Berija (28.). Alfred Redl a valóságban. A szuperkém

Redl: a megbízója buktatta le?

 Most pedig folytassuk a nagyjából 100 éve történtekkel, amelyek annyiban is érdekesek számunkra, hogy ezek is a cikksorozat címében megjelölt téma időbeli és „oksági” előzményei. Különösen ez utóbbiak szempontjából fontos az a kérdés, amiről Max Hoffmann (1869 – 1927) vezérőrnagy, az I. világháború egyik legnagyobb stratégája és a Keleti Front vezérkari főnöke könyvet írt Elvesztegetett lehetőségek címen. Ha kihasználták volna a központi hatalmak ezeket a lehetőségeket, akkor akár győzhettek is volna, de legalábbis tisztességes békével ért volna véget a Nagy Háború. Ezek között van olyan, amit Hoffmann nem említ. Ez Redl gyors leleplezése lett volna.

Redl még hadnagyként. (Fotó: alchetron.com)

Egy további elvesztegetett lehetőség: Redl korai leleplezése

Hogy melyek voltak ezek az elvesztegetett lehetőségek, annak bemutatását az előző részben megkezdtem. Az elvesztegetett lehetőségek szempontjából Max Hoffmann listáján túl egy olyannal is foglalkoztam, amit ő nem említ, de aminek megakadályozása, de legalábbis gyors felderítése és a következmények felszámolása is ide tartozna. Ez Alfred Redl (1864 – 1913) ezredes árulása, aminek példátlan kárai vannak. Ennek ellenére szerepét és az okozott károkat egyes történészek is igyekeznek relativizálni, homoszexualitásának szerepét beszervezésében tagadni. Annak ellenére, hogy a károk rendkívül nagyok, az árulásra nincs mentség és a homoszexualitás mindenképpen szerepet játszott abban, hogy erre az útra lépett. Vannak más értelmiségiek, akik egyenesen azt követelik, hogy hagyjanak már békét „szegény Redlnek”!

Szabó István Redl ezredese (honvedelem.hu)

Olyanok is vannakSzabó István (sz. 1938) filmrendező és forgatókönyvírója, Dobai Péter (sz. 1944), mindketten Kossuth-díjat kaptak a Kádár-korszakban, illetve a Nemzet Művésze kitüntetést kapták egyaránt 2014-ben – akik Redl homoszexualitását látnivalóan ugyancsak nem tartják fontosnak, hamis motívumokat jelölnek meg okként, Redlt egy belső hatalmi játszma áldozataként ábrázolják. A monarchiát, az áldozatot teszik felelőssé. Pedig Szabó István és forgatókönyvírója csak utána kellett, hogy olvasson, mi történt és a sorból nem hagyhatta ki Egon Ervin Kisch (1885 – 1948) újságíró és író hosszú leírását. Ebben is szerepel Redl két búcsúlevele, amiben írásba adta, miként értékeli, amit tett. (Ld. nemsokára!)  Redl szóban már elismerte bűnösségét és személyes felelősségét, amikor egy revolvert adtak neki, hogy saját maga döntsön a saját sorsáról. Öngyilkos lett.  Kisch ezt írja:

„Az íróasztalon két lezárt levelet találtak, egyiket az öngyilkos bátyjának címezve, a másikat von Giesl báró prágai hadtestparancsnok számára, továbbá egy nyitott cédulát minden címzés nélkül. Ezen a következő állt: ’Könnyelműség és szenvedély tett tönkre. Imádkozzatok értem! Tévelygéseimért halálommal fizetek. Alfred.’”

Redl homoszexualitása

Homoszexualitását Redlnek elvileg titkolnia kellett, ami roppant nehéz lehetett, hiszen több katonatársa is a szeretője volt, sőt egyikükkel együtt is lakott. Legalább egy lakásról ráadásul biztosan tudhatjuk, hogy egy katonai körletben volt. Kisch szerint „a főőrség épületében, a hadtestparancsnok hivatali helyiségei mögött.” Ez a prágai lakása, ahol az utolsó két évben lakott és ahol a házkutatást végrehajtották. Ez homoszexuális kéjlaknak volt berendezve.

