Mit és hol könnyebb pénzt keresni
Megosztom Manapság szinte lehetetlen elkerülni az internet használatát még azoknak is, akik igyekeznek minimálisra szorítani a különböző kommunikációs eszközök használatát, másoknak azonban egyenesen kihívást jelent az offline lét.

Ennél fogva az előbbi kategória tagjai könnyebben teljesíthetik azt a kihívást, melyet egy amerikai internetszolgáltató talált ki.
A Satellite Internet dollárt, átszámítva ezer forintot hajlandó fizetni annak a szerencsésnek, aki kibír két napot internethasználat nélkül.

A kiválasztottnak egy lakóautóban kell kempingeznie valamelyik amerikai nemzeti parkban, miközben teljesen elvágják az online világtól. A cég, mely ironikus módon épp a legelzártabb helyekre, például a vadonban kempingezőkhöz is eljuttatja az internetet, mindent áll, azaz az útiköltséget és az étkezést is. Maga a program egyébként három éjszakán át tart, ám a harmadik este, miután a szerencsés megkapja a pénzét, hozzáférhet az internethez is, ahol megoszthatja, mi történt vele a digitális minidetox alatt.

Forrás: Satellite Internet.