Politikai helyzetkép (15.) Árfolyampolitika. Ortodox, unortodox vagy…?

Zavaros vízben könnyű halászni!
(Közmondás)
Zavaros vízbe sose ugorj bele!
(Közmondás)

Az örökmozgó jellegű forintleértékelésre különösen illik a cikksorozat állandó mottója. A zavaros, sőt szándékosan még zavarosabbá tett helyzet könnyűvé teszi az “unortodoxnak” nevezett “ortodox” ötletek kipróbálását, majd – ellenőrzés nélküli – minősítésüket. Hogy ez végül is JÓ DOLOG! – mondják. Pedig régi igazság, hogy zavaros vízbe sose ugorjunk bele! Mert lehet, hogy csak félméteres a víz, vagy vastraverzek lógnak ki a mederből.  Bele is rokkanhatunk! A veszélyeket fel kell deríteni!

Ortodox vagy unortodox?

Az előző részben is láttuk, hogy nagyon komoly károk származnak az elhanyagolt, sőt letagadott, de valójában mégis létező “árfolyampolitika” hibás irányából.  (Csak a külkereskedelemben évente legalább 20 000 milliárd forint veszteség! Mi mindenre lenne ez az összeg elég, ha nem veszteség lenne!) Ez az “árfolyampolitika” nem áll másból, mint  a forintrontás makacs szándékából. Különböző módszerekkel azt a szándékot juttatja érvényre, hogy a gyenge forint folyamatosan még tovább gyengüljön. Ezzel akarják állítólag elérni azt, hogy állandóan nőjön az export: feltételezve, hogy ez biztosan jó. Ez különben NEM unortodox árfolyam- és gazdaságpolitika, hanem sok országban  már megdőlt, elvetett, kifejezetten ortodox elképzelés. Negatív tapasztalatok, de legalábbis súlyos kételyek miatt került le alkalmazásuk ott a napirendről. (Unortodoxnak is nevezhetnénk persze, ha átkeresztelnénk a fogalmat. Ha a megalapozatlanságot, kóklerséget hívjuk unortodoxnak.)

Unortodox vagy túlélő ortodox? Matolcsy György utoléri-e Ausztriát? (Fotó: mno.hu)

Nem elméletileg bukott meg ez az ortodoxia!

A valutaleértékelés egyébként – bár hosszú évekig folyamatosan, mint nálunk, másutt tudomásom szerint nem alkalmazták – nem elméletileg bukott meg, hanem a gyakorlatban, sajnálatos tapasztalatokból okulva. Nálunk viszont mégis azt ismételgetik: ez jó dolog... Attól persze nem lesz az, ha Orbán Viktor kormányfő és volt minisztere, a jegybank jelenlegi elnöke, Matolcsy György  ezt feltételezi és állítja. Hogy ez tényleg úgy van-e, ahogy mondják, az iránt a kormány és a jegybank egyáltalán nem mutat érdeklődést. Pedig kellene, mert ezzel a gazdaságpolitikai iránnyal óriási károkat okoznak. Ha nem erőltették volna idáig, sokkal előbbre tartanánk. Összehasonlíthatatlanul több jutna fejlesztésre és fogyasztásra. Az iránt sem mutatnak érdeklődést, hogy a forintgyengítés politikája – ha lenne értelme, ha nem – fenntartható-e. Látni fogjuk, hogy semmi értelme, nagyon káros és néhány éven belül komoly gazdasági működési zavarokkal is fel fogja hívni magára a figyelmet. Várhatóan durván, mondhatni: “orrbavágó” módon.

Gazdaságpolitikai álmokból gazdaságpolitikai blöffök lesznek?

A gazdasági álmokból – ezek realitásának és feltételeinek ismerete nélkül – könnyen egyszerű blöffök lehetnek és lesznek. Matolcsy György álmát átvette a miniszterelnök: szerintük Magyarország néhány éven belül utol fogja érni Ausztriát. Ugyanakkor – mint az előző két részben erről meggyőződhettünk – a jelenlegi tényleges árfolyam mellett ez  tulajdonképpen SOHA nem sikerülhet. Önmagában a mainál jóval nagyobb és folyamatosan jelentős gazdasági növekedési ütem ehhez nem lehet elég. Ugyanis valós valutaárfolyamon összehasonlítva a két országot (a mindennapi életben a gazdasági műveletek ezen folynak és nem művi árfolyamon), Ausztria 3, 5-szer fejlettebb, mint Magyarország. Ha a forint árfolyama nem értékelődik fel, ekkora elmaradást kellene behozni.

Töretlen miniszterelnöki bizalom. Behunyt szemmel? (Fotó: Index.hu)

A sajtónak: ollózás helyett idézzenek! Ahogy ezt a jogszabályok előírják!