Egon Erwin Kisch újságíró kaparta ki annak idején a történetet és vette rá a hadsereget, hogy az ügyet a közvélemény elől – szándéka ellenére – ne tussolja el. Sok mindenkivel beszélt, egy lakatossal is, akivel a házkutatáskor felnyittatták Redl lakását és aki tanúként végig ott volt a házkutatáson. (Egon Erwin Kisch: A Redl-ügy.) Ezt írja Kisch:

Az első dolog, amely a bizottságot elképesztette, mikor a halállal bűnhődött Redl lakásába belépett, a mindenütt megnyilvánuló női ízlés volt. A bútor és a huzatok is a piros szín különböző árnyalataiban pompáztak. A mennyezetes ágyon selyempaplan és rózsaszínű plüsshuzat vonta magára a figyelmet. Dominált az alabástrom mint dohányzókészlet, éjjeliszekrény-lap és mint különféle szobrocskák anyaga (egyedül Napóleon mellszobra az íróasztalon volt bronzból). Mindenütt kecses nippek hivalkodtak, és mind a három szoba csak úgy árasztotta magából a parfüm illatát.

Feltűnt az óriási toalettasztal hajfestő szerekkel, tubusokkal,  tégelyekkel,   hajsütővasakkal, manikűrkészlettel, krémekkel, parfümmel és hasonló tárgyakkal. Amikor az íróasztalt feltörték, és megállapították, hogy a számtalan erotikus tartalmú, halvány és tarka papíron írt levélke férfikéztől származik, egyszeriben megoldódott a rejtély: Redl ezredes homoszexuális volt.”

Az osztrák szakértők

2012. október 15-én a hvg.hu számolt be szenzációként arról, amit a Profil c. osztrák lapban olvastak. Nem zsarolhatták homoszexulitásával a hírhedt ezredest – ordító cím alatt. Majd így folytatja: „Az oroszok nem tudtak arról, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiában kémbotrányával hírhedtté vált Redl ezredes meleg volt, így nem is zsarolhatták vele. Egyéb új információk is napvilágra kerültek néhány most felfedezett dokumentumból. (…) Az eset idején a katonai körök és a korabeli közvélemény megdöbbenését fokozta, hogy kiderült, Redl homoszexuális volt. Korábbi feltevésekkel ellentétben a Moszkvában előkerült dokumentumok azt mutatják, hogy az oroszok ezt a tényt nem használhatták fel Redl zsarolására, mert nem tudtak róla.”

Ezt a „szenzációt” azonban – mint a korábbi részben is írtam – aligha fogadhatjuk el! Annak ellenére, hogy osztrák szakértőknek az oroszok 2012-ben feltehetőleg olyan iratokat mutattak be, ami állítólag nem utalt Redl homoszexualitására, sőt a Profil szerint egyenesen azt bizonyítaná, hogy nem tudtak Redl homoszexualitásáról, az internetre felkerült anyagokban az oroszok hosszú évek óta úgy írnak Redlről mint homoszexuálisról. Van egy kivétel, ami azt mutatja, hogy a cári titkosszolgálatban is, ami a maihoz hasonlón igen eredményes titkosszolgálat volt, előfordultak felületes vezetők. Mitrofan K. Marcsenko tábornok (1866 – 1932), aki 1905 és 1910 között Bécsben volt katonai attasé, így jellemezte: „Álságos, zárkózott, erősen koncentrált gondolkodású, kötelességtudó, kiváló emlékezőtehetségű ember. Édeskés, finomkodó, lágy beszédű. Cinikus szellemű, nagy asszonybolond…” A „nagy asszonybolond” elég meghökkentően hangzik. Lehet, hogy ezt mutatták meg a Bécsből érkezett szakértőknek?

A rejtőzködés sikere?

Redl nehezen titkolhatta el homoszexualitását, Az viszont, hogy ilyen hosszú ideig folytathatta áruló tevékenységét annak nem ügyes rejtőzködése lehetett az oka. Az előző részben már írtam arról, hogy egyedül nem folytathatta volna károkozását. Hogy sebezhető pontjait tudomásom szerint nem derítették fel, az biztosan nem cáfolja, hogy ilyenek ne lehettek, sőt lettek volna. Másként ugyanis Redl nem igyekezett volna, hogy megbízóit ilyen érzékeny adatokhoz, ráadásul szinte minden érzékeny adathoz hozzájuttassa. És – ahogy írtam – kellett lennie nagyon magas szintű védelmezőjének is a monarchia csúcsairól. Aki ugyanúgy védelmezte Redlt, ahogy a „Cambridge-i Ötöket” a brit állam valamely vezetője, vagy ahogy a szovjet atomkémeket az amerikai állam valamely vezetője óvta. Akadályozták a vizsgálatok elindulását és /vagy sikerét. Ilyen védelmező feltehetőleg nem egy-egy nagy befolyású ember volt, hanem egyszerre többen isBerijáról is az a hír járja, hogy szinte minden országban voltak miniszteri rangú kapcsolatai. Akik nyilván nem folytak közvetlenül bele a kémtevékenységbe, viszont saját hivatalos elhárításukat igyekeztek blokkolni.

