Politikai helyzetkép (17.). A gesztusok, amiket vártunk

Zavaros vízben könnyű halászni!
(Közmondás)
Zavaros vízbe sose ugorj bele!
(Közmondás)

Mint már korábban írtam: gesztusok kellenek. Hogy mi helyett? A rétegek egymás ellen ugrasztása helyett és a keresztfinanszírozás (ld. később) helyett.  Bár a mostani nemzeti konzultáció ugyan nem témája jelen írásnak, de mivel kapcsolódik a cikkben felvetett problémákhoz, nem tehetem meg, hogy kicsit később röviden még egyszer ne reflektáljak. Jelentősége miatt mindenképpen célszerű lenne erről majd egy önálló anyagban írni. Mert amit mindenképpen fel kell vetni: nem így kellett volna ezt előkészíteni. (Kezdve azzal, hogy arról kellene szólnia, ami a konzultáció fő kérdése. Amivel indítanak. Ez pedig a népességfogyás, aminek két eleme van, de a továbbiakban csak az egyikről esik szó: a születésekről. Mi van a népességfogyás még döntőbb okával: a halálozások rendkívül magas számával? Az egészségügyi állapottal, a nyugdíjasok viszonyaival, a rövid élettartammal és a még rövidebb egészségesen leélhető élettartammal stb.? Szerintem ezeket a kérdéseket egyesítve, egy csomagban kellene rendezni. És akkor kevésbé lenne szó arról, hogy egyes rétegeket kedvezményeznek, másokat pedig diszpreferálnak. Eléggé avítt és főleg nem hatékony módszer az, ha rétegeket egymás ellen fordítanak. Az ország szuverenitásának megvédése idején pedig egyenesen meghökkentő. Hiszen a nemzetet össze kellene kovácsolni. Egyébként pedig, ha ez a konzultáció mégis a családról szólna, ahogy az élőbeszédben mondják, annak a fiatal házasokon és a gyerekeken kívül a nyugdíjas nagyszülők is a részei. A gyereknevelés is gyakran az ő reszortjuk. Tehát akár így, akár úgy, szerintem nem kis hiba az emberek csoportjainak egymás elleni kijátszása.)

Novák Katalin családügyi, vagy inkább babaügyi államtitkár

És – ha alkalmas lenne a kérdőív nemzeti konzultációra – akkor is egyértelműen rokonszenves, jó kisugárzású államtitkárokkal kellene népszerűsíteni. És olyan politikusok csapatával, akik a feladatra koncentrálnak és nem arra, hogy minél inkább hódoljanak főnökeiknek. Nekik egyébként még az előkészítés szakaszában, munkájukkal kellett volna jeleskedniük, nem a hízelgésben.

Rétvári Bence államtitkár krumplit oszt éppen egy nyugdíjasnak. Viszont folyamatosan arról nyilatkozik: de szépen nőnek a nyugdíjak! (Nőnek?)

A szuverenitás megvédését nem tekintik természetesnek (mint erről már volt szó), olyannyira, hogy “megkérik ennek az árát”.  „Árnak” kell tekinteni azt is, hogy a kormány megengedi magának, hogy széles érdekeket – akár indokolatlanul és megalapozatlanul – sértő intézkedéseket is hozzon és nem ritkán nem rokonszenves stílusban kormányozzon. Szükségtelenül termeli a sértett embereket. Ez igen veszélyes, ahogy erre is utal az átszavazók számának 500 ezres csökkenése.

Mint tudjuk: NEM volt rendszerváltás

Igazi előrelépésre a megoldás az elmaradt rendszerváltás megvalósítása lenne. Mint ezt már a cikksorozatban kifejtettem (Politikai helyzetkép (2.). Rendszer vagy rezsim?), a Kádár-rendszer után nem egy új rendszer jött létre, ahol összefüggő és normatív alapokon oldódnak meg a feladatok, hanem rezsimek, amelyek egymást váltják és amelyek ad hoc döntésekkel operálnak. Az egymást követő – különböző „színű” – kormányok lényegében egymás elképzeléseit és technikáit viszik tovább. Az a rezsim lesz viszonylag eredményes, amelyik néhány fontos kérdésben valami többletet ad a választóknak. Ezt ismerte fel Orbán Viktor.

Rendszer tehát most sem jött létre, bár ennek formális hiányát átérzik. Rendszer helyett ugyanakkor virtuális rendszereket „alakítanak ki” a gazdaságban is. Ezek kvázi rendszerek, amelyek nem mások, mint korábbi intézkedések utólagos ideologikus összemosásai. Úgy, hogy ezeknek az intézkedéseknek a tovagyűrűző hatásait nem ismerik és továbbra sem akarják megismerni.