Kénytelen vagyok felhívni a figyelmet arra, hogy az általam itt és másutt közölt ismeretek (gondolatok, kidolgozott módszerek, elért eredmények) további felhasználására esetemben is ennek jogi szabályai vonatkoznak. Tehát ez csak a forrás és a szerző feltüntetésével, hivatkozás formájában lehetséges!

Ezt azért is kell hangsúlyoznom, mert vannak olyan lapok, amelyek e nélkül merítenek kutatási eredményeimből. A hivatkozás mellőzése eleve elfogadhatatlan,hát még az, hogy a gondolataimat el is torzítják, azokhoz oda nem tartozó, annak ellentmondó szövegeket tesznek hozzá. Így a hivatkozás mellőzésével megfosztják az olvasókat az eredeti forrás fellelésének lehetőségétől és a gondolatok megértésének esélyétől. És annak felismerésétől, hogy bizony ma is van gazdasági alternatíva!

Az előző rész ezzel fejeződött be: “A forint gyengítésének politikáját is különböző, egyébként ellenőrizetlen hitekre, hiedelmekre, felfogásokra, vélt célok feltételezett elősegítésére alapozzák. De vajon maguk ezek a hiedelmek, hitek, felfogások, vélt célok kiállják-e a logika és a valóság próbáját? Tényleg eleve, minden megszorító feltételtől függetlenül jó-e például a külkereskedelmi exporttöbblet? Van-e értelme erre törekedni? Reális cél-e ez?” Innen folytatjuk!

„Hivatalosan”

Az exportkényszer létrehozása a külkereskedelmi többlet érdekében, tévút. Minél inkább erőlködünk a forint lenyomásával, hogy ezen az úton még gyorsabban haladjunk, még nagyobb legyen az exporttöbblet, annál inkább elvesztegetjük javainkat. Tehát itt is, mint sok más esetben is, a gazdaságpolitika és a gazdasági kormányzás bizonyos alapjaival van baj. Fordulatra van szükség a gazdaságpolitikában! Nem reformra, hanem a „kabát újragombolására”!

Alighanem kevés ország lehet a világon, ahol hivatalosan nincs árfolyampolitika, hiszen az árfolyam kapcsolja össze az országok gazdaságait. Magyarország viszont – bár nyitott gazdasága van és még forszírozzák is, hogy még nyitottabb legyen – olyan ország, aminek állítólag nincs árfolyampolitikája. Ami igen nagy baj, ha a szó eredeti tartalma szerint használjuk a fogalmat. Még nagyobb baj, ha van helyette olyan, ami nem felel meg az eredeti fogalomnak. Bár rejtve ugyan, de mégis létezik egy erős politikai szándék és ennek manipulációs eszköztára, ami a forint folyamatos leértékelését képviseli és amivel ezt előmozdítják. Ez a mi árfolyampolitikánk. Sajnos azt igazolja, hogy a gazdaságpolitikusok – megfogadva Kovács László (a Laci) szavait – ugyan nagy arccal, de mernek (szakmailag) kicsik lenni. Úgy, hogy nem végeztek/végeztettek hatásvizsgálatokat, nem készítettek/készíttettek elemzéseket e témáról, és nem tartottak igényt a máshonnan esetleg kikutatott és ezért fellelhető ismeretekre.  Ha esetleg a kezükbe adták, akkor sem. Elfogadták felül, hogy ez (a gyenge forint) bizony jó dolog, pedig – mint látni fogja az olvasó – nagyon rossz dolog. A politikai helyzetképet bemutató cikksorozatban a nyugdíjakról is szó lesz, innen jutott eszembe egy párhuzam. Nem a nyugdíjasok élik fel a jövőnket – ahogy az egyik kormányközeli lap néhány éve írta teljesen félreértve a nyugdíjak szerepét véleménycikkében, hanem sok olyan alaptalan és igazolatlan elgondolás és módszer, ami a gazdaságpolitika és a gazdasági kormányzás alapját alkotja. Ilyen a kamarillapolitika formájában létező, látható, de a közvélemény előtt tagadott, megalapozatlan és kontraproduktív árfolyampolitika is. És mint utaltam rá: ezen kívül még sok hasonlóan kontraproduktív elképzelés és gyakorlat, technika van.