Redl ezredes (1864 – 1913)

 Redl különben nemcsak azért volt sérülékeny, mert homoszexuális volt, hanem rendkívül anyagias is.  És a kettő, legalábbis az ő esetében még össze is függött. Sok pénzre volt szüksége azért is, hogy szenvedélyét az általa elvárt színvonalon ki tudja élni. Fényűző életet folytatott: abban a korban egyszerre több autója is volt, a legdrágább márkák modelljei, hátaslovakat tartott, szeretőinek hátaslovat ajándékozott, több lakása volt és számos más ingatlant tartott fenn. És rengeteget költött férfi szeretőire, magas színvonalon tartotta ki őket. Óriási összegeket juttattak el hozzá az oroszok, amelyeket csak úgy „poste restante” címzéssel borítékba gyömöszölve juttattak el neki. (Újabb ismereteim szerint állítólag csak a végén.) Vagyonokat kapott, ami azt mutatta, milyen értékes információk érkeztek és milyen nagyra értékelték az Oroszországba küldött osztrák-magyar hírszerzők lebuktatását, illetve az általa az oroszok érdekében folytatott dezinformációt.

A károk

Redl árulásának kárai felbecsülhetetlenül nagyok. Már korábban is írtam az általa okozott károkról és még ezután is szó lesz róluk. Most egy elemét emelem ki a károknak: az osztrák-magyar hírszerzés Redl által irányított felszámolását, a hadvezetés elzárását létfontosságú információktól és ezzel az osztrák-magyar birodalom védtelenné válását. Ráadásul olyan nagy lett a bizonytalanság Redl árulásának lelepleződése után, hogy a monarchia orosz tisztek beszervezésére nem mert vállalkozni.

Redl manővereivel elfedte azt is, hogy Oroszországban milyen hatalmas vasútfejlesztés folyik. ezért a Schliffen-terv feltételezéseivel ellentétben Oroszország nagyon hamar képes volt csapatai mozgósítására és hadrendbe állítására. Sikeresen eltitkolta az orosz haderőfejlesztés hatalmas méreteit is: 75 orosz hadosztályról nem is tudtak az osztrák-magyar hadsereg vezetői. Ez több volt, mint a teljes osztrák-magyar haderő Galíciában.

Talán bele sem vágunk az első világháborúba, ha tudjuk, kivel állunk szemben. Ezután nem bíztunk meg a külföldi felajánlkozásokban sem. Emlegetnek egy közelebbről nem azonosítható Lajkov nevű orosz ezredest, aki pénzért Redléhez hasonló jelentőségű dokumentumok és információk átadását ígérte, de – provokációtól félve – a csábító ajánlat ellenére nem fogadták el. Ugyanez történt más felajánlkozások esetében is.

Adalbert von Sternberg (1852 – 1924) gróf, az osztrák Birodalmi Tanács (Reichsrat) egyik képviselője az első világháború után így nyilatkozott Redl árulásáról, és a Lajkov-féle ajánlatról:

„Ez a gazember Redl minden (oroszországi) osztrák kémet beköpött és gyanússá tett. Lajkov orosz ezredes esete többször is megismétlődött. Redl kiszolgáltatta titkainkat az oroszoknak, és megakadályozta, hogy kémeink révén mi is megismerjük az oroszok titkait. Emiatt 1914 év folyamán az osztrák–magyar és német titkosszolgálatok előtt rejtve maradt 75 orosz hadosztály létezése is, márpedig ez nagyobb erő volt, mint a vele szembeállított teljes osztrák–magyar erő…”

Redl árulásának következményeit elemezve, von Sternberg odáig ment, hogy kijelentette: „Ha tábornokaink világosan láttak volna, nem ösztökélték volna az udvari méltóságokat a hadüzenetre.”

Redl lényegében belevitte a monarchiát egy nem láthatóan óriási kockázattal járó háborúba.

