március 2019 hónap bejegyzései

Politikai helyzetkép (18). Gazdaságpolitika: hasonló ideológia és panelek Grósztól napjainkig

Zavaros vízben könnyű halászni!
(Közmondás)
Zavaros vízbe sose ugorj bele!
(Közmondás)

A két mottó – ahogy ebben a cikksorozatban megszoktuk – továbbra is változatlan. Nem csoda: a zavarosság csábítása és lehetséges következménye most is a kiindulópont. A zavaros körülmények miatt elég  nehéz észrevenni, hogy évtizedek óta (Grósztól napjainkig)  a gazdaságpolitika ideológiája  és paneljei hasonlóak maradtak. A következmények is. A gyenge forinttal például valójában ma is főleg a külföldet támogatjuk! A cikk nyomtatott változata a Leleplező könyvújság 2019./I. számában, márciusban jelent meg. A cikkhez képet értelemszerűen van néhány formai eltérés, mindenekelőtt a számozásban. (A nyomtatott változat sorszáma: 11, a blogos változaté: 18.)

A gyenge és tovább gyengített forinttal (is) a külföldet támogatjuk!

Tovább folytatódik a hogyan [NE] tovább kérdésének tárgyalása. Az előző részben a forint alulértékeltségének azokat a kárait számszerűsítettük, amelyek a külkereskedelemben keletkeznek. A forint alulértékeltségét a vásárlóerőparitás (vásárlóerő) és az árfolyam egymáshoz való viszonyával fejeztem ki. „Hatalmas a különbség a két mutató értéke között: 2017-ben a vásárlóerőparitás (vásárlóerő) alapján egy eurónak 191 forintba kellett volna (éves átlagban) kerülnie, viszont 309 forintos (közép)árfolyamon számolták el a valóságban.” (A pontos értékeket ld. az előző folytatásban!) „A dollárnál még nagyobb volt az eltérés a két átszámítási eszköz között. 2017-ben vásárlóerőparitáson átlagosan 139 forint volt egy dollár, a valóságban átlagosan 274 forint.(Nem a piac alapján, hanem a kormány és az MNB szándékaival és asszisztenciájával összhangban.)

Pozsgay Imre (Fotó: Alfahír). Pozsgay a gazdaságban is lebontotta (eltüntette?) a rendszert

Bővebben…

Berija (29.). Nyugati lehetőségek is

Sok lehetőséget hagytak kihasználatlanul a központi hatalmak hadvezetései. A többes szám indokolt, hiszen 1916-ig ott, ahol különböző országok hadseregei együtt ténykedtek, ott külön-külön működtek parancsnokságaik, vezérkari főnökségeik. Így volt ez főleg Galíciában, ahol ebből az irányítási önállóságból különböző nehézségek származtak. Például több katona és nagyobb tartalék kellett ugyanolyan feladat ellátásához, míg Max Hoffmann szerint az antant kezdettől élt a szoros koordinációból adódó előnyökkel.

A “marne-i csoda”

Max Hoffmann mindenekelőtt a Kelet Fronton felfedezett lehetőségekről ír, a Nyugati Front kudarcait – kevés kivételtől eltekintve – nem vizsgálja. A marne-i vereséget sem, ami már a háború elején bekövetkezett és ami után a vezérkari főnök, a Schliffen-tervet átdolgozó, aktualizáló (ifjabb) Helmuth von Moltke (1948 – 1916) vezérezredes kénytelen volt megválni pozíciójától. II. Vilmos császár (1859 – 1941) leváltotta és helyére Erich von Falkenhaynt (1861 – 1922) nevezte ki. Moltke komoly hibákat követett el már  a nyugati támadás előkészítésében. Engedve II. Vilmos császár nyomásának és eltérve a Schliffen-tervtől, meggyengítette a jobb szárnyat és további csapatokat rendelt a másodlagos balszárny erősítésére. Hogy ezzel megvédje Dél-Németországot egy esetleges francia betöréstől. Aztán menet közben keletre küldött – noha ott nem kérték – két hadtestet, hogy úrrá legyenek az orosz támadáson. (Enélkül is úrrá lettek volna.) Ez tovább gyengítette a jobb szárnyat. A meggyengítéshez képest Moltke túl gyorsan haladt előre, szeptember elején már látótávolságra jutott Párizshoz. Egy dombról látni lehetett az Eiffel-tornyot. Moltke vezérezredes Párizs és a győzelem kapujában állt. A német sajtó lelkendezett. A katonák azonban a gyors előrehaladásban kimerültek, a csapatok közötti távolság megnőtt, ami helyenként lehetetlenné tette közöttük a kommunikációt.

Helmuth Johannes Ludwig von Moltke (1848 – 1916) megnyerhette volna a háborút, de elszalasztotta a lehetőséget (Die Zeit)

Bővebben…