 A gesztusok

Újabb árak és árukapcsolások helyett gesztusok kellenek a kormány részéről. Hogy milyen gesztusokra gondolok? Általában olyan stílusváltásra és politizálásra, ami az erő kultusza helyett/mellett a szimpatikusságot és az együvé tartozást állítaná a politika középpontjába. El kellene kerülni a közvélemény teljesen felesleges irritálását. Egy legutóbbi példa: a kormányközeli 888.hu gyalázkodó cikke a mártírhalált halt és miniszterelnökként a magyarok szeretetét élvező Nagy Imréről. Tessék mondani, mire volt ez jó? És még számtalan példa sorolható. Az egyikről már többször is írtam. A Margitszigeten véghez vitt fairtásról van szó, amit megelőzött egy ott építendő gigantikus teniszstadionról szóló törvény keresztülhajszolása a természetvédelem, a tájvédelem, az ivóvíz-készletek megőrzése stb. szempontjainak ellenére az előző ciklus utolsó parlamenti ülésén. (Emlékezzünk arra, hogy Gyurcsány miniszterelnöksége idején egy sokkal kisebb létesítményt sem engedtek a Margitszigetre.) A törvényt Áder János nem írta alá, ennek ellenére a szigeten a választás (2018) után hatalmas területen kiírtották a fákat. Az ügyben Tarlós István vizsgálatot indított, de május óta(!) teljes a hallgatás – az ügyet annak idején felvető sajtó részéről is.

Margitsziget: engedély nélküli tömeges fakivágások

Egy kormány, párt vagy pártszövetség akkor lehet szimpatikus, ha napi kapcsolatban van a választókkal, ha tényleg meg akarja ismerni választói (köztük az átszavazók) véleményeit és gondjait. És ezeket érzékelve, aktívan elősegíti a problémák megoldását.

Nem úgy, hogy általa összeállított és a problémákat sokszor leegyszerűsítő kérdésekre lehet igennel és nemmel válaszolni. Ráadásul sokszor hamis alternatívák között lehet választani. Mint a mostani nemzeti konzultáción, Így a válaszok nem igazán a politikával és a gazdaságpolitikával, a kormányzással kapcsolatos véleményeket tárják fel, hanem inkább hivatkozási alapként lehet őket felhasználni. Van ugyan közvéleménykutatás, ami értelemszerűen nem hatol elég mélyre, pártokhoz kötődik, így valójában közvéleményterelésnek/közvéleménymanipulációnak tekinthető. Nemcsak nálunk, hanem újabban világszerte. Ha nem „jönnek be”, akkor egyúttal látványosan lelepleződnek. Emlékezzünk a legutóbbi amerikai elnökválasztásra, ahol önbeteljesítő jóslatként Hillary Clinton biztos győzelmét, vagy például a Brexit ­– ráadásul fölényes – elutasítását hozták ki. Nálunk a 2018-as választás eredményeiben hibázott durván több közvéleménykutató; ők feltehetőleg az ellenzéket akarták helyzetbe hozni azzal, hogy ellenzéki sikert jeleztek. Nem Mráz Ágoston Sámuel hibázott, ennek ellenére fel kell figyelni arra, ami ebbe az irányba viheti. Már nem a közvéleménykutatásra szorítkozik, hanem politikusi nyilatkozatokat tesz.

A stílusváltás önmagában is segítené a kormány eredményességét. A változásnak persze nemcsak a szükséges stílusváltásra kell kiterjednie, hanem mindképpen felül kellene vizsgálni a kormányzati gyakorlat és szemlélet számos elemét. Így a keresztfinanszírozásokat.

 A keresztfinanszírozás

Fontos gesztusnak kellene lennie az állandóan zajló újraelosztások (keresztfinanszírozások) befejezésének, amikor rétegeket, csoportokat közvetlenül és kevésbé láthatóan (közvetve) egymás rovására hoznak helyzetbe. Ráadásul sokszor gyaníthatóan nemcsak az etika, hanem a jog, sőt az alaptörvény szabályaival is ellentétesen. Magyarán: feltehetően jogsértően. Az már nem is feltételezés, hanem tény, hogy kontraproduktívan: rendkívül alacsony gazdasági hatékonysággal. (A keresztfinanszírozások általam használt részletes definícióját később – a bemutatott példák összegzéseképpen – adom majd meg.) Ilyen keresztfinanszírozás, amikor a nyugdíjasok terhére, a nyugdíjalap előzetes és/vagy utólagos megcsapolásával juttat a kormány más rétegeket, csoportokat forráshoz. Valószínűleg ez lenne a forrása a népesedés fogyását megakadályozó költekezésnek, „családtámogatásnak”. Holott a nyugdíjasok is a családok részei, nem is szólva arról, hogy a népesség nemcsak azért fogy, mert kevesen születnek, hanem nagyrészt azért, mert rendkívül magas a halálozási ráta.