Egy orosz film 2015-ből

Most, amikor a cikksorozat újabb részét írom, sőt nagy részét már megírtam, bukkantam rá egy 2015-ben készült orosz filmre (A hírszerzés titkai: Alfred Redl). A filmet az Osztankino filmstúdió készítette a fegyveres erők megrendelésére. Olyanok nyilatkoznak benne, akik igazán közel vannak az információkhoz: így például a KGB utódszervezetének az OF (Orosz Föderáció) FSZB Archívumának vezetője, Valerij Hrisztoforov vezérőrnagy. És két meglehetősen jól informált történész, akiket nyilván szintén beengedtek az archívumba. Meglehetős elégedettséggel tölt el, hogy több feltételezésemet és spekulációmat, amelyek kialakításakor a filmet természetesen nem ismertem, az általuk elmondottak teljesen igazolták. Így azt is, hogy nem volt egyedül és azt is, hogy magas rangú védelmezője volt. Nemkülönben azt is, hogy 12 éven át hordta az információkat az oroszoknak Redl. És azt is, hogy természetesen tudtak homoszexulitásáról. Szabó Istvántól eltérően nem tudtak ők sem Redl magyar vonatkozásairól. Ugyanakkor sok új információhoz és összefüggéshez jut hozzá az, aki a filmet gondosan végignézi. Természetesen vannak benne propagandisztikus részek is, amelyeket a helyükön kell kezelni.

Redl, a szuperkém

Alfred Redl az ő értékelésükben is az I. világháború előtti tizenvalahány év szuperkémje volt. Hazátlan ember, ma azt mondanánk: kozmopolita, valamivel korábban, hogy internacionalista. Az osztrák-magyar birodalomhoz érzelmileg semmi nem kötötte: társaságban nem egyszer elmondta, hogy a neve ugyan német, de ő ruszin. Érdekes információ, hogy a nagypolitika – nem igazán ismert és egyébként időleges – alakulása hogyan vitte közelebb Redlt az áruláshoz.1900-ban vagyunk, amikor az orosz vezérkar megállapodott az osztrák-magyar vezérkarral az állandó kapcsolatok felvételéről. Ezzel időleges enyhülés, sőt közeledés történt a két nagyhatalom között. Elkezdődtek a katonatisztek utazásai egymás országaiba. A hírszerzések pedig ezt kihasználták.

Redl is többször járt Oroszországban: eljutott Szentpétervárra, Moszkvába, Varsóba, de még a távoli Kazanyba is. Egyik útja során szervezték be. Előbb szép nőkkel próbálkoztak, de rá kellett jönniük, hogy Redlnél ez nem vezet eredményre. Egy idő után rádöbbentek, hogy Redl biztos a férfinemet részesíti előnyben. (Mit előnyben? Kizárólagosságban!) Az orosz hírszerzés ennek megfelelően cselekedett, Redl homoszexualitására játszott rá és fiatalemberekkel hozta össze. Nahát, EZ viszont már működött! Az orosz hírszerzés ezen keresztül érte el és vonta be a munkába Redlt. Szentpéterváron azonban nem gondolták, hogy különösen értékes és perspektivikus kém lesz.

Egy második variáció

A film interjúalanyai azonban mintha meggondolták volna magukat és az előbb elmondottakat nem ténynek, hanem az egyik változatnak nevezték el. Valószínű persze, hogy mindkét változat szerint alakultak az események, hiszen Redlnek két gyengéje volt: a férfiak és a pénz. Tudták róla, hogy együtt lakik egy fiatal tiszttel: ő is nagyon szereti a pénzt. Majd kiderül egy harmadik gyengéje is: a karrier, a dicsőség: persze a saját hadseregében. Tehát nemcsak pénzéhes volt, hanem karrierista is.

És rátérnek a második változatra: Redl hatalmas pénzéhségére, hogy nagyon szerette a pénzt és a fényűző életet, a luxust. E változat szerint NEM az oroszok kezdeményeztek, hanem maga Redl! Ő kezdeményezte a kapcsolatot és az együttműködést, mert sok pénzt akart szerezni és dicsőséget a maga számára.

