Mennyi volt a bitcoin a kezdetektől fogva
A mai napon elkezdünk egy olyan többrészes sorozatot, ami a Bitcoin születését és vélelmezett küldetését járja körbe. A többrészes poszt szerzői nem mi vagyunk, a szerző nevét akinek ezúton is köszönjük a lehetőséget!
Bitcoin Kezdőknek
Egyébként nem titok, hogy a poszt újraközlése részünkről kicsit tisztelgés — a méltán népszerű — Tiboru Konteo blogja előtt amit most a mi kedvenc konteónkra állítottunk nyitásként A poszt tartalmával nem muszáj egyetérteni, lehet — normális hangnemben — kritizálni is a benne foglaltakat, de a sértegetéseket törölni fogjuk, mert a destruktív kritikánál éppen 4,szer jobb a konstruktív.
Szóval pl. Következzen tehát a Bitcoin, az új világpénz I. A tanulmány ben mennyi volt a bitcoin a kezdetektől fogva, de megállapításai most, ben is érvényesek. Az eredeti szövegbe több helyen beszúrtam a es adatokat, illetve a végét kiegészítettem néhány gondolattal.
A blockchain bűvöletében | Kérdések és válaszok a kriptovalutákról | Ready Business blog
Az első fejezet a témában jártasak számára elhagyható, ugyanakkor ne lepődjön meg, ha a többi még Önben is megütközést kelt: Az elemzést lehet eredetinek, eretneknek vagy éppen idiótának minősíteni, de unalmasnak semmiképp. Ezzel együtt nem tekintem magam a téma szakértőjének, célom csupán, hogy az olvasó elgondolkozzon a bitcoinhoz és az egyéb kriptovalutákhoz tapadt furcsa, érthetetlennek tűnő jelenségeken.
A Bitcoin története, tulajdonságai Ezt megelőzően, — közvetlenül a es pénzügyi válságot követően, ugyancsak ő az interneten közzétette az ún. Satoshi Nakamoto-val soha senki nem beszélt, senki sem ismeri, mindig e-mailben tette közzé gondolatait, azonban óta már úgy sem, mert szőrén-szálán eltűnt.
Egy évtizeddel korábban, ban Nick Szabo University of Washington,degree in Computer Science közzétett egy tanulmányt, amelyben a bitcoinhoz feltűnően hasonlító ún. Szabo létező személy, és tagadja, hogy ő lenne Satoshi Nakamoto. Ugyanakkor elgondolkoztató, hogy a digitális pénzt már a kezdetektől összefüggésbe hozták az arannyal.
A bitcoin sztori 2. rész – alvilági pénzből befektetési termék
A Bitcoin bányászata A bitcoin-t a létrehozásának évében alig ismerték, gyakorlatilag nem ért semmit, viszont bányászata rendkívül egyszerű volt: Egy alaptudású személyi számítógépen naponta akár több bitcoint is elő lehetett állítani. A bitcoin — és a hozzá hasonló ún. A bitcoin-ból 21 millió darabot lehet összesen bányászni, többet nem, ez bele van építve a matematikai alapjaiba.
Megosztom Ahog arról mi is többször beszámoltunk, közeledik a Bitcoin block reward, azaz a blokkjutalom felezés, olyannyira, hogy most már csupán 50 nap van hátra. Ezen a jeles napon felére csökken a bányászoknak, egy-egy blokk megfejtéséért adott jutalom, így kisebb mennyiségű BTC kerül a piacra, a kínálat csökken, a népszerű várakozások szerint ez áremelkedéshez vezet. A Binanceés számos egyéb fontos piaci szereplő is nyomonköveti az eseményeket, oylannyira, hogy önálló oldalt is szentelnek a témának, az egyik legnépszerűbb mégis egy olyan felület, ami nem kapcsolódik egyik nagy szervezethez sem, itt láthatjuk, hogy pontosan mennyi idő van még hátra.
Ahogy előrehalad a kitermelés, úgy nehezül a tevékenység. Ma már egyetlen bitcoin előállítása is olyan hatalmas számítási kapacitást követel meg, ami csak néhány embernek vagy szervezetnek adatik meg. Érzékeltetésül: A világ bitcoin bányászatának energiaszükséglete ma már Írország teljes éves energiafelhasználásával egyenértékű, a bányászat energiafelhasználása napjainkban már meghaladja az internetes keresetek leírása paksi atomerőmű összteljesítményét ben!
Mégis bányásszák.