Rétvári Bence államtitkár szerint a nyugdíjasok a fő haszonélvezői a mai gazdasági helyzetnek

 Vagy ilyen a devizahitelesek esete is, ahol arról beszéltek, hogy nincs pénz a kártalanításukra, miközben az ellenőrzésért és a szerződésekért részben felelős volt egy állami intézmény, ráadásul maga az állam, valamint a jegybank is nyerészkedett rajtuk. Többek között ez történt a „forintosításnál”, amikor ezen keresztül, ráadásul a forint lenyomásával elért 136 milliárd forint „nyereséget” az MNB teljes egészében saját alapítványok létrehozására és feltőkésítésére akarta fordítani. (Maga jelentette be a 136 forint nyereséget és hogy ez miből származik, tette fel a közleményt honlapjára. Akkor még a nyereség eredménytartalékba való helyezéséről volt szó. Mint az MNB állította: a későbbi esetleges veszteségek fedezésére…)

Matolcsy elnök vezetésével az MNB tehát – a kérdés politikai érzékenysége miatt minden bizonnyal a kormánnyal konzultálva – NEM a devizahitelek kompenzálására, hanem saját gazdagodására akarta fordítania nyereséget. Ez magyarázza, hogy a devizahitelesek korábban tervezett ezer milliárd forintos kompenzációjából hogyan lett végül kb. 800 milliárd. Később azonban – hogy enyhítse a fokozatosan kialakult ellenséges hangulatot – a „nyereségből” 50 milliárd forintot Matolcsy a költségvetésnek utalt át. („Társtettessé” tette a költségvetést?) Egy másik példa, amikor a nagyrészt, vagy kizárólag a devizahitelezéssel elért banki nyereségre az állam bankadót vetett ki, amivel viszont NEM a devizahitelesek kárait enyhítette. (A továbbiakban ezekről a példákról is szó lesz még, természetesen többnyire ennél részletesebben. Annak ellenére, hogy nem egyszer írtam ezekről a keresztfinanszírozásokról is, de nyilván nem a mostani összefüggésekbe helyezve.

Matolcsy György jó helyen van?

A kettős(!) keresztfinanszírozás

Matolcsy nemcsak átfogó gyakorlatként, kvázi egy újabb adóformaként alkalmazza a keresztfinanszírozást, hanem odáig fejlesztette, hogy már kettős(!) keresztfinanszírozás is van nálunk. A tb-járulék (szociális adó) csökkentésének ugyanis két forrása is van. Az egyik – ez talán már tudatosodott a társadalomban – a nyugdíjalap bevételeinek csökkenése. Az állam ugyanis NEM kompenzálja az emiatt kieső bevételeket SEM. (El kell tüntetni ugyanis azokat a pénzeket, amelyek a keresetek megindult növekedése és a foglalkoztatottság javulása miatt bezúdulnának a nyugdíjkasszába. Fenn akarja tartani azt a látszatot, hogy nincs pénz a nyugdíjak reálértékének emelésére. A járulékcsökkentés a nyugdíjpénzek előzetes megcsapolásának egyik eszköze. Van még természetesen utólagos átcsoportosítás is; az elmúlt években akár 100 milliárdos nagyságrendben is sor került pénzek elvonására a nyugdíjalapból a központi költségvetés javára. Miközben ez NEM az állam vagy a kormány pénze, ez a nyugdíjasoké! Nekik kellene ezzel rendelkezniük.)

A járulékcsökkentésnek úgy lett a szenvedő alanya a nyugdíjalap, hogy a most indult csökkentés fedezetét már évek óta gyűjtik tranzakciós illeték formájában. Meglepő nem? A meglepett embereknek szokták mondani: látja, nem látja? Na látja!