Hogy ennek a változatnak is van komoly realitása, igazolja, hogy elmondják, alaposan át kellett világítaniuk Redlt, ami időt vett igénybe. Elmagyarázzák, hogy ha valaki maga kezdeményezi, hogy egy másik ország titkosszolgálatának akar dolgozni, akkor a fogadó fél nagyon óvatosan szokott eljárni. A jelentkezőnek nagyon komoly ellenőrzésen kell keresztülmennie és el kell nyernie a bizalmat. Közben otthon Redlhez került az orosz viszonylat. És ő maga lépett fel megint kezdeményezően, ő ajánlott fontos dokumentumokat az oroszoknak. Az orosz osztályt különben 6 évig irányította, amikor még magasabb pozíciót kapott: ő lett a kémelhárítás vezetője és a katonai titkosszolgálat helyettes vezetője. Tehetségesnek bizonyult és nagy újítónak. Már akkor megoldotta technikailag a lehallgatást, új információfeldolgozó módszereket talált ki, rendkívül ügyesen tudott fényképezni, aminek a dokumentumok másolatainak elkészítésekor vette nagy hasznát. Ezenkívül Redl tudott ujjlenyomatot szerezni lehetetlennek tűnő helyzetekben, eligazodni az ujjlenyomatok gyűjteményében. 1907-ben már ezredes lett a k.u.k. hadseregben.

Amikor eldöntötték, hogy megállapodnak vele, meghívták Oroszországba. Ez természetesen időközben történt. Előzetes ajándékként egy szép fiatalembert készítettek elő a szórakoztatására. Hatalmas előleget kapott. És megállapodtak vele abban is, hogy kevésbé jelentős orosz kémek neveit közlik vele. Hogy szakmailag nagy legyen a tekintélye az orosz ügynökök lebuktatása, majd bebörtönzése miatt. Ezeket a neveket ő maga kérte. Bár erről külön nem beszéltek a filmben, de maguk is úgy értékelik (ld. alább), hogy Redl viszont az osztrák-magyar hírszerzők neveit közölte velük.

Értékelésük

Az oroszok a filmben úgy értékelik Redl tevékenységét, hogy Redl gyakorlatilag egyaránt megbénította a monarchia Oroszország elleni hírszerzését és az Oroszország elleni kémelhárítását.

Az orosz ügynökökkel nem Bécsben, hanem Karlsbadban találkozott. Mivel a katonaorvos vesekövet állapított meg nála, időnként elutazott e fürdővárosba, ahol nemcsak ivókúrán vett részt, hanem megkapta feladatait is. A látogatása és megegyezése után rendszeresen adott információt. Az oroszok pl. nagyon akarták  Przemyśl terveit. Ez egyike Európa három legnagyobb erődjének Antwerpen és Verdun után. (Nem tudok most másra gondolni, mint a katonák – köztük magyar katonák – példátlan megpróbáltatásaira és hősiességükre az erőd ostromakor. Mindez az áruló kéjenc és pénzhajhász ezredes miatt nem volt más, mint elpazarolt erőfeszítés. Hogy lehet, hogy Szabó István éppen a nemzet művésze lett? Neki miért nem jutott eszébe a nemzet, amit elárultak?)

Az orosz interjúalanyok szerint az összes létező katonai titkot eladta Redl. A mozgósítási terveket, a hadgyakorlatok leírásait és értékeléseit, az erődítmények pontos építési terveit stb. Továbbá a Szerbia elleni katonai tervet (ezt az oroszok átadták Szerbiának, hogy fel tudjon jól készülni), de az Oroszország elleni katonai tervet is.

Gyanítani lehetett, mégis megdöbbentő, hogy bevallották: Redl nem egyedül működött a vezérkarban. Nem is ő volt a fő ügynök, volt egy másik is. Őt a mai napig nem nevezték meg. Ez az illető Redl lelepleződése után is tovább működött. Az osztrák-magyar birodalom szétesése – és egy rövid szünet után – a szovjet hírszerzés embere lett. És tovább gyűjtötte az információt ebben a régióban.

…a mór mehet!

De térjünk vissza egy időre még a hadműveleti tervek átadásához! Ez igazán nagy feladat volt. Cserében Redl nemcsak pénzt kért, hanem 6 orosz ügynök nevét is. A tervek másolatait az orosz katonai attasé szállította bőröndjében Szent-Pétervárra. Az orosz hírszerzés úgy értékelte, hogy Redl ezzel teljesítette küldetését. Személye ettől kezdve már nem érdekelte őket. Amikor Redlt Prágába helyezték és ott lett egyik volt főnöke alatt a vezérkari osztály vezetője, az oroszok azonnal be tudtak építeni az osztrák-magyar vezérkarba egy új ügynököt, aki a 22-es számot kapta. (Redl volt a 26-os ügynök).