Tartalomjegyzék
A számítógépek — számítógép rendszerek — többsége hatalmas csarnokokban vannak elhelyezve, amelyek hűtésékről folyamatosan gondoskodni kell. Jelenleg 14 azaz több mint 14 millió bitcoint állítottak elő ben! Addig azonban folyamatosan nő az előállításukhoz szükséges számítási kapacitás, és az annak megfelelő energiafogyasztás. Kínában most építenek építettek egy minden képzeletet felülmúló számítógép központot, amely a tervek szerint a világ éves bitcoin termelésének mintegy öt százalékát fogja adni.
Ugyanakkor léteznek ún. Ez azt jelenti, hogy magányos, otthoni bányászok már régen nem képesek akár csak néhány aranyszemcsét is összegyűjteni, ez a lehetőség már több éve megszűnt Technológia Satoshi Nakamoto-nak egyes vélekedések szerint legalább 5 millió bitcoin van a birtokában, amelynek döntő részét a kezdeti időszakban állította elő egyszerű számítógépek segítségével.

Hogy ki hány darab bitcoin-nal rendelkezik, azt lehetetlen megállapítani, ugyanis a pénz nem személyhez, hanem a kliens felhasználói szoftver által véletlenszerűen előállított 33 karakteres bitcoin címekhez kötött, amelyek száma gyakorlatilag végtelen. Többek között e címeket tartalmazza a pénztárca. Az eljárás nem új, és nem csak a bitcoin esetében alkalmazzák, hanem például az elektronikus digitális aláírás is ezen alapul.

Ami új benne, az az ún. Ugyanazon címre több átutalás is érkezhet, és többször is fizethetünk a segítségével, — nem muszáj minden tranzakció alkalmával új címet generálni de lehet, némely esetben ajánlatos, újabban viszont — ki tudja miért? Amikor pénzt utalunk, akkor nem valamely személy részére küldjük, hanem a fogadó fél által előzetesen megadott, általa előállított bitcoin címre továbbítjuk, ami nyilvános, ezért akár e-mailben is megküldhető.
A cím egyedi, annak valószínűsége, hogy két felhasználó ugyanazt a címet állítsa elő a saját ún. Peer-to-peer A bitcoin-nak nincs szüksége bankra vagy közvetítő szervezetre. Az átutalások közvetlenül a felek között folynak névtelenül peer-to—peera pénz a saját pénztárcából indul, és a fogadó fél pénztárcájába érkezik, viszont a tranzakciókat a bitcoin-t bányászó számítógépek hitelesítik: A pénz a tranzakció alkalmával a fogadón félnél rögtön megjelenik, azonban a hitelesítéséig confirmation azt nem lehet felhasználni, nem lehet továbbküldeni, így fizetésre egy ideig nem alkalmas.
A bitcoin esetében a hitelesítéshez legalább hat újabban három? A hitelesítésért mennyi volt a bitcoin a kezdetektől fogva bányászok tranzakciós díjat számítanak fel, ez jelenleg átlagosan néhány tízezred BTC.
A díj mértékét a kliens felhasználó oldali programban lehet beállítani, abban a szoftverben, amelyik a saját gépünkön lévő pénztárcát — egy speciális fájlt — is kezeli. Blokklánc — blockchain Magukat a tranzakciókat az ún. A bitcoin esetében ez most egy kb. A blockchain-ből visszakereshető bármely tranzakció, amit valaha is végrehajtottak a hálózatban, és ő a garancia arra, hogy ugyanazt a bitcoin-t ugyanabból a tárcából kétszer ne lehessen elkölteni, azaz a pénztárca másolásával és újbóli felhasználásával nem lehet átverni a rendszert.
A bányászgépek is ezt a blokk láncot ellenőrzik minden hitelesítés alkalmával. Ráadásul teljesen mindegy, hogy melyik készüléket kapcsolja be, a telefonját vagy a számítógépét, és melyiken nézi meg a tárcája tartalmát, mert ugyannyi pénzt fog látni benne mindkét esetben, és azt ugyanúgy elköltheti bármelyik eszközről, mivel a tranzakció automatikusan szinkronizálásra kerül a másikon ideiglenes lehetőség. Hisz gondoljunk bele, ha ellopják — azaz engedélyünk nélkül lemásolják — a tárcánkat és esetleg megszerzik a hozzá tartozó jelszót is, majd a tárcafájlt a tolvaj feltelepíti a saját kliensprogramja alá a saját számítógépén, és az abban lévő pénzt elkölti, hiába van meg a saját gépünkön továbbra is a korábbi tárcánk azt fogjuk tapasztalni, hogy annak tartalma kiürül, a pénzünk köddé válik, tehát a szinkronizáció — a blokkláncon keresztül — a két tárca között ez esetben is lezajlik.