Két éve írtam egyik anyagomban (Az álarc váltogatása Matolcsynál. Kasszák és károk (2) (2016. 05. 30.) ):

„A jelek szerint tulajdonképpen legyűrhetetlen – nehézséget okoz egy szűkebb hatókókörű gazdasági program megírása is, ha úgy általában hiányzik a tartalom és az összefüggések ismerete.  Nem is „nagyon” lehet találkozni 2002 óta olyan anyaggal, ami tartalmilag leírná, hogyan is képzeli el Matolcsy és köre az ország gazdaságát ellenzékben és kormányon. Az intézkedések utólagos megideologizálása ezt nem pótolja. A rendkívül durva megszorítások (közte az áfakulcs újabb két százalékpontos, 27 százalékra, „világbajnoki szintre” való emelése) után, de még a tranzakciós illeték bevezetése előtt Matolcsy kitalálta ennek mini ideológiáját. Egyre inkább a fogyasztási adó emelése kerül előtérbe, mert ez az „adófilozófia”(?!) alapja.:

 >A pénzügyi tranzakciós illetéknek minden részeleme változhat még, az adófilozófiánk viszont nem. Eltökélt szándékunk, hogy a költségvetés bevételi oldalán forgalmi-fogyasztási adók segítségével megteremtsük a forrásokat az élőmunkát terhelő járulékok jelentős csökkentéséhez.< (A tranzakciós illeték mint a XXI. század „taktikai atomfegyvere” )

 Tehát egy újabb álarc: adófilozófia lenne az ötletelő adóintézkedések mögött…”

 A gazdaság működőképessége

Ha a kormány lemond a keresztfinanszírozásról, a „kieső források” normális módon pótolhatók. Ráadásul olyan méretű források szabadíthatók fel nagyrészt a gazdasági kormányzás bizonyos elképzeléseinek és a velük kapcsolatba hozott módszereinek és technikáinak mellőzésével, amelyek messze meghaladják ezeknek az indokolhatatlan és kontraproduktív átcsoportosításoknak a „lehetőségeit”. Az elgondolt forrásjuttatások tehát könnyen kielégíthetők ilyen módon, sőt további finanszírozásokra nyílik lehetőség.

Következésképpen a „hogyan (NE) tovább” áttekintése a gazdaság jobb működőképessége és teljesítménye szempontjából is indokolt lenne. A politikai ok mellett tehát van egy súlyos gazdasági ok is. A gazdaságirányítás ugyanis változatlanul a gazdaságpolitika problematikus, mondhatni válságos területe: a közeli-távolabbi időben fenntarthatatlan lesz több olyan módszer és technika, ami a kormány gazdaságpolitikájában ma is meghatározó, sőt elképzelései szerint egyre nagyobb szerepet játszana. Ma még „csak” irgalmatlanul nagy veszteségeket okoznak a gazdaságban ezek a módszerek és technikák, amelyekről a kormány a jelek szerint makacsul nem óhajt tudomást venni. Ezek közé tartozik például a forintleértékelés (évente csak a külkereskedelmen keresztül legalább 20 ezer milliárd forintos kiküszöbölhető kárral). Az ilyen módszerek és technikák a rendkívüli károkhoz képest viszont legfeljebb jelentéktelen hasznot hoznak, ha egyáltalán hoznak. És ezek sem az országnak, a lakosságnak, a társadalomnak, hanem egy-egy körnek, csoportnak.

E téves felfogásokon alapuló, ráadásul elavult és megdőlt módszerek és technikák alkalmazásának az ország szempontjából semmi értelme nincs, de annál több a kára. Nem arról van szó, hogy alkalmazásuk ízlés kérdése lenne, hogy csinálhatjuk így is, meg úgy is, ortodox, vagy unortodox módon, valakinek tetszenek, másnak nem, hanem arról, hogy – minden hozzáférhető tapasztalat és elemzés ELLENÉRE – továbbra is használjuk (helyesebben persze használják). Úgy használják, ahogy korábban is, és évtizedek óta is alkalmazzák vagy alkalmaznák a magyar kormányok. (Erről később szintén részletesen is olvashatnak.) Az még sajnálatosabb, hogy már egy ideje e tévutakon a korábbiakhoz képest felgyorsulva haladnak előre. Mint látni fogjuk, határozottan nőnek – nyomasztó nagyságuk ellenére – az éves károk. Levonnak a megtermelt GDP-ből és akadályozzák, hogy akkora legyen a GDP növekedése, amekkora lehetne. Amikor majd rátérünk a részletekre és a számok ismertetésére, az olvasók látni fogják: nem túloztam a kérdés súlyát és súlyosságát illetően.