Arra nem adtak választ, hogy ki ez az ember, arra meg nem volt határozott válaszuk, hogy a 22-es ügynök színrelépése kapcsolódik-e Redl lebukásához. Az archívum vezetője, Vaszilij Hrisztoforov a második kérdésre előbb zavart lett, majd fokozatosan és egyre határozottabban igyekezett ennek lehetőségét kizárni. Előbb azt válaszolta, hogy nem ismeri a kérdést, utána abba az irányba lépett, hogy szerinte annak számtalan módja van, hogy egy ügynökkel befejezzék a munkát. Nem kell ezért szándékosan lebuktatni. Végül is oda lyukadt ki, Redl valószínűleg véletlenül bukott le. Viszont, ha visszaemlékezünk pl. Wallenberg kivégzésére, akkor ott, mármint Szerov könyvében hasonló megfogalmazást találunk: elvesztették az érdeklődésüket iránta. Sőt „a nürnbergi per befejezése után Wallenberg elvesztette minden értékét”.  És likvidálták. Nemsokára találkozunk Nicolai és Gempp ezredesek elhurcolásával. Ők 70-en túl voltak, de évtizedekkel korábban vezették a katonai hírszerzést. Sztálin parancsára Moszkvába hurcolták őket, ahol feljegyzéseket írattak velük. Az iratok 1947-re nyilván elkészültek, mivel mindketten 1947-ben haltak meg. Ahogy Wallenberg is.

A végjáték

Redl iránt elveszett az érdeklődés, személyét a vezérkarban pótolták, ráadásul új beosztása akadály volt a további együttműködés számára. Több okból is túl akarhattak rajta adni. Ekkor kezdték el postán „poste restante” küldeni a pénzt és a titkosított utasításokat. Határozott véleményük, hogy Redl követte el a hibát, mert úgy vélte, hogy személye nem eshet ellenőrzés alá. (Ez elég valószínűtlen! Hát honnan tudhatták volna a postán, kié valójában a jeligére küldött boríték? Ráadásul Németországban figyeltek fel két olyan borítékra, amiért nem ment senki. Két hónap után felnyitották és orosz rubeleteket(!) találtak bennük. Ekkor fordultak az osztrák-magyar hírszerzéshez, akik elkezdték figyelni, ki megy náluk  „poste restante” küldeményekért. Amikor egy ilyen levelet Redl felvett, volt kollégái nem tudták azonosítani, számukra is meglepetés volt, hogy megtalálták az egérutat nyert személyt és főleg az, hogy Redl volt az. Sőt még azt is elismerte, hogy a rendőrök által követett taxiban hagyott zsebkés, amivel a borítékot felnyitotta, az övé. Vagyis lehet abban a feltételezésben szerintem igazság, hogy Redlt az oroszok buktatták le, pusztították el.)

Ezután filmrészlet után az oroszok ismét azzal dicsekedtek, hogy Redl lebukása/lebuktatása után is ömlöttek az információk Szentpétervárra. Hiszen ugye ott volt az új ügynök, a 22-es számú és mellett a nála még nagyobb rangú, máig ismeretlen ember a vezérkarban.

A műsorvezető, Andrej Jegorov így összegzi az eseményeket:

 „Megkezdődött az I. világháború. E háború során éppen az osztrák fronton aratták az oroszok legjelentősebb győzelmeiket. Az orosz hírszerzés nem hiába dolgozott Ausztria-Magyarországon.” Az utolsó mondat elég pongyolára sikeredett. Talán inkább Ausztria-Magyarország katonai titkainak felderítésén „dolgozott”. De sem így, sem úgy nem tudok lelkesedni a lelkendezésen. Annak „igazságtartalmán” sem, mert bizony voltak jelentős osztrák-magyar sikerek is. Redl ezredes manipulációi és manőverei ellenére is.