Ha nem így lenne, ugyanazt a pénzt a tárca másolása útján akár többször is el lehetne költeni, és sajnos minden bizonnyal sokan vissza is élnének vele. Egy másik módszer alapján a szinkronizáció egy harmadik fél közreműködésével is megvalósulhat, amikor a tárcánk nem a saját számítógépünkön vagy mobiltelefonunkon kerül elhelyezésre, hanem egy ún.
Bitcoin - Az első online valuta amiről érdemes többet tudnod — Digitális Nomádok
Ez esetben asztali számítógépről a szolgáltató honlapján keresztül tudjuk kezelni a mennyi volt a bitcoin a kezdetektől fogva egy közönséges böngésző program segítségével, mobiltelefonos hozzáférés esetén pedig a bitcoin applikáció szolgáltatóhoz rendelése biztosíthatja a tárcánkhoz való hozzáférést. A módszer hátránya, hogy meg kell bíznunk egy harmadik fél tisztességében, amely a bitcoin-t életrehívó koncepciótól idegen, hisz ezzel egy közvetítő szervezetet egy bankot?
A lényeget tekintve ugyanis a bitcoin a készpénz bankjegy papírpénz szerepét tölti be akár nagytávolságú átutalás, akár személyes találkozás alkalmával használjuk, csak sokkal gyorsabban, és kockázatmentesebben. Az utóbbi esetén a küldő és a fogadó fél mobiltelefonjait egymás felé kell fordítani, majd a kamera segítségével a fogadó fél bitcoin címét tartalmazó ún. QR kódot be kell olvasni, és az utalandó összeg beütésével a tranzakció néhány másodperc alatt megvalósítható.

Fizetési módszerként alkalmazható boltban, benzinkútnál, kávézóban, bárhol, ahol van internetkapcsolat. Ehhez mobilinternet előfizetéssel egyre többen rendelkeznek napjainkban, de természetesen jó hozzá a WI-FI is.
Cikk megosztása
Egyéb esetben nem. A rendszer folyamatosan ki van téve támadásoknak, de állja a sarat, ami fejlett matematikai alapjaiból következik.
A kliens felhasználó oldali szoftverek nyílt forráskódúak, bárki aprólékosan ellenőrizheti azok működését, általában amatőr nek álcázott programozók fejlesztik szabadidős tevékenységként. Az internetről minden korlátozás nélkül ingyen letölthetők.
Bitcoint több mint tíz online tőzsdén lehet vásárolni, illetve léteznek ATM-ek készpénzes terminálok is erre a célra. A világon összesen négy-öt ezer bolt, vállalkozás fogadja el, a számuk lassan ugyan, de nő. Ugyancsak növekszik azoknak az innovatív mikro-vállalkozásoknak start-up a száma, amelyek valamilyen módon a bitcoin-nal állnak összefüggésben.
És most lássuk a lényeget.

A Bitcoin megítélése Ki az a Satoshi Nakamoto, és miért nem fedi fel a kilétét? Miért van az, hogy ban Nick Szabó ismert folyóiratokban megjelent tanulmánya alig érdekelt valakit, viszont az interneten inkognitóban cikkező Nakamoto ötlete ben világhódító útra indult. A világhálózat addig bekövetkezett térhódítása miatt, mondják néhányan, azonban ez nem elegendő magyarázat: Próbáljon meg valaki bármely zseniális ötletet a saját ismeretlen neve alatt a Facebook-on közzétenni matematikai formulák segítségével, az eredmény nagy biztonsággal megjósolható: A kutyát se fogja érdekelni.
Minden bizonnyal erre a sorsra kellett volna jutnia a bitcoin-nak is, mégsem így történt. Vajon miért? Az a pár blog és Youtube videó, ami a témával foglalkozik ben!
Ám legyen, ellenőrizni úgysem tudjuk, viszont ha igaz, akkor óhatatlanul felvetődik egy másik, fontosabb kérdés: Mi célból teszi ezt? Az erre adandó válasz sokkal érdekesebb, és messzebbre mutat annál, mint hogy Nakamoto magányos tudós-e, vagy e név alatt egy egész csapat tevékenykedik, és hogy a csapattagok melyik fizetési listán szerepelnek.
Kriptovaluta - Kriptovaluta vásárlás + kereskedés CFD-ken
A bitcoin alkalmazása — mint volt szó róla — a készpénz bankjegy használatnak feleltethető meg. Ez azért is különös, mert a készpénz használatát napjainkban az államok igyekeznek visszaszorítani, mert az az adóelkerülés és a pénzmosás hatékony eszköze lehet annál fogva, hogy a segítségével végrehajtott tranzakciókat nem lehet nyomon követni, azok nem köthetők személyekhez, túl azon természetesen, hogy a készpénzhasználat a bankok és az ügyfelek számára többletköltséggel jár.

