdés eldöntése, hiszen ebből sok minden következik. Én magam is azok közé tartozom, akik ma úgy látják, hogy nem történt meg a rendszerváltás. (Hacsak a rendszer hiányát, illetve a különböző rendszerekbe illeszthető elemek kulisszáit és torzóit nem tekintjük annak.) Arra jutottam (Ld. pl. Küzdelmek, esélyek, balsikerek és sikerek (2.), 2014. 12. 27.), hogy a „régi” rendszerből nem jött létre nem hogy új rendszer, de rendszer sem, ami van, azt inkább rezsimnek hívhatjuk.

Orbán, Matolcsy, index

Orbán és Matolcsy a jegybankelnök Növekedés és egyensúly c. könyvének bemutatóján. Írói álarc (Fotó: index.hu)

Bővebben…

A kormánybúcsúztató, ami „féregirtó beszédként” híresült el

Ok a visszaszorulásra vagy ürügy a visszaszorításra?

Katasztrofális következmények

Ezúttal olyan eseményről lesz szó (kormánybúcsúztató), amiről egy napilap néhány héttel korábban emlékezett meg. (Kávássy János Előd: Az öngóllá lett kormánybúcsúztató) E cikk átnézését is javaslom olvasóimnak. Azért is, mert jó szándékú írás, legalább igyekszik középen maradni, mintha ez egyenlő lenne az objektivitással. Pedig nem feltétlenül az. Egy jellemző példa: ha már Torgyánnak igazat ad, akkor azt gondolhatja, hogy a vele szemben álló Szájernek is igazat kell adnia. Csakhogy Szájer valótlant állított felszólalásában…  Na és milyen elképesztő stílusban… (Ld. később.) Aztán több fontos összefüggés is kimaradt: talán azért, mert kicsit jobban utána kellett volna menni a dolgoknak. Így mindenekelőtt az: vajon miért is mondta el Torgyán kormánybúcsúztató beszédét? Aztán, kik voltak e pikánsabb elemek megfogalmazásában a tanácsadói? Aztán, a károk oka a kormánybúcsúztató beszéd volt vagy a beszéd ürügy volt a neki és a pártjának, párttársainak való károkozásra? Még folytatni lehet és folytatom is a felmerülő kérdéseket.

TITLE01[(027759)19-48-49]

A kormánybúcsúztató színpada

Bővebben…

Térhódítás 1995-ben. Minek köszönhető?

Maczó szerint neki, Stumpf szerint Bokrosnak, valójában az alternatívának

Ezúttal is a 20 évvel ezelőtti eseményekkel foglalkozom. Két hónappal ezelőtt az 1995. november 11-i programhirdetőről (Ld. 20 éve történt. Az alternatív gazdaságpolitika meghirdetése) volt szó. Most pedig a Kisgazdapárt 1995-ös és 1996. eleji térhódítása a téma. A térhódítást láthatóan felgyorsította az alternatív gazdaságpolitika (Az Alternatív gazdaságpolitika (1995. november)) meghirdetése egy tízezres nagygyűlésen, a médiaközlések és persze a 121 oldalas részletes és a gazdaságot átfogó program megjelentetése.

Pártok támogatottsága, a választókbólMegjegyzés: nagyításhoz kattintson a képre!

Bővebben…

20 éve történt. Az alternatív gazdaságpolitika meghirdetése

Magyarország még mindig komp-ország

2015. november 11-én volt volt 20 éve, hogy a Független Kisgazdapárt tízezres nagygyűlésen, a Budapest Sportcsarnokban meghirdette egy valóságos fordulat ígéretét jelentő gazdaságpolitikáját. Azt az alternatívát, aminek lehetőségét is tagadták és tulajdonképpen azóta is és ma is tagadják: az ún. Alternatív gazdaságpolitikát. Az alternatív jelzőt akkor is és ma is abban az értelemben használom, hogy alternatívát jelent a már régóta uralkodó, de káros, esetleg „csak”eredménytelen vagy legfeljebb csekély hatékonyságú (lényegét tekintve alig változó) gazdaságpolitikával szemben. A váltásnak és a választásnak, de az alternatíva kidolgozásának is nyilván csak akkor van értelme, ha működőképes (fenntartható fejlődés alapozható rá, amire az egyik biztosíték rendszerszerű felépítése) és ha – az ország szempontjából vannak számottevő előnyei. (Nem lehet kétségünk afelől, hogy az „elitnek” a pangás kiválóan megfelel, a lemaradó és elszegényedő országnak viszont nyilván nem.)

Bővebben…

Meg nem oldott feladatok (1). A mezőgazdasági termelés sűrű kilengései

 A feladatokat megkerülik

Mostanában a kormány oldaláról a növekedés „beindítását” hirdetik meg, Orbán Viktor kormányfő ráolvasásszerűen készül a növekedés „beindítására”.  (Erre még visszatérek.) Az ellenzék elképzeléseiben a mérsékelt növekedés is a távoli jövőbe van kitolva. (Annak ellenére, hogy a Nemzetközi Valutaalap a növekedés szükségességére nyomatékkal fel szokta hívni a figyelmet, tehát – ahogy alább látni fogjuk – a régi receptekkel nem érdemes manőverezni.) Az ellenzék vezetőjének jelentkező Bajnai Gordon volt miniszterelnök is nyilvánvalóvá tette, hogyan viszonyul e kérdéshez. Elmondta: előbb stabilizálnak, aztán nagyon lassan, nagyon keservesen és apránként elindulunk felfelé. Hogy hogyan érnék el a mai vagy a holnaputáni növekedést, milyen feltételeket biztosítanak ehhez, azt – mindkét oldalon és elgondolások hiányában – jótékony homály fedi. Ahogy a reális feltételeket is. A növekedésről tehát a valóságtól elszakadva, virtuálisan, fecsegésként esik szó. A növekedés jelenleg nem több mint leegyszerűsített kommunikációs kérdés, a propaganda része.