Walter Nicolai

Sokan lelkesednek az ellenoldalról azért, hogy Redl állítólag semmi konkrétumot nem mondott. Meglepő, hogy ez az oroszoknak a filmben elmondott véleménye is, mivel abban szó van a német katonai titkosszolgálat Redl idejében hivatalban volt vezetőjéről is. Persze abban az összefüggésben, hogy a filmben szereplő mai titkosszolgálati személyek, illetve az ezen a területen kutató történészek a németek ügyeskedésének akarják feltüntetni Redlt lelepleződését. Az orosz kiejtés alapján meglehetősen nehéz volt azonosítani ezt a személyt. Walter Nicolai (1873 – 1947) ezredesről van szó. Nicolai ezredes 73 éves korában, ráadásul 1947-ben halt meg Moszkvában, ami meglehetősen érthetetlennek tűnik. Utánanéztem életrajzi adatainak: keresve e furcsaság magyarázatát. Walter Nicolai volt a német katonai hírszerzés vezetője 1913 és 1919 között. Ezredes lett, soron kívüli előléptetését azért kapta, mert megoldotta Lenin és a bolsevik párt pénzügyi támogatását a német vezérkar forrásaiból. A háború után nyugdíjba vonult, közben két könyvet publikált. A náci Németországban egy kutatóintézet igazgatójává nevezték ki, ami voltaképpen fedőfoglalkozás volt, mivel a téma nem igazán érdekelte. (Az új Németország történetét kellett megírnia az intézetnek.)  Az egyik orosz forrás szerint Nicolai sokáig nem volt látható, a háttérben maradt, majd egyszer csak ismét ő lett a katonai hírszerzés vezetője. Ez nyilván hibás adat, mert ezt semmi más nem támasztja alá, sőt a rendelkezésre álló adatok ennek ellentmondanak. Az Abwehr vezetője Wilhelm Canaris (1935 – 1944 között volt hivatalban) után Georg Hansen lett (öt hónapon át volt ebben a beosztásban az 1944-es évben, majd kivégezték).  Ezután Hitler egyesítette az Abwehrt a Himmler vezetése alatt működő hírszerzéssel. Az egyesített szervezett vezetője Walter Schellenberg (1910 – 1952) lett.

Nicolai a második világháború után Németország szovjetek által megszállt részében maradt. A SZMERS rövidesen letartóztatta és Moszkvába vitte, ahol alapos kihallgatásnak volt alávetve. Az Állambiztonsági Népbiztosság/Államvédelmi Minisztérium különleges dácsájára költöztették Friedrich Gempp-pel (1873 – 1947) együtt. (Gempp lett Nicolai utóda a katonai hírszerzés élén 1919-ben, és 1927-ig töltötte be ezt a tisztséget.) 1927-től 1944-ig a német katonai hírszerzés és elhárítás történetével foglalkozott. Ő is szovjet „hadifogolyként” halt meg, szintén 1947-ben.)

Nicolainak Sztálin személyes utasításai alapján memoár- és analitikai jellegű feljegyzéseken kellett dolgoznia. A hozzáférés ezekhez a feljegyzésekhez a mai napig meg van tiltva, hitelesen még azt sem lehet tudni, hogy egyáltalán megtalálhatóak-e az FSZB archívumában, vagy az Orosz Föderáció Állami Archívumában. 1947 februárjában Nicolai szívinfarktust kapott 1947. május 4-én és Moszkvában meghalt. (Még Wallenberg előtt. De ugyanúgy 1947-ben és állítólag ugyanúgy infarktusban.) Elhamvasztották és tömegsírba temették Moszkvában, az egyik temetőben, a Novoje Donszkoje Kladbiscseben. 1999-ben az orosz katonai bírósági szervek döntése alapján rehabilitálták.

Walter Nicolainak egyébként tényleg lehetett szerepe Redl lebuktatásában. Ő ugyanis saját nyomozásai alapján rábukkanhatott Redl személyére. Egyik könyve, amit oroszul is kiadtak a Tajnije szilü: Internacionalnij spionazs i borba sz nyim vo vremja mirovoj vojni i v naszojascseje vremja. Knyagina Olga, Moszkva, 2005. Magyarul: Titkos erők: Nemzetközi kémkedés és harc ellene a világháború idején és jelenleg. Ebben arról ír, hogy milyen agresszív módon kémkedtek az oroszok a németek titkai iránt, többek között a kelet-poroszországi erődítmények iránt. És hogyan buktatták le a németetk az egyik kémjüket, akit aztán 15 év börtönre ítéltek. Mint említettem, szó van a könyvben Redlről is. Van egy meglepő közlés: Redl a halála előtt beszámolt utódjának, Ronge alezredesnek ügynöki tevékenységéről.