„Nem hivatalosan”

Tehát mégis van valamilyen árfolyampolitika, ami hatásvizsgálatok és elemzések nélkül erőlteti rá a gazdaságra és a társadalomra a gyenge és egyre gyengébb forintba vetett tévhitet. Ez az árfolyampolitika is keresztfinanszírozás, hiszen a magyar gazdaság és társadalom óriási káraival szemben vannak haszonélvezők is, akik többnyire NEM az országban találhatók, illetve nem magyar cégek. Ha létezik a Bogár László által emlegetett, bár általa csak homályosan körülírt „pénzszivattyú” és annak működtetői (hiszen Bogárnál a kedvezményezettek is csak sejtetve vannak, a mechanizmus viszont még úgy sem), amivel óriási pénzeket „szivattyúznak” konkrétan meg nem nevezett szereplők külföldre, az szerintem csak a külkereskedelmet és az exportot forszírozni akaró „árfolyampolitika” lehet. Akik pedig ezt akarva-akaratlanul, de mindenesetre meglehetősen felkészületlenül előidézik, azok ennek az árfolyampolitikának kitalálói és megvalósítói.

Az abszurd módszerek, technikák és a mögéjük képzelt tévhitek sora sajnos ezzel nem ér véget. Ezekre kisebb-nagyobb részletességgel sorban majd ki fogok térni ebben és a következő folytatásokban. Az „árfolyampolitika” súlyosan negatív következményeinek feltárását követik majd további olyan technikák és módszerek, amelyek alkalmazásának folytatását – hatásaik áttekintése után – mindenképpen fontolóra kellene venniük a döntéshozóknak és fokozatosan minél inkább vissza kellene azokat szorítaniuk. Ott, ahol ez megvalósítható, ott az érintett területek korábbi kárait kompenzálni is kellene. (Tehát vissza kellene adni a nyugdíjalapnak a tőle/előle elvont pénzt. Vissza kellene adni a devizahiteleseknek a „forintosításnál” – ráadásul a forint rontásával elért „jegybanki nyereség” 136 milliárdját. Stb.) Lesz, ahol a gyakorlattal való szakítás azonnal megoldható, lesz, ahol csak lassan, fokozatosan. Akkor persze, ha ezeken a tévutakon már NEM akarnak tovább haladni, sőt még intenzívebben haladni.

Mielőtt azonban az árfolyampolitikával kapcsolatban feltárt részletekre, majd más tévhitek és technikák káraira rátérnék, bizonyos elméleti kérdésekről kell szólni. És úgy gondolom, indokolt lenne a téma ismételt, de természetesen rövid felvezetése: tekintettel az előző rész publikálása óta eltelt három hónapra. (A Leleplező c. könyvújság évi négy alkalommal jelenik meg.) Ez nem a korábbi rész egyszerű sűrítménye lesz természetesen, hiszen a legszükségesebb kiegészítéseket is tartalmazni fogja. Aztán ide kívánkozik a kifogásolt módszerek és technikák előtörténetének bemutatása is, ami a következő részre is áthúzódik. Ezzel sok újabb összefüggés válik láthatóvá és erősen elgondolkodtatóvá. Az anyag elején most is változatlanul ott van ugyanaz a két mottó, ami végigkíséri a politikai helyzetképet bemutató cikksorozatot, mivel a zavarosság és – az intelem ellenére ­ – a zavarosságra való rossz, hibás reakció nemcsak a politikai és a gazdasági helyzetnek, hanem a gazdasági kormányzásnak is az egyik fő jellegzetessége. Sajnos a módszerek és technikák megválasztásánál is.

A revízió szükségessége

Mint az előző részben kifejtettem, a választás (2018) különösen időszerűvé tette, hogy áttekintsük azt a kérdéskört: hogyan (NE) tovább?  Bár szó esik arról is, hogyan tovább, a hangsúly értelemszerűen a hogyan NE tovább”-on van. (Azért is, mert ebből nagyrészt következik: akkor hogyan tovább?)

A kormány hatalmi érdeke is azt kívánná, hogy ezt a kérdéskört áttekintse. Valószínűleg újra, mivel a választás óta eltelt időben sok minden utal arra, hogy készült a választások utáni időre. Sajnos azonban éppen ellentétes következtetéseket vont le a helyzetből és abból, hogy miben kellene változtatnia. A tévutakat – nevezzük továbbra is így, hogy pontosan érhető legyen – nem látják és most már rohanni akarnak azokon előre. A sikereket helytelenül éppen azzal kapcsolják össze, ami miatt nem lett még meggyőzőbb, nagyobb és stabilabb a siker. És annak adnak még inkább szabad utat, amit vissza kellene szorítani. Ezért is szükséges érveim megismétlése. Onnan kezdem, hogy egy éven belül két újabb, ráadásul az ország szuverenitása szempontjából különösen nagy tétű választás is lesz: előbb az EP-választás, majd jövő ősszel az önkormányzati választás.

(Folytatjuk!)

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.