Száz százalékos kereset az interneten beruházások nélkül. Magyar Narancs - Gazdaság - Márciusban még magasak voltak a bérek


bináris opció os

WhatsApp Mintegy száz vállalat nyújtott be kérelmet a kedd reggel újra megnyitott beruházások támogatására vonatkozó pályázaton — közölte a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter emlékeztetett: a kormány korábban olyan támogatási lehetőséget nyitott meg a magyar vállalatoknak, amelynek részeként, ha a vállalatok beruházásokat hajtanak végre munkahelyeik megvédéséért, a beruházási összeg felét a kormány a költségvetésből biztosítja.

Pénzkeresés az interneten - mítoszom és valóságom

A kiírásra magyarországi cég pályázott, közülük vette igénybe a kormány támogatását. A vállalatok a következő hónapokban milliárd forintnyi beruházást hajtanak végre, amelyekhez milliárd forintnyi állami támogatást kapnak.

lapos stratégiai lehetőségek

A beruházásoknak köszönhetően ezer munkahely védhető meg — mondta. A támogatásra a kormány eredetileg milliárd forintnyi támogatási összeget hagyott jóvá, így a fennmaradó 18 milliárd forintnyi keretösszegre kedden újranyitották a pályázatot. Negyedóra alatt 98 vállalat nyújtott be beruházástámogatási kérelmet 47,5 milliárd forint értékben, amelyekhez 22 milliárd forint kormányzati támogatást igényeltek — emelte ki.

A miniszter hozzátette: a pályázatot lezárták, az elbírálás pedig gyors lesz, hogy a magyar vállalatoknak minél előbb elutalhassák a beruházásokhoz szükséges összeget, ezzel hozzájáruljanak a magyar emberek munkahelyeinek hatékony megvédéséhez.

kész internetes üzleti stabil jövedelem