Hűtlen kereset az interneten
Egyéb megosztás Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a Halasi Városgazda Zrt.
Pénzügyi hűtlenség
A kipattant botrány Az ügy a os önkormányzati választásokig nyúlik vissza: noha ekkor szocialista kötődésű polgármester nyert, a kiskunhalasi testületben a Fidesz került többségbe. Ezt kihasználva a helyi jobboldaliak — bevallottan debreceni mintára — egy integrált önkormányzati holdingot hoztak létre nyarán: a Halasi Városgazda HV Zrt. Az esetről lásd bővebben korábbi cikkünket.
Bár Várnai László polgármester a döntés felfüggesztésével megpróbálta leállíttatni a társaság megalapítását, ez a városházi többséggel szemben nem sikerülhetett. A cég egy, a megalapítása után fél évvel kipattant ügy miatt kapott országos nyilvánosságot, miután tavaszán 76 millió forintért kívánt új telephelyet vásárolni magának.
Hűtlen kezelésért ítélték el a városüzemeltető cég vezetőit
A helyszín Valaczkai korábbi főnökének az üzemcsarnoka volt. A tervezett vételár miatt nemcsak a felügyelőbizottság egyik tagja, de rövid idő alatt a kiskunhalasi jobboldali vállalkozók is kiakadtak: az ingatlan ugyanis a későbbi — a bíróság előtt reálisnak elfogadott — hivatalos árbecslés szerint 36 milliónál nem ért többet.
Bár a Városgazda-vezetés gyors ütemben szervezte a vásárlást, az ügyet kipattantó egyébként jobboldali fb-tag mellett a baloldali polgármester is lépett, és vizsgálatot rendelt el a HV-nél.
Vásároljon világszerte számítógépéről vagy mobiltelefonjáról. Villámgyors fizetés. Csak e-mail-címét és jelszavát kell tudnia, így kártyaszámait és titkos kódjait akár el is felejtheti. Kezébe kapja az egész világot.
Ezt a csarnokot nézték ki 76 millióért Gombot varrni A felkért könyvvizsgáló szerint a kiskunhalasi vagyonkezelőnél lényegében nem létezett számlarend; a házipénztárt ugyanaz a személy kezelte, aki annak ellenőre is volt; a telekügyletre sem önkormányzati engedélyük, sem pénzügyi fedezetük nem lett volna, és az önkormányzati vagyonrendeletet is megsértették, amikor elindították az adásvételt, és annak 11 milliós előlegét ki is fizették.
A kibontakozó botrány nyarára a maffia belső háborúihoz hasonlító leszámolásokhoz vezetett.

Erről részletesebben hivatkozott cikkünkben olvashat. A Városgazda Zrt. Mai programok Mindez egyfajta kényszerű egységbe kovácsolta a baloldali Várnai László polgármester és Lukács László fideszes alpolgármester aki egyben Városgazda fb-elnöke is volt fellépését.

Mivel a többség nem hűtlen kereset az interneten feljelentést tenni a botrányos ingatlanvétel miatt, ők ketten küldték az ügyészségre az ügyet. A Bajai Városi Ügyészség először visszadobta a keresetet, de a polgármesteri panasz után végül nyomozást rendelt el — ennek lett az eredménye az októberi ítélet.

Az ítélet négy év jogi procedúra után született meg. A korábbi tárgyalásokra információink szerint Valaczkai László külföldről tért vissza, a Népszabadság őszén azt írta róla, hogy Angliában él. Krammer Balázs jelenleg már nem tagja a kiskunhalasi képviselő-testületnek, miután ben nem indult az önkormányzati választásokon.