W. Nicolaira nagyon nehéz képet találni. Fotó: specsluzbymira.ru

Nem szűnő érdeklődés

Redl ezredes lebukása 105 éve történt. Azóta – gondolhatnánk – sokat változott a világ. Mindenesetre már 100 éve nem létezik az Osztrák-Magyar Monarchia, Ausztria már 100 éve kicsi és 1955 óta semleges ország. Viszont most bukott le Ausztriában egy már nyugállományú ezredes, a hír egészen friss, november közepi. Az ezredes állítólag legalább 20 éve kémkedett az oroszoknak. Egyre több jel mutat arra, hogy ma is felfokozott érdeklődés nyilvánul meg európai országok különböző titkai iránt. Ami a jelek szerint még a semleges országokra is kiterjed, még azokra is, amelyek évtizedek óta semlegesek. Sebastian Kurz (sz. 1986) kancellár meglepődött, noha ő volt előtte egy ideig a külügyminiszter, így ismernie kellene a múltat. Vaszilij Mitrohin (1922 –2004) könyvében, a Mitrohin-archívumban olvasható, hogy Ausztria semlegessé válása után a kivonuló Szovjetunió mindenféle technikai eszközöket, így meglehetősen sok fegyvert és rengeteg lőszert is elrejtett Ausztria területén. Ezekről az osztrákok nemcsak a kiszivárgott iratokból (Mitrohin-archívum) tudnak, hanem időnként ők is ráleltek véletlenül ezekre az elrejtett raktárakra. (A Mitrohin-archívumról a cikksorozatban korábban részletesen írtam, most csak hivatkozom rá.) A méretekkel viszont még nem lehetnek tisztában, hiszen még mindig nem bukkantak rá mindegyik raktárra. A reakció sem változott sokat. A cári Oroszország egyszerűen nem vett tudomást Redl lelepleződéséről és arról, hogy Redl kémkedése mögött őt látták. Sőt az ügy mai magyarázói még mindig azt állítják, hogy nem volt bizonyítékuk az osztrák hatóságoknak erre. Holott Nicolai oroszra lefordított könyve is tanúsítja, hogy kapcsolatairól Redl beszámolt. De az elvégzett házkutatásból is a megrendelő lelepleződése következik: Redl prágai lakásán tárolta azokat az iratokat, amelyekből ez nyilvánvalóvá vált.

A Redl-ügyet a hivatkozott filmben magyarázó illetékesek ráadásul azzal dicsekszenek, hogy nem is Redl lett volna a legfőbb ügynökük – ahogy mondják – a vezérkarnál. A cári Oroszország hallgatása is sajátságos, hát még a mostani külügyminiszteri reakció. Szergej Lavrov (sz. 1950) bekérette és kioktatta az osztrák nagykövetet. El lehet játszani a gondolattal: ha az osztrák-magyar illetékes szervek megakadályozták volna Redl árulását, vagy ha legalább hamar felszámolták volna, ez a legutóbbi esemény sem lett volna. Mi mindent kerülhettünk volna el, és talán ma is egy valóban békés világban élhetnénk. Mindenesetre sokkal békésebben, amire kevésbé jellemző a korábbi nyomulók további nyomulása.

Redl – ahogy több, mint 100 éve az oroszoknál – most nálunk is – ebben a cikkben –  teljesítette feladatát. (A mi útjaink viszont békésen válnak el és nyilván nem véglegesen, mert ez a téma még előkerülhet.) Térjünk vissza most Max Hoffmannhoz, ahhoz, amit ő elvesztegetett lehetőségnek tartott. Katonai, gazdasági és politikai vonatkozások egyaránt szóba kerülnek: többnyire egymással összefonódva.

Az arányok változóak, ügyenként és időben is, annak ellenére, hogy egy háború megvívásáról van szó, aminek alapja a fegyveres harc, a katonai műveletek. Viszont be is kell fejezni, ami egyre fontosabbá teszi a politikát és a gazdasági tényezőt, noha ezek mindig is fontosak szoktak lenni. A lehetőségeket a katonai műveletek oldaláról közelítette meg Max Hoffmann vezérőrnagy, nem véletlenül, lévén katona és ehhez értett a legjobban, e területről voltak információi és elképzelései. Viszont rámutat arra is, ahol a politikának, vagy a gazdaságnak kellett volna felismerni a szükségleteket és határozottan, továbbá a jó irányban lépnie.

(Folytatjuk!)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.