Nem véletlenül korlátozzák a vállalkozások által kifizethető, vagy az országhatáron keresztül magánszemélyek által kivihető maximális készpénz mértékét. Mégis: Hogy van az, hogy az államok és bankok egyik oldalról igyekeznek korlátozni a készpénz bankjegy forgalmat, a másikról viszont szemet hunynak a bitcoin és az egyéb kriptopénzek használata felett?
A FED — az USA központi bankjának szerepét betöltő magánbank — elnöke újságírói mennyi volt a bitcoin a kezdetektől fogva a közelmúltban azt válaszolta, hogy a bitcoin használata nem tarozik a hatáskörébe, ő csak a dollárért felel. Az USA törvényhozása a bitcoint nem pénzként, hanem pénzügyi eszközként financial instrument határozza meg, és részben az arra vonatkozó törvények hatálya alá helyezi.
Morgan egyik alelnöke egy nem rég készített interjúban kitérő választ adott a bitcoin használatával kapcsolatos újságírói kérdésre, mindenesetre a New York-i tőzsde komolyan fontolóra vette seo pénzt keresni az interneten bitcoin árfolyamának jegyzését. Az Európai Bíróság őszén egy svéd magánszemély beadványára a bitcoinos pénzváltási ügyletet ÁFA mentesnek ítélte meg, hivatkozva a valuták közötti átváltás adómentességére, amellyel a bitcoint de facto pénzként ismeri el.
A Bank of England hivatalos közleményében mintegy két éve elhanyagolhatónak nevezte a bitcoin által generált forgalmat, — valóban az volt, hisz a bitcoin kapitalizációja akkoriban mintegy négy milliárd dollárra rúgott ! Peking a bankok és vállalkozások számára tiltja, a magán személyek részére azonban engedélyezi a bitcoin-t: Nem mindenki számára ismert, hogy a világ legnagyobb bitcoin tőzsdéit Kínában üzemeltetik, amelyek jüanban jegyzett napi forgalma jelentősen felülmúlja a nyugati országok hasonló tőzsdéinek kereskedelmét.
Oroszország központi bankja másfél évvel ezelőtt a bitcoinnal kapcsolatos közleményében megállapította, hogy az ország hivatalos valutája a rubel. Oroszhonban aki nem tud a sorok között olvasni, az az álmos könyvek szerint nem sokra viszi, ennek ellenére az interneten virágoznak a bitcoinnal kapcsolatos orosz oldalak és fórumok mindenféle következmény nélkül.
Azóta az orosz pénzügyminiszter-helyettes a Bloombergnek adott interjújában nem zárta ki, hogy országában rövidesen szabályozott keretek között hivatalosan is engedélyezni fogják a Bitcoin használatát, és — itt kapaszkodjunk meg — az indoklás szerint azért, hogy a pénzügyi tranzakciókat átláthatóvá tegyék, és a pénzrendszert kifehérítsék.

Japánban A Magyar Nemzeti Bank nem rég közleményben hívta fel a figyelmet a bitcoin árfolyamának erős volatilitásából fakadó kockázatokra, de ennél messzebb nem ment. Kérdések Mi az oka ennek a tartózkodó, ugyanakkor nem tiltó magatartásnak?
Mi az oka annak, hogy a királyok, parlamentek és bankárok a történelem folyamán mindig kíméletlenül felléptek az alternatív pénzkibocsátás és használat ellen az általuk kibocsátott pénz monopóliuma érdekében, ugyanakkor ez a bitcoinra már központok nélkül kezdetektől fogva sem igaz, hanem inkább a jószándékú hallgatást, halogatást és csöndes támogatást választják?
Mi az oka annak, hogy az Egyesült Államok a tradn bináris opciók világpénz szerepének megőrzése érdekében több százmilliárd dollárért háborúkat is hajlandó indítani, ugyanakkor a bitcoin esetében félrefordítja a fejét, pedig azt — jelenleg néhány tízmillió, de pár éve még csak néhány millió — dollár mozgósításával tőzsdei összeomlást előidézve mindenféle háború nélkül meg tudná tenni úgy, hogy senki sem gyanakodna rá?
Mi az oka annak, hogy az internetes bitcoin szolgáltatásokkal viszonylag kevesen élnek vissza, bár lehetőség bőven lenne rá a zavaros, sokszor nem létező szabályozásból adódóan?
Mi az oka annak, hogy a Youtube-on és egyéb internetes fórumokon egymást érik a bitcoin használatával kapcsolatos tudósítások, ismertetők és nem kis pénzből rendezett konferenciák, amelyeken a bitcoint, mint a jövő nagyszerű lehetőségét mutatják be, viszont mindebből a mainstreem médiában csak vajmi kevés jelenik meg?