 És bár Csath Magdolna (sz. 1943) szerint – mint az előző részben olvashatták – a GDP semmit nem mond a gazdaságról („A GDP mindent figyelembe vesz, csak azt nem, ami az életben igazán fontos.”), a felhasználható GDP nagyságától nagyrészt „csak” az függ, mennyit költhetünk egészségügyre, oktatásra, kultúrára, életszínvonal emelésre, védelemre, fogyasztásra, lakásra stb.

A kormány önértékelése

A kormány nagyon jónak és igen sikeresnek tartja saját teljesítményét. A tömeges illegális migráció kihívásával való szembesülést és a szerinte roppant sikeres gazdasági előrehaladásban vitt szerepét egyaránt. Itt viszont aránytévesztést látok. Kirívó ugyanis a különbség e két terület sikerességének mértékében. Olyannyira, hogy a néhány éve létrehozott új minisztérium, a Külgazdasági és Külügyminisztérium két profiljának teljesítménye is élesen különbözik.

A kormány mégis úgy értékeli, hogy MINDKÉT TERÜLETEN sok mindent sikerült most(?) bebizonyítania. Így azt, hogy az illegális migráció megállítható, a külső határok megvédhetők. Szerinte azt is, ráadásul most sikerült bebizonyítania, hogy lehetséges a növekedés és az egyensúly együttes fenntartása. Álljunk meg itt!

A Kisgazdapárt 1995-ben készült alternatív gazdaságpolitikájában, ami mindeddig az egyetlen alternatívát adó program, azt vezettem le, hogy a növekedés nemcsak nem ellentétes az egyensúllyal, hanem a jó szerkezetben vitt növekedés a tartós egyensúlynak meghatározó feltétele. Arról is írtam, hogy a megszorítások még rövidtávon sem vihetnek előre, viszont még ma is ez folyik. Az első Orbán-kormány, aminek a mai miniszterelnök volt a vezetője pedig MÁR BEBIZONYÍTOTTA, hogy lehet gyorsan nőni és közben a mindeddig legalacsonyabb, 50 százaléknál alig nagyobb eladósodottsági rátát produkálni.

A politikai helyzetképről szóló előző folytatásban pedig arról írtam, hogy az első Orbán-kormány idején hogyan zsarolták meg a kormányfőt, hogy hűtse le a gazdasági konjunktúrát, hozzon megszorító intézkedéseket, állítsa le a gazdasági növekedést. E célból már akkor nemzetközi beavatkozást is kijártak a hatalomba visszakívánkozó ballibek és holdudvaraiknak „szakértői”. Ha az olvasó emlékszik, Debreczeni József  Orbán Viktor c. könyvében is ír erről. Azt adja közre, aminek forrása nagyrészt Bogár László személye, aki akkor a MEH általános politikai államtitkára volt. (Ő volt Stumpf miniszter helyettese, innen az általános megjelölés. A MEH-ben ugyanis annyi politikai államtitkár volt, mint a több minisztériumban összesen. Viszont mai mértékkel mérve nem voltak sokan.) A nyomásnak végül a miniszterelnök ellenállt, egy kormányülésen én voltam az, aki erre rábeszélte.

Bogár László diktálta Debreczeni könyvét? Aminek főhőse ki más lenne, mint Bogár László? És persze baráti köre…

Elfelejtette, hogy már elérte?

A könyvben a kormányülésről, ami döntött, persze egy szó nincs, arról viszont igen, hogy a miniszterelnököt Bogár László, Matolcsy György és Mellár Tamás képezte ki közgazdásznak. Ha ez  így lett volna, arról vannak  kétségeim.  Ez a „kiképzés” különben biztosan nem volt sikeres, ám annál manipulatívabb lehetett. Hiszen a Debreczeni–könyv szerint Orbán Viktor a konjunktúra lehűtésének és a növekedés leállításának követelése helyett az egyik vele készült interjújában  arra emlékszik, hogy nem lett volna helyes az embereket a választás után egyszer csak megszorításokkal terhelni. Ez azért is zavaros, mert volt egy olyan kormányülés 1999-ben, amikor éppen egy kiterjedt megszorító csomagot terjesztettek elő elfogadásra. Ami szerény személyemen bukott meg. (Ld. Járai Zsigmond pénzügyminiszter „megakadályozott adóreformja”)  És az is kétségtelen, hogy Orbán Viktor nyilatkozatai szerint nem emlékszik arra, hogy az első Orbán-kormány volt mindeddig a legeredményesebb kormány a szabad választások óta. (A más országokhoz képesti gazdasági növekedés és az adóssághelyzet miatt.)

(Folytatjuk!)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.