Orbán Viktor miniszterelnök manapság sokszor kimondja: a mezőgazdaság a magyar gazdaság egyik kitörési pontja. Ezek szerint ma (nem úgy, mint első kormányzása idején vagy az elmúlt években) a növekedést innen is várná, a mezőgazdaságot a növekedés motorjaként képzelné el.  (Korábbi nemleges álláspontját Martonyi János akkori-mai külügyminiszter is harsányan képviselte, ő a kormány megalakulása előtt, a kormányprogram megbeszélésekor tiltakozott az ellen, hogy a mezőgazdasági termelést a koalíciós partner mennyiségi értelemben is fejleszteni szeretné. Később ő állapodott meg  “sikeresen” a külföldiek termőföldvásárlásáról. )  Orbán Viktor bizonyára nem egy-egy évben gondol a mezőgazdaság motor szerepére, hanem hosszú évek folyamatában.

A cél logikus, nincs benne egyébként semmi új, azzal egyet kell érteni. A húzóágazati szerep viszont valójában teljesen elképzelhetetlen, amíg a termelés új keletű, sajátos, erőteljes ingadozása nem szűnik meg. Ez ugyanis sűrítve jelzi, mekkora bajok vannak e területen.

Mezőgazdasági növekedési ütemek, grafikon

Bővebben…

Az uniós támogatásokról (2014-2020)

“A tények makacs dolgok; legyenek bármik is a kívánságaink, szándékaink, vagy kívánjanak bármit indulataink, nem változtatják meg a tények és bizonyítékok állását.” (John Adams amerikai elnök: 1735-1826)

Amit John Adams és nyomán Joszif Sztálin és mások mondtak, bölcs megállapítás. Hiába magyarázzuk félre a valóságot, attól még létezik ez a valóság. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne a tények helyett virtuális tényekről beszélni, mást állítani a valóságról, mint ami. De azt sem jelenti, hogy a tényeket egyáltalán tekintetbe veszik, vagy hogy megismerik a tények közötti összefüggéseket. A valóságra ma egyébként is kevesen “vevők”, vagy akár csak kíváncsiak.

A napokban az EU-s csúcson elfogadták az EU új középtávú (hétéves) költségvetésének kerettervét.  Nagy küzdelem folyt a pénzekért, két értelemben is. Egyfelől, hogy kevesebbet kelljen befizetniük az országoknak, tehát, hogy kisebb legyen az új ciklus EU-s költségvetése, másfelől, hogy minél több támogatáshoz jussanak a tagországok. A két cél egyidejűleg meglehetősen nehezen volt teljesíthető, mondhatni, teljesíthetetlen volt. Vannak persze kormányfők, akiknek ez – szerintük – mégis csak sikerült.

Orbán Viktor miniszterelnök. Fantasztikus sikertörténetnek tartja

Orbán Viktor miniszterelnök. Fantasztikus sikertörténetnek tartja

Bővebben…

Szájer József kontra Torgyán József (videó)

Üzen a múlt. Torgyán József féregirtónak titulált beszéde után (ld. honlap), az ünnepet követő első ülésnapon az országgyűlésben is össztüzet nyitottak a Kisgazdapártra. A valóság nem volt elég látványos, inkább lehangoló, ezért kiszínezték, sarkították, valótlanságokat állítottak. A beszéd ugyanis ürügy volt a párt elleni egységfrontra, elszigetelésére, győzelmi menetelésének megakasztására, hiteltelenítésére. Már akkor a leszámolásra.

A napirend előtti felszólalásokat Szájer József nyitotta meg a Fideszből. Sokat fejlődhetett azóta, mert akkor folyékonyan felolvasnia sem sikerült a papírra írt szöveget: hebegve, makogva, dadogva olvasta felszólalását. Furcsa kifejezéseket használt, így például azt, hogy Torgyán pofon köpte a kisgazda szellemiséget.

Bővebben…

Torgyán József: a féregirtó beszéd (videó)

Ürügyet kínált a győzelmi menetelés megakasztására

Részlet az 1996. március 14-i kormánybúcsúztatóból, ami féregirtó beszédként híresült el. Ellenfelei, gyakorlatilag az összes parlamenti párt, élükön a Fidesszel, csak ürügyre vártak, hogy egységbe tömörülve támadást indítsanak és véget vessenek a Kisgazdapárt győzelmi reményeinek. Lejárassák a sajtón keresztül, amire a féregirtó beszéd alkalmasnak bizonyult. A Kisgazdapárt ugyanis programjával alternatívát kínált. 1996-ra a legnépszerűbb párt lett, ha akkor tartották volna a választásokat, a mandátumok több mint felét megszerzi, kormányt alakíthatott volna, akár egymaga is.

Bővebben…

Túszok és túszejtők

Fogom, de nem ereszt! A túszokból lesznek a túszejtők?

A helyzetértékelő cikknek sok címe lehetne, de talán nem véletlen, hogy mégis éppen ezt választottam Ahol persze túszok vannak, ott túszejtőknek is kell lenniük. Ebben nincsen semmi rendkívüli. A megfordult szerepek annál érdekesebbek és jellegzetesebbek. A politika az utóbbi évtizedekben különösen nagy figyelmet fordít klientúrájának létrehozására, sőt ez a törekvés egyre erőteljesebb, láthatóan egyre több pénzt és lehetőséget kapnak azok, akiket lekötelezettjeivé kíván tenni.

Orbán, Demján, Fellegi stb. Udvar és holdudvar

Orbán, Demján, Fellegi stb. Udvar és holdudvar

Bővebben…